Film Színház Muzsika Évkönyv, 1970

Premierplan (Radó István)

A francia filmgyártás úgynevezett új hullá­ma újfajta filmhősöket kívánt, olyan színésze­ket, akik a mesterségbeli fogások teljes birto­kában és egyéniségük erejével kerülnek közel a közönséghez, mégpedig valamelyik népszerű, közismert embertípus jellegzetes példányaként. Szépnek nem kellett lenniük, sőt, a szabálytalan arc szinte még előnyükké is vált. Ezeknek a kö­vetelményeknek Jean-Paul Belmondo teljes mértékben megfelel. Persze, sok más színész is rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, még­sem vált körülrajongott filmszínéssszé. A száj­szögletben hanyagul lógó cigaretta, a félig fel­túrt kabátgallér, a réveteg mosoly és még sok más apróság, ami Belmondo szinte minden ala­kításában visszatér, ma már világdivat. De ezek csak a külsőséges jegyei annak a figurának, amelyet Belmondo egész lényével, mélyen és eredetien ábrázol, úgy, ahogyan senki más. Ez a figura: a vagány. Belmondo azt a fiatalembert állítja elénk, akinek a vakmerősége jóllehet bosszantó, de nem tudunk rá tartósan haragudni. Itt él kö­zöttünk, talán családtagjaink között is meg­található és ha „kisebb törvénysértésekre kap­ható” is, alapjában véve jó fiú. Az átlagember kissé tiszteli és irigyli is a vagányt azért a talpraesettségért, leleményességért és határo­zott fellépésért, amely belőle hiányzik. A határozott fellépést Belmondo a bokszring­­nek köszönheti. 1950-ben — tizenhét éves ko­rában — elhagyta apjának, Maurice Belmondo ismert párizsi szobrászművésznek az otthonát azért, hogy vagy profi ökölvívó vagy színész legyen. A színészet kedvéért aztán csakhamar szegreakasztotta a bokszkesztyűket. A színiisko­lában sokoldalú, tehetséges növendéknek tar­tották. G. B. Shaw „Caesar és Cleopatra”-jában lépett először színpadra, mint Jean Marais test­őre. A színpad világában hamar megismerték, megszerették, egymás után kapott nagyobb és nagyobb szerepeket és a kritika mindig­ megem­lítette. A film ekkor még nem érdekelte. 1957-től játszott ugyan már néhány szerepet Romy Schneider, Henry Vidal, Mylène Demon­­geot, Alain Delon és mások mellett, a főfelira­tokon a neve azonban még mindig csak az utolsók között szerepelt. A kiugrásra 1959-ben került sor. Jean-Luc Godard a Kifulladásig című film főszerepére szerződtette. Benne találta meg az ideális szí­nészt ahhoz a figurához, aki az emberi társa­dalom peremére szorulva mindenre vállalkozik, autók feltörésére, zsebtolvajlásra, gyilkolásra is, és a szerelemben sem retten vissza az erő­szaktól. A film igen nagy siker volt és Bel­mondo a szó legigazibb értelmében a francia filmszínész-generáció rangsorának élére került. Pedig ez a film nem is mutatta meg az igazi Belmondót, csupán azt bizonyította, hogy na­gyon jó színész. A következő filmek, amelyek közül a mi közönségünk a többi között a Car­­touche-t, Az asszony meg a lánya című Mora- 77 Jelenet a „Hó!” című,nemrégiben elkészült film­jéből. A cím a filmben Belmondo beceneve Gyalog, lovon, szamárháton, elefánton, helikopte­ren vándorolt egyik nagy sikerének jeleneteiben. A film címe: Egy kínai viszontagságai Kínában

Next