Film Színház Muzsika Évkönyv, 1975
A Magyar Televízió „anyakönyve" (Szegvári Kati, Torday Aliz)
mesterségre tanítgattak. Az első komoly feladatot élő adásban kaptam, az első Jó estét. Magyarországban. Békéscsabán, a Csaba Szálló presszójában kellett beszélgetnem a híres csabai csontkováccsal. Természetesen előzetesen már megismerkedtünk. Rá kellett jönnöm, hogy amit János bácsi csinál, egyáltalán nem látványos, nem kell hozzá levetkőzni vagy lefeküdni. Viszont nagyszerű mesélő. Csak arra nem számítottam, hogy megkukulunk. Mind a ketten. Engem az első élő adás kevert meg, a bácsit meg az én zavarom. Vitray segíteni akart és közbeszólt: „Ugyan mutassa meg már János bácsi a Katin, hogyan dolgozik!’’ János bácsi nem tudott markírozni, komolyan vette a felszólítást. És kiemelte egy csigolyámat! Iszonyatos fájdalmat éreztem, azt sem tudom, hogyan fejeztem be a riportot. Vitray látva helyzetemet, gyorsan átadta a szót egy másik helyszínnek. Kétségbe voltam esve. Ekkora bukás, ilyen szégyen ! Azt hittem, soha nem lesz belőlem tévériporter. De még azon az őszön véglegesítettek ... 1970 D. FEHÉR ZSUZSA a képzőművészeti osztály vezetője 1970-ben kerültem a Televízióhoz, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténészeként. A múzeumi és a televíziós tárlatvezetés között „csak” annyi a különbség, hogy a tévében az ember egyhelyben állva vezet, a festményeket, szobrokat a kamerák fényképezik. Az egyik Tv Galériájában történt, hogy a terem másik felében kialudt a villany. Történetesen éppen olyan képről beszéltem, amelyik erre az oldalra esett. Integettek : Folytasd, beszélj tovább ugyanarról a képről! (Közben a világítást igyekeztek megjavítani.) Beszéltem. Másnap levél érkezett Pátzay Páltól: „Gratulálok az év leghosszabb körmondatához, örülök, hogy sikerült a végét megtalálnia.” TORDAY ALIZ szerkesztő 1970-ben kerültem a Televízióhoz, mint rablóból pandúr, székesfehérvári tévékritikusból műsorszerkesztő lettem. Bukásokkal dicsekedni csak nagy sikerek árnyékában szoktak. Az én bukásom legyen kivétel. Ugyanis nincsenek nagy sikereim. Még székesfehérvári újságíró koromban kezdtem pártfogolni egy állami gondozott kislányt, Dzsenit, akiről később tévéfilmet írtam. A film az Iskolatelevíziónál készült, nagyon hittem akkor a kislányban. Szép verseket írt, szép leveleiben „anyukám”-nak szólított. (Az Iskolatelevízióban „mater Dzseni” volt a gúnynevem.) A filmnek én voltam a riportere, narrátora. Elhangzottak benne Dzseni verseinek részletei, egy pedig — a legszebb — egészen. „Hegyet álmodtam csillagokból..Ezzel fejeződött be a film A kritika kegyesen bánt a filmmel. Csak az ÉS vágta le kegyetlenül. A legnagyobb csapást mégis egy szentesi nyugdíjas tanítónő levele jelentette. „Én írtam a verset. Az Új időkben jelent meg először, 1932-ben.” Azóta szabad időmben leginkább faliszőnyegekkel foglalkozom. Szegvári Kati a riporterek stábértekezletén Ráday Mihály filmforgatás közben D. Fehér Zsuzsa a Tv-galériája egyik adásán