Film Színház Muzsika, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-30 / 18. szám
TELEVÍZIÓ Köszöntjük az első hazai televíziós adás 20. évfordulója alkalmából a Magyar Televízió munkatársait — Mint mindenki, én is gondolkoztam már a jövő rejtélyein — mondja Bujtor. — Crawford doktor az egyik szokásos orvosi vizsgálatnál veszi észre a hihetetlen vérképet, és amint láthatta, igazolni próbálja teóriáját: a közlegény másolat, nem ember. Nem elég, hogy leleplezi a hamisítványt, de ez a többit azonban inkább nézze meg a képernyőn. Egyébként ő az, akibe beleköltözik a Vénusz-lakó — mutat Gyabronica Józsefre. — Sci-fi forgatáson még soha nem vettem részt — mondja a fiatal színész. — Hozzászokhattam a főiskolán abszurd dolgokhoz. Cukrot, vizet, fényt, virágot, fát már kellett játszanom — így aztán nem lep meg, hogy egy amőbaszerű tömeggé változom. Nagyon izgalmasak a trükkfelvételek. Amikor visszanézem, magam is alig hiszem. Közben Bárdi György pipára gyújt és egy verseskötetet vesz elő. — Lehet munka közben, még ha éppen szünet is van, teljesen más dologgal foglalkozni? — kérdezem. — Lehet, ha az ember tökéletesen felkészült a szöveggel és a megvalósítás lehetőségeivel. Ady-verseket tanulok. A Magyarok Világszövetsége Ady-emlékműsort rendez Koppenhágában és Oslóban, erre készülök. De abban a másodpercben, ahogy kigyullad a feltételt jelző lámpa, ismét a Vénuszon vagyok. K. Gy. AZ ELSŐ, AKI „SZÍNEST” NYERT Állta a kérdéseket A „Lehet egy kérdéssel több?” című vetélkedőn Follinus Jánoshoz szegődött a szerencse: elsőiként — és mindeddig egyedül — színes televíziókészüléket nyert. — A szerencse elég a győzelemhez? Vagy mi kell még hozzá? Adjon tanácsot a további kísérletezőknek. — Ez a játék szellemi vetélkedő. — válaszolja lakásán, a színes tévé előtt. — Természetesen alaposan föl is kel készülni rá. És bizonyos mértékig a versenyző is irányíthatja a játékot. A én „módszerem” az volt, hogy általában nem feleltem rögtön, hanem először valamilyen tágabb fogalmat kerestem, s ha az jónak bizonyult, mondtam csak ki a végső választ. Erre egyetemi vizsgáim tanítottak meg, s egy ilyen vetélkedő végül is nagyon hasonlít a vizsgákra. Egri János jóindulatú játékvezetése is sokat segített. Mindig a játékosnak szurkol, igazán népszerű tanár lenne belőle. De fontos a jó megfigyelőképesség, a koncentrálókészség is. — Miért jelenkezett a vetélkedőre és hogyan jutott be? — Az első adástól fogva itthon néztem ezt a vetélkedőt, és az elhangzott kérdésekre legtöbbször tudtam válaszolni. Úgy éreztem, van esélyem arra, hogy nyerjek, s mert ma is rajongásig szeretek mindenféle játékot, kezdve a gyerekkori gombfocitól a szellemi vetélkedőig, írtam Egri Jánosnak, hogy szeretnék játszani. Behívtak, és párbajjal szerencsésen túljutottam az első fordulón. — Hogyan készült föl a vetélkedőre? — Három hét alatt végigjártam a főváros összes nagyobb könyvtárát, vagy háromszáz könyvet cipeltem haza, még most is van itt belőlük néhány. A könyvtárosok lelkesen segítettek az anyaggyűjtésben. A Vidám Parkban pedig az elektromos pingpong játékot gyakoroltam. Mivel otthon nem mondtam meg senkinek, hogy jelentkeztem, egy kiskatonát kértem meg, hogy játsszon velem. Legközelebb már egy barátommal edzettem. A pingpong azért volt fontos, mertezzel a legnehezebb fordulót, ahol a játékosok fele kihullik, simán vettem. — Melyik kérdéscsoport volt a legnehezebb? — Számomra a zenei és a technikai, természettudományi dolgok. Egyikhez sem értek nagyon, történész vagyok. Szerencsére könnyűzenei kérdést kaptam, Yves Montand-t kellett felismernem. Technikából pedig a statikus elektromosságot a képhez felolvasott Karinthy-idézetről ismertem fel. — Nem akarta egyszer sem abbahagyni a versenyzést? — Semmiképpen. Dupla vagy semmi alapon játszottam. Ha két hónapra ideadják a készüléket, aztán meg elviszik, rosszabb, mintha egyáltalán nincs. Két kisfiamnak meg se tudtam volna magyarázni, miért tűnik el egyik napról a másikra. Nagyon élvezik a színes esti mesét. — Érezte-e a verseny során, hogy kieshet? — A második adás negyedik fordulójában, amikor négy képet kellett kiválasztani az ötből — közös vonásuk alapján. — És a hatodik forduló, a filmszínészek képei? — Ezekből Bronsont megismertem, de a nevét nem tudtam, mert még kevés filmben láttam. Paul Newmant folyton összekeverem Marion Brandoval. Peter Falk képe pedig eléggé homályos volt. Általában mondhatom, a vetélkedőn a bemutatott fotók elég rosszul láthatóak. Ráadásul becsapások is, mert nem mindegy, hogy valakinek húszéves kori vagy hatvanéves kori képét ismertem-e. De ennél a fordulónál már éreztem, hogy nem eshetek ki. — A győzelem után előfordult, hogy megszólították az utcán? — Az első napokban gyakran. Amikor megnyertem a tévét, másnap elmentem megvenni Karinthy Tanár úr kérem-jét, mert az egészet még nem olvastam, csak az ismertebb részeket, így szerencsére a Kísérletezem-et, amiből a vetélkedőn elhangzott a részlet. Mikor fizettem, a pénztárosnő kajánul utánam szólt: „Jobb későn, mint soha?” A színes tévében közben fölhangzik az esti mese szignálja. A két és fél éves Gergő türelmetlenül zörög az ajtón... Végre beengedjük. Megnyugodva letelepszik egy nagy fotelba. Most az övé a színes. Cs. A. A nyertes és a nyeremény 29