FilmSzínház Muzsika, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-15 / 28. szám
A MAGYAR BALETT MONTE-CARLÓBAN Útibeszámoló — öt tételben ! A francia Riviéráról, mely Saint- Raphael és Menton között nyújtózik a szikrázó napfényben, talán senki sem írt szebb sorokat, mint a mi Ady Endrénk. Valóban „Azúr-ország” ez, a háttérben ködfelhőket kavargató, zord hegyek, lent, a nevezetes plage-on sok-sok ezren süttetik magukat olajbarnára, vagy hűsítik testüket az ultramarinkék, sós tengervízzel. Nem meglepő, hogy Gounod a „Cote d'Azur kapujában”, a hajdan elbájoló Saint- Raphaelben komponálta a Rómeó és ■Júliát, hogy Berlioznak is kedvelt helye volt. Vallauris Picassóra büszke, Grasse Fragonardra, Nizza Matisse-ra, hogy a kis Villefrance sur Meer-i kápolnát Cocteau festette tele, s az Agay-i erődből szállt fel utolsó útjára Saint- Exupery, hogy azután operaszínpadon élje tovább hősi históriáját. E tények persze minden útikönyvben olvashatók, de az Arany-part természeti atmoszférája, mediterrán bája, kultúrája, lenyűgöző változatossága semmiféle szóval nem érzékíthető meg. Gyagilev, a nagy orosz balett, impresszárió ábrándja, hogy Monte-Carlóban, az Azúr-part fővárosában reprezentatív művészeti központot hozzon létre — nem sikerült. Nem válhatott valóra, mert a pazar természeti díszletek közé betört a pénz, s mindent, ami szép — vagy még szebb lehetne — hatalmába kerített. Ma különösképpen bizarr világ nyüzsög itt; a finom hangulatú hotelek között felhőkarcoló-monstrumok emelkednek, az épületkolosszusok háttérbe szorítják a táj varázsát, a régebbi negyedeket, s Las Vegas-i típusú kaszinókban folyik kora reggeltől késő éjszakáig a kegyetlen-kíméletlen hajsza a pénz után. Kis automaták százai előtt ezreket lehet nyerni-veszíteni, bent, a szigorúan zárt termekben halk zsetoncsörgés közepette milliók úsznak el a krupiék „gereblyéje” nyomán. Négy világtáj fényei és árnyai villódznak itt nappal és éjféltájt, amikor fellobog a tűzijáték.. . De folyik itt másik játék is,melynek semmi köze az előbb említettekhez. Aki óhajtja — és ne tagadjuk, vannak, akik óhajtják — gyönyörködhetnek az igazi „játékban”, a művészet játékaiban is. Ezekben a hetekben nyitották meg a 9. monte-carlói művészeti fesztivált, melynek programkínálata az Azúr-part nagyobb központjaiban (Antibes-ban, Nizzában, Cannes-ban, Monte-Carlóban) — egyenesen óriási. Csupán néhány név — igazolásul — a plakátrengetegből. Olyan szólisták, mint Menuhin, Kogan, Mastein, Fischer Annie, váltják egymást olyan énekesekkel és karmesterekkel, mint Montserrat Caballé, Herman Prey, Rafael Kubelik, Philip Bender, Jean-Pierre Rampai, Georges Prétre. Ebben a művészi kínálatban a balett-kultúrát a magyar operaház balettegyüttese képviselte négy estén, a monte-carlói operaházban. Néhány szót a színházról, mely a Casinóval közös óriási habból nyílik, s a tengerre néz. Ugyanaz a Charles Garnier tervezte, akinek elképzelései szerint épült a párizsi Nagyopera. A színpad felett felirat: Épült 1878-ban, megnyílt 1879- ben; körös-körül zeneszerzők neve sorakozik: Rossini, Mozart, Verdi, Glinka, Herold. . . Állapota — bordó-arany színei, csillárai, freskói, zsöllyéinek plüsshuzata — mintha tegnap adták volna át a közönségnek! Ebben a páratlan bensőséges, meghitt színházi légkörben a múlt héten magyar táncművészek produkciói előtt gördült föl a függöny, két estén Seregi László koreográfiájával Delibes Sylvia című táncjátékát láthatta a publikum, két estén reprezentatív módon összeállított koncertműsort. A Sylvia — Seregi újrafogalmazásában — remek balettkomédia, olyan mű, mely „hiány”-cikk a világ balettrepertoárjában. Szellemes fordulatai, elegáns malíciája, Berlioz szobra előtt a Sylvia együttese: Forgács József (Ámor), Pártay Lilla és Orosz Adél (a két Sylvia), köztük Keveházy Gábor (Amyntas), fent: Nagy Zoltán (Kentaur) és Pongor Ildikó (Diana) (Fotó: Mezey Béla) 72