Film Színház Muzsika, 1984. július-decenber (28. évolyam, 27-52. szám)
1984-08-11 / 32. szám
HOGY SZÍNÉSZ LETT BELŐLEM termékenyítő erejű versengés ösztönöz minket. — Gonoszkodik? — Gonoszkodom. Az életben akadnak kegyetlen pillanatok is. És nekem megadatott a legnagyobb jutalom: a nagylemezem, amelyre Berzsenyit, Vörösmartyt és Petőfi Apostolját rögzítették, megőrzi mindazt, ami bennem lobog, mindent, ami én vagyok. Ha a lemezről meghallgatják versmondásomat, kiderül, hogy magyarnak lenni egy nép sorsához illő erkölcsi magatartás. S ha ezek a lemezek megmaradnak, senki sem vitatja majd, ki voltam. — Vajon mit játszik az elkövetkező évadban? — A Fizikusokban és a Naplementében továbbra is játszom. És még egy ajándék az élettől: az Operettszínház jövőre felújítja a Hegedűs a háztetőn című musicalt, főszerepét én játszom. Még ha élne is bennem némi hiányérzet, ez a darab, ez a szerep engem mindenért kárpótol. A Hegedűs a háztetőn nemcsak egy sikeres előadás emlékét őrzi, hanem társadalmi jelentőségét is. Föloldja a talán ma is létező társadalmi görcsöket, előítéleteket, és segíti az emberek sokféleségének békés egymás mellett élését. Ez ellen történelmünkben oly sok hibát követtünk el... — Voltaképpen melyik színházhoz kötődik mostanság? — A Nemzeti Színházhoz. Én nem a falakhoz, hanem a magyar színészethez kötődöm igazán, amíg csak élek. És érzem, a legkisebb fészerben is szeretnek. — S akad-e olyan szerep, amelyet még szívesen eljátszana? — Lehetséges, hogy akad. Például a Lear királyt, egy-két más ShakesFotó: Koncz Zsuzsa peare-t, meg néhány görög tragédiát. A Leart eddig csak a tévé képernyőjén meg a szegedi Dóm téren játszottam, mindkét alkalommal jó közegben, Vámos László rendezésében, de a kőszínház színpada mégiscsak másféle élő kapcsolat a közönséggel. De ha nem, hát nem. Ha egyszer sem megy föl rám többé a függöny, és nem írnak rólam, egyetlenegy szót sem, én már akkor is voltam. — Az új Nemzeti Színház fölépítésének a tervéről még nem szóltunk. Egyetért-e ennek a nélkülözhetetlen voltával? — Az új Nemzeti Színház csakugyan létkérdésünk, és azért kell lennie, amiért a kórháznak, a hadseregnek, az iskolának, az egyetemnek. Azért kell lennie, amiért a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy az ország legtávolibb zugában élő, képesítés nélkül működő falusi tanítónő is tudatosítsa magában, milyen szellemi sugárzásban dolgozzon. Váljék ez a színház végre valahára a magyar nép szabadegyetemévé! A mindenki számára tartalékolt tudás hajlékává, ahová az megy, akit a tárgy érdekel. Malraux mondta: „Ebben az ateista világban a színház válik az egyetlen hellyé, ahol a legalacsonyabb szellemű ember is szóba állhat a legmagasabb szelleművel.” Színházi világunk megújulása főképp a fiataloktól remélhető, ők talán rendet teremtenek ebben a kétségbeejtő stíluszavarban. — Az új Nemzeti Színház nyilvánvalón elképzelhetetlen Bessenyei Ferenc jelenléte nélkül. . . — Hallotta-e Tolnay Klári szép nótáját? „Ha meghalok, bérlet leszek . . .” De amíg élek, jelen vagyok. Ami a jövőt illeti, arról korai még beszélgetnünk. Az élethez csupán az a közöm, hogy élek. Hálát mondok a sorsnak, hogy színész lett belőlem, ennél nagyobb boldogságban nem hiszek ... S a közönség számára mi az öröm? Bessenyei belém fojtja a kesergést, nem tűri a sajnálkozást amiatt, hogy keveseljük színpadi szereplését. Megveti a nyafogást, a siránkozást, még akkor is, ha nem az ő szájából hangzik el. • • • V 7