Film Színház Muzsika, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-18 / 20. szám
MEDDIG TART EGY HÁBORÚ UTÓÉLETE? SZÜLETÉSNAPI KONCERT Jóval tovább, mint a romok eltüntetése, az újjáépítés. Tovább az első békében született nemzedékek felcseperedésénél is. Meddig őrzik emlékeiket győztesek és vesztesek? Meddig a felszabadítottak és a felszabadítók? Ezek a kérdések merültek fel a Győzelem Napja 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi szovjet filmsorozat kapcsán. Nekem a harkovi Memóriás Park jut eszembe. Ott áll az ukrán város háborús emlékműve. Sokan látogatják. Valamennyien megállnak egy pillanatra a memento előtt. Hallgatják a láthatatlan hangszórókból elővarázsolódó klasszikus muzsikát, amelynek visszhangzó szívdobogás adja ritmusát. Tűnődnek pár percig, aztán rámosolyognak a díszőrséget álló pirosnyakkendős gyerekekre, és továbbmennek. Az úttörők négyen vannak. Vigyázzban állnak mindaddig, míg a következő csoport le nem váltja őket. Állnak helyükön fegyelmezetten, büszkén, kedvesen komoly arccal. Megnevettetni sem lehet őket. Állnak, akár esik, akár fúj. Pedig nem ellenőrzi őket se tanár, se szülő. Meglestem: akkor sem lazítanak, ha egy lélek sincs a közelben. Nos, én úgy hiszem, hogy értem és megértem, de legalábbis értem és megértem ezt. Az emlékeztetés, a felejteni nem engedés szándékát. Ez munkál a szovjet filmművészekben, a béke negyvenedik esztendejében is. Márpedig a Nagy Honvédő Háború emlékét nem a „felülről” jövő késztetések éltetik. Az idősebbeknek örök téma, és a fiatalokat is érdekli. Utóbbiakat elsősorban az archív felvételek, a dokumentumok vonzzák. A valóságban történteket szeretnék látni, saját szemükkel. A szovjet filmesek igyekeznek megfelelni ennek a követelménynek. Az ünnepi filmsorozatban két ilyen jellegű filmet láthattunk. A Győzelmi díszszemle az 1945. június 24-i Vörös téri seregszemlét örökíti meg. A diadal képeivel — dokumentumfilm lévén — Marina Babok Zsukov marsallja párosítható. Ami páratlan a maga nemében. A hadvezér tevékenysége során kísérjük végig a történteket, szinte a marsall szemével látva a háború eseményeit. Ha valakit vonz a történelem, ez a nem is olyan távoli történelem, érdekes dolgokat tudhat meg e művekből. Nehezebb viszont a most bemutatott háborús játékfilmekhez „viszonyulni”. Ha elfogadjuk a megrendülést, a könnyeket megcélzó filmes szándékot, akkor is kérdéses az eredmény. Lázasan próbálom elképzelni, milyen hatást kelthet egy szovjet nézőben Alekszej Szimonovnak (a neves író rokonszenves fiának) Csapat című filmje. Hihető-e, hogy drámai erő, feszültség, jól szabott forgatókönyv nélkül is szívén üthet valakit ez a történet? Hogy csak a mi fülünket bántja az eltúlzott pátosz, „a dolgozó népet szolgálom” végszóvá párbeszédek? Hogy katarzist válthat ki a Steve McGueenre emlékeztető szőke katona (dramaturgiailag) indokolatlan, színpadias halála? Nehéz elképzelni. Ha filmmel emlékezni, emlékeztetni akarunk, akkor tegyük hatásosan. Ahogyan Jevgenyij Jevtusenko. A rendezőként bemutatkozó költő filmje, az Óvoda - valóságos robbantás. Durrant is nagyot, míg a füstölgést a kritikusok vállalták magukra. Pedig lehetetlen nem észrevenni a film értékeit: Jevtusenko - a szó jó értelmében véve - profi rendezését, invenciózus képi látásmódját, mély humanizmusát. Ám ez a mű kilóg a szovjet háborús filmek sorából. Hogy miért? Azért, mert rávilágít az árnyoldalakra is. Elmondja, hogy az égszakadás-földindulás nem mindenkiből a hősiességet hívta elő. Akadtak olyanok is, akik önzővé, kapzsivá, aljassá váltak. Mint mindenkor, ha könnyebb az emberséget elveszíteni, mint megőrizni. Ám a próbát kiállók ma is példaként állhatnak előttünk. A part című Alekszandr Alov, Vlagyimir Naumov-film Nyikitin hadnagya éppúgy, mint a valóságos hősök. A filmművészetnek talán nem is létezik izgalmasabb témája, mint megmérettetésünk igazán emberpróbáló körülmények között. Ezért készülnek háborús filmek, s készülni is fognak még sokáig. S hogy meddig tart egy háború utóélete? Mindaddig, míg a Memóriás Park emlékművénél úttörők állnak, s váltás után beülnek a moziba. S. A. Tibay Zoltán, a neves koncertező gordonművész hetvenötödik születésnapját bensőséges hangversenyen ünnepelték a Zeneakadémia zsúfolásig megtelt koncertjén. Tibay Zoltán negyvennégy esztendeig az Opera zenekarának szólamvezető nagybőgőse, s mindmáig egyetlenként birtokolta a szólóbőgős címet, és negyven évig a Zeneakadémia tanszékvezető tanára. Most nyugalmazottként is nyolc növendéket tanít a főiskolán, generációkat nevelt és inspirált. Egykori tanítványai nemcsak idehaza működnek sikerrel, hanem ellepik a világ nagy zenekarait, Stockholmtól, Hilversumtól, az NSZK-tól Bostonig. A jubileumi koncert eseményére a külföldön élő egykori növendékeiből sokan látogattak haza, hogy a koncerten a mesterük iránt való tiszteletüket és szeretetüket közreműködésükkel is kifejezzék. Köztük Duka Norbert és Bence Miklós az NSZK-ból. Díszvendégként és előadóként jelent meg Rudolf Streicher, a nagyhírű osztrák nagybőgős, a bécsi Zeneakadémia professzora, a Bécsi Filharmonikusok szólamvezető művésze, Tibay Zoltán régi barátja és kollégája. A Zeneakadémia ünnepi koncertjén az ő műve is előadásra került, csakúgy, mint Tibay Zoltán két megkapó, nagysikerű műve, az Tdyll és a Fantázia. Az Operaház zenekarában ma a fia, Tibay Zsolt ugyancsak szólamvezetőként tölti be apja egykori posztját, az ő hangszerét örökölte, és örömmel hallottuk játékát a díszhangversenyen is. Tanárként is jelentős eredményeket ér el. Tibay Zoltánnak további munkakedvet és a fiatalokat serkentő tanári működésének folytatását kívánjuk. Jóleső érzés, hogy neve ismét fölbukkant a nyilvánosság előtt. Képünkön: Tibay Zoltán és Rudolf Streicher professzor (Fotó: Csontos Ferenc) FELVÉTEL A Nemzeti Színház stúdiója felvételt hirdet színészi pályára készülő 18-23 éves lányok és 18-26 éves fiúk részére. A jelentkezők vers, monológ elmondására, népdal és tánc előadására készüljenek fel. Jelentkezni lehet június 10-11-12 és 13-án 14—16 óra között a Nemzeti Színház titkárságán Trencsényi Juditnál (VII. Hevesi tér 4. III. em.). BUBIK ISTVÁN FESZTIVÁLDÍJA A Játékszín együttese Spanyolországban járt, ahol a 17. sitgesi színházi fesztiválon Hubay Miklós: Tüzet viszek című darabját adta elő nagy sikerrel. A zsűri a fesztivál legjobb színészi alakításáért járó különdíjat Bubik Istvánnak, az előadás főszereplőjének ítélte. Képünkön: Bubik István és Egri Kati. 23 ITTHON...