Film Színház Muzsika, 1985. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-21 / 38. szám
J 28 ROCKRÓL.ROCKRA JÁTSZANI A GYÖNGÉT...? A rockzene hajdan teljes és színekben gazdag mozzaikképének elszórt, megfakult darabkáit egyre kevesebben próbálják összeilleszteni. Nem állítható, hogy az idő és a körülmények kedveznének az effajta kísérleteknek. Az érvényesülés, a siker felé sokkal rövidebb és simább út is vezet. A hazai rock egyik legprogresszívebb személyisége szerint, ma is lehetne színvonalas rockzenét játszani Magyarországon, de nem volna kifizetődő. Túl sok energiába kerülne, ami nem térülne meg. Tegyük hozzá: nem csak anyagilag, másképp sem. A tartalmában és hangzásában is nívós rocknak ma elsősorban azért nincs kereslete, mert a hetvenes évek második felének legígéretesebb zenekarait — — Beatrice, P. Mobil — lényegében csak a koncertek közönsége ismerhette. Zenéjük szilánkjait csupán néhány kislemez őrzi. A Beatrice végleg megszűnt, a P. Mobil névlegesen még létezik. Tulajdonképp érthető, hogy a pár éve — személyükben vagy és tevékenységükben — nemkívánatosnak bélyegzett muzsikusok többsége azóta a jelzett utakon halad. Bejáratosak lettek a rádió- és tévéstúdiókba, lemezeket készíthetnek. A P. Mobilnak két LP-je is megjelent, egykori szólistájuk, Vikidál Gyula pedig immár önálló albumot mondhat magáénak. A lehetőség tehát megadatott. A lemezek azonban egészen másként szólnak, mint évekkel előbb szólhattak volna. Másként és másról szól Vikidál Gyula sokak által várt portrélemeze, nem azokhoz, akik számítottak rá. A magyar rockéletben mind kevesebben élnek — s mind többen visszaélnek — a példaadás lehetőségével. Ha valaki a nyilvánosság előtt elkötelezi magát egy ügy mellett, kettős felelősséget vesz a vállára: el kell számolnia a magával szemben kialakított elvárásokkal, és azzal a bizalommal, amellyel a közönség elfogadta szószólójának, P. Mobil tagsága idején Vikidál a munkásfiatalság példaképe lett. A származásáért, sorsáért kiálló, nem alkuvó „kemény legény” új és hiteles ideált jelentett a hazai rockzenében. Az Utolsó cigaretta, a Menj tovább, a Kétforintos dal erőteljes fémzenére alapozott, illúziók nélküli, szókimondó világa pontosan fedte Vikidál egyéniségét, hangi adottságait. 1978-ban már országszerte ismerték, tízezrek hittek nyíltsága, egyenessége erejében. Egy lemezgyári ajánlat, egy államilag támogatott, menedzselt együttes (Dinamit, 1979— 81) kedvéért ekkor hagyta ott a P. Mobilt. Amit a cserén nyert, az a kortárs magyar rockmuzsika effektív vesztesége. A Mobil viszonylag gyorsan kiheverte távozását, rajongói azonban nem nézték el megszegett ígéretét: „Nálam mindig két forint ez a dal”. Akkor túlzás volt, ma tévedés volna egyedül őt hibáztatni a döntésért. Előtte és utána is szép számmal akadtak, akik a pályánmaradás érdekében fogadták el az adott feltételeket. Végül is soha nem mindegy, kik vannak játékban: ő már nemegyszer igazolta tehetségét. . Mindezek ismeretében még érthetetlenebb, hogyan lett első szólólemeze a műfaj újabb elszalasztott lehetősége? Különös portré ez a korong. Aligha ad hű képet Vikidál Gyuláról, legalábbis arról a robusztus hangú, könnyed technikájú énekesről, akit Koppány vezérként, vagy a P. Box dalainak előadójaként megismerhettünk. A meglehetősen rövid összeállítás (37 perc) nagyobbik felét két operarészlet és egy históriás ének tölti ki. Érdekes választás mindhárom zene. Elgondolkoztató azonban, hogy egy rockénekes miért fordít ekkora figyelmet a klasszikus muzsikára? Talán sokoldalúságát, zenei alkalmazkodóképességét akarta bizonyítani. Ha ez volt a célja, jobb lett volna operákból válogatni, amelyek hangfekvés szempontjából inkább megfelelnek adottságainak. A Mefisztó rondóhoz nem elég súlyos a hangja, bizonyos pontokon kínosan vékonynak hat. Artikulációja is elmarad attól a szinttől, amelyet a szöveg — például Székely Mihály alakítása óta — feltételez. E hiányosságokat Mártha István frappáns, valóban újszerű hangszerelése csak kiemeli. Nem jobb a helyzet a Sámson és Delila részletnél sem; a mélyebb tónus imitálására gyakran és sajnos feltűnően öblösít. Még a Tinódi-ének előadása a legsikerültebb, ennek dallamvezetése, díszítései közelebb állnak a számára természetes zenei közeghez. Ahhoz a közeghez, amelyben már nem bizonyítania, hanem folytatnia kellene valamit. Valamit, amivel ő és az egész szakma régről adósa önmagának és híveinek. Aggasztó, hogy e szándék hangjai milyen kevéssé hallhatók a lemezen. Helyette kétkedést és rezignáltságot tükröz egy lassú Deep Purple szám (A szerencse katonája) nehézkes feldolgozása. Mintha a zenészekkel együtt a dallam is megfáradt volna. A hangzás kimunkált, precíz, a muzsika mégis vértelen. A heavy metal túlfinomított kliséinek nyílt vagy kevésbé nyílt darálása a Nehéz időkben már kimeríti a plágium fogalmát. A tempón, a harmóniákon és a szelíden torz tónuson kívül egyéb nemigen fűzi össze a közreműködők népes hadát (23 meghívott + a VY simfonikusok, vezényel: Mártha István). Ezt ellensúlyozandó volt szükség a klasszikus betétekre? Lehetett volna méltóbb megoldást is találni. Körülbelül olyat, mint a Koltay Gergely által megzenésített Bakó József-vers himnikus szépségű megszólaltatása (Zsoltár), valamint a Presser-modorú, mégis önvallomásnak beillő Csak a szívemet teszem eléd. Mindkettő azt a Vikidál Gyulát idézi, akinek nincs szüksége kölcsönkért műfajokra. „Nincs erőm játszani a gyöngét”, énekli; a rocknak ma épp ebben az értelemben volna égető szüksége rá. J. Király István (flflGYflRORSZfl) Szépségkirálynő-választás középdöntője 1985. szeptember 28. 20 órakor a Fórum Hotelben BUDAPEST (Bp. V., Apáczai Csere J. u. 12/14.) Verseny, műsorral egybekötve. A műsort vezeti: Keresztes Tibor (Cintula) Fellépnek: Boncz Géza, Túri Lajos és az Apostol együttes. Rendező: Csenterics Ágnes A versenyt megelőzően a Flórián Áruház előtt 12 órakor divatbemutatót rendezünk, melyen a szépségkirálynő-választás résztvevői is felvonulnak. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendező Magyar Média. Jegyek: a Fórum Hotelben válthatók.