Film Színház Muzsika, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-23 / 17. szám
A Magyar Kultúra Napjai A NEMZETI SZÍNHÁZ AZ NDK-BAN Minden külföldi színházi vendégjáték sajátos, egyedi és kivételes dráma a résztvevők számára. Minden városban más szellemiség, másfajta érzékenység fogadja a magyar előadást. Ha igaz az, hogy minden színházi est közönsége más, akkor többszörösen igaz ez külföldön. Ott nemcsak a nyelvi gátakat kell áttörni a színészeknek, az előadásnak, hanem a másfajta színházon nevelődött ízlésrendszert is meg kell hódítani ahhoz, hogy létrejöhessen a kontaktus. A Nemzeti Színház berlini vendégjátéka ebből a szempontból még újszerűen is feladta a leckét a Csíksomlyói passió előadásával; az István, a király bemutatása pedig a rockopera műfaját szinte előzmények nélkül vezette be a berlini színházi világba. Az előzetes történések a szokásos szenvedélyes intenzitással folytak, Kerényi Imre és a színészegyüttes a Csíksomlyói passió hangulati adaptálását, felerősítését a tőle megszokott intenzitással végezte a próbákon, a Volksbühne színpadterében. Itt még arra is gondoltak a Nemzeti Színház vezetői, hogy a közönséget felkészítsék az élmény befogadására. A fiatal, friss hangú főiskolás fiúk és lányok részleteket adtak elő a Székelyfonóból, hogy a színpadról szóló passiójáték stílusát, népi hangvételét természetesen átélhessék a jelenlevők. Nagy érdeklődés mellett zajlott hát a Passió első színpadi produkciója. A nézőteret szinte teljesen megtöltötte a szakmai érdeklődők, s az érzékeny, a művészi árnyalatok iránt érzékeny nézők serege. Győzött a stílus, a produkció. Ezt tükrözték a sajtóvisszhangok is. Azt írta másnap a Tribüne például: „Ha jön az ördög, akkor igazi vidámság honol a színpadon . . . A zene külön erőt képvisel, s a cselekmény fölött egy finom irónia lebeg, a régi népi költészet minden játékosságával együtt megőrzi drámai jellegét. Lényegében a humor és vidámság is érvényesül, és a produkció fantasztikus váltásokkal vezet végig bennünket a színpadi cselekményen, a Passió stációin. Különösen megrázó pillanat, amikor a szimpatikus ördögfiókák véres hóhérokká válnak, és a keresztrefeszítésnél a felheccelt nép túllicitálja egymást a kegyetlenségben. Ugyanígy nagy erejű a játék végén Mária siratója, nosztalgikus hangja és nagyon nagy hatóereje van.” A Der Morgen is azt írta: „a főszerepet a hollófekete ördögfiókák játsszák, ők motorjai a cselekvésnek, a történés útját egyengetik ... A végén minden más gonoszsággal együtt a pokolba jutnak vissza, de olyan vidáman, hogy az az érzésünk, hogy ez a pokol nem is lehet olyan elviselhetetlen.” Szinte minden recenzió külön hangsúllyal ismeri el a zenészek szereplését, interpretáló művészetét; a dal, a mozgás, a játék tökéletes harmóniában egyesül. Bár a Passió második előadása zavarba ejtően foghíjas nézőtér előtt zajlott, annál nagyobb volt az örömünk, hogy a Komische Oper nézőterén forró érdeklődés, maximálisan telt ház előtt zajlott le az előadás. A hosszú ünneplés után Köpeczi Béla és Hans-Joachim Hoffmann, az NDK kulturális minisztere a színpadon gratulált a szereplőknek, a rendező Kerényi Imrének, Novák Ferencnek, a koreográfusnak. Másnap a Berliner Zeitung „Ifjak és öregek ujjongása" címmel számolt be az előadásról. Hangsúlyozta: „egy este, ami lenyűgöző a zene, az ábrázolás, a színpadkép ritka egységével. Semmi elcsépeltség nincs a játékban. A megfelelő metafora szólal meg, sokszoros szintézisben és meglepő fordulatokban. Egy történelmi pillanat plasztikusan jelenik meg. A rendezésben Kerényi Imre, ideálisan együttműködve Götz Béla díszlettervezővel és Novák Ferenc koreográfussal, olyan produkciót hozott létre, ami tízévenként csak egyszer sikerül. Érthető volt tehát ifjak és öregek ujjongása az előadáson. Mert a generációkat is egyesíti ez a darab, mindenikük fülének, szemének elvárásait bőven kielégíti. Egy hozzánk közel álló nép története szól a színpadról, aminek részleteit mi nem ismerjük. Akkor is, ha a színpadon a magyar állam megalapításának harcaiból nem ért meg rögtön minden részletet a néző... a történelmi konkrétum és a stilizálás figyelemre méltó szintézise által a nézőteret magával ragadja a drámai folyamat. Szörényi Levente és Bródy János, a magyar rockzene úttörői olyan operanyitánnyal kezdenek, ami az elmúlt zenei évszázadokra is utal. Sok vonóssal, majdnem mozartos hanggal indítanak, s csak lassan folynak át az elvont rockváltozatok szintetizátorok által, amíg a telítetten hangzó mai sound megszólal. De ebbe is keverednek újra és újra gregoriánus kórusblokkok és régi népi hangszerek. Réka éneke (Rubik Anna) népdalokhoz közelít. István ellenpárja, egy kitűnő rockénekes nyújtotta a legmeggyőzőbbet: Vikidál Gyula. Figyelemre méltó volt a főszereplő, Rubik István hangbeli és színészi teljesítménye.” Minden kritikus elismerően nyilatkozik a színpad szellemi és technikai működtetéséről, a világítás művészetéről is leírták, így kell történelmet lenyűgözően megvilágítani. István koronázása a vendégszereplés koronája. Nemcsak írásban, hanem szóban is hallhattuk az őszinte elismerés tanúságtételeit. A Magyar Kultúra Házában rendezett Rockopera Magyarországon című tanácskozáson zenészek, színészek, a lipcsei színház főzeneigazgatója, Klaus Pfitzner, a színházművészeti szövetség titkára és szinte egymásra licitálva a jelenlévő német művészek és kritikusok elismerően beszéltek arról az úttörő kezdeményezésről, amelyet a vendégjátékon és magyarországi látogatásuk idején a modern magyar rockstílus felfedezésében tapasztalhattak. Koltai Tamás és Vámos László dialógusából a jelenlévők egy kicsit a hazai stílusviták hangulatából is megérezhettek valamit, mert a stílus határait, lehetőségeit, történéseit illetően tudtunk eszmét cserélni. Hazafelé a repülőgépen Kerényi Imre határozottan kijelentette: „a berlini siker után az István, a király európai karrierjét biztosítottnak látom. A Passió immár bevált európai sikerű műsordarabunk. Remélem, hogy még sokáig és sok helyütt tudja bizonyítani kvalitásait.” Novák Ferenc, a koreográfus azt mondta: „Számomra érthetetlen volt a Passió iránti közöny a második estén. Annál jobban lelkesített az István, a király előadása a Komische Oper színpadán, ahol nemcsak a stílusnak, hanem a technikai feltételek felett is diadalmaskodni kellett. Jelenlévő barátaink, mint Hans Skireczky, Manfred Linke megnyugtattak: érdemes ezt a színházi stílusvonulatot tovább építeni, így egy új hangú művészi stílusvilág, kifejezési mód, színházi nyelv birtoklásával, továbbépítésével még sok hasonló nagy sikert érhetünk el itthon és a nagyvilágban egyaránt ... Illés Jenő Magyar színészek a berlini színház bejárata előtt (Fotó: Ikládi László)