Film Színház Muzsika, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1989-02-04 / 5. szám
„PSZICHOLOGIZÁLÓ FILM FELÉ MEGYÜNK” Beszélgetés Jancsó Miklóssal A XXI. filmszemle záró filmbemutatója Jancsó Miklós Jézus Krisztus horoszkópja című alkotása lesz. A film címéről — A forgatókönyvet nem irodalmi mű alapján írtuk Hernádi Gyulával. A címet az egyik Hernádi-novellagyűjteményből vettük. Az azonos című novella egy középkori papról szól, aki megcsinálta Jézus Krisztus horoszkópját — ezért halálra ítélték, elégették őt. A filmnek ehhez a történetihez semmi köze, a miénk — mai történet. Amiről a film szól — Nemcsak az a baj — így az ezred végén —, hogy a társadalmak nem találják magukat. Hanem az, hogy nem tudnak válaszolni a kérdésre, a katolikus katekizmus első mondatára: mi végre vagyunk e földön. Ez alól csak azok kivételek, akik hisznek a túlvilágban. Azt a tulajdonképpeni válságtünetet próbáltuk megragadni, ami a racionális, a nem hívő embereket idegesíti. Természetesen csak a problémát vetjük fel, hiszen válaszolni mi sem tudunk rá. — Mi az, ami legjobban idegesíti az embereket? — A napi kérdéseken kívül az, ami különböző országokban különbözőképpen nyilvánul meg. Az, hogy az emberek nem tudnak beleszólni sem társadalmi sorsukba, sem — eredetfilozófiailag — az életükbe. Ez azokat idegesíti, azoknak jut eszébe, akik a kenyérgondok mellett foglalkoznak ezzel a gonddal. Vannak társadalmak, ahol a gazdasági eredményességért való harc közben — mondjuk Amerikáiban — könnyen elvész az ilyen kérdés. Néhány évtizeddel ezelőtt a marginális elemek gondolkoztak ezen — ma már nem hiszem. Valóság az, amiben élünk? Ez az az alapkérdés, amire nem tudok válaszolni. Szinte hihetetlen, hogy ebben — ami történt az elmúlt évtizedekben — részt vettem. — Mi a film alaptörténete, amiben az „egyszerű néző” kapaszkodót talál? — Az elég követhető. Az alapképlet a főszerepő — író és költő — férfinak van egy negyven-ötven éves értelmiségi baráti köre. A férfi kölcsön televíziós kamerával elindul az egyik barátnőjéhez. Ott éppen családi összejövetel van, majd valamilyen konfliktus támad és a férfi elmegy. Később visszatér, holtan találja a barátnőjét. Teljesen kibukik, elrohan a másik barátnőjéhez, aki rendőrtiszt-jogász. A férfi a segítségét kéri a gyilkossági ügyben, ami fölöttébb kínos, hiszen korábban tagadta, hogy van másvalakije is. Kiderül : a rendőrnő mindenkiről tud. Amikor meghallja, hogy a férfinek nincs alibije, így szól: ez jó mert akkor téged fognak letartóztatni, pedig én öltem meg a nőt... — Ez a film krimi-vonulata? — Mondjuk. — Akkor ezt ne is mesélje tovább. Inkább arról, hogyan alakul a forgatókönyv a forgatás közben. Emlékszem, a főszereplőkkel utaztam — két helyszín között —, amikor az egyik megkérdezte a másiktól: én most óvónő vagyok, vagy színésznő? Azt nem tudom — hangzott a válasz. —, csak azt, hogy engem három ember követ mától fogva. Ez egy új szál a történetben . . . A szellemi játék — Nem egyedül változtatok, hanem Hernádi Gyulával, Kende Jánossal, a főszereplőkkel. Ez az a fajta filmcsinálás, amit egy hollywoodi producer nem bírna elviselni. A producerek ugyanis a forgatókönyvben bíznak, annak a soraihoz ragaszkodnak. Számunkra viszont a filmcsinálás többek között állandó szellemi játék. De hangsúlyozom: ezt a munkamódszert csak úgy lehet alkalmazni, ha barátok vesznek körül, akikkel együtt gondolkodunk, és ha olyan színészek a partnerek, akik bíznak bennünk, és abban, hogy nem visszük őket jégre, mindig azt mondták, hogy én a színészeket bábnak tartom. Pedig az igazat megvallva, én alig instruálom őket. Legfeljebb azt mondom: ez sok, amit csinálsz. Hagyom őket játszani, és én csak azt tudom, hogy miiként illeszkednek az egészbe. — A színészek bizalmat kapnak — úgy játszanak szinte, ahogy akarnak —, így valójában többek, mintha csak „beavatottak” lennének. — A viszonylatokat kell ismerniük a történetben. Én a szituációt teremtem meg a számukra. — Szuverén társaknak tekinti őket. — Csak azokkal lehet így forgatni, akik elviselik, hogy színésztársuk hasonló tehetség, mint őik. — Próbafelvételeket nem is készít? — Ritkán. Tudom, hogy kik azok, akiket választok. Ha olyan a színész, akivel még nem dolgoztam — megnézem színházban, filmen. S azt is kell tudnom, vajon szívesen vesz részt az ilyen szellemi játékban. Hiszenmegtörténik: a színész inkább a klasszikus stílushoz vonzódik. A színészek, társak — A színészek boldogok lehetnek: ezúttal valóban nem „eszközként használják” őket. — Érdekes, hogy a kritikusok — amikor még foglalkoztak velem — Pszichologizáló film — Régebbi filmjeink struktúrák voltak. Mozgás- és történetstruktúrák. A zsarnok szíve óta Hernádi Gyulával a „pszichologizáló” film felé megyünk, amit korábban nemigen csináltunk... Baló Júlia MAGYAR FILMSZEMLE