Filmvilág, 1959 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1959-04-01 / 7. szám
REALIZMUS — SZOCIALISTA REALIZMUS A művészetben a realizmus fogalmát legáltalánosabban a tudomány objektív igazság fogalmának megfelelőjeként használják a műalkotás által tükrözött esztétikai tulajdonságok igazságának, helyességének, valósághűségének jelölésére Használják azonban a realizmus kifejezést a módszer jelölésére is azon az alapon, hogy elsősorban ettől függ a mű valósághűsége, a világról adott kép igazsága. Ez nemcsak az alkotás folyamatára érvényes, ahol helyes módszer valóságtükrözést eredményez, hanem történelmileg is áll • amikor a módszer a valósághoz való viszony mutatójaként jelentkezik. A művészeti tevékenységben az ember és a valóság viszonya történelmileg, tehát koronként állandóan változik. Ennek a változásnak két, szorosan összefüggő vonatkozása van. Az egyik: Az ember másnak és másnak látja a valóságot, nemcsak azért, mert az változik, hanem azért is, mert a megismerés egyre többet tár fel belőle, egyre mélyebbre hatol, új összefüggéseket fedez fel. A módszer a valóság legáltalánosabb mozgástörvényeinek és összefüggései törvényszerűségeinek ismeretét és alkalmazásét jelenti. A másik vonatkozása ennek a kapcsolatnak: A művész tevékenységével meg akarja változtatni az embereket, rajtuk keresztül a valóságot. Ez a hatás akaratától függetlenül is létrejön. Tudatosan, vagy nem, de az emberek érzéseinek, gondolatainak, ízlésének stb. befolyásolásával valamilyen irányban mozgósítja őket, valamilyen ideál elérésére ösztönöz. Az adott korban legfejlettebb módszerrel megalkotott realista művek a haladó osztályok érdekeit támogatják, s ezzel a társadalom fejlődését szolgálják. Nemvéletlenül, mert éppen a társadalom haladását képviselő osztályok érdeke engedi és követeli meg a valósághű tükrözést. Ez a megismerésben, helyesebben a művészi tevékenységben, mint világnézeti-elméleti alap jelentkezik, amelyre sok művész realista alkotásával akarata ellenére helyezkedik. Így az ember és a valóság kapcsolata nemcsak mint megismerési, tükröződési probléma létezik, nemcsak mint a tükrözés helyességének, realizmusának problémája, ami elsődlegesen függ a módszertől. Hanem felvetődik a művészi tevékenység célja — a valóság változtatása — szempontjából is: milyen ideált erősít a mű, milyen irányban befolyásol, milyen osztálynak az érdekében? Tehát milyen világnézetre helyezkedik — akarva-akaratlanul a művész. S ez a realizmus — antik stb. szocialista megjelölését kívánja. A realizmus és szocialista realizmus vizsgálatakor a filmművészetben éppen ezt a kétsíkú viszonyt kell vizsgálni, amely természetesen — mint minden művészeti ágban — itt is sajátosan jelentkezik. Tehát az esztétikai tulajdonságok (szépség, rútság, tragikum, komikum stb.) filmművészeti tükrözéséről van szó, azzal a céllal, hogy a közönséget valamilyen irányba befolyásolják. Ez pedig a művész és a valóság kapcsolatának fent vázolt két aspektusát jelenti. Ugyancsak a fenti fejtegetésekből következik, hogy a realizmusnak két feltétele van (helyesebben kétirányú kötöttsége): ismeretelméleti és társadalmi osztálykötöttség. Itt persze mindig filmművészeti tükrözésről és a közönség filmművészeti élménnyel való megváltoztatásáról van szó. Előfordulhat éppen ezért a filmtörténetben, hogy a realizmusra való törekvést az az irányzat viszi előre, amely közvetlenül tárgyát (témáját) tekintve szolgál haladó érdekeket (pl. a dán film 1914-től), de az is, hogy a filmművészet eszközeit gazdagító irány — a filmi élmény tökéletesebbé tevésével — visz a realizmus felé. (Pl. az amerikai film 1902 után.) Teljesen ez a két vonatkozás azonban nem szakadhat el s kétségtelen, hogy e kettő szoros öszszefonódása ad maximális eredményt. (A szovjet film az 1920-as években.) Ehhez a két kérdéshez jutunk tehát vissza a realizmust vizsgálva egy művészeti ágon belül: Milyen mélyen vannak feltárva a valóság esztétikai