Filmvilág, 1972 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1972-12-15 / 24. szám
Napjaink történelmének krónikái JEGYZETEK A LIPCSEI DOKUMENTUMFILM-FESZTIVÁLRÓL Kétszáznégy film negyvenkét országból, összesen 91 órányi vetítési időben — alighanem előre számok is jelzik a XV. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum- és Rövidfilm Fesztivál méreteit és jelentőségét. Az idei, jubileumi filmfesztiválra mintegy ezer külföldi vendég — filmes és újságíró — sereglett össze öt kontinens ötvenegy országának képviseletében, hogy a fesztivál jelszava: — „a világ filmjei a világ békéjéért” — szellemében megismerkedjenek egymás alkotásaival, megvitassák egymás művészi törekvéseit. A Lipcsében bemutatásra került filmek nagy száma is jelzi, hogy kevés nemzetközi találkozó kínál lehetőséget a társadalmilag elkötelezett, politikus szándékú dokumentumfilm-törekvések ilyen rendkívül széles körének áttekintésére, s teremt alkalmat arra, hogy megpróbáljuk kitapintani a filmművészet e rendkívül fontos és eleven műfajának fejlődési tendenciáit. Nyilvánvaló, hogy kétszáz — különféle országokban, különféle célokkal készült, különböző műfajú és terjedelmű — dokumentumfilm (hiszen Lipcsében párhuzamosan szerepeltek a mozi-, illetve a tévéforgalmazásra készült alkotások), aligha képviselhet azonosan magas művészi színvonalat; bármiféle összehasonlítgatás értelmetlenségét pedig eleve igazolhatja az a puszta tény, hogy az egyes filmek vetítési ideje két-három perctől — három és fél óráig terjedt... Ha csupán az aktuális témájú, társadalomfeltáró szándékú dokumentumfilmekre koncentrálunk (s teljesen mellőzzük a kisjátékfilmek, rajzfilmek, népszerű-tudományos filmek stb. ismertetését, amelyek inkább csak színesítették, de alig befolyásolták a fesztivál egészének aktuálpolitikus karakterét) — akkor is két alapvetően különböző, egymástól élesen különválasztott csoportban kell tárgyalnunk az európai szocialista országok, illetve az úgynevezett „harmadik világ” — s ezen belül legkivált a vietnami, valamint a latin-amerikai országok — dokumentumfilmjeit. Hiszen döntően ellentétes karakterű maga a valóság, az életanyag, amely az európai, illetve a vietnami vagy a latin-amerikai dokumentumfilmesek alkotásainak tárgyát alkotja. Érdekességben, feszült drámaiságban és hatásosságban nyilván nem versenyezhet mondjuk az NDK-beli Mosónők, vagy a magyar A lőrinci fonóban című film a bolíviai A tábornokok ideje, vagy a bangladeshbeli Pogrom, Bangladeshben című filmekkel; az utóbbiak napjaink éles, tragikus társadalmi-történelmi konfliktusainak döbbenetes képsorait tárják a néző elé a maguk nyers, izzó valóságában; az előbbi filmek alkotóinak viszont a mi konszolidált hétköznapjaink — szerencsére! — közel sem ilyen „látványos”, az éles konfliktusokat és a tragikusan drámai szituációkat nélkülöző valóságából kell a dokumentumfilmet művészileg éltető gondolati feszültséget kibányászniuk. * Jürgen Böttchner Mosónők című filmjének hősei fiatal lányok, akik egy nagy modern, gépesített mosoda, afféle NDK-beli Patyolat ipari tanulói. Hangulatos képsorokban, s a 17—18 éves lányok hamvas báját, friss humorát közvetítő — bár néhol kissé bő lére eresztett — interjúkban mutatja be őket a fam, amely törekvéseiben rokonítható a mi A lőrinci fonóban című, Miskolcon már díjat nyert, s most Lipcsében is oklevéllel kitüntetett és az előbbinél öszszefogottabb, szigorúbban szerkesztett filmünkkel. Ahol a dokumentumfilm tárgyául választott valóságos társadalmi konfliktus élesebb, látványosabb, azonnal felforrósodik a levegő a vetítőteremben, mint a jugoszláv Zlavko Velimirovic ölni és megöletni című alkotásánál. Montenegro