Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1974-01-01 / 1. szám
VÁLASZÚTON... LIPCSE, *73 Különös helyzet egy fesztiválon: a vetítések szüneteiben szinte mindenki a jövő évi fesztivállal foglalkozik; gyakran egymáshoz fordulnak a különböző országokból érkezett vendégek: „Hát akkor, hogyan tovább?” Ugyanakkor nyoma sincs valamiféle válságnak, sőt... A hagyományos lipcsei nemzetközi dokumentum- és rövidfilmfesztiválon az idén tizenhatodszor találkoztak a haladó művészek, hogy a politikai filmek legjelentősebb nemzetközi fórumán bemutassák, megvitassák alkotásaikat. A korábbiaknál egy nappal hosszabb fesztivál minden eddiginél gazdagabb műsort kínált. Negyvenöt ország száznyolcvanhárom filmje, öszszesen hetvenhét óra és negyven perc hosszúságban szerepelt a hivatalos versenyben, és ehhez járult még huszonnyolc órányi retrospektív vetítés. Éppen ez a gazdag műsor késztette a vendégeket, hogy a jövőbe tekintsenek. A politikai filmkészítés általános népszerűsödését bizonyító mennyiségi növekedés szinte kényszerítően vetette fel a minőséggel kapcsolatos kérdéseket — így a legtöbb hivatalos vita, sajtókonferencia, éjféli beszélgetés, sőt a művészek és küldöttségek egymás közötti tárgyalásainak jó része is e problémákat vitatta. E viták, megbeszélések eredményeit azonban először csak a jövő évi fesztiválon láthatjuk ... Addig is — az idei tapasztalatokról. A legjobbak már a politikai dokumentáció klasszikusainak szintjén járnak, ugyanakkor a közepes képességűek többnyire önmagukat ismétlik, egyhelyben topognak, így idén erősen és nagyon észrevehetően megnőtt a különbség a legjobb és a gyengébb filmek között. A jobbak a korábbiaknál sokkal jobbak voltak, a gyengébbek, a korábbiaknál sokkal gyengébbek. A zsűri különdíjával kitüntetett kubai film, A tigris ugrott és gyilkolt — mely a hírhedt santiagói stadionban lemészárolt, népszerű énekesnek, Victor Jarának állított emléket — a már világhírű Santiago Alvarez legjobb alkotásai közé tartozik, és négy sikertelenebb év után, a neves kubai alkotó tehetségének újabb felíveléséről tanúskodik. Az Arany Galambbal kitüntetett Dél-Vietnam — a kínvallatás kérdése, a független társaságként működő angol Granada Television nagyszerű alkotása, még a legjobbak közül is messze kiemelkedett. Michael Buckham rendező, 1970- ben, Saigonban és más városokban alaposan utánanézett a dél-vietnami börtönviszonyoknak. Filmje először tárta a világ közvéleménye elé Thieu rendszerének borzalmait, először mutatta be a hírhedt tigrisketrecekből szabadult, teljesen megnyomorított emberek tucatjait. Alkotásában, épp egy magasrangú amerikai katonaorvos szájából hallhatta először a világ, hogy az évekig guggolásra kényszerített, mesterségesen elsorvasztott végtagokkal és elektrosokkos vallatások sorozata után szabaduló raboknak, nincs többé reményük a teljes felépülésre. Beckham filmje, mind riporteri, mind politikai, mind pedig filmszakmai szempontból magas színvonalon sikerült, már ma is érezhetően műfajának klasszikusa. Ezüst Galambot nyert Ulrich Makosch és Hans Andersohn Mozambik, a harc folyik tovább című filmje. Az NDK Televíziójának munkatársaiként a felszabadult Tete-tartományba követték, a mozambiki felszabadítási front, a FRELIMO harcosait. Filmjük a politikai dokumentumfilm néhány új lehetőségével kísérletezik: a harcosokat, nemcsak harcuk, hanem a néppel való kapcsolatépítés közben is ábrázolja. Ennek fényében a harc új értelmet nyer. Ugyanakkor Makosch és Andersohn a természetfilmek tájleíró módszerét is ötvözi a politikai dokumentáció műfajával, így a néző pontos képet kap a ki