Filmvilág, 2004 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2004-04-01 / 4. szám
Kunmazi Katódsugár Misszió ■ GÉCZI ZOLTÁN A CRONENBERGI VÍZIÓBAN A MŰSZAKI TECHNOLÓGIA ÉS AZ EMBERI SZÖVET ÖSSZENŐ, LÉTREHOZVA AZ „ÚJ HÚST", A GÉPKORSZAK EMBERÉT. Max Renn a Polgári TV tulajdonosa és legfőbb programigazgatója. A szerény piaci részesedéssel rendelkező társaság gerillataktikával küzd a hirdetési piac nevű, habbal bőven dekorált torta mennél nagyobb szeletéért: versenytársaitól eltérően kábelre engedi a kontrollált perverzitást, pornográf és erőszakos tartalmat egyaránt szolgáltat. Ami a fogyasztónak kell, azt a fogyasztó meg is kapja — tartja Max (James Woods). A gátlástalan, írott és íratlan normákra egyaránt fittyet hányó média-yuppie bármire hajlandó a nézettségi index feljebb tornázása érdekében, így mikor megpillantja a kalózfrekvencián sugározott Videodrome véletlenül megcsípett adását, rögvest felismeri a Nagy Lehetőséget. „Kínzás, erőszak. Semmi történet, jellem. Szinte semmibe sem kerül az előállítása, és hihetetlenül valóságos" — győzködi kollegáját. Max tehát az alkotók nyomába ered, nyomozni kezd, miközben egyre szaporodnak lakásán az illegális programokat tartalmazó videókazetták. Kiderül, hogy újonnan támadt szenvedélye korántsem veszélytelen játszadozás: a csatorna adását nézve előbb bizarr víziói támadnak, majd fizikailag is átalakul, és egyre furcsább, egyre erőszakosabb tetteket cselekszik meg. Előbb tudatát, majd testét is átalakítja a Videodrome. Max húsból és elméből való képrögzítő berendezéssé válik, kit egy különös társaság használ fel, hogy látomásai és fantáziái által rendezze át a kábeltelevíziózás piacát. A folyamat egyirányú, a metamorfózis nem visszafordítható, a forgatókönyv szent és megmásíthatatlan, a kárhozat garantált. ■ David Cronenberg filmje immáron betöltötte a húszat (1983-ban mutatták be), mégis nehezen fog rajta a toll: valamennyi tökéletlensége ellenére is zavarba ejtő, hipnotikus hatású mozi a Videodrome. Nevezték már gyilkos médiakritikának, tudományos-fantasztikus alkotásnak, testhorrornak, véres szatírának, miegyebeknek — ám erős a gyanú, hogy miként a mester egyéb filmjeit, ezt a tételt sem lehet ily szűk skatulyába tuszkolni, csak hogy könnyedén katalogizálni lehessen a mozgókép nagy enciklopédiájában. A body-horror már önéletrajzi okokból is eltagadhatatlan (Cronenberg apjának testét a szó szoros értelmében szétmállasztotta valami különös kórság, az ilyesféle élmény egy életre szól), ám a Videodrome kulcsa nem annyira az ifjúkori traumában, inkább a kanadai direktor habitusában rejlik. Cronenberg éles elméjű és különösen érzékeny alkotó, aki lankadatlan figyelemmel követi a társadalmi változásokat, és egységes, kimunkált filmnyelv által tükrözi vissza a körötte zajló folyamatok nyers természetét. Elhivatott kutatóorvosként mikroszkóp alá helyezi a nyugati civilizációt, és feltárja azokat a betegségeket, amelyeket a derék átlagpolgár csak tünet szintjén ismer. A diagnózis megalkotásához mások eredményeit sem szégyelli felhasználni: Marshall McLuhan munkássága nem csak a Videodrome alapkonfliktusát határozza meg, de általánosságban véve is komoly hatást gyakorolt Cronenberg gondolkodására (a zseniális médiafilozófus '63-tól a torontói Center for Culture and Technology egyetemet igazgatta, az ifjú David pedig eme intézmény hallgatójaként gyarapította ismere „Húsból és elméből képrögzítő berendezés" (James Woods és Deborah Harry) 38 FILMVILÁG 2004/4