Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.
1–2. szám - Közlemények - Hernádi Miklós: A költői nyelv és az „Új kritika”
(Bár az „új kritikusok" a szélesebb értelemben vett irodalmi nyelvet akarják elhatárolni a tudomány nyelvétől, mégis többnyire lírai, és ezen belül a célnak jobban megfelelő misztikus, szabadon értelmezhető versekkel, verssorokkal igazolják állításaikat. Ez érthető is a lírában, és különösen az ilyen lírában valóban nagyobb az érzelemhordozó elemek, a „társjelentések" szerepe. A kérdés csupán az, hogy vajon előfeltétele-e — mint ahogy sok „új kritikus" szerint előfeltétele — az irodalmi kiválóságnak a mellékértelmekben való bővelkedés?) Ide kívánkozik néhány szó az újabb angolszász kritika módszertanának legfontosabb eleméről, a „close reading"-ről. Szó szerint „figyelmes, pontos olvasás"-nak fordíthatnánk, de talán jobban megközelíti az eredeti jelentést az „olvasás a sorok közt" kifejezés. Eredete I. A. Richards-nak a húszas évek elején végzett kísérleteire megy vissza. Amint azt Practical Criticism c. könyvében leírja, tanítványai között különböző korokból való, és különböző jellegű verseket osztott szét elemzésre, a kor és a szerző megjelölése nélkül. A kísérlet tanulságaként Richards megállapítja, hogy a kritika eredménytelenségét mindig „rossz olvasás" okozza. Az olvasó helytelenül, beidegzett ingerválaszokkal reagál, nem tud megszabadulni „prekoncepcióitól" stb.10 Bár Richards aprólékos nyelvi elemzése általános módszerként használatos ma is, a belőle levont pszichológiai következtetések heves ellenkezést váltottak ki a radikálisan nyelvközpontú kritikusokból. Példa erre Wimsatt, aki az angol professzort a „műhatáson való lovaglás" éllovasának minősíti. A „close reading" a nyelvre való koncentrálás elvét fejezi ki, de nagyon fontos megjegyeznünk, hogy bár minden „új kritikus" alkalmazza ezt a módszert, nem minden „figyelmesen olvasó" kritikus „új kritikus". A „close reading" a nyelvi-esztétikai elemzés elengedhetetlen segédeszköze, és mint ilyet, a marxista kritikus is haszonnal alkalmazhatja. Önmagában azonban — és ez természetes — feltétlenül csak részeredményekhez, rosszabb esetben csak meddő szőrszálhasogatáshoz vezethet. 3. A jelentés jelentősége A költői nyelv jeleinek tehát nincs körülhatárolt, meghatározott jelentésük. A dolgok jelentése komplex, költészetbe építésük nagy költői erőfeszítést követel, és evvel arányosan emelkedik az a követelés is, amelyet a modern vers megértése támaszt — érvel T. S. Eliot,11 aki egyszemélyben a költő-kritikusi „perszonálunióra" is, az angol-amerikai kritika összefonódására is példa. A költő nem mondhatja ki egyértelműen amit mondani akar, mert vétkes módon vulgarizálná a modern valóság komplexitását. „A többértelműség szövevényei alkotják a költészet gyökérzetét" — tartja W. Empson.12 A logikai kétértelműség hét típusát különbözteti meg. Valószínűleg kevesen értik, miért éppen hét fajtája van a kétértelműségnek, de ha ezt el is fogadjuk, arra már nehezen találunk feleletet, miért kétértelmű pl. a következő kínai kétsoros. Röppennek az évek visszahívhatatlanul. Mélységes a tavaszi reggel csöndje.13 A vers valóban a kétféle emberi időskálára apellál (élet-pillanat), de miért kell ezt kétértelműségként felfogni? A jó néhány ragyogó vers-értelmezés persze jócskán feledteti a könyv teoretikus hibáit. Az „új kritika" valamiféle „határozatlansági relációt" feltételez a tárgy és költői kifejezése közé: ha hűen akarja megörökíteni a költő a tárgyat, többértelműen ábrázolja; ha ugyanis egyértelműen fejezné ki, a tárgy feltétlenül meghatározatlan maradna. Az „új kritikusok" elítélik azt az általuk marxistának nevezett elvet, amely szimplifikálást, szájbarágást vár el a költőtől. A valóságban a marxista irodalomszemlélettel a fantázia, a költői szabadság legcsapongóbb játéka is összefér — ha felelős, emberi tartalmat hordoz. A marxista esztétika ábrázolás fogalmát talán egy Lukács György idézettel világíthatnánk meg. A „határozatlan tárgyiassági"-ról szólva Lukács Thomas Mannt idézi: „. . . egyénítsem fizikailag, s tegyem elevenen láthatóvá (alakjaimat), ... ez azzal a veszéllyel járt volna, hogy azonnal kicsinyessé, banálissá teszi mindazt, ami itt a lélekben játszódott le, jelképes értelmével, jellemző voltával egyetemben . . ." 10 I. A Rich arda: Practical Criticism. Routlerlge and Kegan Paul 1964. 14. 11 Idézi К. Állott: The Penguin Book of Contemporary Verse. Penguin Books 1962. bevezetés, 21. 12 W. Empson : i. m. 3. 13 I. m. 24.