Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.

1–2. szám - Szemle - Fallenbüchl Zoltán: Egy levelezéskötet margójára

Nyugat vezető lírikusainak (Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Juhász Gyula) visszhangját tolmácsolja a szlovák irodalmi életben. Az összehasonlító módszert alkalmazza, amikor a szlovák fordítások tartalmi, formai, ideológiai kérdéseivel, a fordítások erényeivel, de hiányosságaival is foglalkozik. Csukás tanulmánya az irodalmi kapcsolatok művészi kérdé­seit veti fel, ami összehasonlító irodalomtörténetünk eddig még legkevésbé fejlett ága. (Ezzel kísérletezik Milan Pisútnak fent említett tanulmánya is.) Több cikk dokumentálja, hogy a csehszlovákiai kommunisták és a haladó magyar ele­mek közvetítő szerepet vállaltak a három nép kultúrájának kölcsönös megismerésében. Botka Ferenc bemutatja, hogyan propagálta a kommunista Kassai Munkás a 20-as évek első felében a fiatal, haladó cseh irodalmat. Kovács Endre arról szól, hogy a 30-as években Szlovákiában a haladó magyar értelmiségi ifjúság [a Sarló], Romániában pedig a Korunk ismertette széles körben a szlovák és a cseh irodalmat [A Korunk hasábjain kaptak helyet pl. József Attila cseh versfordításai]. Sajnos, a magyarországi folyóiratok már kevesebb figyelmet szenteltek a cseh és a szlovák irodalomnak (a Népszava, a Nyugat, a Válasz, az Apolló — az utóbbival külön ta­nulmány is foglalkozik). Érdemes lenne megvizsgálni, vajon milyen tényezők indokolták, hogy két országot érintő politikai kérdések elől e lapok nem zárkóztak el. Kulturmissziót töltött be Anton Straka, a csehszlovák kormány budapesti kultúratta­séja, aki szembefordult a hivatalos állásponttal, s a cseh, a szlovák és a magyar irodalom propa­gálója lett Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt. Rokonszenves alakját, bátor működését nemcsak Hana Kindlová kis monográfiaszerű cikkéből ismerjük meg, hanem aktív szerepe közvetlenül vagy közvetve ott szerepel minden egyes tanulmányban, amely a harmincas évekkel foglalkozik. A kötet a cseh és szlovák irodalom magyar, a magyar irodalom cseh, illetve szlovák bib­liográfiájával zárul (1945 után). E puszta adatok is tükrözik a két szomszéd állam megváltozott viszonyát, kulturális kapcsolatainak széles voltát. A bibliográfiák összeállítóinak (Zuzana Adamová, Magda Színia és Tóth Tibor) észrevételei hasznossá válhatnak a jövőben a szépiro­dalmi kiadók számára. Ján Novotny a cseh—magyar kapcsolatok 1848 előtti alakulásából arra a következtetésre jutott, hogy azok a XVIII. és XIX. században elsősorban a kulturális téren alakultak köz­vetlenebbül és gazdagabban, s később kiindulópontul szolgáltak a politikai kapcsolatokhoz. Tovább fejleszthetjük Novotny gondolatát. A kialakult politikai viszony hol pozitív módon serkentette a kulturális kapcsolatokat (pl. szlovák—magyar kapcsolatok a XIX. század 60-as éveiben, hol éppen a politikai antagonizmus kiéleződése vezetett a haladó kulturális kapcsola­tok kialakulásához (pl. a két világháború között). A kiadvány irodalomtörténészeink, de történészeink számára is hasznos, annál is inkább — s ez a szerkesztés pozitívuma —, hogy az 1965-ben megjelent kötet valóban a legfrissebb kutatások eredményeit teszi közzé, és nem jelenteti meg újra a már régebben napvi­lágot látott tanulmányokat. Gyivicsán Anna Egy levelezéskötet margójára Többévi munka előzte meg az Ambrus Zoltán levelezése (Bp. 1963. Akadémiai Kiadó) című kötet megjelenését. Sajnos, nem egészen úgy láthatott napvilágot, ahogyan azt a munka összeállítója óhajtotta volna. Az eredeti terv ugyanis az volt, hogy a többezer levélből összevá­logatott dokumentumanyag a hozzáfűzött jegyzetekkel együtt, az irodalomtörténeti vonat­kozások feltárása mellett Ambrus sokrétű egyéniségét és életútját gyermekkorától haláláig tük­röztesse, bemutatva egyszersmind azt a környezetet, melyben az író élete egyes szakaszaiban mozgott, s amely írásaihoz élményanyagot nyújtott. Az irodalomtörténeti szempont mellett így a kortörténetnek is nagyobb teret szánt a sajtó alá rendező. Irodalmilag jelentős levelek mellett számos olyan, főleg családi levél is helyet kapott volna a gyűjteményben, amelynek szorosabban vett irodalomtörténeti vonatkozása ugyan nincsen, de mégis alkalmas arra, hogy az író korára, környezetére, életrajzára vonatkozó adatokkal szolgáljon. A családi levelek fel­vételét az is indokolta, hogy Ambrusnál a család mindig fontos szerepet játszott, szinte központi helyet töltött be egész életében. A lektorok azonban nagyon szigorúan bántak el az anyaggal. Csak irodalmi szempontból fontos levelet akartak megtűrni a kötetben. Nagy küzdelmek árán sikerült néhány kihagyásra ítélt levelet megmenteni, de a kötet egyensúlya ezzel megbomlott: kimaradt több olyan levél, mely az eredeti terv szerint fontos lett volna, viszont bent maradt néhány olyan, mely az eredeti összefüggésből kiragadva teljesen jelentéktelenné vált. A kötet összeállítója például nem érezte feleslegesnek Ambrus ügyvéd-principálisának azt a pár sorát, amelyben a tizenhét éves fiatalember „szép és jó" munkáját köszöni meg, sem Ambrus londoni levelezőlapját, amelyből kitűnik, hogy a fiatal író, mihelyt ez keresetéből

Next