Focivilág, 2004. július-december (12. évfolyam, 28-53. szám)

2004-07-07 / 28. szám

Görögország a döntőben másodszor is legyőzte Portugáliát Új félistenek születtek A döntő után immár nem lehet mást mondani az Európa-bajnokságról, mint hogy a torna a meglepetések viadala volt: a legnagyobb favoritok korai búcsúja után egy olyan válogatott hódította el a kupát, amelyet előzetesen senki sem sorolt az esélyesek közé. Lehet fanyalogni a görögök diadala miatt, ám ez a győzelem (na meg a Bajnokok Ligája idei alakulása) legalább ismét felhívta a figyelmet arra, hogy bár a labdarúgásban egyének (ha akarjuk, sztárok) szerepelnek, de a sportág elsősorban csapatjáték, aminek a védekezés legalább annyira fontos része, mint a támadásvezetés, el kéretlen levelekkel a sípmestert. Az an­gol drukkerek egy része ezt meg is tette, olyan szinten, hogy az UEFA hivatalosan is tiltakozott az újságok kiadóinál, mondván, a zsurnaliszták elfogadhatatlanul viselked­tek. Zizou azonban egyáltalán nem foglalko­zott ezekkel a pletykákkal, azt viszont nem árulta el, hogy igazak-e azok a híresztelé­sek, amelyek szerint vissza akar vonulni a válogatottságtól. Jobban mondva azt állítot­ta, hogy még nem döntötte el, folytatja-e szereplését a nemzet tizenegyben. Hason­ló a helyzet jó barátjával, Bixente Lizarazu­­vel is, Marcel Desauly viszont minden bi­zonnyal elköszönt a nemzeti tizenegytől, számára az augusztusi, Rennes-ben leját­szandó, Ghána elleni barátságos mérkőzés lesz az utolsó a címeres mezben. Sok függ attól is, hogy ki lesz az új szövet­ségi kapitány az angol Tottenham Hotspur­­höz távozó Jacques Santini után. Eleinte a jelentős edzői tapasztalatokat szerzőn Jean Tigana tűnt biztos befutónak, ám a világ- és Európa-bajnok Laurent Blanc kinevezése is felmerült, annak ellenére, hogy ő még soha­sem dolgozott szakvezetőként. A francia szövetség elnöke, Claude Simonet szerint azonban ez egyáltalán nem kizáró tényező. A sportvezető Didier Deschamps és Michel Platini példáját hozta fel, mondván, futball­­pályafutásuk befejeztével mindketten sike­res edzők lett. Sőt, Simonez szerint még a volt szenegáli szövetségi kapitány, a jelen­leg az arab Al-Ainnál dolgozó Bruno Metsu kinevezését sem lehet kizárni. Végső dön­tés július közepén várható az ügyben. A kapus, Fabien Barthez egyébként a szö­vetségi kapitány személyétől tette függővé, hogy folytatja-e a válogatottban való sze­replést, vagy visszavonul a címeres meztől. A portás nem titkolta, hogy legszívesebben jó barátját, Blanc-t látná a kispadon, de azt is elárulta, hogy Jean Tiganával is szívesen dolgozna együtt. NÉMETORSZÁG Ki lesz a szövetségi kapitány? Ottmar Hitzfeld végül mégis úgy döntött, hogy nem fogadja el a DFB felkérését, amivel meglehetősen ne­héz helyzetbe hozta a német szövetséget. „A döntés nagyon, nagyon nehéz volt. A szövetségi kapitányi poszt igazi megtisztel­tetés lett volna a számomra, hazai pályán irányítani a Nationalelfet a vébén egy álom. De most nem vagyok a megfelelő állapot­ban ahhoz, hogy ezt végrehajtsam" - állt a szakember által kiadott közleményben. A kérdés már csak az, hogy a németek ki­hez forduljanak. A lehetséges jelöltek közül Christoph Daum is elmondta, hogy esze ágában sincsen otthagyni jelenlegi egyesü­letét, a Fenerbahcét, amelyhez 2005-ig köti szerződés, és valljuk be, valóban kissé visszás lett volna, ha az a Daum kerül a vá­logatott élére, akit 2000 őszén kokainbot­ránya miatt úgy meghurcoltak Németor­szágban. A közvélemény mindenesetre Otto Reh­hagelt látná legszívesebben a kispadon, a veterán szakembert azonban valószínűleg szinte lehetetlen lesz elcsábítani Görögor­szágból a sikeres Európa-bajnoki szerep­lést követően. Érdekesség, hogy egy közvé­lemény-kutatás szerint a jelenlegi magyar szövetségi kapitányt, Lothar Matthäust is szívesen látnák a drukkerek a poszton, a megkérdezettek 14 százaléka benne látja a megoldást. ANGLIA Meier lett a bűnbak Az angolok meglehetősen nehezen érődtek bele a portugálok elleni ve­reségbe, és a közvélemény haragja a mérkőzés játékvezetője, a svájci Urs Meier ellen fordult, aki a rendes játékidőben (egyébként teljesen jogosan) nem adta meg Sol Campbell gólját kapustámadás miatt. A brit bulvárlapok alaposan nekiestek a bíró­nak, közzétették például az e-mail címét, és arra bíztatták a szurkolókat, hogy árasszák FRANCIAORSZÁG Eljött a változások ideje A görögök elleni váratlan vereséget követően egyes francia lapok érde­kes elmélettel álltak elő a gall váloga­tott gyenge szereplését magyarázandó. A Le Parisien szerint a kereten belül feszült volt a hangulat, és az Arsenal-játékosok va­lóságos összeesküvést szerveztek Ziné­­dine Zidane ellen, mivel azt akarták, hogy ne ő, hanem Thierry Henry köré szerve­ződjön az együttes. KICKER Zt"SSns ' " ■/: ' a GÖRÖGORSZÁG Rehhagel görög lehet Az elődöntőbe jutást követően gö­­­­rögök ezrei próbáltak jegyet sze­­­­rezni a csehek elleni találkozóra, és a Görög Utazási Ügynökségek Szövetsé­gének adatai szerint közel húszezer jegy­igénylés érkezett a Portugáliába tartó repü­lőjáratokra. A görög utazási miniszter, Mi­­hael Liapisz egy nappal később kijelentette, szerződést kötöttek a hellén légitársaság­gal, az Olympic Airwaysszel, hogy a cég kü­lönjáratokat indítson az Európa-bajnokság helyszínére. A német származású szövetségi kapitány, Otto Rehhagel eközben valóban közel ke­rült ahhoz, hogy megkapja a görög állam­­polgárságot. A belügyminiszter, Jorgosz Vulgarakisz egy televíziós műsorban kije­lentette, hogy ha Rehhagel szeretne görög állampolgár lenni, akkor semmi akadálya nincsen a dolognak. „Lélekben már úgyis .

Next