Föld és Szabadság, 1934 (5. évfolyam, 1-9. szám)
1934-01-01 / 1. szám
2. oldal FÖLD ÉS SZABADSÁG 1934 iyet oly nagy buzgalommalnyújtogatnak felénk, tényleg fölemel-e bennünket a nyomorúsága lukból? A történelem során mindig a föld és a föld megművelése volt a társadalmi együttélés alapja. A paraszttömegek munkája és verejteike vitte mindig előre az egész emberiséget a fejlődés útján. És mégis, mi vagyunk a kisemmizettek, a megcsaltak. Munkánk és verejtékünk még a mindennapi kenyeret, a fűtöttszobát és a tisztességes ruházatot semsítja számunkra. Miért? Mert évezredel ótájt hagytuk és tűrtük, hogy munkáink gyilmeresét elszedjék. Nem tudtuk érdekeinket öndulatosan képviselni. Hagytuk, hogy tömegeink erejét hangzatos politikai jelszavakkal mások érdekeinek kiszolgálására használják föl. A szocialista eszme ereje emelt föl bennünket ebből az öntudatlanságból. Ma már tudjuk sokan, tízezrek és tízezrek, hogy számunkra a fölszabadulásnak csak egy útja van: ha a föld népe összefog az ipari munkásosztállyal és a dolgozó kisemberekkel és közös erővel harcolnak a szocializmus megvalósításáért. A mai kormányzati rendszer megbuktatása a szocializmusért folyó harc első állomása. Az új esztendőnek ennek a harcnak a jegyében kell eltelnie. Minél erőteljesebb lesz ez a harc, annál több fog követeléseinkből megvalósulni az új esztendőben. Csak tömegeink szervezett erejében bízhat mink. Erre gondoljunk az új esztendő küszöbén és fokozott erővel induljon meg a küzdelem a mai kormányzati rendszer ellen és a fölszabadulásunkat jelentő szocializmusért. Disznószerencse Van úgy, hogya szocialistikának is van szerencséjük. Az eset a következő: Mezőőrs győrmegyei községben neonrég egy újfajta alkalmi szövetkezést alakítottak keresztény nemzeti alapon. A beiratkozóknak sertéskölcsönzést helyeztek kilátásba. Ezt mindenki öröménél fogadta, mert a legtöbb embernek már nincs sertése. Nagyban folyt tehát az iratkozás. De nem mindenki iratkozhatott. Például a szocialisták hiába jelentkeztek, azokat nem vették föl. De a beiratkozásnál már fizetni is kellett, mégpedig ki hány darab anyasertést igényelt, annyi 10 pengőt, ezenkívül 2 pengő tagsági díjat. Ennek ellenében kilátásba helyezték a sertéskölcsönzést olyan föltételeik mellett, hogy azt 3 év múlva kell visszafizetni és a malacok is felesek lettek volna. A pénzt föl is szedték pontosan, annak rendje és módja szerint. A tagok nagy előkészületeket tettek a disznók megérkezésére. Vettük répát, tököt, korpát és mindenféle jó disznóínycsiklandozó eleséget. Voltak, akik az ólat renoválhatták, vagy újat csináltattak. Kis híja, hogy zöldgallyas diadalkaput és lovasban déliumot nem állítottak a disznófogadásra. A disznók azonban nem érkeztek meg. Máig sem. Sőt előreláthatóan ezután sem érkeznek meg. Ugyanis kiderült, hogy a disznószervezők megugrottak a pénzzel. És a beugratott „intelligencia“, a községi alkalmazottak és a nagyobb gazdái, miközben keresték azt a botot, amivel üthetik a disznószervezők nyomát, kárvallott szomorúsággal mondogatták: — A szocialisták jártaik jól... Azoknak disznószerencséjük volt. Kié a magyar föld? Hogy kié a „magyar föld“, erre nézve a statisztika adja meg a világos feleletet. Amit a statisztika adatai mondanak, azon vitatkozni gyerekes időtöltés lehet azok számára, akiknek hasznosabb dolguk nem akad. Ellenben arról kellene beszélni, „kié legyen a magyar föld“. De éppen erről nem beszélnek azok, akiknek kellene róla beszélni, már csak azért is, hogy a jámbor világ komolyan vegye azt a krisztusi hivatást, amellyel ők állásuknál fogva minduntalan hivalkodni szoktak. Ezek közé sorozhatjuk Ravasz László református püspököt is. Néhány héttel ezelőtt ugyanis a püspök iir Hódmezővásárhelyen előadást tartott ezzel a címmel: „Kié a magyar földi“ A püspök úr feltette önmagának a kérdést, hát nyomban felelt is rá. Nem is egyszer, de többször. Nem is egyféleképpen, de többféleképpen. Olyan farizeus módra." Például: „Az első felelet erre szinte ezer éven, át az volt, hogy kié lehet másé, miint a királyé... Ezek után a püspök úr kénytelen néhány „szellemi“ bukfencet vetni, hogy felelhessen a másik kérdésre is, hogy aszongya: „a föld azé, aki dolgozza, aki szereti, belefúródik, akinek az bölcsője és koporsója.“ És itt jut el a püspök úr a legnagyobb tragikumra: „a föld már kevesebbet terem, mint amennyibe megművelése kerül.“ (Tehát a püspök úr a magas közterheket, a kamatot, a kartellek drágítását a termelési költségbe tudja be.) De a püspök úr tovább megy a feleletekben. Aszpvigyia: „Az ország kétharmada ellenségeinké". Tehát mégsem a királyé, sem nem azé, aki szereti, aki „belefúródik“ stb., hanem ellenségeinké. . De még ez sem egészen gilt a püspök úr szerint, mert a végén kivágta az „utolsó nagy, igaz feleletet arra a kérdésre: kié a földi „Az Istené — mondja a püspök úr —, övé a teremtés, az ajándékozás, de legfőképpen a megváltás jogán. Nagy árat fizetett ezért a magyar . Hogyan, miként — kérdi a naiv hallgató. A válasz egyszerű és mégis nagyszerű László püspök szerint: „megbűnhődte érte a múltat s jövendőt“. Erre a világos feleletre még a legegyügyűbb ember is megérti, miért űzetett nagy árat a magyar amiatt, hogy a föld Istene, a megváltás jogán. Csak arra kíváncsi meg az együgyű ember, miért van ez így. De Ravasz püspök erre is meg tud felelni. Aszongya, hogy: „mindez azért van, mert benne vagyunk az Úr megváltási tervében.“ Erre azután az együgyűség elméje úgy megvilágosodik, hogy szinte ragyog, mint a Salamon dicsősége. Sőt, mi több, még mi, papi mulasztókban kételkedő szocialisták is tanultunk belőle valamit. Azt, különösen, hogy egy református püspök a jezsuitizmus terén néha túlszárnyalja még Loyola Ignác legvakbuzgóbb követőit is. A Földmunkás Szövetség tagjai figyelmébe! A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége értesíti a Szövetség tagjait, hogy a választmány 1933 november hó 5-én tartott ülésén a rokkant- és a rendkívüli segélyek kifizetését az 1932. évi közgyűlési határozat alapján az 1934. évi közgyűlésig fölfüggesztette.