Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1876-09-11 / 37. szám
150. szám Budapest, 1876. szeptember 11. Harmadik évfolyam. 37. szám. A MAGYARORSZÁGI ÖSSZES LÓTERYÉSZBIZOTTSÁGOSI HIVATALOS KÖZLÖNYE. Sárkeszti: Máday Izidor. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, HÉTFŐN. Kiadótulajdononk: Légrády Testvérek. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőségnek (Budapest, V. József tér 7. sz.) küldendők. Hirdetések háromhasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Többszöri vagy egész éven át történő beigtatásoknál tetemes bleengedés. Előfizetési díj : Egész évre 6 frt, félévre 3 írt, negyedévre 1 frt 50 kr. ,,Falusi Gazdával“ együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek , úgy a hirdetések is bérmentve I.Ksády testvérinek (Budapest, V. nádor utcza 6. sz.) czimzendők. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI KÉPES HETILAP. " Tartalom. Tanulmányok a csiillengről. I. Dr. Bodiczky Jenő. — Angolország lótenyésztése. VI. Bornemissza Zoltán. — A Mokry-féle nemesített búzával kísérlet Vereben. id. Végh János. — Termelési kísérletek. IV. (Indiai gram. Édes barát.) Mihályi Antal. — A sáskákról, és kiirtásukra alkalmas eljárásról. I. — Lótenyésztési dijosztás Somorján. — Gazdasági tanintézetek és tanügy. (A kassai m. k. gazd. tanintézet. Tejelési eredmények a kassai gazdasági tanintézet telepén. Tejelési eredmények a liptó-ujvári földmives skola telepén.) — Szakegyletek működése. (A baranyamegyei gazd. egyesület. A pozsony-szent-györgyi borászegylet. A biharmegyei gazdasági egylet. A verseczi bortermelő-egylet. A székely művelődési és közgazdaságiegylet.) — Személyi hirek. — Bélés külföld. (Magyar tenyészmarhaárverés Mezőhegyesen. Nemesitett búza. Facsemeték eladása István-telekről. Phylloxera-ügy. A budapesti bortőzsde) — Pályázatok. (Tanári állomás a debreczeni m. kir. gazdasági tanintézeten.) — Kiállítások, versenyek, ülések, előadások határnapjai. — Szerkesztői üzenetek. — Üzleti hirek. — Hirdetések. Előfizetési felhívás a „Földmivelési Érdekeink“ 1876. évi folyamára. Lapunk jövőre is az eddigi irányban fog haladni, és több mint százhetvenre menő munkatársai segítségével iparkodni fog a gazdaközönség rokonszenvét továbbra is kiérdemelni. Lapunk szíves olvasóit felkérjük, hogy lapunknak körükben új pártolókat szerezni szíveskedjenek. Légrády testvérek, Máday Izidor, mint kiadók, mint szerkesztő. Előfizetési Árak: 2 hóra 1 frt., 3 hóra 1 frt. 50 kr., 6 hóra 3 frt. egész étke 6 frt. A „Falas! Gazdáival együtt: 3 hóra 2 frt., 6 hóra 4 frt. egész évre 8 frt. Tanulmányok a csüllengről. A festő csülleng, termesztés története. (Három közlemény.) I. Az indigónak nevezett növényi festanyag, már vagy 2000 éve, hogy bebizonyíthatólag ismeretes. Nevezett kék testanyagot több növény szolgáltatja. A nálunk honosok közül egy cikkantyúféle (a Scabiosa Succisa, L.) az ernyős elecs (Butomus umbellatus L.), a porcsin czikszár (Polygonum aviculare L.), bár mindhárman eltűnően csekély mennyiségben. Ugyanez áll az áfonyáról is, mi azonban némely vállalkozó szellemeket nem tartóztatott áfonyából való indigonyerés czéljából Wolkensteinban 1852-ben gyárat alapítani. Némi indigo találtatik továbbá az Amorpha fructicosa, Golega tinctoria-ban. Jelentékenyül több indigotint tartalmaz az Isatis indica és J. orientalis, a nálunk honos festőcsülleng (Isatis tinctoria L.), a meghonosít festő czikszár (Polygonum tinctorium (Willd.) és számos indigoferák. A festő czikszárt legelőbb Loureiro „Flora Chochenchinensis“-ében 1790-ben említette, és St. Hilaire 1816 körül vegyi vizsgálat alá vette. Újabban a figyelem 1835-ben fordult e festőnövény felé, melyben Chevrenil 1836-ban eszközölt vegybontása szerint 2°/0 indigót mutatott ki. Gaultier de Chambry és Chérou pedig 1842-ben a czikszár indigónyerésnek egy újabb módszerét terjesztették a franczia tud akadémia elé. Élénk mozgalom , keletkezett a festő czikszár termesztés körül, mely téren Francziaországban Vilmorins Ravel, Karinthiában Moro, Stiriában Hubeck, Csehországban b. Riese, Morvaországban Diehl, nálunk a bellyei uradalom buzgólkodtak. Az idegen hazájú indigonövények közül kiemelendőnek vélem a Keletindiában honos Wrigthia tinctoriát, melynek levelei nagyobb mennyiségű indigót tartalmaznak, s a szintén Keletindiában kivált Guzurateban honos, de máris széles elterjedésű festőcserjét. (Indigóféra tinctoria.) Indigót nyernek a pelyhes (Indigo hirsuta) és kétmagvú indigóból (J. disperma) is. Roxburgh a keletindiai indigóikból (Nerium tinctorium) is nyert nevezetes indigomennyiséget i. i. 200 rész friss levélből, 1 rész indigót. Ausztráliában festőnövényül az indigóféra angulatát termesztik. Délamerikában a kékcserjét (Indigóiéra Anilt) már Halte fölfedezése idejében is termesztették, Mexicóban az Indigóiéra borealis termesztése szokásos, azonban Amerikában legnagyobb mennyiségben az ezüstindigót (Indigóiéra argenteát) termesztik, melyet azonfelül kivált Abyssiniában és Egyptomban termesztenek, de tettek vele honosítási kísérleteket Európában is. Nyomát találom, hogy egy Vermi nevű gazdag csüllenggyáros I. Ferencz franczia király idejében Indigóiéra Anilból Délfrancziaországban indigót készített. Máltában a 17-ik században néhány kísérletet tettek indigo cserjék meghonosításával. A 18-ik század végén II. József 200 arany jutalmat tűzött ki a birodalmában termesztendő első font indigo magra, de siker nélkül, azonban a jelen század második felében indigocserjével néhány kísérletet tettek, névszerint: Devidé József Nándor, ki 1867- ben a zágrábi kereskedelmi és iparkamara utján megkereste a bécsi cs. k. kereskedelmi minisztériumot, hogy consulatusok utján mind Bombay, mind Britt Hondurasból szerezzen számára indigo magot, mit 1868. tavaszán megkapván, egy kis ösmertető füzettel szétküldött kivált a határőrvidéki ezredekbe; de magvai részben nem keltek ki, részben több baj érte a kedvezőtlen nyár alatt a későn vetett növényeket. Szintoly csekély sikere volt az ez időtájban Széplakon (Bihar megyében) Trusza lelkésztől és Déltirolban eszközölt hasonló honosítási kísérleteknek. Ellenben az oroszoknak, állítólag az Indigóféra makrophyllával a Kaukázusban tett honosítási kísérletük fényesen sikerült. Lenkorov nevű kerületben oly testanyagot nyertek belőle, mely a jávai és bengáli indigo méltó versenytársa. Ezek előbocsátása után forduljunk a mi festőcsüllengünkhöz, mely mint festőnövény több időn át versenytárs nélkül állván, oly nagy nemzetgazdasági jelentőségre szert tett volt ! A festő-csülleng (festőfa, német indigo, szacs; németül: Vueid, Weyd, Färber-Waid, deutscher Indigo ; francziául: Pastel, guede, vonde ; olaszul: guado ; spanyolul: pastel; angolul: Commondyer’s Wood) mint már említem testanyagul való haszna miatt régen ismeretes. A régiek kék festésre Plinius Secundus szerint Indicumot s Vitruvius szerint Color indicust használtak, mely testanyagok, meglehet, hogy különféle ázsiai testnövényekből készültek, de alkalmazták a csülleng festanyagát is, mely régi íróknál Augion, Arusion, Glutam, Glastum Vitrum néven említtetik. A csüllenget nem csak a görögök (C. Dioskorides Lib. II. cap. 177.) és rómaiak, hanem a régi éjszaki népek is ismerték. Kitetszik ez Julius Caesarnak „Commentarii de bello Gallico“-jával, melyben elmondatik, hogy a brittanusok vitrummal festették kékre arczáikat, mi nekik veszedelmes tekintetet adott. Nagy Károly idejében a vadon növő csülleng festék-készítés czéljából összegyüjtetett. Erre vonatkozólag a „Capitulare de villis vel curtis imperatoris" czimű gazdasági rendeletének 43. czime alatt a következőket olvassuk: ,,Ad genitia nostra, sicut institutum est, opera ad tempus dare faciant, id est linum, lanam, waisda, vermicula, warentia, pectines, laminas, cardones, saponem, unctum vascula vel reliqua minutia." (Azaz: Fehércseléd házainkba berendezés szerint határozott időkben munkaeszközöket szolgáltassanak, minők len, gyapjú, festő-csülleng, pirosra festett pamut, pirosító buzér (garamje!) takács-mácsonya, szappan, háj (Anton szerint pamut!) edények és egyéb kisebb szerek.) Festanyaga kedvéért a csülleng már a Hohenstaufok idejében nagy kiterjedésben termesztetek Brandenburgban, hol mivelését Anton gyanitása szerint a szlávok űzték. Az erfurtiak csüllengtermesztése szintén régóta nevezetes. Midőn habsburgi Rudolf 1209-ben 66 rabló várat romboltatott szét