Földrajzi értesítő, 1958

Értekezések - Boros Ferenc: A hazai településállomány XVIII. sz. eleji képe

pülések természetes kirajzása, a művelésre alkalmas területek határainak szerfeletti kiterjedése, a gazdasági lehetőségek nagyobb mérvű kihasználása az uralkodó. Mindezekből láthatjuk, hogy a XVIII. sz. elején a népesség tömörülése,, a művelt határ és a népesség aránya helyről helyre változó. Bár a XVIII. sz. elejére a fentebb leírt, belső több irányú migráció fokozatosan megszűnik, lecsillapodik, ez korántsem jelenti azt, hogy a XVI. sz.-i állapot áll vissza. Nem is állhat vissza egyrészről azért, mert a korábbi állomány jó része végle­gesen elpusztul, más része viszont még ez időben — tehát a XVIII. sz. első évtizedeiben — néptelen. Más vonatkozásban különbség mutatkozik a XVI. sz.-ot megelőző állapothoz képest abban a vonatkozásban is, hogy az elmene­kült népesség az új telephelyén a már meglévő települések népességét megduz­zasztja, növelve ezáltal az egy hektárra eső létszámot. Ha az elmenekült népesség nem egy már meglevő település népességét növeli, hanem attól függet­len, de azzal érintkező határú települést hoz létre , ismét csak az agrársűrű­séget változtatja meg, most már természetesen nem a művelt területek rová­sára, hanem a művelésre alkalmas területek határainak viszonylagos kiterjeszté­sével. Mindezen szerteágazó problémák vetették fel önkéntelenül is, hogy megvizsgáljuk a XVIII. sz. elején lakottnak ismert települések népességének és a szántóterületnek a különböző arányát — tehát lényegében az agrársűrű­ségét. Tekintettel arra, hogy a XVIII. sz. elejéről nem vagyunk bőségében az ország egészére vonatkozó részletes adatoknak — vizsgálatunkat Acsády Ignác : „Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában" című mun­kája alapján végeztük el. E munka adataiból felhasználtuk a háztartások számából általunk kiszámított abszolút lélekszámot, valamint a szántó­területnek köblösökből hektárra redukált értékét. Ezeket az értékeket vala­mennyi XVIII. sz. eleji lakott településre nézve kiszámítottuk. Az így nyert adatokat — tehát a települések abszolút lélekszámát, valamint a hektárban kifejezett szántóterület községenként­ értékeit arányba állítottuk. Vizsgá­lóa­lati módszerünk képletszerű megfogalmazása így hangzik : —- a­Z, ahol települések szántóterületét (hektárban), ,,Y" a települések abszolút lélek­számát jelenti. A ,,Z" tulajdonképpen egy viszonyszám, amely azt fejezi ki, hogy egy főre hány hektár jut, s így természetesen értéke községről községre változott. A ,,Z" értékének változása 0,01—10,0 között mozgott. A ,,Z" változó értékeit önkényes alapon négy főkategóriára bontottuk a követ­kezőképpen : ha a képletben kifejezett ,,Z" értéke 0-nál nagyobb volt, de az 1-et nem haladta meg — ez esetben ,,A"-val jelöltük a települést. Ha ,,Z" értéke 1,1-től 2,0-ig terjedt, ,,B"-vel helyettesítettük a települést. Ha ,,Z" értéke 2,1 és 3,0 közé esett, ,,C"-vel, ha 3,1-et meghaladta, ,,D"-vel tüntettük fel az illető települést. Tekintettel arra, hogy az 1720-ban lakott települések nagyobb hányada esetében az O , Z értéke 0,00 és 1,0 között váltakozott (A típus) — e főtípus földrajzi elterjedésének finomabb vizsgálatául az ,,A" értékét ismét csak önkényes alapon három altípusra bontottuk, amely típusokat a, b, d betűkkel jelöltünk. Az elmondottakat képletben így ábrázolhatjuk :

Next