Fotóművészet, 1985 (28. évfolyam, 1-4. szám)

1985 / 3. szám

Tehát rögtön az elején át lehetett volna esnünk azon, hogy mit te­kintünk fétisnek — ez csak egy tol­vajnyelv egymás közt —, és akkor jöjjön a lényeg. És mi volt a lényeg ? Úgy látszik, központi problémává vált, hogy szabad-e a fotóművészet eddig védetten tartott világát meg­érinteni vagy kinyitni az úgyneve­zett privát fotók vagy magánfotók, vagy családi fotók vonatkozásában. A legeretnekebb írás talán a György Péteré volt, aki majdnem azt mondta, hogy ugyan minek beszé­lünk fotóművészetről, az már egy leírt dolog — vagy nem egészen így, de a lényege ez volt. Abban már kimerítettük, amit ki lehetett meríteni, s ami igazán izgalmas, az a privát fotó. Több tanulmány fog­lalkozott azzal, hogy a művészet, a magas művészet, a szándékolt mű­vészet megmaradhat-e, vagy sem — így is mondhatjuk, ha akarjuk — fetisisztikus szerepében. Miklós Pál is, Végvári Lajos is, azt hiszem, ide konkludált, tehát végül is a fotómű­vészet és a fotóművészek fétis mi­voltáról folyik itt elsősorban az eg­zisztenciális vita, a bőrre menő, mindenkinek a bőrére menő vita. Ez alatt a palást alatt, amiket mi most megírtunk. Beengedjék-e a nyilvánosan tárgyalt és értékesnek minősített magyar fotográfiába a mindennapi élet fotóit, vagy ne en­gedjék be, kirekesszenek-e onnan embereket, vagy ne rekesszenek­­, és milyen alapon végezzék el a sze­lekciót. Bauer Gy: Az alapprobléma sze­rintem továbbra sem az, hogy be­­szabad-e engedni az úgynevezett privát fotót... Beke L. Furcsa gellere a vitának, hogy ide jutott ki a dolog, tényleg ezt az akusztikát kapta az egész, holott ez már messze túlmegy a fétis-nem fétis kérdésen. Bauer- Gy. Nem tisztáztuk a fétis és a mágia keveredését.. . Kunt E. A fétis olyan tárgy, ame­lyikben az a bizonyos, a közösség által elismert megkülönböztetett erő lakozik. A mágia pedig egy cse­lekvés, az az aktus, akció, amelyik szintén a közösségi megegyezés, a közösségi ismeretek alapján hat, s ehhez fölhasználhatunk, ha aka­runk, fétiseket is, pontosabban a fétisekben levő erő segítségét. A lényeg, hogy az egyik egy stati­kus dolog, amelyikbe bizonyos helyzetekben, bizonyos körülmé­nyek között bele lehet látni vagy érezni azt a bizonyos megkülönböz­tetett erőt, a másik, a mágia pedig egy folyamat, egy aktus, egy múlé­­kony dolog. Finer T. Kedves barátaim, a szer­kesztőség nevében megköszönöm írásaitokat s a beszélgetésben való részvételt. EMLÉKEZŐ NAPTÁR 1985. márc. 18.: Veress Ferenc emlékkiállítás Szegeden, majd Szol­nokon és Karcagon. Kovács László és Walter Péter közös kiállítása Baján 1985. márc. 21.: Kunkovács László fotóművész Élő agrártörté­nelem c. kiállítása Dunavecsén 1985. márc. 27.: Apáti-Tóth Sán­dor fotóművész kiállítása Abony­­ban 1985. márc. 29.: Molnár Edit fo­tóművész Nagy Lászlóról készült képei Ajkán 1985. ápr. 1.: Visszatekintés — 40 év története riportfotók tükrében c. kiállítás Budapesten 1985. ápr. 2.: XVII. Életünk Or­szágos Fotókiállítás Nagykanizsán: Katona István fotóművész kiállí­tása Debrecenben 1985. ápr. 3 .: Reismann János emlékkiállítás Gödöllőn 1985. ápr. 4.: Országos Diákfotó Kiállítás Pécsett 1985. ápr. 9.: Keleti Éva fotó­művész kiállítása Berlinben, majd júniusban Bécsben 1985. ápr. 10.: Csák Miklós fotó­művész Emlékképek c. kiállítása Budapesten 1985. ápr. 12 .: Eifert János fotó­művész Különös dimenziók c. ki­állítása Miskolcon: Kresz Albert fotóművész Találkozásom a zené­vel c. kiállítása Gödölln; Urbán Tamás fotóművész Lesz-e gyü­mölcs a fán c. kiállítása Budapesten az Egészségügyi Világnap alkalmá­ból 1985. ápr. 18.: A 4. Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep kiállítása Budapesten 1985. ápr. 27.: Oláh Tibor fotó­művész kiállítása Budapesten 1985. ápr. 29.: Kresz Albert fotó­művész Tokaji képek c. kiállítása Kerepestarcsán 1985. ápr. 30.: Gyertyás László fotóművész A Kis-Balaton élő- és természetvilága c. kiállítása Kapos­várott: Szelényi Károly fotómű­vész Magyarország c. kiállítása Bottropban (NSZK) 1985. máj. 1.: Baricz Katalin fotó­művész kiállítása Fonyódon: Török László fotóművész kiállítása Ju­goszláviában 1985. máj. 2.: Irena Blahova fotó­művész (Csehszlovákia) kiállítása Budapesten 1985. máj. 5.: XI. Termő ékes ág — Országos Fotókiállítás Békés­csabán 1985. máj. 8.: XVII. Országos Egészségügyi Fotókiállítás Szol­nokon 1985. máj. 9.: Dömötör Mihály 40 év — 40 kép c. kiállítása Hód­mezővásárhelyen 1985. máj. 10 .: Kocsis Iván fotó­művész Fotográfikák c. kiállítása Miskolcon, majd Szentendrén. Montvai Attila fotóművész kiállí­tása Gorzówban (Lengyelország) 1985. máj. 11.: III. Országos Akt­­fotó-kiállítás Szentesen 1985. máj. 12.: Normantas Paulius fotókiállítása Sárospatakon 1985. máj. 17 .: Gervai Tamás fo­tóművész Pokolnézőben c. kiállí­tása Hadháztégláson 1985. máj. 23.: Bahget Iszkander fotóművész Egy marék világ c. kiállítása Nyíregyházán 1985. máj. 24.: Kresz Albert fotó­művész Rekviem egy temetőért c. kiállítása Budapesten 1985. máj. 29.: Ilku János fotó­művész kiállítása Budapesten; Ku­­delich Lajos fotókiállítása Budapes­ten 1985. máj. 31 .: Tóth István fotó­művész gyűjteményes kiállítása Komáromban. Hat országrész fo­tókiállítása Pécsett 1985. jún. 4.: Az angol királyi fotó­társaság kincsei — kiállítás Zala­egerszegen, majd júliusban Buda­pesten, augusztusban Kecskemé­ten 1985. jún. 6.: Kunt Ernő fotó­művész A múlandóság szobrai c. kiállítása Miskolcon 1985. jún. 9 .: A látás nyelve — a Horusz Archívum kiállítása Gö­döllőn 1985. jún. 14.: Tárcai Béla fotó­művész kiállítása Kazincbarcikán; Rudolf Kulda osztrák fotóművész Fotográfiai nézőpontok c. kiállí­tása Szolnokon A közművelődési program ke­retében bemutatott kiállítások: Almási László — Túrkeve, Mező­kövesd, Leninváros; Balla András — Szeged; Czeizing Lajos — Be­­remend, Oroszlány; Féner Tamás — Kaposvár, Börgönd, Bp.-Dózsa MH; Hemző Károly — Vác, Pécs, Szekszárd; Horling Róbert — Pécs, Bp.­HM, Bp.­KISZ Iskola; Horváth István — Kaposvár, Nagymaros; Inkey Tibor — Szek­szárd; Koncz Zsuzsa — Bicske, Kaposvár, Vác; Kovács Tamás — Oroszlány, Pécs; Molnár Edit — Bp. KISZ Iskola; Montvai Attila — Szombathely; Nagygyörgy Sán­dor — Sárbogárd; V. Reismann Marian — Szeged, Pécs; Révész Tamás — Pécs; Szebeni András — Vác; Tamási Péter — Kunmada­ras; Tóth György — Oroszlány, Bp. HM; Török László — Nagy­oroszi, Szombathely; Vajda Ernő — Vác; Vencsellei István — Hor­tobágy Egyéb kiállítások: Balogh Rudolf emlékkiállítás — Bp. Dózsa MK; Robert Capa emlékkiállítás — Szekszárd, Eger, Nagyoroszi; Escher Károly emlékkiállítás — Győr, Bp. HM; Marton Ervin emlékkiállítás — Paks; Móricz Zsigmond emlékkiállítás — Sze­ged, Eger; Pécsi József emlékkiál­lítás — Bp. HM; A gyermek itthon és a nagyvilágban — Gyomaend­­rőd; Tánc a fotóművészetben — Paks Megjelent könyvek: Gink Ká­roly A budavári Mátyás-templom (Magyar Média); Panyik I.— Seilei S.: Pécs (Corvina); Szelényi Károly: Farbiges Moskau (Auszt­ria); Szerencsés János: Loire­­völgyi kastélyok (Képzőművészeti Alap) 55

Next