Fővárosi Közlöny, 1913 (24. évfolyam, 70-93. szám)

1913-10-17 / 72. szám

lenti még, hogy amennyiben a Baross-utca további megterhelése nélkül segíthetnek a forgalom érdeké­ben, — s erre reményük van — ezt meg is fogják tenni. A bizottság ezt, valamint a 2., 4., 6. és 8. vonalak menetrendjét elfogadta. A 10. vonalnál: Szabadság-tér—Király-utca— Városliget dr. Wilhelm Adolf kéri az igazgatóságot és a bizottságot, hogy a 4 perces járat ne nyolcig, hanem félkilencig legyen, erre télen is szükség van a korcsolyapályák miatt. (Elfogadtatik.) Elek Bernát a letárgyalt 6. és 4. vonalakra is minden második kocsit pótkocsival kér a Népszínház és Királyszínház miatt. Hűvös Iván vezérigazgató kijelenti, hogy teljesíteni fogják a kérelmet, ha a Nyugati pályaudvari hurok­vágány elkészül. A vonal elfogadtatik. A 12. vonalnál: Boráros­ tér—Körút—Király­utca—Városliget. Dr. Hecht Ernő lehetetlennek tart 15 perces menetet, vagy pedig azt inkább egyáltalán szüntessék meg. Javasolja, hogy ezeket a kocsikat különösen a kor­csolyaszezonban 5—Va9 között 6—8 percenként járassák. Hűvös Iván kéri, ne ragaszkodjanak a percek megállapításához, a menetközöket a közönség és a forgalom érdekében úgy is lehetőleg megjavítják, de nem szabad a percek előírása által a forgalom tor­lódásával épen az ellenkező eredményre törekedni. Girardi József Hecht biz. tag indítványát 4 órá­tól kezdődő hatállyal javasolja. Rényi Dezső tanácsnok arra nézve kér meg­állapodást, hogy a szükséghez képest sűríteni kell a relációkat. Az ügyosztálynak kötelessége lesz a bizottság intencióinak a gyakorlatban érvényt szerezni. A bizottság ehhez hozzájárul. A 16. vonalra nézve: Országház-tér—Eskü-tér— Baross-utca—Kálvária-tér—Kőris-utca—Népliget, Valtinyi József műszaki tanácsos jelzi, hogy az előzetes tárgyalás során felmerült azon kívánság, hogy a forgalmasabb órákban reggel 7—9, déli 12—2 és este 6—8 között ne 7, hanem 6 perces járatok legyenek. A társaság végleges nyilatkozatot nem tett. Hűvös Iván hajlandó 6 perces járatokat beren­dezni. (Elfogadtatik.) A 18. vonal: Erzsébetfalva—Mester-utca— Nagykörút—Országház-tér—Dunapart—Boráros-tér— Erzsébetfalva (Vezér-úton át) változás nélkül elfogadtatik. A 20. vonalnál: Nyugati p. u.—Ferencvárosi p. u Valtinyi József műszaki tanácsos jelzi, hogy a for­galmasabb órákban 7 helyett, 6 perces, ezzel szemben a többi órákban a forgalom 8 perces lesz a 7 perces helyett. Dr. Hecht Ernőt a forgalom torlódása aggasztja, dr. Schreiber Emil rendőrtanácsos és Hűvös Iván magyarázata után a bizottság az ügyosztály javaslatát elfogadja, nemkülönben változatlanul a 22 vonalat: Margithíd — Dunapart — Boráros-tér—Mester-utca— Vágóhíd-utca—Kispest—Gyár-utca is. A 24. vonalnál: Eskü-tér—Baross-utca—Ferenc József-laktanya, az ügyosztály reggel héttől sűrűbb, 7 perces forgalmat kíván, amihez a bizottság hozzájárul. Végül változatlanul elfogadtatnak a 26., 28., 30., 32., 34., 36., 38., 46., 48., 50. és 52. vonalak. Hozzájárult ezután a bizottság a földalatti villamos vasút bemutatott téli menetrendjéhez. Végül Till Antal tanácsjegyző ismertette az ügy­osztály előterjesztéseit a Budapesti közúti vaspálya­társaság előterjesztésére a Baross-téri vágányzatnak újabb elrendezéssel leendő átépítése és felső vezetékkel ellátása iránt, továbbá az átszálló for­galom kiterjesztése ügyében a közúti vaspályatársaság Rákóczi­ úti és Városligeti vonala, valamint a városi vasút Klauzál-téri és Tisza Kálmán­ téri vonala közötti viszonylatra. A bizottság az előterjesztésekhez vita nélkül hozzájárult. SZEMÉLYI ÜGYEK. A tanács Mihályfi József műszaki főtanácsost nyugdíjazta és neki 39 évet meghaladó közszolgálata alatt szerzett érdemeiért köszönetét és elismerését nyilvánította. A polgármester áthelyezte Leipold János X. ker. adóhivatali főtisztet a IV ker. adóhivatalhoz, Hart Lajos VII. ker. adóhiva­tali végrehajtó főtisztet a számvevőség végrehajtó osztályához, Hanák József tan. segédhivatali kezelőfőtisztet az V. ker. elüljáró­sághoz, Győrffy Károly közp. számvevőségi főtisz­tet és Tajber Béla I. ker. számvevőségi id. hivatal­nokot, továbbá Koválcsik Józsa I. kerületi elüljáró­sági és Rosconi Elza árvaszéki id. hivatalnokokat kölcsönösen áthelyezte, a katonai szolgálatból vissza­tért ifj Ráthonyi Zoltánt id. hivatalnoki minőségben újból alkalmazta és az V. ker. elüljárósághoz osztotta be szolgálattételre; ideiglenes hivatalnokokká ki­nevezte : Geyer Albertet a tanácsi segédhivatalhoz, Holbesz Aladárt a VII. ker. adóhivatalhoz, Rényi Árpádot a tanácsi segédhivatalhoz és Stancsik Jánost a X. ker. adóhivatalhoz. • ÁLTALÁNOS RÉSZ. Az építkezési ügyosztály javaslatára a ta­nács a következő munkákra vonatkozó ajánla­tokat fogadta el: A IV. ker. Papnövelde­ utcai iskola villamos­vezetéki pótmunkáira Barta Károly, ugyanezen iskola lakatos pótmunkáira Münczer Vilmos, ugyanezen iskola bádogos pótmunkáira Weisz Simon, ugyanezen iskola ács pótmunkáira Popper Zsigmond, a VIII. ker. Dugonics­ utcai iskola központi fűtési pótmunkálataira Eisler és Vértes, a VIII. ker. Mária Terézia-téri iskola tetőfedési pótmunkálataira ifj. Háber Sándor, a II. ker. Szegényház­ utcai iskola parketta pót­munkáira Aczél Samu, a VIII. ker. Köztemető­ úti bérház szobafestő pótmunkálataira Szegő József, a II. ker. Szegényház­ utcai iskola bádogos pót­munkálataira Schlick-Nicholson gép-, waggon- és hajógyár r.-t., a VI. ker. Babér-utcai szükséglakások vízveze­téki és csatornázási pótmunkálatokra Knuth Károly, a X. ker. Jászberényi­ úti bérház kőfaragó pót­munkálataira Stern Károly vállalkozó, a VI. ker. Lehel­ utcai műhelybérház műhelyeinek meszelésére Vámos Bernát.

Next