Fővárosi Közlöny, 1946 (57. évfolyam, 29-56. szám)
1946-07-06 / 29. szám
tanunk, — noha a mai helyzet szempontjából katasztrófális a fővárosra — és be kell látnunk, hogy nem várhatunk ebben a pillanatban másfajta megoldást. Éppen ilyen nehéz a közalkalmazottak helyzete is. A pénzügyi ügyosztály jelentése céloz arra, hogy a hetifizetéses rendszer következtében vagy csak a vállalkozókat, vagy pedig a közalkalmazottakat tudjuk fizetni, de mindkét kifizetésnek aligha tud a főváros eleget tenni az utóbbi időpontban. Márpedig időközben először az állami, azután az önkormányzati s a tanügyi alkalmazottak is tömeggyűléseken kívánták, hogy az illetményeiket a magánalkalmazottak illetményeivel egyenlő mértékben állapítsák meg és hogy a megállapított illetményeket az esedékesség időpontjában meg is kapják. (Helyeslés.) Magam is ott voltam a Vármegyei és Városi Alkalmazottak Országos Szakszervezetének május 6.-án tartott ülésén és mondhatom, kevés olyan elkeseredett hangulatú tömegdemonstráción vettem részt életemben, mint éppen azon. Akik velem együtt ott voltak, bármilyen pártból, azok megerősíthetik ezt az észrevételemet. Éppen ezért a fővárosnak az elkövetkezendő hat héten keresztül egész gazdálkodásában, a községi háztartásban éppen úgy, mint az üzemeknél, fel kell készülnie arra, hogy ha a most következő hat héten át lesznek is nehézségek, de az azután következő időszakban lehetőleg simán menjenek a dolgok. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén szóvá tettem a dunai kikötők kérdését. Valamennyien tudjuk, hogy a dunai hajózás szempontjából fővárosunk igen kedvező helyen fekszik, ami rendkívül fontos körülmény nemcsak az ország kereskedelmének, hanem az egész dunavölgyi kereskedelemnek a szempontjából is. Szeretnék hinni, hogy a mostani békeszerződések után nem lesznek külön magyar, jugoszláv, román stb. szempontok, — legalább is gazdasági kérdésekben — hanem csak dunavölgyi szempontok, éppen ezért különös jelentőséget látok abban, hogy felkészüljünk erre a helyzetre. Ebben a tekintetben tanulság is van előttünk, mégpedig az, hogy az első világháború után elkésve intézkedtünk ezen a téren úgy, hogy a 25 esztendős ellenforradalmi rendszer egész ideje alatt a dunai forgalomban nem tudtuk elérni az 1914. év előtti áruforgalom színvonalát. Tehát olyan helyzetben, amelynek logikusan a magyar gazdasági élet és a kereskedelem szempontjából sokkal kedvezőbbnek kellett volna lennie, mint 1914 előtt volt, nem tudtuk ugyanazt a forgalmat elérni. Tisztában vagyok vele, hogy a dunai hajózás kérdése ma még függőben van, azt is tudom, hogy erről a témáról nagy nemzetközi megbeszélések folynak a jelenben és fognak még folyni a jövőben, mégis hangsúlyozom, hogy gondolnunk kell erre a kérdésre az egész ország szempontjából és a dunai kikötők rendbehozatali munkáinak nem szabad halasztást szenvedniük. (Úgy van / Úgy van !) Örömmel üdvözlöm a közoktatási ügyosztály jelentésében azt, — ami egyébként Földes Mihály bizottsági tagtársam javaslata volt — hogy a demokratikus magatartásuk miatt a szolgálatból annak idején elbocsátott tanerők közül 410-et már visszavett a főváros (Helyeslés.) A továbbiakban a szokottnál valamivel részletesebben kívánok tanügyi kérdésekkel foglalkozni, ez azonban nem jelenti azt, mintha a közoktatási ügyosztálynak, különösen pedig az ügyosztályvezető tanácsnok úrnak a működésével magam és pártom a legnagyobb mértékben ne lennénk megelégedve, hiszen nem egyszer megdicsértem már a ügyosztály működését és látom, hogy sok olyan bátor kezdeményezés és intenció történik az ügyosztály részéről, amit nem minden ügyosztály részéről tapasztalunk. Szeretnék azonban bizonyos kérdésekre kitérni. Örömmel látom, hogy a dolgozók iskolái szépen fejlődnek : két gimnáziumba, egy kereskedelmi középiskolába és négy polgári iskolába 1211 tanuló iratkozott be, akik komoly kötelességteljesítéssel végzik munkájukat. Ezzel kapcsolatban azonban fel kell vetnem azt a kérdést, hogy a főváros a maga vonalán — ahol tehát a dolgozók iskolái meg vannak valósítva — szüntesse meg a magánvizsgák rendszerét, illetőleg csak teljesen kivételes esetekben — mondjuk betegség esetén — engedélyezze. A helyzet az, hogy a dolgozók iskoláiba beiratkoznak olyan emberek, akik a napi munka elvégzése után, keserves erőfeszítések árán igyekeznek, hogy tanulmányaikban — és így pályájukon is — előre tudjanak haladni. Mindenki tudja, hogy a magánvizsgarendszer annak idején a pedagógustársadalom bizonyos részét korrumpálta, — ezt nyíltan megmondom — másfelől pedig azzal az erőfeszítéssel szemben, amelyet a dolgozók iskoláiba járó emberek kifejtenek, a magánvizsga erőfeszítései — éppen a magánvizsga rendszerének formája miatt — meglehetősen csekélyeknek mondhatók. Minden iskolában meg van tiltva, hogy a tanerők az ugyanabban az iskolában végző tanulók oktatásával foglalkozzanak, gyakorlatilag azonban az a helyzet alakult ki az utolsó időkben, — az azelőtti állapotokról fővárosi vonalon nem tudok beszélni, nem vagyok fővárosi ember , hogy megállapodtak egymás között a különböző iskolák tanárai és egyik iskolában készítették elő a másik iskola számára végző magántanítványokat. Ez a rendszer, ha a dolgozók középiskolája meggyökerezik, tovább nem tartható fenn. Ha a dolgozók középiskoláiba sokan eljárnak és komoly kötelességteljesítéssel végzik munkájukat, akkor egyrészt a magánvizsga rendszere nem tartható fenn tovább, minthogy a magánvizsga-rendszer jelenlegi formájának a pedagógustársadalomra destruáló és immoráls hatása van. Nem kívánok az elől elzárkózni, hogy betegség esetén, amikor tehát valakinek az egészségi állapota, vagy pedig egészen kivételes életkörülményei nem engedik meg, hogy a dolgozók iskolájába járhasson, akkor az illető részére kivételesen engedélyeztessék a magánvizsga. Kérem azonban, hogy a magánvizsga mai rendszerét és formáját szüntesse meg a főváros. Országos viszonylatban is ú kjfejlődésnek azt a formáját szeretném, hogy a vidéki városokban is fejlődjék ki a dolgozók iskolája, hogy ott is megszüntethető legyen a sok anomáliára okot adó magánvizsgarendszer. Fontosnak tartanám, hogy azokon a tanfolyamokon, amilyenek idáig is voltak már nevelők, azután iskolaigazgatók számára, de amelyek végeredményben idáig tömeggyűlések voltak, szemináriumszerű szak- és politikai oktatást adjanak a nevelőknek. Sok-sok tapasztalatból mondhatom, hogy erre igen nagy szükség van. Jómagam néhány esetben voltam a pedagógusok szakszervezetének különféle kerületi szerveiben előadó s az ottani hangulatból, valamint a politikai tények lemérésének módjából, amint ott módomban volt tapasztalni, mondhatom, hogy igen nagy szükség volna ilyen szemináriumszerű szak- és politikai oktatásra. A túlságosan nagy csoportokban való foglalkozás nem alkalmas forma, azt hiszem, aki pedagógiával foglalkozott, ezt koncedálni fogja és nem kell hosszasabban fejtegetnem. Az ügyosztály jelentéséből fájdalmasan veszem tudomásul a tanszerekben és a varrógépekben mutatkozó nagy hiányt. Elemi és középiskoláink felszerelése igen gyenge, éppen ezért arra gondoltam — és valószínűleg pártom erre nézve mozgalmat is próbál indítani — hogy ipariskoláink készítsék el egyes eszközök műhelyrajzait, a gyárak tanoncai pedig felszabadulási munkaképen csinálják meg ezeket az eszközöket. Ez szép dokumentuma lenne annak az együttmunkálkodásnak, amelyre szükség van az egyes társadalmi rétegek között, az ifjúságon belül is. Ha nem is lehetne megszüntetni ilyen módon a ma fennálló hiányokat, de legalább némileg enyhíteni lehetne és akkor legalább törhetnék a fejünket a segítés további módjain. Földes Mihály : Ez jó ötlet! Bognár József: A továbbiak folyamán az iskoláknak a maguk részéről szintén meg kell hálálniok azokat az ajándékokat, amelyekhez az előbb vázolt módon hozzájutnak. Ezen a téren felvetem azt, hogy a munkásgyermekek ingyenes tankönyvet kapnának ezeknek a munkáknak rekompenzációjaképen. A XI. ügyosztály jelentésével kapcsolatban ki akarom emelni és dicsérő szavakkal illetni azt a kiállítást, amely elsején nyílt meg a Fővárosi Képtár Egyetem utcai palotájában és amely együttes kiállítás bemutatja mindazokat az emlékeket, ábrázolásokat, amelyek a Budapest területén az őskortól kezdve élt népek kultúrájára, mindennapi életére, 1800-ig bezárólag, bepillantást és igazolást nyújtanak. Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Ez a kérdés rendkívül fontos a magyar tudomány és a magyar közvélemény szempontjából. Hosszú időn keresztül ugyanis — éppen Németország közeli fekvése és a német tudománynak a magyar tudományra kifejtett nagy hatása következtében — Magyarországon a tudomány mindvégig olyan elméleti vonalon mozgott, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a kultúrák fejlődése általában észak-déli irányú, továbbá hogy Magyarország ahhoz a kultúrkörhöz tartozik, amelynek centruma Németország. A mostani kiállítás anyaga, de egyébként is az ősrégészet múzeumokban feltalálható kutatásainak eredményei mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy Magyarország nemcsak a közelmúltban nem tartozott ahhoz a kultúrkörhöz, amelyről az imént szóltam és amelyet a múltban olyan nagy előszeretettel