Fővárosi Közlöny, 1946 (57. évfolyam, 29-56. szám)

1946-09-14 / 39. szám

életének előmozdítása révén békében akar élni és éppen a népek megbékélésének érdekében egyre tovább akarja mélyíteni demokratikus berendezkedését. Mi azt szeretnők, hogy ha ezen a Szabadság hídon — amelyet magyar technikusok irányításával magyar munkás­kezek építettek —, amikor Nyugat és Kelet nagy népei keresztülmennek, azt láthassák, hogy ennek a hídnak az árnyékában békét óhajt a mi kis népünk és halad a maga fejlődése útján. (Helyeslés.) Budapest dolgozó népe nevében kifejezést kell adnom ezeknek a gondolatoknak. Nem is óhajtom konkretizálni mindazt, ami a szívünkben él, mert hiszen a magyar kor­mány hivatalos békedelegációja úgy is hangot ad mind­azoknak a hivatalos magyar kívánságoknak, amelyek szerint szeretnénk, ha országunk határai, gazdasági és egyéb lehetőségei alakulnának. Meg vagyok arról győződve — tisztelt Közgyűlés —, hogy a magyar béke kérdésében az ország legnagyobb autonómiájának pártjai és e közgyűlés tagjai, de az egész ország dolgozó fiai egyetértenek ugyanazokkal a vágyakkal és célkitűzésekkel, amelyek minket vezetnek s reméljük, hogy ezek meg is hozzák számunkra a kívánatos megoldást. A békével kapcsolatban azonban még egyet el kell mondanom : szabják meg akárhogyan a magyar élet útját, íródjanak meg bármiképen azok a határok, amelyeken belül nekünk élnünk kell, mi élni akarunk és élni fogunk ! (Hosszan­tartó nagy taps.) Nem óhajtunk életkedvünkről lemondani! Soha sem fogjuk elveszíteni hitünket abban a demokratikus társadalmi berendezkedésben, amely számunkra adatott! Tudjuk hová vezet az az út, amelyen járnunk és fejlődnünk kell,­­ az az út, amely számunkra, a magyarok részére a felemelkedést meghozza (Nagy taps.). Tisztelt Közgyűlés! Éppen e szellemben kell még visszatérnem a Szabadsághíd gondolatához és a tegnapi Szabadsághíd-avatóünnepséghez. Gerő Ernő miniszter úr a magyar társadalomhoz fordult, hogy társadalmi ado­mányozásból építhessük fel megcsodált hídjainkat, mert a szűkre méretezett állami költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy elég rövid idő alatt állíthassuk helyre a többi hidat is, amelyek nemcsak Budapest gyönyörű városképét kidom­borítva hangsúlyozzák ki, hanem egyben milliós világ­városunk közlekedési hálózatának is a legfontosabb útvona­lait jelentik. E hidak Magyarország legutóbbi száz évének történelméből a legfontosabb fázist ragadják ki és örökítik meg — néhány perc alatt a fasizmus őrült pusz­tításának estek áldozatul. Budapest népének a nevében — úgy érzem — a legnagyobb örömmel kell csatlakoznom Gerő Ernő miniszter úr felhívásához, kérve azt, itt bent az országban minden embertől, budapestiektől is, hogy ki-ki lehetőségeinek, megélhetésének megfelelően járuljon hozzá egy-egy morzsányi adománnyal ahhoz, hogy ezeket a szépséges hidakat feltárhassuk sírjaikból! Szeretném, ha szavaim a közgyűlési terem falain túlhatolnának, messzire elhalnának e város határain túl, az ország határain át és eljutnának külföldre is, minden jószívű emberhez , akik valaha Budapesten jártak és ennek a városnak látképében gyönyörködtek, szóval mindazokhoz, akik ezt a várost­megszerették — szeretném, ha eljutnának hozzájuk szavaim s kérem őket —, Budapest minden dolgozója nevé­ben nagyon kérem — segítsenek adományaikkal, hogy ezeket a gyönyörű hidakat sírjaikból újra feltámaszt­hassuk! (Helyeslés.) Remélem, hogy felhívásunknak meglesz az eredménye és a magyar nép dolgozó fiaiban rejlő munkakészséget, tehetséget gyümölcsöztethetjük, amire nekünk ma nincsen módunk a szűkre méretezett költségvetés és pénzügyi lehe­tőségeink következtében. A magyar nép fiaiban megtalál­ható hallatlan energia, amely ebben az esetben felszínre tud jutni és annak a lelkes hídépítő gárdának, amelyik a város újjáépítése során csodákat mutatott számunkra, — vezetése alatt nekilendülhetünk ezeknek a hidaknak­­— és Budapest újjáépítésének hatalmas dokumentumaként — gyönyörű valóságukban és nagyszerűségükben újra vissza­varázsolhatjuk őket. Biztos vagyok abban, hogy ezek a hidak — mi örökké ezen fogunk dolgozni — Kelet és Nyugat nagy népeinek békés, egymást megbecsülő életét teszik lehetővé és azt is fogják szolgálni (Nagy taps.) Tisztelt Közgyűlés! Engedjék meg, hogy e gondolatok után a költségvetéshez is hozzáfűzzek néhány gondolat­morzsát. Mindaz, ami a költségvetéssel kapcsolatos, a költség­vetés elején található tanulmányszerű összeállítás tartal­mazza. Ezek kiegészítéseképen kell elmondanom még azt, hogy ezzel a költségvetéssel — nemcsak azokból a szem­pontokból, amelyeket ott lefektettünk és már más alkalom­mal elmondottunk — jelentős fordulathoz érkezett Budapest székesfőváros. Elérkezett odáig, hogy az autonómia szervei most már nem utólagos jóváhagyás formájában fognak működni. Az infláció féktelen rohanása közepette, az auto­nómia különböző szerveinek, szakbizottságainak és a köz­gyűlésnek voltaképen csak arra volt módja, hogy az esemé­nyeket az adminisztráció vezetőinek tetteit és cselekedeteit jóváhagyta, vagy utólag kritikáját gyakorolta. Ez nem is lehetne másképen, hiszen a pénz értékének rohamos csök­kenése tette lehetetlenné, hogy a város lassú, alapos és beható tanácskozások kialakult módszereivel, szóval az autonóm szerveinek, tanácsainak kikérésével próbál­juk az élet felvetette nehéz kérdéseket megoldani. Az idő és a székesfőváros égető érdeke parancsolólag követelte tőlünk, hogy az adminisztráció vezetősége megfontoltan, de néha pillanatok alatt döntsön. Ma ezzel a költségvetéssel eljutottunk odáig, hogy ezentúl módunkban lesz jelentősebb, nagyobb kérdéseket az autonómia működő szervei elé hozni és az adminisztratív vezetőknek elhatározásaik és intézke­déseik meghozása előtt a közgyűlésnek, illetve a szakbizott­ságoknak a véleményét, tanácsát, kritikáját mindenkor kikérni. (Helyeslés.) Ezzel, tisztelt Közgyűlés, az adminisz­tráció válláról az óriási gond és felelősség voltaképen nagy­mértékben lekerül. Ha egy, két vagy három embernek kell döntenie olyan kérdésekben, amelyekben normális viszonyok között egy 240 tagú közgyűlés dönt, akkor kétségtelen, hogy ez a 240 bizottsági tagra háruramló felelősség­­— ezekben az idők­ben — arra az egy, két vagy három személyre nehezedik. E felelősség súlya alatt sokáig nem is lehet dolgozni, mert ez alatt minden egészséges embernek össze kell roppannia! Engedje meg a­­. Közgyűlés, hogy az adminisztráció nevében is örömmel üdvözöljem ezt a napot, amidőn a köz­gyűlésnek módjában áll a költségvetésbe alaposan belenézni és a székesfőváros jövendő gazdálkodását maga veheti kézbe. Anélkül, hogy gondolatokat akarnék bőven ismételni, röviden szóvá kell megint tennem : az autonómia maga üres szóvá válik, ha nincsenek meg az erős pillérei. Mik ezek a pillérek? Elsősorban pénzügyi megalapozottság képezi az autonómiának azt a bázisát, amelyen az egészségesen — mondhatnám : jól olajozottan — működni képes. Amikor tehát az állam egy új adóreformmal, az adó­zásnak az áttekinthetetlen zűrzavarát valamilyen áttekint­hetőbb rendszer szerint igyekezik átalakítani, akkor itt lenne az ideje annak, hogy az autonómia pénzügyi megalapozott­ságának a kérdése is egyszers mindenkorra véglegesen tető alá kerüljön.­ írásbeli javaslatomban kitértem erre a kér­désre is, azért engedjék meg, hogy arra — a kérdés fontos­ságára való tekintettel — szóval is visszatérjek. (Halljuk! Halljuk!) Az adózás az eddig is átengedett adók, pótadók, állami térítések és hozzájárulások következtében az auto­nómiát állandóan az elé a veszélylehetőség elé állította, hogy pénzügyi alapjait a kormány akármikor meg tudta dönteni. Hiszen ez a jelentős összeg, amelyet a betegápolási pótadó címén a székesfővárosi kórházakban kezelt szegény­betegek után, valamint az az összeg, amelyet a nép- és családvédelem céljaira pótadó címén az állam átengedett a városnak, csak időleges volt, engedélyezését, jóváhagyást feltételezetten a költségvetésbe beépítve, minden évben a belügyminisztertől külön kellett kérnie a városnak. Tisztelt Közgyűlés! Az adóreform úgy rendezi kérdé­seinket, hogy a hátbéradóból, az egyesített kereseti és jövedelmi adóból, a társulati és tant­emeadóból 35%-ot enged át az állam a székesfővárosnak, míg a föld- és illet­ményadóból 20%-ot, a forgalmi adóból pedig 10%-ot. Természetesen ez adórendezések képezik a székes­főváros legfontosabb jövedelmét és az is természetes, hogy a költségvetésben a kiadásokat előirányozni csak a jövedel­mekre lehet; e jövedelmekre — a konkrét számösszeget az állam illetékes hatóságaitól kaptuk — ráépített kiadásokból látható: a székesfőváros költségvetése 17.000 000­ forint deficittel zárul. Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztésemben javasoltam, hogy e kérdés egyszers mindenkori rendezése érdekében célszerű lenne, ha az állam mindazokból az adókból , ame­lyeket a budapesti polgárok Budapest területén fizetnek és amelyek a székesfőváros pénztárához folynak be —, tekin-

Next