Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-14 / 10. szám
10-ik sz. Csütörtök jan. 14. Kiadó-hivatal. Fest. barátok tere 17. sz. Első évfolyam 1864. Félévre...................8 frt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. Előfizetési díj:FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám 1-ső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor ... 80 kr. lap 1804-diki január 1-től kezdve ily alakban jelen meg, az ünnep utáni napokat kivéve, naponkint. Előfizetés: félévre helyben úgy, mint vidékre 8 ft; évnegyedre: 4 ft, Erich Gusztáv, kiadó (Barátok tere, 7. sz.). A NYOLCVANÉVES FÉRJ HÁTRAHAGYOTT LEVELE. (Novella. — Folytatás.) — Megengedi, uram, hogy felelhessek ? — Még nem végeztem el. Tudom vetted már észre, hogy Erzsiké hugunk, kissé nagyon elüt Éva anyánk sok más törékeny utódától. Két év előtt egy ifjúval valamely estén többet táncolt, mint szokása volt s miután fülébe ment, hogy e véletlent némelyek sokat jelentő módon kezdik magyarázgatni, e pillanat óta, senki rá nem vehető, csak egy fordulóra sem. Most már értheted, mért rántottam meg a kabátod szélét a múltkor, a midőn, nem ismerve a viszonyokat, a táncról kezdtél kérdezősködni. — Nagy köszönettel vettem a jó akaratból származó figyelmeztetést. Válaszolhatok előbbi ajánlatára ? — Még csak néhány szót s aztán rajtad lesz a sor felelni. Azt hiszem, nem tettem rosz szolgálatot azzal, ha figyelmeztettelek ezen elnyerhető nagybecsű kincsre; most már arra térek, mily után módon juthatnál legbiztosabban közelébe ? — Ezt is végig kell hallgatnom ? — Figyelj s ne türelmetlenkedjél. Mielőtt Erzsikére szemedet is vetnéd, két embert kell föltétlenül rászedj e hóditanod, Eszter nénit és Ábrahám bátyánkat.A néninek már is embere vagy, mihelyt kimondtad,hogy Petneházy létedre zongoramester akarsz lenni Pesten, azonnal rég fürkészett eszményképét találta fel benned. Előtte az 1793 ki Orleans herceg Vagy, a ki fényes rangját a sárba dobá, s Louis Egalité nevet ven fel. Eszter nénit illetőleg tehát tisztába vonnánk. Következik Ábrahám bátyánk, akit egészen ellenkező módon kellend pártodra csábítani. Ábrahám bátyánk nem mondja, sőt ha állítanák előtte, kereken tagadná, de végre is szivében azon keménynyakú büszke nemes emberé, aki a Petneházy nevet nem adná azon milliókért, ami a londoni börze márvány asztalain, egy év leforgása alatt lepereg. Első megjelenésedkor észrevehetted, hogy az öreg meg volt lepetve neved hallására.. Nem tudom faggatott-e azóta származásod felől ? de igen csodálnám ha elfeledte volna. Épen nincs szokásában akárki fiának az „öcsém“ szót megadni. Még valamit . Ritka eset, ezer évben egyszer történik, hogy fiatal ember, kedve szerinti házasság után vadászván, számára ennyi kedvező körülmény kerüljön össze. Hallottad, mennyi bolondot beszélt tegnap az a vén csaló archeológus, akit Ábrahám bátyánk, több mással együtt évenként fizet, azért, hogy a Petneházy család egyik ifjabb törzsének netán még életben levő maradékait feltalálhassa ? Még most sem találod el furfangos tervemet ? Figyelj rám, fickó! s vedd le kalapodat, a parlagon felnőtt falusi nemes ember éles elméje előtt. Szavamat adom rá, hogy csak egyetlen intésedbe s néhány ezer forintról szóló ígéretedbe kerül s holnapután estére, ha majd megérkezik Ábra-hám bátyánk, a tudós archeológus egész halmaz ere-deti és csalhatlan okirattal bizonyitandja be, hogy a Petneházyak elveszett törzsének utolsó ivadéka, amai bizonyos Bettenhaus Henrik, vagy Károly épen ma- igad vagy, a ki itt állasz előttünk, testestől és lelkes- től. Dixi et salvavi animam. Elvégre az ifjúra került a sor válaszolni. Szivét mélyen sebző a gondolat, hogy ezen ember képes volt róla jellemtelenséget feltenni. Azonban mint világlátott férfi, tudta, hogy napjainkban az ily családi és házasságszerzési cselszövényeket, mint a politikában az ügyes fogásokat, nem szokták az erkölcsiség teljes szigorával mérlegelni. Talán ha kisebb meggyaláztatás éri, felgerjedt indulatában ; előbb megfeledkezik magáról, s oly dolgot követ el, amit később indokolatlan elhamarkodásnak nevezhetett volna. Igyekvik tehát hidegvérüségét megtartani. Nem vette betű értelemben, hogy épen most világos szavakkal s a tolakodás és elbizakodottság félremagyarázatlan,jeleivel aljasságra volt felhiva s azért e képtelen, őrült, eszeveszett és bóditó ajánlatot egyszerűen csak visszautasította. — Uram — mondá — nagyon sajnálnám, ha ön csakugyan azon ember volna, a minőnek magát előttem mutatta; de már a mi engem illet, legyen meg- győződve, hogy bennem nem találta fel azon embert, a kit keresett. Óhajtom mindkettőnk érdekében, hogy ma beszéltünk legyen egymás közt, ez életben utoljára. Isten velünk. X. Ment és lépteii egyenesen a szomszéd kastély felé irányzó, megemlékezvén ígéretére, hogy az elhangolt zongora húrjain igazit valamit. Ha szava nincs elzálogositva s a házat Ábrahám ur visszaérkezte előtt is elhagyhatja, rögtön felnyergelteti paripáját s benyargal Nyíregyházára, a legközelebbi vasúti állomásra. A kastély oszlopos tornáca elé érkezve a ház gondviselőnőjével találkozott, a kijelenté, hogy ő nagysága Petneházy Boldizsárné asszony kora reggel óta itt mulat, s kéri az ifjat, látogatná meg őt a belső szobákban. Bevezettetve a kastél* egyik szögletét képező szobába, Erzsikét egy mostani divatv égetlen vasszekrény előtt találta, amint épen irományok rendezésével foglatoskodott. — Jó reggelt, édes bátyám, foglaljon helyet a pamlagon, mert egy kis beszédem volna. A „bátyám“ megszólítás, az előbbeni este történetei után váratlan volt, de annál kellemesebben hatott az ifjúra, akinek keble szét volt roncsolva. A fiatal özvegy szokatlanul vidám és beszédes volt; a reggeli lég hüse néhány fris rózsát is lehelt fehér arcára. — Örvendetes újságot mondhatok, édes bátyám ha meghallgatja. — Örvendetes újságot ? ez ritka madár napjainkban, édes húgom. Örvendetesebbet még annál is, hogy ismét megajándozott korábbi bizalmával s úgy szól hozzám, mint leghívebb rokonához ? — Oh ma rendkívül jó napom van. Fel vagyok oldozva minden vád és szemrehányás alól. Többé nem vagyok bűnös előtte. i — Bűnös! s ki előtt volt valaha bűnös az én angyal tiszta hugocskám ? — Mindjárt meghallja, mint egyezkedtünk ki. Megígértem neki, hogy önt bátyám ma látom utoljára, ez életben, és hogy nyugodt lélekkel vehessen tőlem búcsút, átadok bátyámnak egy oly levelet olvasni, melyet kívülem halandó szem még nem látott, s 8 e napig még Ábrahám bátyám előtt is mély titok volt. Nem volt nehéz eltalálni, ki volt azon rejtélyes lény, a ki Erzsikét minden vád és szemrehányás alól feloldotta s kivel ezen úgynevezett egyezséget meg- kötötte. A már-már remélni kezdő ifjat azonban min-denekelőtt ama szörnyű ítélet szavai ragadák meg, hogy legkedvesebb hugát ma látja az életben utoljára! És ő ezt örvendetes újságnak nevezte, azt mondta: ma rendkivül jó napja van! — Minő meg semmisitő kiábrándulás ! — Erzsike alig látszott észrevenni az ifjú teljes le- verettségét. Vissza lépett a vasszekrény mellé s annak egyik rejtek fiókjából feltört pecsétü levelet von elő. Aztán csak a legközelebbi rokonok között tapasztalható bizalmassággal bátyja mellé ült, kezét megfogá és mondá: — Ez a kastély lesz az élő özvegy kriptája. Hiszem az istent, hogy rabságom ideje nem soká tartand. — De édes húgom — válaszolt rövid tűnődés után az ifjú — csak nem gondol talán élete legszebb tavaszán a halálra? — Most vagy később, mindegy. Mi az, egy perc, egy vagy száz év, az örökkévalósághoz? Korábban, későbben elérkezik a boldog óra s akkor a múltra, bármely hosszan is tartott, mint letűnt percre emlékezünk vissza. Mától fogva itt töltendem napjaimat. Eszter néni megígérte, hogy hozzám költözik. Ábrahám bátyámnak nem lesz ellenvetése. Még csak azon egy aggodalmam van, hogy ön, kedves bátyám, a távolból is vissza fog emlékezni az őrült hölgyre. Ugye megígéri, hogy elfeled engem ? Az égre, ama legnemesebb ősz öreg férfi árnyékára, kérem ígérje meg ezt! Ő hallja szavaimat; ő tudja, hogy ezt egyezségünk következtében teszem. Önnek meg kell ezt ígérni, mert mindkettőnk nyugalma függ ettől: ha ön, távozása után, gondolni fog rám, én azt érzeni fogom, szívem nyugtalansága elárulandja. Oh feledjen mindnyájunkat, soha se jusson eszébe azon borzasztó két éj, melyet e hajlékban töltöttünk. Az első estén a midőn kötelességem szerint számot adtam tetteimről és legtitkosabb gondolatomról, ő bizalommal fogadta vallomásomat, megelégedetten mosolygott felém, rámutatott az órára, mely a percek gyors múlását jelenté, oly biztatólag szólt, vigasztalt, türelemre intett, mintha mondta volna, hogy megváltásom idejének titkát nem szabad ugyan elárulnia, de azon örökkévalóságban ahova ő már eljutott, nem ismerik mi az időnek lassú folyása ? Ott, nincs múst nincs jövő, ott mindig csak a folytonos jelen uralkodik. Várjak tehát és reméljek, s a midőn megvigasztalódva felkelek helyemről, ön, az én feltalált bátyám, azt hitte rólam, hogy zongorámon játszottam ! — Erzsiké, Erzsiké, merő rémes ábrándok ezek. — Másnap este kértem önt, hogy játsza el előttem kedvenc darabjaimat. Én hallgattam: füleimet földi zene kezdé a legédesebb hangokkal betölteni; a művészet hatalma magával ragadott; más újabb, vidámabb világ csábja vett körül, szivem dobogni kezdett s a gyarló halandóból háládatlan bűnös lett. — Erzsiké, Erzsiké! Menyei hatalmak ébreszszétek fel öt rettentő álmaiból. A fiatal özvegy csodálkozva nézett a kétsgébeeséssel küzdő ifjúra. Úgy látszott nem értette okát még a szoba falain is átható hangos kiáltásnak. Aztán valamennyire megnyugodva, megragadá az ifjú reszkető kezét és félénken kérdé: — Bátyám, nem fogja félremagyarázni, hogy amidőn alig néhány nap óta ismerjük egymást, titkaim mélyébe avatom ? — Én csak arra kérem istenemet, hogy adja meg az én nemes szivü húgomnak a nyugalmat. — A lélekből származó imát az Úr meghallgatja. Én már meg vagyok nyugtatva; amit teszek , arra fel vagyok hatalmazva: egyességünk folytán cselekszem igy. Mindketten szükségesnek láttuk, hogy bátyám e levelet olvassa el. Ő adta kezembe, Boldizsár bátyám, azon szép reggelen, a midőn ragyogólag kelt fel a nap fölöttünk s mielőtt e fényes csillagzat a dél magasságát elérte volna, zordon és borult mindnyájunkra. Ezek valának szavai, a midőn ezen iratot adta : Erzsikém, üdvöm, örömöm, boldogságom ; vedd e levelet, rejtsd el a világ szeme elöl, s csak akkor bontsd fel, a midőn látod, hogy koporsómba lépek. áÉ& . " (Folytatása köv.) PÁLFFY ALBERT.