Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-17 / 13. szám
WESSELÉNYI LEVELEIBŐL.* (Egy erdélyi barátjához.I I. Pozsony, april 10-én, 1848. Harmadikén irt levelét ma vevém. Annyival inkább örvendeztetett annak tartalma, mert Bagosi a legijesztőbb híreket hozta ide. Hála az égnek ! hogy mindezzel ellenkezőleg a dolgok oly békével s csendben, s oly jó szellemtől ihletve folytak le. Csudálom s egyszersmind sajnálom is, hogy megbízó oklevelem nem érkezik föl. Ha azt a gyűlésből mindjárt felindítják, két nappal is előbb felérkezhetik futár vagy staféta útján, így a mai kerületi, s országos ülésekben, — melyek utolsók valónak — nem foglalhatók helyet; megválasztatásom csak más követ által jelentetek be, mint hiteles tudomásra jött dolog, a végre hogy megválasztatásunknak maradjon a naplókban nyoma. Az országgyűlést holnap 10 órakor rekeszti be a király személyesen; ma este hat órakor érkezett ide, s nagy pompával és örömmel fogadtatott. Feljövetelem- s Pesten mulatósomról írtam Nagy Lázárnak, fogja ő ezt önnel közleni. Ahhoz csak azt teszem, mi — mennyire tudom — a hirlapokban nem jelent meg, hogy t. i. a 3-kán esti fáklyászene valóban nagyszerű volt, némelyek 800, mások 1200 fáklyát mondanak, népet pedig 25—30 ezer közt.’ A nagy piacon fogadtam, azon ház erkélyen, melyben Klauzál lakik. Pest város főjegyzője, Kacskovics a város részéről, — az Ellenzéki kör, s ifjúság nevében pedig Emődy köszöntöttek, készült s derék beszédekkel. Én hosszan feleltem, s a mennyire emlékszem nem roszul. Ezúttal is nyíltan s hízelgés nélkül szóltam a néphez, s annak vezetőihez : rendre, békére, s törvényes kormányunk iránti engedelmességre intettem, kértem. Ide 5-bén hajnalban értünk, t. i. múlt szerdán. Roppant elfoglaltságban s terhes munka s terhes aggodalmak közt találtam az országgyűlést. Ily állását a dolgoknak mindjárt reggel hallottam Deáktól, ki szintúgy mint én — a „Zöld fában“ lakik. Ugyanitt találtam Weér Farkast, de öt, szegényt betegen. Kemény Domokos és Mikes Bécsben voltak. Bethlen János azelőtti nap ment le. Nemet felvittem mind az alsó, mind a felső tábla üléseibe a karzatokra. Kossuth másnap Bécsbe ment Batthyányval, mert még sem, a miniszterek, sem sok nevezetes felterjesztett törvénycikkelye a KKnak megerősítve nem volt. Az unió dolgában már feljövetelem előtt szerkesztettek az erdélyiek egy törvényjavaslatot, de amelyet én nem szerettem. Mást szerkesztünk, az mind a két táblánál átment. Én e napokat részint az ülésekben, részint értekeződésekben éltem át. Szóltam néhányszor a főzBnél, de csak röviden, mert midőn még csak ily kevés óra van annyi tömérdek tárgy leörlésére — vétek hosszú beszédeket tartani. Szerettem, hogy az unió dolgában szólhattam, s szintúgy szerettem, hogy alkalmam volt Széchenyit pártolni, még pedig akkor midőn azok által, kiket ő pártolt eddig, megtámadott indítványa — melyhez ő helyem megmaradását kötötte — már szinte meg volt buktatva. Jó részt pártolásom fordította meg az ügyet, s az indítvány nagy bajjal keresztülment. Midőn Kossuth visszajött Bécsből, kielégitő híreket hozott; — az értekezés odafenn már nem voltkancelláriai egyének, s volt miniszterekkel, hanem csak Ferenc Károly főherceggel történt. Azonban isten tudja minő kilátás, vagy minő befolyás következtében conferentiákat tartottak , melyeken sem Battyány, sem herceg Eszterházy — ki hasonlón fenn volt —jelen nem voltak.Egy pár törvénycikk,s azok közt épen az unióróli volt a botránykő. Megbikacsolták magukat, Batthyány törvénycikkek nélkül volt kénytelen lelőni. Még tegnap is egész estig úgy álltak a dolgok, miszerint azt lehetett s azt kellett hinnünk, hogy törvény nélkül menendünk szét. Ez esetben nem hiszem, hogy lehetséges lett volna a kitörést, kivált Pesten, megakadályozni. Az őrültségig nekibőszült s keseredett nép, s ábrándos vezérei kikiáltották volna a nádort királynak, vagy a köztársaságot. Hogy ennek mi lesz való következése, az ég tudja, annyi bizonyos, hogy a közelebbi eredmény : pusztulás, vér, s a nemzet végveszélye volt volna. Tegnap este hat órakor jött végre nyugtató telegraphi hír. Ma délelőtt a törvénycikkek is leérkeztek, szintúgy megerősítve mint a miniszterek. A törvénycikkek közöl csak az erdélyiben történt azon — előttünk, kik a dolgok állását tudják — igen lényeges változás, miszerint a közelebbi magyarhoni országgyűlésben leendő részvéte Erdélynek az erdélyi országgyűlés beleegyezésétől függesztetik fel. Annyira életkérdést csináltak ebből, miszerint kénytelenek voltunk engedni, nehogy még sokkal nagyobb roszat idézzünk elő. Azt mondják, hogy mindennek Jósika Samu volt oka. *) A Revicky és Zilahy által szerkesztett „Alföldiek Segélyalbumá “ ból. Szerk. — 1.o — PETŐFI SÁNDOR ÉLETRAJZA. (Folytatás.) Mindenki érezte, hogy tünemény jelentkezik. Az ifjú költőnek azonban mindez semmit sem hozott be a konyhára. A százötven forintból pedig hatvanat Debrecenbe kellett küldenie Fogasné asszonyom kielégítésére (kit nb. Jókai a Tarka Élet című könyvében hibásan nevez Bordásnénak.) Mikor Petőfi Pestre érkezett, meglehetősen el volt rongyosodva. A mint versei diját a Körtől megkapta,legelőször is ruhacsináltatáshoz kellett látnia.Ez és egyéb költségek az adóssága kifizetése után megmaradt pénzt nemsokára fölemésztették s a mi költőnk erszényét ismét megütötte a lapos guta. Kenyér után kellett néznie. Pesten nem volt semmi reménysége. Kecskeméten vándorszínésztársaság működött, melynek igazgatójától Petőfi biztatást nyert. Megint fölcsapott hát a vándor Thália szakadozott lobogója alá — még egyszer és utoljára. Kecskeméten nem sokáig maradt, hanem azalatt bizony megint koplalt meglehetősen. 1844 tavaszán a Regélő című divatlapot Erdélyi János kezéből sógora „Vachott“ Imre, az akkor szép reményű és nevezetes iró, volt átveendő és a következő nyári félévben Pesti Divatlap cím alatt folytatandó. Vörösmarty értesülvén e tervről, figyelmeztette Vachottot: szólítsa föl Petőfit is munkatársul.Vachott, ki az irodalomban mindig a magyaros irány pártolója és — később túlzásaiban is — képviselője volt, szerette Petőfi műveinek népies zamatát és eredetiségét s nemcsak munkatársul, de egyenesen segédszerkesztőül szólította föl Petőfit. Ez irt Bajzának: elfogadja-e Vachott ajánlatát, melyet különben akkori viszonyai közt magára nézve kedvezőnek tartott. Bajza, ki különben akkor Vachottal a francia drámák miatt polémiában állott, egyenesen azt tanácsolta Petőfinek, fogadja el az ajánlatot, mely a neki nem való vándorszínészetnél mindenesetre biztosabb életet ígért számára és amellett az irodalom központján megállapodásra segítette. A jó Petőfi akkor Kecskeméten ismét oly szorult körülmények között volt, hogy kosztját-szállását már régóta nem tudta fizetni, hitelét pedig igen sajátságos és nem kis mértékben elméi után tartotta fenn. Egy parasztcsaládnál lakván tudniillik, a háziaknak néha nagy rejtélyesen egy vaskos öreg könyvet mutogatott oly megjegyzéssel, hogy ő ezt a világ minden kincséért sem adná. Mikor aztán Vahot Imre meghívása következtében induló szándékát kijelentette, hiába fogadkozott a gazdasszonya előtt, hogy tartozását legelső alkalommal becsületesen megadja , az erre semmit sem hajtott, hanem a nagy könyvet zálogképen letartóztatta s rendkívül örvendett, milyen becses szerzeményhez jutott ezáltal. Petőfi nem háborgatta ebbeli örömében s a nagy könyv tán máig is a kecskeméti civa birtokában van. Junius vége felé csakugyan fölérkezett hát a mi kóbor lantosunk Pestre. Vahot a Budapesti Viszhang 1856-ks folyamában leirja, hogy állított be hozzá. Mindenekelőtt borzas hajjal — hajának minden szála mindétig az eget fenyegette; — aztán világos szinti, kopott kabát- és nadrágban, fehér magastetejü kalappal. — Én Petőfi Sándor vagyok, szólt inkább nyersen mint szelíden, mindenesetre pedig észrevehető önérzettel: — Ön meghívása folytán feljöttem Pestre. —• Isten hozta önt. A Pesti Divatlap hetenkint egyszer fog megjelenni s önnek nem lesz egyéb dolga, mint a sajtóhibákat kiigazitni benne; a vegyesek rovatába holmi apróságokat fordítani s minden számba egy jóizü, magyaros verset írni. Lesz-e kedve a dolog vastagabbik végéhez, a prózai munkához ? — Talán azért kérdi ön, viszont Petőfi fanyar mosolygással, mert színész voltam? Ne féljen ön, hordtam én már borjút is a hátamon s a glédában megszoktam a rendet és subordinatiot! — Annál jobb — fejezi be Vahot. A mondott segédi foglalkozásért ajánlok önnek: szállást, kosztot s havonkint 15 forintot, ezenkívül minden versét külön dijazom, ami havonkint hasonlóképen felmehet 15 forintra. Meg van-e ön a föltételekkel elégedve, mondja meg őszintén! — Meg vagyok elégedve. Vahot számítása szerint a fizetés, mindent öszszevéve, mintegy 600 pengőforintra ment — ami akkor annyit tett, mint most 1000. Noha Jókai azt állítja, hogy Petőfi Vahottól nem kapott többet 400 váltóforintnál egész évre, Gyulai Pál pedig ugyancsak Vahotnak egy ízben szemére vetette, hogy Petőfi költeményeit egykor 2 pengőforintjával dijazgatta s most mégis a maecenást akarja játszani ez elhunyt nagy költő irányában, kinek szállása. Jókai rajza szerint a Magyar utcában olyan volt,hogy ablakát félig eltakarta a lépcső. Itt írta azt a panaszos verset a naphoz: miért nem akar hozzá besütni ? Hisz tudhatná magáról Apolló , hogy a poétának nincsen pénze sas gyertyára!__ Vahot az első kutforrás jogánál fogva követel hitelt leírásának. Jókai Petőfit idézi, kitől a fennforgó adatok iránt levélben értesült, — ámbár nem ragaszkodik makacsul állításához — s adatok tekintetében nem szokott igen válogatós lenni. Annyi kétségtelen, hogy Petőfi a Pesti Divatlap segédszerkesztősége által nem tett szert valami fényes anyagi helyzetre. De ha csak a lépcső alatt kapott is lakást Vahot Imrétől, ha költeményei csakugyan 2 frt díjban részesedtek, és ha évi fizetése valósággal nem ment volna is többre 400 váltó idénes forintnál, Vahot annyiban mégis elismerést érdemel, mert rajta kívül volt még lapszerkesztő nem egy, Magyarország fővárosában és pedig olyanok, akik nem kezdő lapok, hanem megállapodott vállalatok élén álltak s mégis egyiknek sem jutott eszébe, hogy a köztudomás szerint nagy tehetségű és köztudomás szerint ínséggel küzködő fiatal költő számára — munkájáért — egy padlásszobáról, 400 váltóforint évi fizetésről és versenkint 2 pengő honoráriumról gondoskodjék. —— Mikor aztán Vahot megnyitotta előtte az ösvényt a közönség szivéhez és némi módot nyújtott képessége érvényesítésére, akkor adott egy verséért Frankenburg (detto) két forintot; Horváth Lázár egy aranyat (ez kezdte meg) ; aztán az Életképek szerkesztői másfél aranyat. 1848 felé 25—30 pforint volt egy költeménye dija. Mielőtt Petőfi a Pesti Divatlaphoz szegődött volna, többek, akik előtt Vahot ebbeli szándékát emlitette, nagyban próbálták elijeszteni. — Petőfit korhelynek, gondatlannak festették, kinek a szerkesztési mechanicus munkához türelme, kedve nem lesz. ZILAHY KÁROLY. (Folyt. köv.) Freywaldau, nov. 16-kán, 1848. Folyó hó 12-kén iélt önnek egy hivatalos levelet, s egy nem-hivatalosat. Jelen levelem a 9-ik, melyet önnek Pestről eljöttöm óta írok, öntől pedig még egyet sem vettem. Most leveleimet Károlyi György kezibe küldöm s nem is a szokott után, és őt kérem azok továbbküldésére, talán igy megmennek. Semmit sem tudván, hogy Zsibón m. hó 25-ike óta mi történt s a megyéből sem kapván azóta tudósítást, igen gyötrő bizonytalanságban s aggodalmak közt vagyunk. — Bár az isten azokat oltalmazta volna s oltalmazná meg legalább több-több bajtól, kik, szegények, azért jöttek azon vészes helyzetbe, mivel az én szolgálatomban vannak s hivek maradtak. Nincs óra, hogy Nagy Lázárék, Szabóék, Hadingerék, a Kertészék, Algyáék, Pap Ignácék, a számtartó s a többinek is sorsa eszünkbe ne jusson s a legmelegebb s élénkebb részvéttel ne gondolkozzunk a veszélyekről, melyek érhették s a kínos szorongatásokról, melyek közt élnek. Ha vak nem vagyok, természetesen hivatalomért is, de csak értek is már rég lementem s megyéröl-megyére barangolva és se-