Fővárosi Lapok 1869. május (99-121. szám)

1869-05-01 / 99. szám

II. Károly trónralépte után a forradalmi clubo­­­kat eltörölték. A Moorfield melletti kis utcában fel­dúlták azt a korcsmát, melyben a Calf-Head club, a a borjúfej club ülésezett, mely onnét nyerte elneve­zését, mivel 1649. évi január 30-án, azon a napon, midőn I. Károly a vérpadon elvérzett, a club tagjai egy borjú koponyájából vörös bort ittak Cromwell egésségére. A köztársasági clubokat a monarchikus clubok váltották fel. Ezekben igen illedelmesen mulattak. Ilyen volt a Hellfire-club, a pokoli lángok club­ja, melynek tagjai a szentségtelenségben vetélkedtek egymással. Az nyerte el a poklot, a­ki legborzasz­tóbban tudott káromkodni. Ilyen volt a gyomrozó club, melynek tagjai az együgyű kinézésű és izmos termetű embereket szed­ték össze, és megkínálták egy korsó portersörrel, sőt szükség esetében kényszerítették egy kancsó sört meginni, és négy gyomorlökést kiállni. E felett aztán nagyszerű fogadások történtek. Egy ízben egy izmos, testes walesi ember, kit Gogangerddnek hív­tak, a harmadik lökésre meghalt. Az eset igen ko­moly színt öltött. Vizsgálat indíttatott meg, és az esküdtszék verdictje így hangzott: „Kimúlt a túlsá­gos ital által előidézett szivér-megrepedés következ­tében.“ Gogangerold csakugyan kiitta az egész sörös kancsó tartalmát. Ilyen volt a Fun club. Fun épp oly lefordíthatlan szó, mint cant vagy humour. A fun a tréfához ép oly arányban áll, mint a paprika a sóhoz. Fun az, ha valaki bemegy egy házba, összetöri az értékes tükrö­ket, kilyukasztja a családi arcképeket, megmérgezi a házi ebet és a kalitkába bocsátja a macskát. Fun az, ha valaki halálhírrel ront be egy házba, mely­nek következtében a családtagok ok nélkül gyászt öltenek. Fun volt az, mikor valaki a Hampton Court­ban lyukat vágott Holbein híres festményébe. A fun büszke lenne rá, ha ő törte volna le a milói Vénus két karját. II. Jakab uralkodása alatt egy fiatal lord, ki éj­szaka idején egy kunyhót meggyújtott, roppant haho­tát keltett egész Londonban és a Fun királyává lön ki­kiáltva. A kunyhóban lakó szegény ördögök egy ing­ben menekültek meg. A Fun club tagjai, kik mind­nyájan a fő arisztokráciához tartoztak, London utcáin csatangottak oly órákban, midőn a békés polgárok aludtak,kiszedték az ablaktáblák sarokvasát, levágták a szivattyúskutak csöveit, kilyukasztották a víztartó kádakat, leszedték a cégtáblákat, kitépték a virá­gokat a kertekből, eloltották a lámpákat, lefűrészel­­ték a házak kinyúló gerendáit, beverték az ablako­kat, különösen a szegényebb városrészekben. És ezt a gazdagok tették a nyomorultaknak. Ennek okáért sikertelen volt minden panasz. Különben is csak tréfa volt az egész. Ezek a szokások nem enyésztek el végkép. Angolország vagy az angol birtokok kü­lönböző pontjain, például Guerneseyben, napjaink­ban is történik, hogy éjszaka kissé bemocskolják házadat, leverik róla a vakolatot, összezúzzák keríté­sedet va­gy lerántják ajtódról a kalapácsot stb. Ha szegény emberek tennék, gályarabsá­gra ítélnék őket, hanem szeretőire méltó fiatal urak tetszik. A clubok legkitűnőbbikének elnöke egy csá­szár volt, ki félholdat viselt homlokán és kit „a nagy Mohock“-nak neveztek. A mohock felülmúlta a funt. Roszat tenni a rész kedvéért, ebből állt a programm. A Mohockclubnak ez volt nagyszerű célja: ártani. E cél elérésére minden eszköz jó volt A­ki mohockká lett, megesküdött, hogy ártani fog. Kötelessége volt ártani minden áron, bárkinek, bármikor és bármi­képen. A Mohockclub minden tagjának kellett bírni valamely különös tehetséggel. Az egyik „táncmes­­mester“ volt, vagyis megugráltatta a „parasztokat“ oly módon, hogy kardjának hegyével lábikrájába szúrt. Némelyek jól értették az „izzasztás“ mester­ségét, a­mi abból állt, hogy valami együgyű ember közül hat vagy nyolc gentleman kört képezett kard­dal kezében; ily módon lehetetlen volt, hogy a szegény ember valamelyiknek hátat ne fordít­son ; a gentleman, kinek hátat fordított, megszórta őt, hogy egyet perdült, egy újabb szúrás figyel­meztette a guidamot, hogy még egy gentle­man áll a háta mögött, és így tovább valamennyi ej­tett rajta egy csekély szúrást; midőn a kardok közé be­szorított és több sebből vérző ember már eleget for­golódott és táncolt, akkor a gentlemanek jól megve­rették őt cselédeikkel, hogy így eszméinek más irányt adjanak. Ismét mások „megtapogatták az oroszlányt“ vagyis nevetve megállítottak valamely járó­kelőt, egy ökölcsapással bezúzták az orrát és két hüvelyk­ujjukat bele­nyomták szemeibe. Ha véletlenül ki­szúrták szemeit, azt megfizették neki. Ilyen időtöltései voltak a londoni gazdag fiatal uraknak a tizennyolcadik század kezdetén. A pári­­siak máskép töltötték időjöket. Charolais herceg egy polgárt saját házának küszöbén durrantott le pus­kájával. A fiatalság minden időben szeretett mulatni. 395 Fővárosi hírek * Horváth­ Mihály „Zr­iny­i Ilon­áj­a,“ mely e nagylelkű asszonyt nem csupán hősies szel­leméről tűnteti föl, mint eddigi történetíróink és köl­tőink, hanem minden oldaláról, szeretetreméltó, gyöngéd, nőies vonásaival, sokszor volt már említve lapunkban. Ez életrajzot, melynek egy töredéke is oly nagy figyelmet gerjesztő a Kisfaludy-Társaság nagygyűlésén, különösen ajánljuk a hölgyeknek, kik gyönyörrel fogják olvasni e nemes nő történetét. A könyv már külsőleg is úgy van kiállítva, hogy a szalonasztalok éke legyen. Ráth Mórnak ebben igen választékos ízlése van , a jó könyvtől sohasem sajnálja a költséget. Többféle színben díszesen van kötve, arany vágással, vastag sárgás velinre nyomtat­va, szép betűkkel. A címlap mellett Zrínyi Ilona azon fényképe, mely a munkácsi várból a budai hadpa­rancsnoksághoz került, s most b. Baldácsi Antal bir­tokában levő eredeti olajfestvényről van véve. Si­­monyi készítő igen gondosan. E képet sokáig fogja nézni mindenki. Gyönyörű ovál arc, finom vonások­kal, nagy fekete szem és szemöldök; a dús fekete haj­fonat gyöngyökkel van átfüzve; a nyakon is nagyszemü gyöngysor; az öltözék régi pompás ma­gyar, fejedelemnői és ízléses, fehér prémes könnyű mente, drágaköves mentekötővel s a mellen egy ke­rék csattal, mindkét karon gyöngyös karperec; a hosszas ruhaderékon, mely nehéz selyemnek látszik s finom virágokkal diszlik, szintén gyöngyök, még a vákting csipkefodrai közt is. Ez a női ősmagyar viselet­hez egy igazi mintakép. A színpadon okvetlenül utánozni kellene, ha leend, a­ki ismét történelmi ma­gyar hölgyeket fog ábrázolni. A 122 lapra terjedő könyv végén Ilonának Tokajból 1685. jun. 10-dikén férje Tököly Imréhez irt levelének fényképezett kép­mása van három táblán: „Az én édes kedves uram­nak“ szól „igaz szívvel és szeretettel.“ E könyvnek, mely érdekes és szép, bizonyára nagy kelete leend. Olvassák a fiatal lányok is, s ismerjék meg belőle, minő volt egy régi magyar hölgy s igazszivü hitves halála órájáig. — A történelem barátait igen fogja érdekelni egy másik munka is, melynek első füzete szintén most jelent meg,Ráth Mórnál. Ez „A magyar vezérek kora Árpádtól szent­ Istvánig“ írta Szabó Károly. Tehát Magyarország történelmének első korszaka, mely sohasem volt oly érdekesen megvilágítva, m­int e műben. A 128 lapra terjedő első füzet ára egy forint. * Király ő Felsége gr. Bellegarde és gr Festetich kíséretében utazott el tegnapelőtt este a bécsi személyvonattal.Előbb azonban az est egy részét — József főherceg társaságában — a nemzeti szín­házban tölte, hol az olaszok Donizetti „Kegyen­c­­nő“ -jét ismételték. Előadásaik ma már osztatlanabb tetszésben részesülnek. Azok is, kik az első előadás után nagy hamarosan siettek pálcát törni e művészek­nek nemcsak hangja, hanem játékuk fölött is, most már, miután többször látták, kezdenek más hangon beszélni belőlük. Most már belátják, hogy Pandolfini igazi művész, hatalmas hanggal, jellemző játékkal. Medini szintén­ Anastasinak — ha fölhevül — kissé nagyobb hangja van, mint a cérnaszál, s igen szép is­kolája. Pozzoni Antonietta asszonynak sok jó oldala tűnt ki azóta, mert habár hangja csak oly reszketeg ma is, mint az első este, de maga e hang széles, drá­mai teltű, erős indulattal, a mozgása teljességgel nem középszerű, kar- és kézhordozása pedig oly rhytmi­­kusan szép, hogy e tekintetben pláne példány lehet. Ma már mindezt elismerik. De dacára ennek, mi a vállalat másik felét mégis elengednék, mert ha tisz­telettel ismerjük is el , tapsoljuk meg a művészetet, de magáról a vállalatról a nemzeti színházban nem változhatik meg nézetünk. Mindamellett a húszon­négy előadást megtartják. Visszatérve a „Kegyenc­nő“ előadására, megemlítjük, hogy Pozzoni asszony ezúttal a színpadon tövisek (vagyis szögek) közt járt. Egyik kimenetnél ruhája egy kiálló szögbe akadt, s ő beesett a színfalak mögé s egy díszlet rá is zuhant. A közönség megütődött, de a művésznőnek nem lett semmi baja. Nagy figyelmetlenség, hogy a színpa­dot nem veszik időnkint gondos vizsgálat alá. Ki­rály ö­felsége a harmadik felvonás végéig maradt s aztán utazott el. * A honvéd-törzstisztek, élükön gróf Andrássy Gyulával (ki lovas ezredesi ruhában­ volt,) tegnapelőtt tisztelegtek a királynál és József főher­cegnél, kik kitüntető szívélyességgel fogadták őket. A király azt mondá: meg van győződve, hogy a hon­védség a király és haza védelmében újabb fé­nyes babérokat fog gyűjteni. Azután gr. Andrássy adott, diszlakomát tiszttársainak. — Ugyanaz nap volt ő Felségénél Szemere Bertalan lánya (Mária) is, megköszönni alapítványi hölgygyé kineveztetését. *PestvároS közelebbi gyűlésén vita tárgyává lett egy a nemzeti színházat érdeklő ügy. A színházi bizottság és a kormány képviselője azt javasolták, hogy a dunaparti telkek árából befolyt összegből fi­zessék ki a nemz­ színház számára megvett Wester­­mayer-féle sarokházat. Némelyek ezt ellenzék, miu­tán a város ajándéka nem a mostani, hanem egy új nagy színház számára történt. De végre is beleegyez­tek, azon föltétellel, hogy a megvett házat a telek­könyvbe úgy jegyezzék be, mint az építendő színház tulajdonát. * Nil Popov, moszkvai egyetemi tanár azon kritikai munkájáról, melyet Szalay László magyar történelméről tavaly írt, már volt szó lapunkban. A tudós szerző közelebb Urházy Györgynek is küldött egy példányt, s arra néhány magyar sort jegyzett, jeléül, hogy tud magyarul. Lamanszky szentpétervári egyetemi tanár szintén tud, s fordítgat is magyarból. * A jó vers­eny hat fele jövedelmét a pesti bölcsődének, a másik felét a Hátszegen alakítandó árvaház javára adják. Házi asszonyok gr. Károlyi Edéné és Andrássy Manóné úrhölgyek lesznek. A rendező bizottmány elnöke Kendeffy Árpád. * A magyar gőzhajózási társulat, me­lyet a közönség és sajtó részvéte oly élénken támo­gatott, fájdalom, bomladozófélen van. Szenvedély, villongás viszik a szerepet a higgadt megfontolás helyett. Mondják, hogy az elnök (a köztiszteletben álló Hajós József) és a választmány le is akarna kö­szönni. Csütörtökön nagy zaj volt a közgyűlésen. A francia-magyar bank egy „Magyar Lloyd“ nevű ha­józási vállalatot akarván létesíteni, a magyar társa­ságnak egyesülést ajánlt. Ez nagy zajt idézett elő: „nem kell!“ Egy részvényes beszédére azt kiálta valaki: „hazudik.“ Ezt a valakit aztán kidobták. Sorsát megérdemelte. Az egyesülés terve megbukott, miután ilyesmit az alapszabályok is elleneznek. Ré­szünkről is óhajtjuk, hogy a magyar társulat ne olvadjon semmi más vállalatba, hanem virágozzék tovább. Hanem ha ezt akarja, akkor a szenvedélyes­séget ki kell zárni csarnokaiból. * E héten két napon át — mielőtt meghal­tunk volna — por és hamu levénk. A szél megint Saharát csinált Pestből, s minden hajat és minden ruhát megszürkite. Szörnyű állapot Pesten az utcán járni szélben. Szem, tüdő, ruha, minden oda lesz. S e konok ellenséget nem tudják legyőzni a városi atyák. F a b i n­y­i hétszemélynek már felszólalt, hogy vessenek véget ez állapotnak, habár rendkívüli eszközökkel is. S mit tettek eddig ? Azt, hogy pár nap előtt meghagyták a házi uraknak: öntöztesse­­nek napjában kétszer háromszor házuk előtt. Mintha ezzel vége volna a bajnak. Pedig nagy baj ez, s e­miatt szalad Pestről mindenki,h a­ki teheti, mihelyt a szép idény meghozza a lombokat és a szeleket. * A leleplezési ünnep rendezési hibáiról utólagosan is írnak a lapok. Elfeledték meghívni Barabást is, kinek pedig nagy érdeme van a szobor archasonlóságában, mert Halbignak ő rajzolta le a nádort. De hiába, mikor a városi ünnepek rendezése is egy két férfiú monopóliuma lett. — Valaki pe­dig azt vette zokon, hogy a zenekar nem a magyar királyi néphimnuszt játszó. Magunk is szeretnénk, már egy ilyet hallani, de nincs. Csak nemzeti himnusz van, melyet a zenekedvelők énekeltek is; magyar királyi himnuszra ezután kellene pályadíjat tűzni. Szöveg már van, a Vörösmartyé. * E­g­y felolvasás volt a Kisfaludy-Társaság közelebbi ülésén, s „az is műfordítás“ — olvassuk egy lapban. A műfordítás e látszólagos kicsinylésének nincs helye oly társasággal szemközt, mely épp az irodalomnak műfordítások általi gazdagítását tűzte ki egyik faladatául, miután erre sokkal kevésbbé vállal­koznak a kiadók, mint az eredeti művekre. Hajdan is a hellen klasszikusokat adta ki, újabban Shaks­­peare, Camoens, Hugo Viktor és Tegnor műveit. Bárha a Dante „Isteni színjátékát“ is kiadhatná, noha „az is műfordítás“ lenne. * A Kl­a­s­e­m­a­n­n-h­á­l­a­t, igen drágán vette meg a közlekedési ügyérség. Mint mondják: legalább százezerrel ér kevesebbet, s hát még a benső átala­kítás mennyibe kerül ! Bizony nagy kár, hogy a kor­mány nem építtet inkább palotákat, nem kerülne többe, célszerűbb is lenne, s a mellett a fővárost szé­pítené, a­mi bizony még igen sokáig ráfér a mi egye­netlen házsorú utcáinkra. * A Corvina közelebbi választmányi ülésé­ben határozatba ment, hogy társulati bírálókat a kö­vetkező írók keressenek föl: Kenessey Kálmán, P. Szathmáry Károly, Dux Adolf, Vednai Károly, Gyu­lai Pál, Rónay Jácint, Greguss Ágost és Berec Ká­roly. A választmány egyszersmind fentartotta magá­nak azt a jogot, hogy a bírálók számát — ha szük­ségesnek mutatkozik — időrül-időre szaporíthassa, illetőleg kiegészíthesse. * Rövid­ hírek — A képviselőházban ma d. e. ülés lesz,­­ alkalmasint elnököt választanak. — A tegnapi ülésen Vukovics Sebő kijelen­té , hogy két kerülete közül a bácsit fogadja el. — Ő Felsége a pozsonyi lóverseny-egylet­nek rendelkezése alá 4000 forintot adott a jövő évre. — Liszt Ferenc megígérte, hogy az Unió-dalárda mai dalestélyét a lövöldében meg fogja látogatni. — A múzeum mögött Zichy János, Károlyi Ede, Csekonics, Széchenyi Imre, Eszterházy Miklós grófok és báró Redl is palotá­kat fognak építtetni. — A t­i­s­z­a­i vaspálya-társulat

Next