Fővárosi Lapok 1869. május (99-121. szám)
1869-05-01 / 99. szám
II. Károly trónralépte után a forradalmi clubokat eltörölték. A Moorfield melletti kis utcában feldúlták azt a korcsmát, melyben a Calf-Head club, a a borjúfej club ülésezett, mely onnét nyerte elnevezését, mivel 1649. évi január 30-án, azon a napon, midőn I. Károly a vérpadon elvérzett, a club tagjai egy borjú koponyájából vörös bort ittak Cromwell egésségére. A köztársasági clubokat a monarchikus clubok váltották fel. Ezekben igen illedelmesen mulattak. Ilyen volt a Hellfire-club, a pokoli lángok clubja, melynek tagjai a szentségtelenségben vetélkedtek egymással. Az nyerte el a poklot, aki legborzasztóbban tudott káromkodni. Ilyen volt a gyomrozó club, melynek tagjai az együgyű kinézésű és izmos termetű embereket szedték össze, és megkínálták egy korsó portersörrel, sőt szükség esetében kényszerítették egy kancsó sört meginni, és négy gyomorlökést kiállni. E felett aztán nagyszerű fogadások történtek. Egy ízben egy izmos, testes walesi ember, kit Gogangerddnek hívtak, a harmadik lökésre meghalt. Az eset igen komoly színt öltött. Vizsgálat indíttatott meg, és az esküdtszék verdictje így hangzott: „Kimúlt a túlságos ital által előidézett szivér-megrepedés következtében.“ Gogangerold csakugyan kiitta az egész sörös kancsó tartalmát. Ilyen volt a Fun club. Fun épp oly lefordíthatlan szó, mint cant vagy humour. A fun a tréfához ép oly arányban áll, mint a paprika a sóhoz. Fun az, ha valaki bemegy egy házba, összetöri az értékes tükröket, kilyukasztja a családi arcképeket, megmérgezi a házi ebet és a kalitkába bocsátja a macskát. Fun az, ha valaki halálhírrel ront be egy házba, melynek következtében a családtagok ok nélkül gyászt öltenek. Fun volt az, mikor valaki a Hampton Courtban lyukat vágott Holbein híres festményébe. A fun büszke lenne rá, ha ő törte volna le a milói Vénus két karját. II. Jakab uralkodása alatt egy fiatal lord, ki éjszaka idején egy kunyhót meggyújtott, roppant hahotát keltett egész Londonban és a Fun királyává lön kikiáltva. A kunyhóban lakó szegény ördögök egy ingben menekültek meg. A Fun club tagjai, kik mindnyájan a fő arisztokráciához tartoztak, London utcáin csatangottak oly órákban, midőn a békés polgárok aludtak,kiszedték az ablaktáblák sarokvasát, levágták a szivattyúskutak csöveit, kilyukasztották a víztartó kádakat, leszedték a cégtáblákat, kitépték a virágokat a kertekből, eloltották a lámpákat, lefűrészelték a házak kinyúló gerendáit, beverték az ablakokat, különösen a szegényebb városrészekben. És ezt a gazdagok tették a nyomorultaknak. Ennek okáért sikertelen volt minden panasz. Különben is csak tréfa volt az egész. Ezek a szokások nem enyésztek el végkép. Angolország vagy az angol birtokok különböző pontjain, például Guerneseyben, napjainkban is történik, hogy éjszaka kissé bemocskolják házadat, leverik róla a vakolatot, összezúzzák kerítésedet vagy lerántják ajtódról a kalapácsot stb. Ha szegény emberek tennék, gályarabságra ítélnék őket, hanem szeretőire méltó fiatal urak tetszik. A clubok legkitűnőbbikének elnöke egy császár volt, ki félholdat viselt homlokán és kit „a nagy Mohock“-nak neveztek. A mohock felülmúlta a funt. Roszat tenni a rész kedvéért, ebből állt a programm. A Mohockclubnak ez volt nagyszerű célja: ártani. E cél elérésére minden eszköz jó volt Aki mohockká lett, megesküdött, hogy ártani fog. Kötelessége volt ártani minden áron, bárkinek, bármikor és bármiképen. A Mohockclub minden tagjának kellett bírni valamely különös tehetséggel. Az egyik „táncmesmester“ volt, vagyis megugráltatta a „parasztokat“ oly módon, hogy kardjának hegyével lábikrájába szúrt. Némelyek jól értették az „izzasztás“ mesterségét, ami abból állt, hogy valami együgyű ember közül hat vagy nyolc gentleman kört képezett karddal kezében; ily módon lehetetlen volt, hogy a szegény ember valamelyiknek hátat ne fordítson ; a gentleman, kinek hátat fordított, megszórta őt, hogy egyet perdült, egy újabb szúrás figyelmeztette a guidamot, hogy még egy gentleman áll a háta mögött, és így tovább valamennyi ejtett rajta egy csekély szúrást; midőn a kardok közé beszorított és több sebből vérző ember már eleget forgolódott és táncolt, akkor a gentlemanek jól megverették őt cselédeikkel, hogy így eszméinek más irányt adjanak. Ismét mások „megtapogatták az oroszlányt“ vagyis nevetve megállítottak valamely járókelőt, egy ökölcsapással bezúzták az orrát és két hüvelykujjukat belenyomták szemeibe. Ha véletlenül kiszúrták szemeit, azt megfizették neki. Ilyen időtöltései voltak a londoni gazdag fiatal uraknak a tizennyolcadik század kezdetén. A párisiak máskép töltötték időjöket. Charolais herceg egy polgárt saját házának küszöbén durrantott le puskájával. A fiatalság minden időben szeretett mulatni. 395 Fővárosi hírek * Horváth Mihály „Zrinyi Ilonája,“ mely e nagylelkű asszonyt nem csupán hősies szelleméről tűnteti föl, mint eddigi történetíróink és költőink, hanem minden oldaláról, szeretetreméltó, gyöngéd, nőies vonásaival, sokszor volt már említve lapunkban. Ez életrajzot, melynek egy töredéke is oly nagy figyelmet gerjesztő a Kisfaludy-Társaság nagygyűlésén, különösen ajánljuk a hölgyeknek, kik gyönyörrel fogják olvasni e nemes nő történetét. A könyv már külsőleg is úgy van kiállítva, hogy a szalonasztalok éke legyen. Ráth Mórnak ebben igen választékos ízlése van , a jó könyvtől sohasem sajnálja a költséget. Többféle színben díszesen van kötve, arany vágással, vastag sárgás velinre nyomtatva, szép betűkkel. A címlap mellett Zrínyi Ilona azon fényképe, mely a munkácsi várból a budai hadparancsnoksághoz került, s most b. Baldácsi Antal birtokában levő eredeti olajfestvényről van véve. Simonyi készítő igen gondosan. E képet sokáig fogja nézni mindenki. Gyönyörű ovál arc, finom vonásokkal, nagy fekete szem és szemöldök; a dús fekete hajfonat gyöngyökkel van átfüzve; a nyakon is nagyszemü gyöngysor; az öltözék régi pompás magyar, fejedelemnői és ízléses, fehér prémes könnyű mente, drágaköves mentekötővel s a mellen egy kerék csattal, mindkét karon gyöngyös karperec; a hosszas ruhaderékon, mely nehéz selyemnek látszik s finom virágokkal diszlik, szintén gyöngyök, még a vákting csipkefodrai közt is. Ez a női ősmagyar viselethez egy igazi mintakép. A színpadon okvetlenül utánozni kellene, ha leend, aki ismét történelmi magyar hölgyeket fog ábrázolni. A 122 lapra terjedő könyv végén Ilonának Tokajból 1685. jun. 10-dikén férje Tököly Imréhez irt levelének fényképezett képmása van három táblán: „Az én édes kedves uramnak“ szól „igaz szívvel és szeretettel.“ E könyvnek, mely érdekes és szép, bizonyára nagy kelete leend. Olvassák a fiatal lányok is, s ismerjék meg belőle, minő volt egy régi magyar hölgy s igazszivü hitves halála órájáig. — A történelem barátait igen fogja érdekelni egy másik munka is, melynek első füzete szintén most jelent meg,Ráth Mórnál. Ez „A magyar vezérek kora Árpádtól szent Istvánig“ írta Szabó Károly. Tehát Magyarország történelmének első korszaka, mely sohasem volt oly érdekesen megvilágítva, mint e műben. A 128 lapra terjedő első füzet ára egy forint. * Király ő Felsége gr. Bellegarde és gr Festetich kíséretében utazott el tegnapelőtt este a bécsi személyvonattal.Előbb azonban az est egy részét — József főherceg társaságában — a nemzeti színházban tölte, hol az olaszok Donizetti „Kegyencnő“ -jét ismételték. Előadásaik ma már osztatlanabb tetszésben részesülnek. Azok is, kik az első előadás után nagy hamarosan siettek pálcát törni e művészeknek nemcsak hangja, hanem játékuk fölött is, most már, miután többször látták, kezdenek más hangon beszélni belőlük. Most már belátják, hogy Pandolfini igazi művész, hatalmas hanggal, jellemző játékkal. Medini szintén Anastasinak — ha fölhevül — kissé nagyobb hangja van, mint a cérnaszál, s igen szép iskolája. Pozzoni Antonietta asszonynak sok jó oldala tűnt ki azóta, mert habár hangja csak oly reszketeg ma is, mint az első este, de maga e hang széles, drámai teltű, erős indulattal, a mozgása teljességgel nem középszerű, kar- és kézhordozása pedig oly rhytmikusan szép, hogy e tekintetben pláne példány lehet. Ma már mindezt elismerik. De dacára ennek, mi a vállalat másik felét mégis elengednék, mert ha tisztelettel ismerjük is el , tapsoljuk meg a művészetet, de magáról a vállalatról a nemzeti színházban nem változhatik meg nézetünk. Mindamellett a húszonnégy előadást megtartják. Visszatérve a „Kegyencnő“ előadására, megemlítjük, hogy Pozzoni asszony ezúttal a színpadon tövisek (vagyis szögek) közt járt. Egyik kimenetnél ruhája egy kiálló szögbe akadt, s ő beesett a színfalak mögé s egy díszlet rá is zuhant. A közönség megütődött, de a művésznőnek nem lett semmi baja. Nagy figyelmetlenség, hogy a színpadot nem veszik időnkint gondos vizsgálat alá. Király öfelsége a harmadik felvonás végéig maradt s aztán utazott el. * A honvéd-törzstisztek, élükön gróf Andrássy Gyulával (ki lovas ezredesi ruhában volt,) tegnapelőtt tisztelegtek a királynál és József főhercegnél, kik kitüntető szívélyességgel fogadták őket. A király azt mondá: meg van győződve, hogy a honvédség a király és haza védelmében újabb fényes babérokat fog gyűjteni. Azután gr. Andrássy adott, diszlakomát tiszttársainak. — Ugyanaz nap volt ő Felségénél Szemere Bertalan lánya (Mária) is, megköszönni alapítványi hölgygyé kineveztetését. *PestvároS közelebbi gyűlésén vita tárgyává lett egy a nemzeti színházat érdeklő ügy. A színházi bizottság és a kormány képviselője azt javasolták, hogy a dunaparti telkek árából befolyt összegből fizessék ki a nemz színház számára megvett Westermayer-féle sarokházat. Némelyek ezt ellenzék, miután a város ajándéka nem a mostani, hanem egy új nagy színház számára történt. De végre is beleegyeztek, azon föltétellel, hogy a megvett házat a telekkönyvbe úgy jegyezzék be, mint az építendő színház tulajdonát. * Nil Popov, moszkvai egyetemi tanár azon kritikai munkájáról, melyet Szalay László magyar történelméről tavaly írt, már volt szó lapunkban. A tudós szerző közelebb Urházy Györgynek is küldött egy példányt, s arra néhány magyar sort jegyzett, jeléül, hogy tud magyarul. Lamanszky szentpétervári egyetemi tanár szintén tud, s fordítgat is magyarból. * A jó verseny hat fele jövedelmét a pesti bölcsődének, a másik felét a Hátszegen alakítandó árvaház javára adják. Házi asszonyok gr. Károlyi Edéné és Andrássy Manóné úrhölgyek lesznek. A rendező bizottmány elnöke Kendeffy Árpád. * A magyar gőzhajózási társulat, melyet a közönség és sajtó részvéte oly élénken támogatott, fájdalom, bomladozófélen van. Szenvedély, villongás viszik a szerepet a higgadt megfontolás helyett. Mondják, hogy az elnök (a köztiszteletben álló Hajós József) és a választmány le is akarna köszönni. Csütörtökön nagy zaj volt a közgyűlésen. A francia-magyar bank egy „Magyar Lloyd“ nevű hajózási vállalatot akarván létesíteni, a magyar társaságnak egyesülést ajánlt. Ez nagy zajt idézett elő: „nem kell!“ Egy részvényes beszédére azt kiálta valaki: „hazudik.“ Ezt a valakit aztán kidobták. Sorsát megérdemelte. Az egyesülés terve megbukott, miután ilyesmit az alapszabályok is elleneznek. Részünkről is óhajtjuk, hogy a magyar társulat ne olvadjon semmi más vállalatba, hanem virágozzék tovább. Hanem ha ezt akarja, akkor a szenvedélyességet ki kell zárni csarnokaiból. * E héten két napon át — mielőtt meghaltunk volna — por és hamu levénk. A szél megint Saharát csinált Pestből, s minden hajat és minden ruhát megszürkite. Szörnyű állapot Pesten az utcán járni szélben. Szem, tüdő, ruha, minden oda lesz. S e konok ellenséget nem tudják legyőzni a városi atyák. F a b i nyi hétszemélynek már felszólalt, hogy vessenek véget ez állapotnak, habár rendkívüli eszközökkel is. S mit tettek eddig ? Azt, hogy pár nap előtt meghagyták a házi uraknak: öntöztessenek napjában kétszer háromszor házuk előtt. Mintha ezzel vége volna a bajnak. Pedig nagy baj ez, s emiatt szalad Pestről mindenki,h aki teheti, mihelyt a szép idény meghozza a lombokat és a szeleket. * A leleplezési ünnep rendezési hibáiról utólagosan is írnak a lapok. Elfeledték meghívni Barabást is, kinek pedig nagy érdeme van a szobor archasonlóságában, mert Halbignak ő rajzolta le a nádort. De hiába, mikor a városi ünnepek rendezése is egy két férfiú monopóliuma lett. — Valaki pedig azt vette zokon, hogy a zenekar nem a magyar királyi néphimnuszt játszó. Magunk is szeretnénk, már egy ilyet hallani, de nincs. Csak nemzeti himnusz van, melyet a zenekedvelők énekeltek is; magyar királyi himnuszra ezután kellene pályadíjat tűzni. Szöveg már van, a Vörösmartyé. * Egy felolvasás volt a Kisfaludy-Társaság közelebbi ülésén, s „az is műfordítás“ — olvassuk egy lapban. A műfordítás e látszólagos kicsinylésének nincs helye oly társasággal szemközt, mely épp az irodalomnak műfordítások általi gazdagítását tűzte ki egyik faladatául, miután erre sokkal kevésbbé vállalkoznak a kiadók, mint az eredeti művekre. Hajdan is a hellen klasszikusokat adta ki, újabban Shakspeare, Camoens, Hugo Viktor és Tegnor műveit. Bárha a Dante „Isteni színjátékát“ is kiadhatná, noha „az is műfordítás“ lenne. * A Klasemann-hálat, igen drágán vette meg a közlekedési ügyérség. Mint mondják: legalább százezerrel ér kevesebbet, s hát még a benső átalakítás mennyibe kerül ! Bizony nagy kár, hogy a kormány nem építtet inkább palotákat, nem kerülne többe, célszerűbb is lenne, s a mellett a fővárost szépítené, ami bizony még igen sokáig ráfér a mi egyenetlen házsorú utcáinkra. * A Corvina közelebbi választmányi ülésében határozatba ment, hogy társulati bírálókat a következő írók keressenek föl: Kenessey Kálmán, P. Szathmáry Károly, Dux Adolf, Vednai Károly, Gyulai Pál, Rónay Jácint, Greguss Ágost és Berec Károly. A választmány egyszersmind fentartotta magának azt a jogot, hogy a bírálók számát — ha szükségesnek mutatkozik — időrül-időre szaporíthassa, illetőleg kiegészíthesse. * Rövid hírek — A képviselőházban ma d. e. ülés lesz, alkalmasint elnököt választanak. — A tegnapi ülésen Vukovics Sebő kijelenté , hogy két kerülete közül a bácsit fogadja el. — Ő Felsége a pozsonyi lóverseny-egyletnek rendelkezése alá 4000 forintot adott a jövő évre. — Liszt Ferenc megígérte, hogy az Unió-dalárda mai dalestélyét a lövöldében meg fogja látogatni. — A múzeum mögött Zichy János, Károlyi Ede, Csekonics, Széchenyi Imre, Eszterházy Miklós grófok és báró Redl is palotákat fognak építtetni. — A tiszai vaspálya-társulat