Fővárosi Lapok 1870. február (25-40. szám)
1870-02-23 / 36. szám
— így hát kénytelenek leszünk Annát visszavinni, kiálta Piet elragadtatva. — Hogyan ? Henrik elmondá a balesetet, s szándékukat, mely a szomszédhoz vezeté. Néhány pillanatnyi csend jön. — Hallgassanak meg, kezdé végre a nőe ; az után, mit a gyermekről hallánk, valószínű, hogy családja Bergendorpban lakik. Grahamstowni útunk éppen erre vezet. Hagyják velünk Annát, tudakozódni fogunk rokonairól, s a kicsiny maga is segíthet emlékei által, melyeket Bergendorp látása valószínüleg föl fog benne költeni. Hat hónapig maradunk Grahamstownbak, s városi tartózkodásunk alatt nemi oktatásban is részesítendjük kis Annátokat. — Ördögbe! kiálta Piet. Mi szüksége van oktatásra ? Nem elég jó igy ? Én sem olvasni, sem írni nem tudok, Henrik sem, s azért még sem vagyunk roszabbul. — E gyermek nem a tiétek, felelt a noé; csak bizomány ez, melyet a gondviselés rátok bizott s semmit sem szabad elmulasztanotok, hogy őt családjának visszaadjátok. Ha valaha fölleli szüleit, nem szabad, hogy ezek szemetekre vessék, mikép gyermeküket tudatlanul hagytátok, mint a szolgálót. — Igaza van, szólt Henrik, bár a hat hónapi elválás gondolata igen bántó. Piet, kevés értelme dacára is fölfogá, hogy Margitnak igaza van, de ellenállt saját meggyőződésének, s a jó nő bölcs szavaira gyermekes ellenvetéseket ten. Csak mogorván engedett végre s számtalanszor is mellé: — Menj, szegény Annám, csak én szeretlek téged itt. Ha kedvem szerint tehetnék, soha sem hagynál el minket. Végre jól roszul beleegyezett, de alig múlt el három hónap Anna távozása után, Piet már mindenféle hanglejtéssel ismétlé: — Soha sem jő vissza, biztos lehetsz róla , ott marad Grahamstownban , kisasszony lesz belőle és boldogtalan! A te hibád ez, mert te akartad, hogy távozzék. Hozzászokva e szemrehányásokhoz, Henrik nyugodtan dolgozott tovább Rondonoley újraépítésén. Sokkal több időbe került e munka, mint a két testvér hitte volna. A szükséges anyag bőségben volt a tájékon, de idő kellett, míg megszárad s használható lesz. A többi tárgyra nézve pedig várni kellett a tradereket vagy a küldöttek visszatértét, kik az angol gyarmat szélén fekvő városokba mentek ezek megvételére. Dacára a két testvér lankadatlan munkájának, az építés csaknem nyolc hónapot vett igénybe. Ezalatt Marydom Bergendorpból levelet írt, melyben tudakozódása eredményéről adott tudósítást. Anna nagybátyja, kinek halálán Piet és Henrik jelén valának, volt utósó rokona, s a szegény gyermek most egyedül állt a világon. — Annál jobb ! kiálta Piet, így legalább mindig velünk marad. Piet azt akará, hogy azonnal írjanak Marydomnak, hogy a gyermeket visszaküldje, de Henrik megjegyzi, hogy Anna nagyobb biztosságban lesz a két jó öreggel, mint egy ismeretlen tinderrel, s különben is jobb lesz nevelését teljesen befejezni. Piet, szokása szerint dörmögve engedett, s várták Marydomék visszatérését. Ezek kemény próbára tevék a szegény Piet türelmét, mert csak teljes tizennyolc hónap múlva tértek vissza. A két testvér türelmetlenségében egész Kurumanig eléjük ment. Anna, ki Marydom kocsijában ült, messziről megismerő két jóltevőjét. — Itt van Piet és Henrik! — kiábta tapsolva, s kiugorva a kocsiból, feléjök szaladt. Első mozdulata Henrik felé vive, de barátjai mellé érve, hirtelen zavartan megállt. Piet karjaiba ragadta s nyergébe ültető, mint egy tizéves gyermeket. Azután jól összecsókolva, ismét a földre tevő. Ezalatt Henrik meglepetéssel szemlélte az Anna személyében létrejött változást. Egy rajongó, többnyire fiúként öltözött gyermek helyett ifjú lányt látott maga előtt, ki annyi kecsesen, mint szeméremmel viseli neme öltözetét. A gyermekből nő lett. Midőn Henrik kezét nyújta neki, elpirult, s csaknem habozva ölele át régi barátját. Ez is meg volt hatva. Ezalatt mynheer Marydom és neje utólérték az ifjakat. — Nos! kérdő a baas (úr), Annára mutatva, mit szóltok növendékünkhöz ? Sokáig tartok ugyan magunknál, de valljátok meg, hogy hasznára vált. — S bár ifjú, már több férjet kaphatott volna, ha akar, teve hozzá a noe. — Akkor nem láthattuk volna többé, kiáltá Piet, összevonva sűrű szemöldeit. — Mindig a régi, szólt Marydom nevetve. Rajta. Piet és ön Henrik, jöjjenek a kocsihoz , a noe kávét fog készíteni. Tegnap egy bakkecskét lőttem, melynek combja kitűnő pecsenye lesz ; azután oly brandyval szolgálok, minőt soha sem ittatok, s melyet egy angol kapitánytól vettem. Egy óra múlva öt emberünk a kifogott kocsi köré települve, keményen hozzálátott a noe élelmiszereihez. A lakoma után az ökröket ismét befogták, s a kocsi útnak indult. Marydom Margit, ki igen megszerette Annát, kedvetlenül nézte távozását, hogy ezentúl a két ifjú fedele alatt lakjék. Régi tapasztalata előre mutatá mindazon kellemetlenségeket, melyek innen származhatnak, de első megjegyzései e pont fölött, oly vihart idéztek elő Piet mesternél, hogy a jó nő nem mert többet szólni. Hozzátehetjük, hogy a távolabbi gyarmatokban gyakran laknak ifjú lányok fiatal férfiaknál s ott nem oly föltűnő ez, mint nálunk. Nagy örömmel vezető a két testvér Annát a számára készített szobába, melyet mindenki tehetsége szerint földiszített. Meghatva e gyöngéd és élénk vonzalom által, az ifjú lány nem tudá, mint adjon hálát barátainak. A ház szolgái is lelkesülten fogadák. Piet hálából annyi húst, hydromelt és sört osztott ki köztük, hogy estére minden behollana a legmélyebb részegségbe volt merülve. (Folyt. köv.) Az akadémiában. Február 21. (Hercegi ajándék. — Hoffmann Pál. .— A római színház és törvényszék. — Horváth Mihály csörgetyüje.) (Bay Zs.) A második osztály mai ülése után elmondhatta Thaly Kálmán, hogy ez az ő napja volt! És még milyen napja! Látogatói érkeztek az akadémiának, mind a fejedelem és vezérei, kiknek „magyarjuk gyászban ült.“ A confoederált kuruc rendek rukkoltak be szép sorjában, címereikkel, bársonyköntösben az akadémiába; az igaz, hogy csak a papiroson, így is csoda! Hisz elmúlt már másfélszáz esztendeje, hogy utósat dördült az ágyú a munkácsi várfokon. Amiről emlékeztünk, az Cartomszki Lászlónak valóban hercegi ajándéka. Lónyai Menyhért mutatá be az ülés elején a nagybecsű adományt. Ama confoederátió okmánya ez, melyet Rákóczi és a rendek 1705-ben alkottak, s mely a Rákóczi-háború egyik hadakozó felének nevet adott a diplomácia előtt. Az okmány szövegét számtalan aláirás és pecsét követi. Elől a fejedelem ismeretes hosszas, vékony betűi, utána a többiek Az egész bársonyba van kötve, és aranyozott cifrázatokkal ékesítve. Hogy mikép került especces okmány londoni és párisi antiquáriusok kezére ? nem tudni. Pulszky beszélgetés közben jegyezte meg, hogy neki is kínálták ugyanezt Londonban 100 font sterlingért, de akkoriban a magyar emigráció egy tagjának sem igen állott módjában ennyi pénzt adni ki. A herceg, mint hallottuk, 3000 frankon vette. Az akadémia köszönetét Horváth Mihály, a második osztály elnöke fogja Cartoriszki hercegnek kifejezni, aki akadémiánk iránt ily bőkezű részvétet tanúsít. Ő adományozott alig egy hónapja ezer forintot is egy pályakérdés jutalmazására. Értekezést Hoffmann Pál tartott, ily címmel : „Cicero civilistikai beszéde pro Roscio comoedo.“ Hoffmann azon tudósaink közé tartozik, kik valódi népszerűségnek örvendenek. És e népszerűségre igazi, belső értéküknél fogva érdemesek is. Hazánknak mindenesetre első romanistája ő. És aki ismeri a római jognak, a jogtudomány e kiapadhatatlan aranybányájának, roppant értékét és fontosságát egy codificálni készülő nemzetnél, minő mi vagyunk őszintén örülhet, hogy Gaiusnak oly kitűnő magyarázója van joghallgató fiatalságunk előtt, kinek Justinianus máris becsesebb valamit ajándékozott a „honores“-nél: a közbizodalmat és népszerűséget. Az egyetemi ifjúság ma is nagy számmal volt képviselve a hallgatóság között. Alig éreztük a strike kellemetlenségét jobban, mint ez alkalommal. Beszélnünk kell geológiáról, szemsenyvekről, bárányhimlőről, árkádiai szarvasmarhákról, japáni kukoricaszárító masináról, mindenféléről et de quibusdam aliis. És most, mikor jön valami, amiről kedvünk lenne beszélni, most még mindig tart a strike. Azért csak röviden. Bocsásson meg nekünk Papinianus szelleme ! A pör tárgya, melyben a magát „adolescens“ -nek nevező Cicero allegált következő:Roscius,a híres római színész és Fannius egy üzletember közösen vesznek egy rabszolgát. Ezt Fannius kikötéssel engedi át Rosciusnak, hogy használja és képezze ki színészszé s majd akkor osztozzanak a közös rabszolga fizetésén. Az ókori conservatóriumi növendék kiköpőse annyira haladt, hogy már szerződtették egy idényre százezer szeszterciusért, körülbelül 10,000 forint), midőn valaki Thalia eme fiatal papját megölte. Roscius s Fannius port támasztottak a gyilkos ellen, a rabszolga által szerzendő nyeremények kárpótlása végett. A per folyamában azonban Roscius kiegyezett ellenfelükkel, ki neki egy mezei lakot engedett át. Fannius folytatta a gyilkos ellen a vört s Roscius ellen is támasztott egyet, a nyert érték felét követelvén tőle. E pörnek megint egyesség vetett véget, melyben Roscius 50,000 sestertiust adott Fanniusnak képviseleti működése jutalmául; a gyilkos elleni közös pörben is 50,000 et ígért, ha Fannius még be nem végzett első pöréből szerzendő nyereményének felét szintén átengedi neki. E második 50,000ért pörölte be Fannius Rosciust, kinek orátora e pörben Cicero. Fannius nagy veszélyt vett fejére, minthogy a legszigorúbb pörnemet, a condictiót választotta, melyben a legkisebb túlkövetelés is pörvesztést vont maga után, s ez még a perérték egyharmadának elvesztésével járt. Cicero sok gyönge érvet halmozott össze védence mellett, kinek azonban mégis igaza volt. Fölhozta még azt is, hogy Fanniusnak már külső alakja is visszataszító. Hasonlít a korcsmároshoz, kit Roscius oly mesterileg ábrázol. Hogy Piso, a kirendelt esküdtbiró, mikép ítélt a pörben, nem tudjuk , de valószinüleg Rosciusé volt a győzelem. i i ——aBirnwii 'iiipn iiiiiiii 'i.ni— Mig a pör tartott, olykor oly élénken diskuráltak a tudós urak, hogy Horváth Mihály már csengetyűjéhez is folyamodott. A folyó ügyek közt nem volt érdekes. A jövő ülés tárgyai lesznek : Pólya József értekezése hazánk földrengéseinek okáról, és Szabó József geológiai utazásának rajza Olaszországban. — 155 - Karnevál naplója. (A budai tornaegylet bálja, a protestáns bál, „Charivári“ s a zenekedvelők táncestélye.) (M.) A farsang naplójának ezek már az utósó lapjai közé tartoznak. Még egy pár álmatlan éj, még egy pár önfeledt füzértánc, még egy csomó báli emlék, — szép, mint a többi, —a aztán „hamvat hinthetünk bús fejünkre,“ ami a mai világ szokása szerint nem jelent többet, mint hogy a tánc folytatása a magántermek parketjén következik. Múlt szombaton két díszes zárt körű bál volt. Egyik a budai országházban, másik a pesti evang.iskola termében. Amatt a budai tornaegylet rendező, s jelmezbál volt annyiban, hogy a nők közül számosan jelentek meg costume-ökben. A nagyobb rész azonban azt a kiváltságot vette igénybe, mely szerint jelmez nélkül is meg lehetett jelenni. A jelmezek ízlésesek voltak. Heinrich Adél k. a. a világkiállítást ábrázolta; fehér ruháját alól hímzett rózsák díszítők, fölötte selyemcsikokban lebegtek a különféle népek nemzeti színei, végül a nemzetek fölirataival, fején a Mercur jelvénye; a Thoma kisasszonyok érdekes rococo-ruhákban jelentek meg ; Hofhauser Tini k. a., mint Satanella; Fischer k. a. mint lengyel nő; a Kis nővérek, Nagy Ottilia és Stéger Antónia k. a. mint virágárusnők; Brunner Antónia mint kártyakirályné; Vitái Szidónia k. a. mint pásztorleány; Boksárné, mint szerb nő ; a Karner-nővérek rózsákkal gazdagon diszített ruháikben a májust ábrázolták; Leifert k. a. pedig a csillagos éjszakát: arany pettyes fekete tüll ruhában, alja tele csillagokkal. Két szép jelmez az aratást jelképezte : zöld selyem ruha arany kalászokkal. A férfi vendégek közt senki sem jelent meg valami feltűnőbb jelmezben. Volt több dominó és álarcos is. A terem nem volt tömve, de a bál annál vigabban folyt.