Fővárosi Lapok 1870. november (242-266. szám)
1870-11-08 / 247. szám
egy tótul értő idegen egyszer csak melléjük ereszkedik s biztatja, hogy bevezeti őket a királyhoz, hanem erre sok pénz kell a miniszterek meg az udvari cselédség számára, kiket előbb mind meg kell nyerni. „Lesz, a mennyi kell! —riadnak egy szivvelszájjal a követek, — csakhogy a királyhoz bejuthassunk!“ Az idegen egy pár napi hókusz-pókusz után be is vezeti őket az ő alkirályához, ki nekik azt mondá : „Igazságtok van, fiaim, nem tartoztok robottal, majd végzek én földesuratokkal.“ A követek hazaviszik az örömhírt, s az egész század ukránt kiverik a faluból. A káptalan és a vármegye erre megdöbbennek, s nehogy a többi jobbágyok is vérszemet kapjanak s ismét valami Dósa-féle pórlázadás törjön ki : két század huszárt szállásolnak a faluba, kik úgy garázdálkodtak, mintha ellenséges földön lettek volna ; a házigazdát lóhoz kötve hurcolák ki robotra, s a dacoskodókat kegyetlenül bántalmazták. A járási főbíró (nem rég királyi testőr) megszánta a szerencsétlen népet, elővette a Bécsben járt követeket, megbeszéltette velük eljárásukat, s belátván, hogy maguk megcsalatva vezeték tévútra a népet, kieszközlé, hogy e követeket most ő vezethesse Bécsbe, a felség elé. Szerencsére, éppen egy obsitos jött haza szabadsággal, ki a királyt látásból ismerő, nagyobb hitel okáért ezt is fölvitte magával. A burg, s kivált az audiencia-terem, mind újság volt embereink előtt, s midőn a király kijött a terembe, az obsitos azonnal ráismert: „No, komám, ez ám a király!“ s mindnyájan térdre borultak. Az öreg Ferenc király kissé tudott csehül, úgy, hogy a szebelébiek megérthették, midőn megmondá, hogy tartoznak robotolni, az uraságnak és a vármegyének engedelmeskedni. Erre a szegény, zaklatott nép megadta magát, de a komédia negyvenezer forintjába került, mi őket huzamos időre tönkre tette. 1848 tavaszán, mikor a robot és dézsma eltöröltetését hírül vette a nép, ujjongva fölkiáltott : „Mégis csak kijött a mi igazságunk!“ s az ezer lélek 25 legényt állított a honvédséghez. Egy mátrai falu meg egyezkedni akart az urasággal. „Várjatok, — mond egy obsitos, — majd én elmegyek Bécsbe, megkérdem a királyt: mit szól hozzá?“ Egy pár hét múlva, mikor a fölszedett útipénz elfogyott, visszajön az obsitos, azzal az üzenettel: tiszteli a király az egész falut, majd nem sokára eljön maga, személyesen. A falu népe kijárt naponkint a határszélre, várván a királyt. A szomszéd faluból egy úr négy lovon a néptömeg felé hajtat, s kérdi : „Mit várnak?“ „A királyt!“ válaszolák. „Melyik királyt , a tökkirályt, vagy a makk-királyt ?“ De aztán közé is suhintott a lovaknak, mert szállt utána az áldás meg a kőzápor. A nemes ember más fogalommal birt a királyról. Egy heves-besenyői matyó kortes (földije s tán rokona az inzurgensnek, ki a kakastalan puskát odaveté Alvinczi tábornoknak, hogy egye meg), estei Ferdinánd főherceget, midőn Kápolnán előfogat-váltás végett kissé megállapodnék, megszólítja: „Atyjafia keed a császárnak ?“ — „Az vagyok!“ — „Mondja meg hát neki, hogy ne veszkődjék avval a sóval!“ Borsiczkyt pedig Trencsényből Bécsbe idézték 1823-ban a király elé, pirongatóriumra. Elmegy hát Visegrádra, s tudakolja: itthon a magyar király? Mondják neki: „Hiszen az Bécsben lakik!“ Budára megy hát s ott is kérdezősködik, de mindenki azt válaszolja- „A magyar király Bécsben lakik!“ „No, ha úgy van, — feleli, — én a geográfiából tudom, hogy Bécs Ausztriában van, oda menni pedig nem tartozom.“ Fővárosi hírese. * Mosonyi Mihály requiemje holnap (szerdán) d. e. 10 órakor a belvárosi templomban lesz. A gyászünnepély rendezését K. Orczy Bódog elnöklete alatt ugyanaz a bizottság vette át, mely a temetés iránt intézkedett. Az engesztelő mise-áldozatot Schwendtner Mihály prépost plébános tartja, számos segédlettel. Mozart gyászmiséjét, Erkel Ferenc vezetése alatt, a főváros legkitűnőbb zeneművészei közreműködésével, a nemzeti színház zenekara adja elő. A karokat a zenekedvelők egylete vállalta el, a magánrészeket pedig Kovalcsikné asszony, Istvánffy Laura k. a., Ellinger és Kőszeghy éneklik. Az előadandó „Libera“ a boldogult zeneköltő szerzeménye. Az elhúnytnak számos tisztelői egyszersmind fölhivatnak, hogy a gyászünnepély előtt félórával a nemzeti színháznál szíveskedjenek egybegyűlni, hogy onnan a templomba testületileg indulhassanak. Számukra külön helyeket tartanak fönn. * Száz éve vasárnap múlt annak, hogy Pázmány nagyszombati egyetemében az orvosi kar először kezdi meg működését. Linzbauer tanár tavaly javasla ez emléknap megünneplését, azonban nem történt semmi. „Vihar után.“ Ez a címe Szépfaludy egyfelvonásos vígjátékénak, melyet szombaton hoztak színre először a budai várszínban. Meséje igen egyszerű, de mindenesetre olyan, melyet egy ötletdús iró tarka bonyodalmakkal tudna élénkíteni. Kelepi Géza, fiatal mérnök, Pesten ablakon át és a színházban megszeret egy kedves, fiatal leányt: Laurát, ki pár hónapot Klára nénjénél, az ábrándozó s könnyen lángra lobbanó aggleánynál tölt. Laura később elhagyja Pestet, s nénjével fürdőre megy. Kelepi sorra járja a fürdőket, míg végre megunva a hosszas utazást, megállapodik az utosó helyen, hol a vígjáték kezdődik. Már lemondani készül szép álmairól, mivel nincs reménye, hogy a gazdag és szép leány kezét megnyerhesse. Hogy a fürdőben unalmát és Laurát feledje, egy hírlapban házassági ajánlatot tesz közzé, melyben 40,000 frt hozománynyal nőt keres. Reméli, hogy e fölhívásra több nő beküldi arcképét, s így legalább szórakozhatik; de a tréfa roszul üt ki, mert csakis egy arcképet kap, melyben Laura nagynénjére, Klárára ismer. Az aggleány mindjárt látogatást ígér, mi aggasztani kezdi Kelepit, mert azt hiszi, hogy ha a néni fürdőn van, akkor Laura is jelen lesz s ott vele könnyen megismerkedhetik. A sors csakugyan kedvez, mert egy véletlenül támadt vihar alkalmat nyújt, hogy karját és esernyőjét ajánlja a fiatal leánynak, ki most már a fővárosból 13 ismert fiatal embert megszereti. Könnyelműsége azonban hínárba viszi, mert a koros hajadon a házassági ajánlat következtében mindenütt üldözi s igy attól félhet, hogy kalandornak fogják tartani s Laura, kivel csak az imént kötött ismeretséget, megutálja. Eközben Laura atyja, kit Kelepi a vén hajadonnal látott, leányától mgtudván, hogy csak Kelepihez akar férjhez menni, próbára teszi a fiatalember jellemét, s házassági hirdetése alapján arra kényszeríti, hogy leányának kezét a 40,000 írttal elfogadja. Kelepi a Klára atyjának gondolván az öreget, mindenképpen le akarja rázni nyakáról s minden rész tulajdonságot magára erőszakol, csak hogy őt elriaszsza. Ez azonban éppen szabadkozásából látja, hogy a fiatal ember érdemes leányára. Fátyol alatt bevezeti leányát s miután Kelepi ismétli, hogy el nem veheti, mivel már mást szeret, a fátyol lehull, Kelepi térden állva vallja be szerelmét, s az öreg megáldja a szerelmes párt. A mese kigondolásához nem sok találékonyság kellett, de elmés ötletekkel mulattatóvá lehetett volna tenni a darabot. Szépfaludynak van érzéke a mulattató helyzetek iránt, s eléggé ismeri a színpadot, melyen alakjai mozognak. Kevesebb jártasságot találtunk a párbeszédek szövésében, melyek— kivált a vígjáték elején — színtelenek, s nagyon lassan viszik előre az eseményeket. Éltek és elmés ötletek, a francia vígjátékok e kedvenc tulajdonságai, több életet önthettek volna e darab jeleneteibe is, mivel az alkalmas helyzetek nem hiányoznak. A vígjáték különben tetszett, s kivált vége felé jól mulatott a közönség. A szereplők közül Rónainé asszonyt s Eichner Anna kisasszonyt kell kiemelnünk; az első minden túlzás nélkül ábrázolta az erővel férjhez menni óhajtó agg hajadont, az utóbbi pedig egyszerű és igaz vonásokkal személyesíté a kedves fiatal leányt, Laurát. Mátrai mint Kelepi, s Pintér, mint Laura atyja, szintén buzgalommal játszottak. Az újdonságot „A szép molnárnő“ előzte meg, Rónainé és Drágussné asszonyok sikeres közreműködésével. Végül „A matrózok “-at vették elő, de az előadás oly botrányosan gyönge volt, hogy Zaitz, ha jelen van, aligha ismer művére. Aradinak jelenleg nincsenek sem énekesei, sem énekesnői, s ily helyzetben a közönség kicsinylésére mutat: operettekkel előállani. Míg társulatát jobban nem szervezi, hagyjon föl az operettekkel, mert „A matrózok“-éhoz hasonló előadások még a vígjáték közönségét is elriasztják. * Niedergessiss ma este 'Ak-kor adja negyedik természettani estélyét a redout-teremben. Újra megemlítjük, hogy e szabatosan eszközölt és népszerüleg előadott mutatványokat igen érdemes megnézni, kivált a kinek a villany és magnesium fényéhez elég jó szeme van. A mutatványok igen változatosak s a szemnek érdekes látványt, az ismeretnek pedig gyarapodást nyújtanak. Még a gyertyákat is villanyszikrával gyújtja szépen berendezett s díszes készletekkel gazdagon fölszerelt asztalánál. Megmagyarázza a villanydelejes battériák szerkezetét, mégpedig — német létére — minden pedantság nélkül, s ha hozzászokunk poroszos kiejtéséhez , magyarázatát mindenki szívesen kisérheti figyelemmel. Múlt szombaton egy villanyos nappal, mely sok színt játszott, egész nappali világosságba helyezé a termet. Mutatta, hogy a villanyfény világító ereje mellett még a gyertyafény is árnyat vet a falra. A sodronyok rögtöni izzása a villanyfolyam hatása alatt igen érdekes látvány volt, valamint a szalon-tűzjáték is lőpor nélkül. A villanyfolyam ugyanis megolvasztván rögtön az ércet, egy kötőtűből egész arany szikrazáport hány szerteszét. Megmutatta, hogy villanysodrony által mint robbantanak föl torpedókat és aknákat távolról is. A víz gázait elválasztva az elfújt buborékot egymásután pattogtatá el gyertyafénynyel. Mutatta a villanydelej roppant vonzerejét sok példával, a szikrázó kardok párbaját, villanydelejes gépek mozgató és gyújtó erejét, s a távolról megvillanyzott halakat, melyek egy üvegmedencében a legszilajabb mozgásra elevenedtek, utána pedig majdnem élettelenül feküdtek a vízben, mígnem új virgoncságot nyertek ismét a villanydelej hatásától. A Geszler-féle csövek gyönyörű színjátékai elsötétített teremben fejezték be a mutatványokat, melyek után egy függelék i3 volt az utcán: t. i. a redout egy ablakából villanyfénynyel úgy bevilágítá a színház-utcát, mintha csak nyári verőfény sütött volna. A közönség élénk figyelemmel kísérte a mutatványokat, s gyakran meg is tapsolta. Az iskolai diákság azonban, melyet tanulni küldtek ide, igen neveletlenül viselte magát; az előadás elején egész ostrommal foglalá el az üres zártszékeket, bohó dolgokat követett el a sötétben, s átalában feledte, hogy nem tekéző helyen van, hanem egy díszteremben, tudományos előadáson. Tanáraiktól és szüleiktől mindenesetre megérdemelnek egy kis dorgatóriumot, hogy máskor jobban vigyázzanak az illemre, melyet az ily hely és alkalom a kis diákoktól is megkövetel. * A sajt-, túró- és tejtermékek kiállítása a „Köztelek“ termében ismét egy bizonysága annak, hogy a politizáláson és választási mozgalmakon kívül bajos nálunk — még a legközelebbi érdekek iránt is — országos érdekeltséget gerjeszteni. Magyarország nagy gazdavilágából mindössze tíz kiállító akadt. A nők között pedig csak egyetlen : Muraköziné asszony, ki Kecskemétről vajat küldött. Pedig a kiállított tárgyak kitűnő minősége is mutatja, hogy mily érdekes ily kiállítást lehetne nálunk közbuzgalom mellett létrehozni. A Kirchmayer-testvérek svájci stb. sajtjai Palocsáról, gr. Szapáry Géza muraközi chester- és eidami sajtjai, dr. Engelbrecht keszthelyi strachinója, Schlesinger Dávid hradeki őszi túrója, Szentiványi Márton pompás „liptai“-ja (négy bödönben, melyeken Szlávy és Gorove miniszterek fognak osztozni), Máriássy Ferenc iglai, Girókuti, Székely és Mészáros Alajos sasvári túrái, stb. mind olyan kitűnők, hogy igen kapós kiviteli cikkeket képezhetnének. Gorove miniszter meglátogatta e kiállítást, de elszomorodhatott, látva, hogy a kiállítók és látogatók száma mily kevés. Kezdjük nagyon elhagyni magunkat! * Vasárnap d. u. 4 órakor temeték el Petőfi Zoltánt a Sándor utca 12-dik sz. házból, hol gonddal ápolták s nagyatyja, Petőfi István (a nagy költő testvére) és Gyulai Pál mellette voltak. „Nehéz ily ifjan — mondá egyszer - - ágyban, párnák közt halni meg.“ Az egyetemi ifjúság ez alkalommal is igen nemes kegyeletet tanúsított, ünnepélyes fölhívásban szólítva föl a fiatalságot, hogy a temetésen tömegesen jelenjenek meg. Ott láttuk az elhúnyt keresztatyját : Arany Jánost, Szász Károlyt, Arany Lászlót, Vörösmarty Mihály és Garay János fiával, és sok fiatal irót. Az egyházi szertartás végével egy joghallgató tartott rövid beszédet az elhúnytról, mint egy nagy név örököséről emlékezvén meg. * Liszt F. e levelet irta Ábrányinak: „Mosonyi halála gyászba ejté szivemet. Gyászolom őt a magyar zenéért is, melynek egyik legnemesb, legbátrabb s legérdemesb képviselője volt. Az ember büszke lehetett arra, hogy vele a jó úton egyenlépést tart. Igaz, hogy nevének külföldön nincs oly hangzása és jelentősége, mely az ő értékének megfelelne, de őt nem bánta ez, s talán hite végett maga sem gondoskodott eléggé, ildomból épp úgy, mint megvetéséből ama kétértelmű, köznapi eszközöknek, melyek szellemének magas voltával ellenkeztek. Ő érzé, mily becsüléssel tartoznak neki, s az igazi dicsőséget csak azokénak tekinté, kik a lelkiismeretes kitartást jóban, szépben elérik. Tiszteljük meg emlékét azzal, hogy példáját és útmutatásait gyümölcsözővé tenni törekedjünk. Mosonyi több szerzeménye megérdemli, hogy jobban és szélesebben ismerjék meg; mások, még kéziratban, kivált utósó nagy dramatikus munkája: „Álmos, remélem, majdan el fognak terjesztetni. Majd beszélünk erről rövid időn Pesten. Ma csak egy oly barátommal, mint ön, osztani akarom a meghatottságot e minket ért veszteség fölött.“ * Egy eredeti alak húnyt el e hó 4-én Budán : az öreg Ponori Thewrewk József, kit majd mindenki ismert az országban, miután majd mindenhol megfordult. Ő valaha pozsonyi ügyvéd volt, de később litterátor lett s az „ Aurórákéban sok epigrammja stb. jelent meg. Sok mindent tudott, s élénk, közlékeny, nyugtalan ember volt. Irt nevelési munkákat is, gyűjtögetett adatokat mindenhez, irt még a főzésről is (mert ehhez is értett), de nem lévén kitűzött iránya, minden tudományossága mellett sem válhatott ki az irodalomban. Szeretett utazgatni, s élénk társalgó lévén, sok helyen talált szives fogadásra. A székfoglaló püspököket és névnapot érő kanonokokat latin ódákkal üdvözlé. 78 évet ért meg, frissen, élénken, csak szembajjal küzdvén keveset, s örülve annak, hogy jól nevelt fiaiból derék szakférfiak, tanárok lettek. * „Faust“ szombati előadásán Balázsné asszonyt több ízben kitapsolák erőteljes énekéért. Hajós „Faust“-ja kevésbé volt kielégítő. Azt a hírt, hogy Balázsné asszony a „Fidelio“ címszerepet, mely a legszenvedélyesb drámai hangot és férfi-masque-ot kíván, elvállalta volna: nem tudjuk elhinni. Sajnálnék, ha saját szép hangja rovására lépne ki a szakmakörből, melyet oly szép sikerrel tölt be. * — 1103 —