Fővárosi Lapok 1870. december (267-291. szám)
1870-12-25 / 287. szám
287-dik SZ. Vasárnap, december 25. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. gj^T* Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sss. 2. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Újévi előfizetési felhívásunkat ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Egy két évben... Egy-két évben egyszer, egyszer összejövök még vele. S bár életét összedúltam . Nem vádol tekintete. Egyszerűn jár, tán szegényül, És nem vádol engemet, Pedig én vagyok az, kiért Fényt, palotát megvetett. Ha nem ismert volna engem, Nem volna ő most erőm, Elkerülte volna őt e Megalázott fájdalom. Büszkeséggel hordaná e Földre szegzett szép fejet. .. S még se vádol, még sem átkoz, Sőt még inkább menteget. Mintha neki az életben Nem vétettem volna soha : Hervadt arcán a megtört szív Kiengesztelt mosolya. Még megfogja kezemet is, Bocsánattal, melegen. Tudja ő, ha volt is vétkem. Forrása a szívben, mélyen, Nem volt más, mint a szerelem ! Tóth Kálmán: A nagyvilág leánya. (Elbeszélés). Irta: Deák Farkas. (Folytatás). — De hisz Roland a nyarat velük töltötte, és ha komolyan szándékszik ... én valóban nem akarom Rolandot megsérteni. — Rolandot többször kérdeztem, és mindannyiszor kitérő feleletet adott. E lépéssel őt is meg akarom próbálni. — Ha így van, akkor nem hívhatom meg őket. — Igen, igen, kedvesem, valakinek csak meg kell kezdeni s megmutatni e bohó népnek, hogy meddig merészkedjék. . . Adieu, kedvesem! És Vilmáék nem kaptak meghívót, pedig erre nem is gondoltak. Kész volt a szép ruha, el voltak osztva a táncok, titkos beszélgetés volt ígérve Origile grófnénak, de a meghívó az utósó napig sem jött; szólni azonban senkinek sem mertek. Délben a váci utcába ment Kórodiné, s jártkelt a boltokban, s véletlenül egy zemplénmegyei ismerőssel találkozott, a másodalispán nejével, kit még leánykorában elvesztett szeme elől. —• Te csak mindig szép vagy, édes Petronellám ! ■—• Oh! kérlek, hisz te még ifjabbnak látszol, mint én, pedig egy évvel idősebb vagy. — Tudod, lelkem, panaszra nincs okom, de te is szerencsés vagy. A divatlapból olvasta Cilim még a múlt télen, hogy egyik gyámleányodat a kedves Mátrai vette nőül. Igazán derék fiú! Ismerjük őket a kassai bálokból. Képzeld csak, lelkem, a másik, az Oszkár, a mi Cilink után kezdett járni, de az apjukom egy kissé fél, mert olyan nagyon urasan beszél, olyan kényesnek látszik, én pedig szeretem, mert józan életű, nem adósságcsináló, s neki is van birtoka, mi is adunk Cilivel, s aztán ez a bohó leányka egészen oda van miatta. A boldog alispánná még sokáig áradozott volna, de Kórodiné látva, hogy egy főrangú delnő, a nélkül, hogy őt észrevette volna, a bolt belső helyiségébe ment, hirtelen búcsúzott, s otthagyta a kedves régi ismerőst falusi leánykájával együtt. — Rész napom van, mikor megyei ismerősömmel találkozom ! — mondá ő nagysága Vilmának. — Képzeld, valamelyik újságba ki volt írva az Emma lakodalma, s olvashatták a pesti ismerősök is e mesalliance-ot. — Ne búsulj, édes tante, a mi pesti ismerőseink nem olvassák a magyar újságokat. — Nem jött semmi ? semmi üzenet ? — Semmi ! IX. Az estély egyébiránt egyike volt a legfényesebbeknek. Eszébe sem jutott senkinek, hogy Vilmáék nem lesznek ott. De az első francia után Roland gróf észrevette, hogy anyja a háziasszonynyal susogva, annak kezét megszorította. Anyjához lépve tehát, keményen a szeme közé nézett, mire a büszke grófnő lesüté szemeit; mert ő nem a Vilma jellemében kereste a hibát, hanem rangjában, s érzé, hogy fiával nehéz játékot űz, ha ez csakugyan szeret. Fia azonban nem volt jobb anyjánál, s hangosan felkiáltott : — Kiállhatatlan unalmas estély ! Fiúk, érték? igyunk! — S mint népszerű ifjú, hat vagy nyolc ifjat vitt magával az étterembe, hol pezsgőt kért. Következett a második négyes, és öt kisasszony maradt táncos nélkül. A buzgó előtáncos kirohant, hívta, összetett kezekkel kérte az ifjú urakat, hogy jöjjenek táncolni, de azok csak nevettek. Végre két kopasz urat talált, kik megszánták, de három kisasszony mégis csak pirulva ült, s három mama volt megdöbbenve, és három csapat rokonság megsértve. — Jobb lesz, ha ismét valami francia pátert hozatnak s prédikációt rendeznek, és békét hagynak az estélyezésnek, ha azokat, kikkel mulatni lehet, nem hívják meg !— mondá Roland gróf dacosan, s az ivók száma még szaporodott, egy szomszéd asztalnál whisteztek, a másiknál társalogtak. — Mard kéri ez a Kórodi ! —• mondá az egyik úr. — Tegnap és ma minden ember veszített a bőrízén, s ő tegnap és ma nettó húszezeret nyert. — Az én bankárom is említé, s megfoghatlannak tartja szerencséjét. — De el is költi minden nyereségét, mert hatalmasan tud élni. — Aztán neje és húga is sokat pusztítnak. — Pénzevő gépek ! Különben Vilma fejdelmi hölgy még mindig! Pillanatnyi csönd következett, mire az utasításokkal ellátott Waltersbrunn gróf, ki egy év előtt királynővé tette, igy szólt: — Szép, szép, az igaz, de száz lépésről észrevehető, hogy nem született a „társaságba.“ Comm' il faut mais pas de la créme. Minden mozdulata betanult. — Vén filkó ! — mormogta fogai közt Roland gróf, s barátaival elhagyá az estélyt, hol éjfélen túl már nem is lehetett táncolni, s Toronyhegyiné ő méltósága estélyeiről azontúl egyre beszélték, hogy a legunalmasabbak. Ezt a melléknevet nem óhajták mások, s ezért Kórodinét és húgát mindenki meghívta az idény folytán, de a jég meg volt törve, s többé soha sem tekintették őket teljesen egyenlőknek. Néhány nap múlva a szerencséjében bizakodó Kórodi szelíd célzásokat tett Rolandnak; beszélt a világról, a leányok hírnevéről, sőt Elődi gróf udvarlásáról is. Vilma pedig nagy tűzzel játszta a megkezdett szerepet, s Elődivel akarta fölkelteni Roland féltékenységét. Ez azonban kezdte anni a históriát, s hogy, hogy nem, a „társaságiban az a hir kezdett elterjedni, hogy Vilmának tulajdonképp nem is Roland gróf udvarol, hanem testi-lelki barátja: Elődi gróf. Már olyan is akadt, ki eljegyzésről beszélt, és Vilmának úgy, mint az Elődi grófi család tagjainak, szemébe mondák szerencsekivánataikat. — Ehhez járult, hogy Roland gróf az idény közepén hirtelen elutazott Florencbe, Nápolyba s aztán Párisba, s Vilmától csak egy rövid levélkével vett búcsút, melyet éppen Elődi adott át. — Meghalok szégyenemben, kedves tante! — mondá Vilma kényes szemekkel. — Hát annyira szeretted ? — kérdés nagysága. — Nem, nem, az égre mondom: egy percig sem szerettem ! — Akkor épp oly jó férjed lesz Elődi gróf. Igaz, hogy csak negyedrész annyi vagyona van, mint a másiknak; de még régibb család s jelenleg befolyásosabb emberek, és neked, ki oly fényesen kezdted pályádat, nem szabad ingadozni. Itt vagyok én, nézz reám! Néhány év előtt egy kis falu magányában elrejtve éltem, a világ nevemet sem ismerte, és ma az ország fővárosában minden szalon megnyílik előttem, s mindenki az elsők és legjobbak közt emleget s estélyeimre csak Toronyhegyiné nem jön és ama fiatal úr anyja, kiket én sem hívok meg soha, többé soha ! Elődi Vince szülei még nagyobb lármát csaptak, mint a Roland gróf anyja, s a fiú együgyübb és szerelmesebb lévén, majdnem botrányos volt a szakítás, de a saison végén már annyira ment a dolog, hogy az úrfi nem is szólt Kórodiékhoz. A harmadik évben báró Láposira került a sor, de ennek egy árva holdja sem volt, s így csak szükségből kellett kézen tartani. A negyedik télen állott elő Berger, a bankár, ki úgy hive, hogy most már eljött az ő órája. Vilma kisasszony jelleme pedig e hosszú leányság ideje alatt nagyrészben megváltozott. Amint a „társaság“ hidegült iránta, abban a mértékben lett ő kihívóbb magaviseletű; öltözékében, modorában anynyi szabadságot vett, hogy már csak egy hajszál választotta el az illedelmestől. Megszokta, hogy a férfiakkal túlbizalmaskodó volt, s leginkább az olyanokkal, kik könnyelműség hírében álltak; első tekintetre úgy látszott, hogy ő mulat legjobban minden nő közt, de gondosabb szemlélő észrevette, hogy ez csak látszat, mert annyira nem volt rész, hogy széttörje a korlátokat s a való élet örömeit élvezze, s mégis minden föllépésével kevesbedett azok száma, kik igazán tisztelték. Volt e leányban igazság is, mert magányos óráiban keserű könyeket sirt amiatt, hogy tulajdonképp soha sem is szeretett, s nem érezte, nem tudta, hogy mi az a szerelem, s a vágy az ismeretlen után gyötrő fájdalmakat okozott szívének. De hiszen a nagy világ piaca nem az a hely, hol az emberi szíve komoly titkait meg lehetne fejteni, és a benső világ e csodálatos zárát föl lehetne nyitni. Itt minden az alkuvás, az adás-vevés törvényeit követi, s Vilma sem roszabb, sem jobb nem volt, mint az a világ, melybe nénjének nagyra vágyása és bátyjának könnyelműsége vezették ; de már annyira ment volt, hogy bár Bergert megvetette, utálta s önmagának ezerszer téve a fogadást, hogy inkább meghal, mintsem neje legyen, mégis a világ előtt elfogadta udvarlását s engedte, hogy mindenki jegyesének nevezze. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.