Fővárosi Lapok 1871. május (100-123. szám)
1871-05-07 / 105. szám
105-dik az. Vasárnap, május 7. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szára. Előfizetési díj: Félévre . . . 7 ft kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Hegyelen az ünnep utáni Kapukat kivéve mindennap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. s.. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petitsor ....................9 kr. Bélyegdíj minden iktatáskor .... 30 kr. Előfizetős felhívásunkat ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Se bántson az.... Ne bántson az téged, Feleségem, édes!, Hogy jövőre kis fiadnak Olyan borús, kétes; Hogy rész csillag alatt Esett születése, Vészes évnek, véres évnek Történt magvetése ; S az aratás lészen Népek gyásza, átka, Hol a mezők barázdáit Szablya, ágyú vágta. Ha már a bölcsőre Hull ily rémes árnyék, Sejtelem bánt, kis fiadra, Ki tudja, mi vár még? ... Hiú kora gondok Ne bántsanak téged, Ne szalaszd el a szép jelent Messze jövő végett. Öleld fiad’, csókold, Míg öledben elfér, Míg igazán a tied ő, Egy szív veled, egy vér. Hadd folyjon a forrás, Örömkönnyed árja, Hadd folyjon az új keresztség Szentek vize rája! Anyakebled révén Hadd pihenjen békén, Úgyis hamar kizavarják Gyermekkora végén. Kizavarja ábránd, Tarka tervek, álmok; Ki a síkra csalja élet, A viharos, álnok ! De fiad’ ne féltsed Viharokban, részben . Harc, az élet s férfilélek Harcban acél lészen. Ottan is kiséri Anyaszív verése. . . Oh! hidd, nem rész csillag alatt Esett születése! Lörinczi L. Zsigmond: A kik sorsunkat vezérlik. (Regény). Irta: báró Horváth Miklós. (Folytatás). A ki szép, annak minden jól áll, s a ki gazdag, annak minden szabad. De gróf Várlakyné nem csak bájoló, hanem rendkívül gazdag is volt, e mellett azon legmagasabb körökhöz tartozó, melyek bizonyos formaszerüségekhez ragaszkodnak ugyan, de megkívánják , hogy ha valamiképp véletlenül eszükbe jutna bizarrságból így vagy amúgy cselekedni, „mauvaisgenre“-nek ne bélyegeztessék, mert illő és szabad az, amit ők illőnek és szabadnak tartanak. Téri — mint mondani szokták — „lancirozva“ volt: megjelent a matinéé musicale-lakon, este hat órakor ebédre, s aztán a páholyokban. Ismerte a „sport“ minden nemét, és szakértőleg tud immár társalogni azon kitűnő fiatal emberekkel, kik nem csak őseik lajstromát ismerik, hanem minden versenyen a nyertes ló származási fáját is,s kik a Brutusok és Catok (ne am a római szabadsághősöket értsd) történetét könyv nélkül tudják. Megtanulta már azt is, miként kelljen magának „chic“-ket adni, miként kelljen correct gentleman módjára öltözködni, szóval a legnagyobb paradoxont: „a keresett egyszerűséget.“ S ha éppen zone-nak nem nevezhetjük is, de közel jár immár ahhoz, hogy az „arszlán“ címre igényt tarthasson. Igaz ugyan, hogy a nagyvilág zajában, az egymást fölváltó ünnepélyek után följajdúl az íróban olykor egy hang, mely annyi szép és magasztos elhanyagolására emlékezteti, de ez önvádra legfölebb az apostol eme szavaival felelhetne : „És mikor megölettetének a szentek, nékem is akaratom volt ahhoz.“ XXI. Az 1861-diki, örök időkre emlékezetes országgyűlés folyama megszakadván, a képviselők eloszlottak. A „sui disant“ nagyvilág most valóban azzá lett, miután a politikai élet megszakadván, nem vala versenytársa, mely nagyszerű s epochális momentumaival háttérbe szorítja a pigmeust bitorlott címével. Beállott a fontos kopászat, sugarászat s elérkezett a „sport“ országa. A lóversenyekre nagyban készültek. Ez a gentleman képességeinek igazi tűzpróbája; itt tüntetheti ki magát, bizonyíthatja be szakképzettségét . Itt fókooholi gyakorlott kézzel lova ..kitörő‘'hajlamait, itt préselheti ki vassarokkal a nemes állatból az utósó szuszt, itt tapsoltatik meg diadalmasan vagy itt bukik meg, mielőtt vagyonilag elbuknék; itt bizonyíthatja be ellenkezőleg évek hosszú során át azt is, hogy vagyona nem vékonyan csörgedező forrás, mely elapadhat, hanem dús aranybánya, melyből kénye-kedve szerint merit, marokkal szórva az aranyat, melyet a nemzeti vagyon rovására eltékozol. De ily fanyar elmélkedések nem méltók reá, s ő tűzzel-lélekkel űzi a „sport“-ot. Téri, ki a grófnétól gyakran hallá emlegetni ama ritka szerencsét, mely E. . . . grófot versenyek alkalmával környezé, elnyervén mások elöl a dijat csekélyebb árú lovakkal is: most azon vakmerő ötletre jött, hogy szerencsét kísérelve, ő is futtasson. E nemes ösztönre följogosító némileg azon öntudat, hogy a lovaglásban nem egészen járatlan, miután fiatal éveiben atyja, az öreg katona kommandójára nem egyszer lovagolt merőben tanulatlan, szilaj remondákon. Megvett tehát egy meglehetős testalkatú angol lovat. Ismeretségeinél fogva idomítóra is akadt azonnal, ki angol hidegvérrel méregetve a „pro és contra“ t, a diadal lehetőségét sem zárta ki az eshetőségek sorából. Végre elérkezett a fontos nap, midőn a programmot átnyújtható. A fiatal nő meglepve olvasta az úrlovasok sorában Téri Vilmos nevét is, s egy nyájas mosolylyal jutalmaza a sportmant. Valóban e bájmosoly oly derült s vidám, minő már rég nem vala. A szebbnél-szebb fogatok már a versenytérhez értek. S mintha a bűvészek amaz ismert mutatványát adnák, mely kifogyhatlan virágbokréták elővarázslásából áll, szintoly végnélküli a bájos nők virágsora. Változékos öltözékben, derűlt, mosolygó arccal lépnek a páholyokba. De az atyák annyira elmerültek a lovak szakértő bírálatába, hogy nem gyönyörködhetnek eléggé leányaik szépségében. S a fiatal urak, a szereplők ? Oh! ezek csak hogy meg nem vénültek a futtatás gondjai közt. Az idomitók érzik a felelősség terhét, mely vállaikat nyomja, s csak egy egy „goddam!“ mormogásában nyilatkozik egy vagy más körülmény miatti elégületlenségük vagy aggodalmuk. Végre megcsendül a harang! ... A lovak büszkén lépdelnek elő a sorompók zárt kapuin, mintha éreznék selyemszalagokba font sörényeikről, hogy e tetszetős cicoma rendkívüli ünnepélyt jelent. Az egyik hatalmasan nyerít, míg a másik tüzesen ágaskodva teszi próbára lovasa bátorságát. Még néhány perc, és sorban állnak. A verseny azonnal kezdődik. Téri szintén az első díjra fog versenyezni. Sötét pej kancát ül, mely nyugtalanul tolong a sorakozatban. Vannak — önkényt érthetőleg — lovánál sokkal szebbek és nagyobb árúak, de a szakértő idomító véleménye szerint könnyen lehetséges diadala, csak „Harri,“ „Harri“ ne volna! Kicsoda ez a „Harri ?“ Valóban festői állat! Sötétszürke, szikrázó szemek, kis fej, széles szügy, pompás group, hibátlan lábszárak, acélizmokkal. De már nincs idő a birálgatásra, a sorakozat megbomlott, s a paripák sebes vágtatva szaladnak ! Az almás-deres jó előre haladt, a fekete követi, de Téri sötét peje sem hagyja magát! ... Ah! ki hitte volna? Most elhagyja őket. . . . Két ló kitört. A fekete és almás-deres most ismét jól szaladnak, a három lovas most csaknem egy vonalban halad. De ah! e percben a gróf „Harri“-je,mely eddig semlegesen viselte magát, most suhogó nyíl gyanánt röpül, sebes villámként ott terem s elhagyja mind Agyított Uphose és sthooo Jó.TM mi, hasztalan tő rekesznek visszanyerni az elvesztett tért,Vilmos lova egészen elmaradt, szegény pej utósó lett. A győztes megérkezett, a nézők tapsvihara fogadja, a pályabírók ügyességét s lovát dicsérik. Ah! nincs a közönség közt senki, kinek méltánylatát a déli lovag ki ne érdemelte volna ! Téri most érkezik fáradt lován. — Le pauvre poet! —– jegyzi meg egy öreg úr a páholyban. A bájos grófné arcán mosoly vonul végig, sajátságos, ösztönszerű; hinni akarjuk, hogy a gúnynak és sajnálkozásnak semmi része sem volt benne. A második futtatás után, mely már kevésbé érdekes, mindenki kocsijához siet, s a nézősereg elszéledt. Másnap a grófné egy kis kirándulást tett barátnője villájába a zöldbe, s csak későn este került haza. Téri azonban fölkereste másodszor is, s ekkor honn találta. — Az olympi játékokat vezető istennő cserben hagyott sötét per paripámmal együtt! - mondó. — Ah ! igaz! — viszontá a grófné egykedvün. — A szerencse önnek nem kedvezett. — Ha már annak nevezzük. ... — Teljes joggal, — viszonzá a fiatal nő, — a mennyiben csak rendkívüli szerencse következtében nyerhetett volna némi előnyöket gróf Zárlaky fölött, ki nem csak hogy kitűnő lovas, de egyszersmind a leghíresebb versenylovak tulajdonosa. — Grróf Zirlaky ? — kérdésem önkénytelen keses rűséggel. — S minő szép sajátságokat csatol még e ritka tulajdonokhoz ? — Ej, — mond a grófné kissé kedvetlenül, — ön tudja, hogy szeretem s méltánylom a sportbeni jártasságot, miért kiván tehát ráadásul még egy maroknyi érdemet, melyekkel a gróf tán bir vagy Dem bir, de mi sportmani hírét sem csökkenteni, sem emelni nem fogná. Téri elhallgatott. (Vége köv.) Lapunk mai számához fóliu van mellékelve.