Fővárosi Lapok 1871. május (100-123. szám)

1871-05-07 / 105. szám

105-dik az. Vasárnap, május 7. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szára. Előfizetési díj: Félévre . . . 7 ft­­ kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Hegyelen az ünnep utáni Kapukat kivéve minden­nap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. s­.. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­­sor ....................9 kr. Bélyegdíj minden ik­tatáskor .... 30 kr. Előfizetős­ felhívásunkat ajánljuk az olva­sók figyelmébe. Napilapunk ára félévenként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Se bántson az.... Ne bántson az téged, Feleségem, édes!, Hogy jövőre kis fiadnak Olyan borús, kétes; Hogy rész csillag alatt Esett születése, Vészes évnek, véres évnek Történt magvetése ; S az aratás lészen Népek gyásza, átka, Hol a mezők barázdáit Szablya, ágyú vágta. Ha már a bölcsőre Hull ily rémes árnyék, Sejtelem bánt, kis fiadra, Ki tudja, mi vár még? ... Hiú kora gondok Ne bántsanak téged, Ne szalaszd el a szép jelent Messze jövő végett. Öleld fiad’, csókold, Míg öledben elfér, Míg igazán a tied ő, Egy szív veled, egy vér. Hadd folyjon a forrás, Örömkönnyed árja, Hadd folyjon az új keresztség Szentek­ vize rája! Anyakebled révén Hadd pihenjen békén, Úgyis hamar kizavarják Gyermekkora végén. Kizavarja ábránd, Tarka tervek, álmok; Ki a síkra csalja élet, A viharos, álnok ! De fiad’ ne féltsed Viharokban, részben . Harc, az élet s férfilélek Harcban acél lészen. Ottan is kiséri Anyaszív verése. . . Oh! hidd, nem rész csillag alatt Esett születése! Lörinczi L. Zsigmond: A kik sorsunkat vezérlik. (Regény). Irta: báró Horváth Miklós. (Folytatás). A ki szép, annak minden jól áll, s a ki gazdag, annak minden szabad. De gróf Várlakyné nem csak bájoló, hanem rendkívül gazdag is volt, e mellett azon legmagasabb körökhöz tartozó, melyek bi­zonyos formaszerüségekhez ragaszkodnak ugyan, de megkívánják , hogy ha valamiképp véletlenül eszükbe jutna bizarrságból így vagy amúgy csele­kedni, „mauvaisgenre“-nek ne bélyegeztessék, mert illő és szabad az, a­mit ők illőnek és szabadnak tartanak. Téri — mint mondani szokták —­ „lancirozva“ volt: megjelent a matinéé musicale-lakon, este hat órakor ebédre, s aztán a páholyokban. Ismerte a „sport“ minden nemét, és szakértőleg tud immár társalogni azon kitűnő fiatal emberekkel, kik nem csak őseik lajstromát ismerik, hanem minden ver­senyen a nyertes ló származási fáját is,s kik a Brutu­­sok és Catok (ne am a római szabadsághősöket értsd) történetét könyv nélkül tudják. Megtanulta már azt is, miként kelljen magának „chic“-ket adni, miként kelljen correct gentleman módjára öltözködni, szó­val a legnagyobb paradoxont: „a keresett egyszerű­séget.“ S ha éppen zone-nak nem nevezhetjük is, de közel jár immár ahhoz, hogy az „arszlán“ címre igényt tarthasson. Igaz ugyan, hogy a nagyvilág zajában, az egy­mást fölváltó ünnepélyek után följ­aj­dúl az íróban olykor egy hang, mely annyi szép és magasztos el­hanyagolására emlékezteti, de ez önvádra legfölebb az apostol eme szavaival felelhetne : „És mikor megölettetének a szentek, nékem is akaratom volt ahhoz.“ XXI. Az 1861-diki, örök időkre emlékezetes ország­gyűlés folyama megszakadván, a képviselők elosz­lottak. A „sui disant“ nagyvilág most valóban azzá lett, miután a politikai élet megszakadván, nem vala versenytársa, mely nagyszerű s epochális momentu­maival háttérbe szorítja a pigmeust bitorlott cí­mével. Beállott a fontos kopászat, sugarászat s elérkezett a „sport“ országa. A lóversenyekre nagy­ban készültek. Ez a gentleman képességeinek igazi tűzpróbája; itt tüntetheti ki magát, bizonyíthatja be szakképzettsé­gét . Itt fókooholi gyakorlott kézzel lova ..kitörő‘'hajla­­mait, itt préselheti ki vassarokkal a nemes állatból az utósó szuszt, itt tapsoltatik meg diadalmasan vagy­­ itt bukik meg, mielőtt vagyonilag elbuknék; itt bi­zonyíthatja be ellenkezőleg évek hosszú során át azt is, hogy vagyona nem vékonyan csörgedező forrás, mely elapadhat, hanem dús aranybánya, melyből­­ kénye-kedve szerint merit, marokkal szórva az ara­­­­nyat, melyet a nemzeti vagyon rovására eltékozol. De ily fanyar elmélkedések nem méltók reá, s ő tűzzel-lélekkel űzi a „sport“-ot. Téri, ki a grófnétól gyakran hallá emlegetni ama ritka szerencsét, mely E. . . . grófot versenyek alkalmával környezé, elnyervén mások elöl a dijat csekélyebb árú lovakkal is: most azon vakmerő ötletre jött, hogy szerencsét kísérelve, ő is futtasson. E nemes ösztönre följogosító némileg azon ön­tudat, hogy a lovaglásban nem egészen járatlan, mi­után fiatal éveiben atyja, az öreg katona kommandó­jára nem egyszer lovagolt merőben tanulatlan, szilaj remondákon. Megvett tehát egy meglehetős testalkatú angol lovat. Ismeretségeinél fogva idomítóra is akadt azon­nal, ki angol hidegvérrel méregetve a „pro és con­­­­tra“ t, a diadal lehetőségét sem zárta ki az eshetősé­­­­gek sorából. Végre elérkezett a fontos nap, midőn a pro­­grammot átnyújtható. A fiatal nő meglepve olvasta az úrlovasok sorában Téri Vilmos nevét is, s egy nyá­jas mosolylyal jutalmaza a sportman­t. Valóban e bájmosoly oly derült s vidám, minő már rég nem vala. A szebbnél-szebb fogatok már a versenytérhez értek. S mintha a bűvészek amaz ismert mutatvá­nyát adnák, mely kifogyhatlan virágbokréták elő­­varázslásából áll, szintoly végnélküli a bájos nők vi­rágsora. Változékos öltözékben, derűlt, mosolygó arccal lépnek a páholyokba. De az atyák annyira elmerültek a lovak szakértő bírálatába, hogy nem gyönyörködhetnek eléggé leányaik szépségében. S a fiatal urak, a szereplők ? Oh! ezek csak hogy meg nem vénültek a futtatás gondjai közt. Az idomitók érzik a felelősség terhét, mely vállaikat nyomja, s csak egy egy „goddam!“ mormogásában nyilatko­zik egy vagy más körülmény miatti elégületlenségük vagy aggodalmuk. Végre megcsendül a harang! ... A lovak büsz­kén lépdelnek elő a sorompók zárt kapuin, mintha éreznék selyem­szalagokba font sörényeikről, hogy e tetszetős cicoma rendkívüli ünnepélyt jelent. Az egyik hatalmasan nyerít, míg a másik tüzesen ágaskodva teszi próbára lovasa bátorságát. Még néhány perc, és sorban állnak. A verseny azonnal kezdődik. Téri szintén az első díjra fog versenyezni. Sötét pej kancát ül, mely nyugtalanul tolong a sorakozat­­ban. Vannak — önkényt érthetőleg — lovánál sok­kal szebbek és nagyobb árúak, de a szakértő idomító véleménye szerint könnyen lehetséges diadala, csak „Harri,“ „Harri“ ne volna! Kicsoda ez a „Harri ?“ Valóban festői állat! Sötét­szürke, szikrázó szemek, kis fej, széles szügy, pompás group, hibátlan lábszá­rak, acél­izmokkal. De már nincs idő a birálgatásra, a sorakozat megbomlott, s a paripák sebes vágtatva szalad­nak ! Az almás-deres jó előre haladt, a fekete követi, de Téri sötét­ peje sem hagyja magát! ... Ah! ki hitte volna? Most elhagyja őket. . . . Két ló kitört. A fekete és almás-deres most ismét jól szaladnak, a három lovas most csaknem egy vonalban halad. De ah! e percben a gróf „Harri“-je,mely eddig sem­legesen viselte magát, most suhogó nyíl gyanánt röpül, sebes villámként ott terem s elhagyja mind­ Agyítot­t Uph­ose és sth­ooo Jó.TM mi, hasztalan tő rekesznek visszanyerni az elvesztett tért,Vil­mos lova egészen elmaradt, szegény pej utó­só lett. A győztes megérkezett, a nézők tapsvihara fo­gadja, a pályabírók ügyességét s lovát dicsérik. Ah! nincs a közönség közt senki, kinek méltánylatát a déli lovag ki ne érdemelte volna ! Téri most érkezik fáradt lován. — Le pauvre poet! —– jegyzi meg egy öreg úr a páholyban. A bájos grófné arcán mosoly vonul végig, sa­játságos, ösztönszerű; hinni akarjuk, hogy a gúny­nak és sajnálkozásnak semmi része sem volt benne. A második futtatás után, mely már kevésbé ér­dekes, mindenki kocsijához siet, s a nézősereg el­­széledt. Másnap a grófné egy kis kirándulást tett barát­nője villájába a zöldbe, s csak későn este került haza. Téri azonban fölkereste másodszor is, s ekkor honn találta. — Az olympi játékokat vezető istennő cser­ben hagyott sötét per paripámmal együtt! - mondó. — Ah ! igaz! — viszontá a grófné egykedvün. — A szerencse önnek nem kedvezett. — Ha már annak nevezzük. ... — Teljes joggal, — viszonzá a fiatal nő, — a mennyiben csak rendkívüli szerencse következtében nyerhetett volna némi előnyöket gróf Zárlaky fölött, ki nem csak hogy kitűnő lovas, de egyszersmind a leghíresebb versenylovak tulajdonosa. — Grróf Zirlaky ? — kérdé­sem­ önkénytelen keses rűséggel. — S minő szép sajátságokat csatol még e ritka tulajdonokhoz ? — Ej, — mond a grófné kissé kedvetlenül, — ön tudja, hogy szeretem s méltánylom a sport­beni jártasságot, miért kiván tehát ráadásul még egy ma­roknyi érdemet, melyekkel a gróf tán bir vagy Dem bir, de mi sportman­i hírét sem csökkenteni, sem emelni nem fogná. Téri elhallgatott. (Vége köv.) Lapunk mai számához fóliu van mellékelve.

Next