Fővárosi Lapok 1873. november (252-276. szám)
1873-11-01 / 252. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 252-dik számához. »amateur«-ök régi műkincsei, a francia, angol, német, olasz luxusmunka ennyi sokfélesége nehezen fogják átúszni, az atlanti tenger széles vizét. Közelünkben pedig ily nagymérvű látvány aligha fog többé kínálkozni. Hol is kísérlenének meg hasonlót? Szentpétervár nem bír hozzá elég rokonszenvvel, Florenc elég pénzzel, Berlin pedig elég vállalkozó szellemmel. A holnap bezáruló világtárlat fősikere abban állt, hogy az egész világ (még a Kelet-Ázsia is) teljesen kifejti benne buzgalmát és képességét. London és Páris nem látta így se Japánt, se Khinát, sőt még Törökországot sem. A másik, speciálisabb siker, az osztrák ipar diadala. Soha még a világ nem szemlélhette így együtt kifejtve a birodalom gazdagságát, szorgalmát, képességét. Meggyőződhetett, hogy vannak iparágak (üveg, finom bérmunka,sat.), melyekben Ausztria nemcsak mérkőzhetik a nyugatiakkal, hanem bizonyos tekintetben fölül is múlja azokat. Átalános vélemény lett, hogy Ízlés dolgában Páris után mindjárt Bécs, e kozmopolita város következik, hol annyi nemzetiség ügyes embere kerül össze a műipar emelésére. A harmadik siker minket, magyarokat érdekel, az, t. i. hogy hazánk most mutatta be először önállólag és nagyobb mérvűleg, tudományos, művészi, ipari fejlődését s gazdászati kincseinek nagy halmazát. S nemcsak megjelentünk, hanem egyszersmind elismerést és igen sok kitüntetést is vívtunk ki, s míg a deficit baja egészen Ausztriáé, az erkölcsi haszon egy jó része a miénk is. De még hazánkat sem látogatta még soha annyi külföldi vendég, mint ez alkalommal s Budapestet sem emlegette kedvezőleg annyi külföldi lap, mint e nyáron, kivált a jury-tagok pesti ünnepélyei után. Ekkér mi különös elismeréssel és hálás köszönettel tartozunk e nagy vállalat alkotóinak, mert nekünk belőle tövis nélkül jutott a rózsa. De nem is volt nemzet (a németet kivéve), mely oly tömegesen látogatta volna a világtárlatot, mint a magyar. A kiállítási csarnokban egész megszokottá lett a magyar szó s a bécsi sajtó elismerte, hogy e tömeges látogatásban a többséget azok képezték, kiket csupán kíváncsiság, külső látvány vezetett, s kik — meglehet — lady Dudley ékszereinek áldoztak legtöbb időt, de egyszersmind nagy számot képeztek azok is, kik tanulni, tapasztalni, elsajátítni mentek. Igen sok iparos, tanító, gyámok, művész sat., szerzett ott oly ismereteket, melyeket majdan közjóra fog érvényesíteni, ami természetesen csak idő múltán tűnhetik szembe. A londoni ipar csinosságán is most látszik csak igazán meg a kristály-palotai és az 1862- diki kiállítások jó haszna. Egyébiránt a magyarországi látogatás üdvös eredménye nemcsak az eltanulásban, hanem az érzület és gondolkodás némi változásában is nyilvánulhat. Egy ily világtárlat sok ember bal- és előítéleteit oszlathatja el. Hány büszke kis úr vagy földesasszonyság győződhetett meg e csarnokokban az addig általuk lenézett ipar és kézművesség tiszteletreméltó voltáról. Mert látta, hogy a műhely, hol jó munka foly, többet lendít valamely országon, mint a kastély, ahol csak pletyka vagy kártya foly. Egy kitűnő asztalos, ki jeles bútort tud kiállítani, jobbat használhat, mint a kortesvezér urak üres szóvirágai. Átalában a munka és nem a szószátyárság az, mely egy népet emel és virágoztál. Ránk nézve mindig igen hasznos, »extra Hungáriám« is tenni tapasztalást s a világ folyását nemcsak a megyeház ablakából nézni, mert sok nevezetes dolgot nézünk mi még le, a mihez két kézzel kellene látni és sok cifra sallangot lobogtatunk még, a minek ma már semmi értéke nincs Továbbá Bécs és Pest érintkezése talán helyet ad az egymás iránti kölcsönös becsülésnek is, belátva, hogy a fővárosok nem arra hivatvák, hogy gyűlöljék egymást, hanem hogy nemesen versenyezzenek. Bécs tapasztalhatta, hogy Pest önállósága nem idéz rá hanyatlást, mert hiszen sohasem haladt nagyobb lépésekkel, mint ép a koronázás óta és bizony azzal sem lesz a világnak vége, ha Magyarországnak — a közhajtás szerint — önálló bankja lesz. Tapasztalhatta továbbá, hogy a magyarság nem az a vadnép, a minőnek némely drágalátos journalistája írta, hanem ellenkezőleg, tanulékony, látni vágyó, minden szépet és jót pártoló nemzet. Másfelől a Duna és Tisza partjáról is ezeren meg ezeren győződtek meg, hogy Bécsben valami egyéb is van, mint az új »Presse« szerkesztősége, a börze- és bankhivatal, nevezetesen van egy szorgalmas, dolga után látó nép s egy a mai világ színvonalán álló közigazgatás, melytől sok jót lehet tanulni, elsajátítani. Szóval a hagyományos gyűlölködés (melyre bizony a mi részünkről elég ok volt, kivált a politika részén), enyhülést találhatna, ha jobban ismernék és értenék egymást. Persze isten mentsen, hogy elsajátítsuk azt a ledéren víg életet, melynek visszája ép e nyáron fordult ki elénk a »krach«-ban; hiszen ép az a baj, hogy amit eddig Bécsből importáltunk: a németkedés, énekes kávéházi operette-rajongás, bözzeszédelgés, nem oly dolgok, melyeket a magyarországi életbe üdvös volt beojtani, s sokkal jobb lenne azt tanulni el, ami Bécs fölvirágzásában a szolidabb elemet képezi: a műipar gondos és ízléses voltát,a közintézetek (várszínház, paedagógium, iparmúzeum sat.) kitűnőségét, a szorgalmat, romlatlanabb néposztályok kedélyes elevenségét és kiművelt fogékonyságát. Szóval e nagyon kifejlett városnak nem árnyék-, hanem fényoldalait. Többi közt azok a férfiak, kik az országok, megyék, nagyobb községek ügyeinek vezetésében befolyással bírnak, mind a Práterben, mind a városban megszerezhették maguknak a meggyőződést, ha t. i. eddigelé még hiányzott volna náluk, hogy a tudományok és művészetek áldozatkész pártolása nem valami szellemi fényűzés, hanem okosság dolga, mert ezek a nemzetek és nagyvárosok fölvirágzásának egyik igen lényeges eszközét és biztosítékát képezik. Azt hisszük, senki sem járt úgy e félév alatt Bécsben, hogy ne hozott volna magával haza valamit, ami különbbé teszi. S ez az, amiért nem sajnálhatjuk (habár ugyancsak megérezzük) a sok pénzt, mely május óta a világtárlat csatornáján hazánkból kifolyt. A bécsi köznép, mint mondják, nem bírta elhinni, hogy a kiállításnak holnap már vége lesz, s nem egy körben forgott a naiv mendemonda, hogy hónapokkal, vagy legalább hetekkel toldják meg életét. Nem fért a fejé, hogy azok a szép boltozatok, oszloperdők, pavillonok, ékítések ily hamar lehullhassanak a csákány csapásai alatt. És bizony sok ideig üresnek is fogják tartani a Prátert a világtárlat nélkül, mely a városnak, a népnek látványt, ünnepélyt adott. Még a bécsi kongresszus idejében sem volt anynyi fény és pompa. Egész Európában három udvar maradt csupán, melytől nem jöttek vendégek: a török, portugál és hesszeni, s ezek elmaradása bizonyára nem ütött csorbát a látogatások fényén. Két császár (orosz és német), egy császárné (a német), három király (a belga, würtembergi és olasz), öt királyné (a würtembergi, görög, hollandi, a szász és az ex-spanyol), négy német uralkodó nagyherceg és három nagyherceggé, egy sah (a persa), több fejedelem, köztük a szerb, román, montenegrói, e két utóbbi nejével, tizenhárom trónörökös, többi közt az angol, orosz, dán, német, belga, hollandi, brazíliai, svéd, szász, sat., öt trónörökösné, huszonkét uralkodóházi herceg s tizenöt hercegnő voltak a látogatók sorában. A fogadások pompája közt feledhetlen marad, hogy a nép és az udvar ép ama két fejdelmet fogad a legszivélyesebben, kik még nem régen harcban álltak a birodalommal: az olasz királyt és a német császárt. A párisi utósó világtárlatot szintén sok fejdelem látogatta meg, (többi közt a mi királyunk is) . Napóleon udvarának az a nyár volt utósó nagy fényes idénye, de a látogatásokba szomorú epizódok és gyanús értékű szívélyességek is vegyültek. Az orosz cárra rálőtt egy lengyel, a porosz király pedig (oldalán Bismarckal) akkor már egyebet gondolt, mint amit beszéltek. Benn az országban is az erőre, túlzásokra kapott ellenzék azt gyaníttatá, hogy a Mars-mező kiállítási palotái alatt kitörni készülő vulkánok forronganak. A bécsi világtárlatot ellenben mintha csak a béke egész olajfa-erdeje környezte volna. A koronás fejdelmek nem jöttek hátsó gondolatokkal s a nagy népvándorlás emberei nem néztek egymásra gyanakodó szemekkel s a népek e békés versenyében még az az ellenszenv sem öltött kirívó alakot, mely a franciák és németek közt ez alkalommal is folyvást hamu alatt égő parázs volt s csak egy nagyobb lábot vetett, mikor az elzászi ház egy része elégett. S még két rövid őszi nap — és azzal a nagy látványnak, mely oly élénk mozgásban tartá a világot, vége szakad. A világtárlat nagy láda-raktára, melyet — távol a szép épületektől — senki sem vett észre, újra kitárult, mintegy koporsókat szolgáltatva a kimúló világtárlat szétdarabolt tetemeihez. Az iparosok és művészek málháztatnak, sokan köztük ép oly nagy csalódással, mint amily nagy reménységgel pakolták ki fényes tárgyaikat. Hiába — rosz idő jött s nem adhattak el mindent, sőt valami nagyon sokat sem. Az utosó hetekben ugyan nagy arányokban nőtt ama tárgyak száma, melyekre ráakaszták a szerencsés szót: »eladatott« de mégis alighanem annyi mázsát kell majd újra hazavinni, mint amennyi fontot a vevők szállitnak szét, kivált a drága cikkekből.Ám a balkörülmények rész csillagai közt is e nagyszerű vállalat képe fényesen fog megmaradni a népek emlékezetében s nyomában kétségkívül egész irodalom támad. Tudományos és gyakorlati eredményét, mindazt, mi benne igazi haladás és vívmány, ezentúl fogják csak részletesen, szakszerűleg közzétenni. Termékenyítő hatása viszhangozni és buzdítani fog. Holnap este bezárják ugyan végkép a fényes csarnokok kapuit, de mint a nagy halottaknak, úgy e megszűnő világtárlatnak is csak ezután készítik el teljes és nagy életrajzát. Ezer toll fog még sokáig írni és millió ajk beszélni róla. 1095 Fővárosi hírek. * Memento mori. Ma este az élők a hallottakhoz fordulnak, hogy fájdalommal és kegyelettel koszorúzzák meg a sírokat s meggyujtsák rajtuk a mécseket, ki nem alvó emlékezésük jeléül. Ez ünnepet Budapest lakossága — régi szokás szerint — mindig nagy részvéttel üli meg, vagy jobban mondva : járja meg. Egy hét óta a virágkereskedésekből a síri koszorúk nagy tömegét hordták szét, noha az esős, sáros idő e napokban nem igen kedvezett a sírok fölékesítésének. Tegnap délelőtt azonban, midőn a napfény átmosolygott a többnapos korún, sokan siettek ki, hogy végezzék a kegyelet munkáját. Ma délután pedig — kivált ha az őszi eső nem háborítja meg az emlékezés e komoly óráit — nagy tömeg fogja látogatni a sírokat, kivált a kerepesuti temetőt, hol a családok elhúnyt tagjain kivűl annyi jelesünk, az irodalom és művészet annyi kedveltje aluszsza örök álmát. S az ő sírjaik sohasem maradnak koszorúk és látogatások nélkül, jeléül, hogy megérdemeltük őket, mert tudjuk becsülni emlékezetüket. Az egyházakban is felhangzik a halottak ünnepének gyászhangja. Többi közt a budavári főtemplomban holnap d. e. tiz órakor a tizenhatodik században élt Gabrieli egy vokál miséjét adják elő s a magánrészeket Kaj-I bácsi Matild k.ra., Benza Anna asszony, Szubovich I és Thewrewk Árpád urak éneklik. Két betét is lesz: Viadana 1565-diki »Maria sucurre miseris« sopransolo-ja, énekli Kiss Paulinak. a. s egy tenor-solo, előadja Kneifel A. E régi mise előadása is egy kegyeletes emlékezés lesz azokra, kik már rég nem léteznek! * Liszt Ferenc a csütörtök esti bécsi vonattal érkezett meg fővárosunkba. Esztergom-Nánán az »Írói és művészi kör« küldöttei: id. Ábrányi Kornél, Huszár Imre, Királyi Pál, Nádai Ferenc, Reményi Ede, nemkülönben az esztergánál dalárda tagjai fogadták a nagy mestert, ki igen jó egésségben van s a küldöttség tagjainak, kik Esztergom-Nánától Pestig egy kocsiban utaztak vele, többször elragadtatva nyilatkozott »Magyarország páratlan nagylelkűségéről, mely az ő szerény érdemeit is ennyire tudja méltányolni.« Vácon a dalárda a szeles, barátságtalan idő dacára égő fáklyákkal testületileg jelent meg az indóháznál, s Krenedits Ferenc elnök meleg szavakkal üdvözölte világhírű hazánkfiát. Itt vártak érkeztére Fellegi Viktor az »Apolló« szerkesztője és Sipos , Antal zongoraművészünk tanítványával, Juhász Alaidárral, míg Pesten b. Augusz, Gobbi Henrik, Engeszer Mátyás, Wöhler Gusztáv és Kugler szobrász fogadták. Liszt az indóháztól egyenesen haltéri uj lakására hajtatott, melynek lakosztályait b. Augusz nagy kényelemmel rendezteté be. * Egy Steinlein-estély lesz december elején a redoutban. Rendezi Spiller Adolf, a nemzeti szinház tevékeny első hegedűse, ki jól ismeri és tudja méltányolni a több év előtt elhúnyt gr. Steinlein Lajos zeneszerzeményeit, melyeknek a pestiek eddigelé csak jó hírét halták. Gr. Steinlein Szereden, Hont megyében lakott s a kamarai zenét sok tehetséggel művelte. Szellemével hajlott Mendelssohn felé, de gondolataiban önálló volt. A külföld nagyobb városaiban tetszés mellett adák elő kamarai zeneműveit, melyekről a párisi kritika is elismeréssel szólt. Illik tehát, hogy e hazánkban termett műveket mi is megismerjük. A pesti estélyben kiváló erők fogják előadni egy vonós négyesét, trióját és még egy pár művét. * A főváros tegnapi közgyűlésén hirdették ki a kijelölő bizottság tagjaira történt szavazás eredmé■ üyét. Királyi Pál, Radócza János és Hunfalvy János urakat választák meg, a főpolgármester pedig Várasdy Károly, dr. Hirschler Ignác és Andorffy urakat nevezte ki. A polgármester választása jövő kedden, az első alpolgármesteré szerdán, a másodiké csütörtökön lesz. A gyűlés végén a főpolgármester Jovicza Sándor bizottsági tag adományát jelente be, ki Budapest főváros egyesítésének emlékére 500 frtot adott át neki, oly célból, hogy ez a Szent István betegápoló és temetkezési egyletnek adassék át a járvány által sújtott özvegyek és árvák javára. * A világtárlat fejedelmi vendégeit egymás után mind vártuk Pestre, hanem hiába vártuk, sem a persa sahhoz, sem Vilmos császárhoz nem volt szerencsénk. Egyedül a walesi herceggel csaphattunk egy kis zajt május havában. Nyáron Károly román fejdelem s egy pár német herceg nézte meg Budapestet, múlt hóban pedig a hollandi királyné, teljes csöndben Buren grófnő név alatt. Milán szerb fejdelem csak átutazott. Hanem annál többen jöttek le a szakférfiak közül, a miben elég kárpótlást kaptunk. A jury-tagok tömegén kivűl számtalan tudós, iró, szakférfi sat. ismerkedett meg fejlődő fővárosunkkal s a jobb szállodáknak most is van mindig néhány külföldi vendége. A múlt napokban itt járt japáni urak: Sano Tsometami bécsi követ, Watanabe követségi titkár, Greeven, Ogata és Sanaki világtárlati biztosok a »Hungariá«-ban voltak szállva, s megnézték a kir. várpalotát és kertet, múzeumot, akadémiát, nemzeti színházat, hajógyárat, Margitszigetet, vágó-hidat, nemzeti kaszinót, s miután Sanaki, ki hirlapírással is .