Fővárosi Lapok 1875. április (73-98. szám)

1875-04-22 / 91. szám

áll: Bradley hadnagy, — az a tengerésztiszt, ki River­­mouthban van állomáson — egy idő óta ugyancsak ud­varolt Daw kisaszonynak, de nem annyira ennek ínyé­re, mint inkább az ezredesére, a­ki, mint látszik, az ifjú tiszt atyjának jó barátja. Nos, tegnap­­jól tudtam én, hogy Marjorie szíve csordultig volt telve, mikor ő kapunk előtt megállíttatá kocsiját), az ezredes szóba hozta Bradleyt Marjorie előtt — valószínűleg támo­gatva az ifjúnak nősülési törekvését. Marjorie pedig, az ő szokott nyiltszivűségével kinyilatkoztatta, hogy neki a hadnagy nem tetszik s végre bevallá atyjának, — de én valóban nem is tudom mit vallott be. Az a leghatárzatlanabb vallomás lehetett, mely az ezredest csodálkozásba ejtette. Mindenesetre elkedvetleníté az őt. Gyanítom, én is bele vagyok ez ügybe bonyolítva, mert az ezredes el van ellenem keseredve. Azt azon­ban nem tudom elképzelni, hogy miért. Hiszen én a posta szerepét Marjorie és közted nem vállaltam föl; én e tekintetben eszélyesen visszatartom magamat. Eljárásomban semmi helytelenséget sem vagyok képes fölfedezni. Nem tapasztalom, hogy bárki más valamit tett volna, kivéve az ezredest. Mindamellett nagyon valószínű, hogy a barát­ságos viszony a két háznál megszakad. »Ördög vi­gye azt a te két házadat!« — fakadsz te ki. Ameny­­nyire tőlem telik, igyekezni fogok, hogy téged mind­azokról értesíthesselek, a­mik ott az út túlsó oldalán történnek. Mi szeptember közepéig időzünk itt. Maradj ott, a hol vagy s eszed ágában se legyen hozzám eljönni... Daw ezredes most ép a piazzán ül s eléggé mogorva képet vág. Marjoriet, mióta tőle a kertben megváltam, még nem láthattam. XII. Delaney Edh­ard Dillon orvostudorhoz, Madison Square New-Yorkban. , Aug. 30-dikán. Édes orvos úr! Ha van Flemmingre befolyása, kérem önt, hasson rá, hogy ideutazási szándékáról tegyen le. Mint én önt közelebb értesíteni fogom, oly körülmények jöttek közbe, melyek okvetlenül megkívánják, hogy ő e vidék­re ne jöjjön. Az ő megjelenése nálunk, — komoly meg­győződésem — balvégzetű lenne ránk nézve. Ha ön őt rábírja a Newyorkban maradásra, vagy akár arra, hogy ott valahol a vidéken tartózkodjék, mind nekem, mind neki valódi nagy szolgálatot tesz. Természetesen nevemet nem fogja ön ezzel összefüggésben említeni. Ön igen jól ismer engem, kedves doktorom s meg lehet győződve, hogy midőn én önnek titkos közreműködé­sét kérem, erre alapos okaim vannak, melyeket közöl­ni fogok önnel. Mi a jövő hó tizenötödikén térünk vissza a városba, a midőn első kötelességemnek tartom, vendégszerető házának ajtaját megkopogtatni s kíván­csiságát kielégíteni, ha azt netalán fölébresztettem. Az albanoi tónál. Ha Róma múzeumait megelégelve, a tömérdek rom közül kimenekülni akarva, a nápolyi vonatra szál­­lunk, az néhány negyedóra alatt a Campagna kiégett mezőin, hosszú vízvezetékek közt Albanába visz, oda, hol a római történet kezdődik, hol az ősi Alba Longa állott. Livius elbeszéléseinek e hősi szintere, hová ha nagy emlékek nem is, a természet fensége elcsalja az utast. Két égszinti tó fekszik itt egymás mellett, meredekpartú kráterekben, melyek hajdan tűzhányó hegyek voltak. Szelíd magaslatok közt illatos mezők lejtői mosolyognak felénk. Az Anio e hegyes völgyes labyrinthben türelmetlen zúgással rohanva le a hegyszakadékokon, tör magának utat a Tibet felé. Az utak, melyek az egyik paradic­omból a másikba visznek, százados fákkal vannak szegélyezve; lomb­jai egymás fölött összehajolva, lombos folyót képez­nek. Ez óriások, melyeket a tengeri szél meghajlított és összevissza bénított, hatalmas állást foglalva kon­­vulsziverőködéssel állanak ellent És a tölgyek, hársak, platánok, sycomorok erős árnya alatt a fa bársonya kö­zül a cyclamen és nefelejcs tündöklik elő. És a medail­­lonokon át, melyeket a fák ritkásabb ágai hagynak, a síkság nyájas hullámait látjuk emelkedni ez alpesi természetig. Az albanoi tó sziklapartján emelkedik Castel Gandolfo, a székesegyházzal és a pápai nya­ralóval. Midőn a templom mellett tekintjük a magas partról a hires tavat, meg vagyunk lepetve az ellen­tét által, melyet mértanilag kivájt kerek öble a partok vadságával képez. E mélység fölött, mely egykor lávafolyamokat vetett ki magából, most csillagok gyönyörködnek a víz tükrén. A part némely helye­ken lépcsőzetes úgyhogy az egész vizi amphitheat­­rumhoz hasonlít, melynek köre körülbelül három mértföld, magassága hat-hatszáz láb. Árnyékos fasorok közt, nymphák által megsi­ratott erdőn, a festők számára elkészített Genzanón és Ari­cián keresztül jutottam egy útitárssal a Cesa­­rini villáig, egy erdős fensík túlsó széléig, mely az Al­­bano és a Nemi tavak közt fekszik. A Nemi tó kisebb, kevésbbé meredek és még szabályosabb. Partjai némi átmenetet képeznek a síkhoz, legelők, cserjék, ligetek és eredeti fekvésű falu által. A tóhoz az említett Ce­­sarini parkon átjuthatni, mely majdnem függélyesen hajlik le a vízhez. Egy erdődiadém koronázza az­­ egész látványt, míg a távolból a Monte Cavo vonalai mosódnak el. Virgil e hegy tetejére küldi fel Junót, hogy Aeneast segítse Turnus elleni harcában. Balra ismét a Monte Giove látható, ama kisded ligetével, mely egy elrombolt pogány templom helyén áll. Lá­baink alatt, félemlítő mélységben, a tó mosolygott. Csinos ösvényen ereszkedtünk le hozzá, tetszelelegve, hogy veszély nélkül bolygunk egy iszonyú mélység fölött, kék és violaszínű jácintok, camomillák, olajfák, kaktuszok, aloék, datolyák között. Ez édeni magányban elfeledjük a szót. Inkább is csak képtárakban találkozunk azzal, mint útleírások­ban. Midőn a hajlongó lombokat félretolva, a kiálló gyökereken átugrálva, e víz partját kerülgettük: feled­tünk mindent, a­mit láttunk. A pásztori álmodozá­soknak, ha egyszer gyönyörködtünk bennünk, most vége. Semmi sem hasonlítható ez alacsony sziklákhoz, melyeken csevegő források szalagok gyanánt futnak át, míg a víz fölé egy-egy merengő tölgy vagy meg­­görbült platánfa hajlik. Elágazó gyökereik néha ki­emelkedve és a vízben megkétszereződve, majdnem kis szigetet képeznek a tóban. A kráter oldalszaka­­dékait bársony­fa szőnyegei közül miniature víz­esések csillognak elő, míg itt ott eltévedezve bárá­nyok egészítik ki az élő festményt. A kráter felső sze­gélyéről a pásztorok egymástól átvett dalai hallat­szottak le. E föld 1671-ben VIII­ Orbán egy unoka­­öcscse, Barberini bibornok birtoka volt. Seignales marquis, ki nála látogatást tett, igy fejezi be reláció­ját: »semmit sem láttam Nemiben a,­mit érdemes volna megemlíteni.« Az utat visszafelé három viaduct rövidíti meg. Genzanában, hová az ősi Appius-út egy elágazóján jutottunk, mely itt ment keresztül, mielőtt még a Volszkus -k földjére Anxurba vezetne, XVI. Ger­gely pápa hidjához érünk. IX. Pius tovább folytatta itt a műveket s áthidaltatta a nagy mélységeket. A szép Aricia viaductja három egymás fölött emelt fv­­sorból áll, úgyhogy bármely antik emlékművel ki­állja a versenyt. Mielőtt beérnénk Albánéba, útköz­ben egy gúla­ alakú bizarr épülettel találkozunk, me­lyet még az etrusk művészet emelt. Némelyek szerint ez Porsenna fiának, Arnusnak sírja. E tudósok vé­leményét pedig vezetőnk Beppo tolmácsolta, ki sza­marán nagy buzgalommal előttünk ügetett, s a mint egész komolyan előadó, egykor sokáig ingadozott, hogy szerzetes legyen-e vagy postalegény ? Azonban a szerelem csakhamar kijelölte pályáját; neje, mi­után tizenöt gyermekkel szaporította a családot, el­költözött, a két utósát karjain hagyva. A leányok, a legfiatalabbat kivéve, angyalok voltak; fiai pedig kis borjak; csak az egyik ült börtönben, mert Cas­­tel­ Gandolfót fel akarta gyújtani; a másikat Rómá­ban tartották zár alatt, mert az Apollo-szính­áz im­­presariojának kocsisa lévén és a carneval alkalmá­val meg akarván tisztelni a ballerinákat, kénysze­rítve volt egy monsignore kocsisával elsőbbségi vitá­ba ereszkedni és annak hasát felmetszeni. E pillan­at óta és pedig midőn már vadabb helyeken jártunk, az öreg egyre csak rablás és gyilkolásról beszélt s nem csekély enthuziazmussal. Sőt midőn az elhagyott Folytatás a mellékleten. 404 Örömmel tudatom egyszersmind, hogy atyám mind­inkább üdül, annyira, hogy most már ő nem is vehető beteg számba. A­ legőszintébb tisztelettel vagyok stb. XIII. Delaney Edward Flemming Johnnak. Aug. 31-dikén. Leveledet, mely bohó elhatározásodat közli ve­lem, épen most kaptam. Nagyon kérlek, gondolkoz­zál e fölött egy kevéssé. E lépésed mind a leányra, mind pedig rád nézve végzetszerűvé válhatnék. Ala­pos okot nyújthatnál az ezredesnek arra, hogy rád megnehezteljen s ámbár ő Marjoriet gyöngéd vonza­lommal szereti, mindazáltal, ha valaki az útjába áll, ő mindenre képes. Meg vagyok győződve, hogy te nem óhajtasz­okát szolgálni arra, hogy Marjorie iránt szigort alkalmazzon. Pedig az lenne az ered­mény, ha te ily körülmények dacára a fenyvesek közt megjelennél. Nagyon elkedvetlenít, hogy téged ilyes­mire még figyelmeztetnem is kell. Mi igen kényes helyzetben vagyunk, Jack, a helyzet válságos s a legcsekélyebb félreértés miatt elveszthetjük a játékot. Ha a nyereménynek becset tulajdonítasz, légy még egy kis türelemmel. Bízzál némileg éleselműségem­­ben is. Várj , és minden a legjobban végződik. Dillontúl arról értesültem, hogy te nem vagy képes oly hosszantartó utat megtenni. Úgy vélekedik, a tengerparti jég rád nézve a képzelhető legkárosabb hatású lenne s hogy átalában, ha épen utazni akarsz, e tekintetben csak is szülőfölded vidékére szoritkoz­­hatol. Fogadd meg a tanácsomat. Hallgass a Dillon utasításaira. XIV. Táviratok. 1. Delaney Edwardhoz. Szept. 1. Leveledet kaptam. Diltont a hóhér kösse föl. Úgy hiszem, én már teljesen helyre vagyok állítva. Flemming J. 2. Flemming Johnhoz. Maradj veszteg. Te csak bonyolultabbakká ten­néd a dolgokat. Ne mozdulj ki, mig nem értesítelek. Delaney E. 3. Delaney Edwardhoz. A fenyvesekben való tartózkodásomat titokban lehetne tartani. Nekem látnom kell őt. Flemming. 4. Flemming Johnhoz. Verd ki a fejedből ama gondolatokat. Az atya Meet szobájába zárta. Nem tudnál vele egyetlen szót se váltani. Delaney E. 5. Delaney Edwardhoz. Szobájába zárták őt! Én istenem! Ezzel el van Ujkért, döntve a kérdés. A tizenkét órakor induló gyorsvo­nattal elutazom. Flemming J. XY. A megérkezés. 1872. szeptember másodikán a lefelé induló gyorsvonat, mely három óra negyven perckor érkezik meg, a hamptoni állomást odahagyta, míg egy fiatal ember, — Wattkinsnak szólított inasa segélyével — a perronról bérkocsiba lépett, s a »fenyvesek« közé hajtatott. Midőn e fiatal ember egy a vasúti állo­mástól néhány mértföldnyire eső igénytelen paraszt­házhoz érkezett, nehézkesen szállott ki a kocsiból, miközben egy gyors pillantást vetett az út túlsó fe­lére, rendkívül meglepetve a táj sajátsága által. Újra megkapaszkodott a Wattkins vállában s a parasztház felé lépkedett, hol Delaney Edward ur után tudako­zódott. Egy aggastyántól, ki a kopogtatásra elősietett, arról értesült, hogy Delaney Edward ur azelőtt való nap utazott el Bostonba; egyébiránt Delaney Jónás ur ott bent van a szobában. Ez értesüléssel nem igen látszott az ifjú megelégedni s kérdezősködött, hogy várjon Delaney Edward ur nem hagyott-e vissza az ő számára valamit. »De igen, — válaszolt az aggas­tyán, — megbízott engem, hogy adjak át önnek va­lamit, ha megérkezik.« Pillanatnyi távozás után az ősz férfi újra visszatért. XVI. Delaney Edh­ard Flemming Johnhoz. Szept. 1. Egészen meg vagyok rémülve a fölött, a­mit el­követtem! Midőn a levelezést megkezdtem, semmi egyéb cél nem lebegett a szemem előtt, mint az, hogy a beteg szobájának unalmait csevegésemmel tova űzzem. Dillon fölkért: gondoljak ki valamit földerí­tésedre. Megkíséreltem ezt. Gondoltam, hogy az egé­szet csak tréfának veszed. Még néhány nappal ezelőtt meg sem álmodtam, hogy te az egész dolgot komo­lyan veszed. Mit mondjak? Zsákban, hamuban szomorko­­­dom. Én egy nyomorati pária, eltaposásra érdemes féreg vagyok. Megkisérlek egy kis regényt ütni ösz­­sze, melylyel érdekeltségedet lebilincselhetem, afféle enyhe eszközlő, idilli regényt és, istenem ! nagyon is jól sikerült ez! Atyám az egészről egyetlenegy szót­­ sem tud, minélfogva ne háborgasd az öreg urat, csak annyira amennyire ez elkerülhetetlenül szük­séges. Én sietve menekülök a megérkezésedkor ben­ned fölfortyanó harag elől. Mert, legkedvesebb Jack, ott az út­­úlsó felén semmiféle urasági lak nem ma­radt fen a gyarmatosítás korából; nincs ott semmi­féle piazza, semmiféle függőágy — és egyátalában semmiféle Dan Marjorie!!!

Next