Fővárosi Lapok 1878. szeptember (200-224. szám)
1878-09-01 / 200. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 200-dik számához. vényszékeknek és szerelmi törvényszékeknek. Mindkettő kinövése, keves hajtása volt a magasztos hivatású lovagságnak. A titkos törvényszékek főleg Németországban, IV Károly alatt terjedtek el. Eredetük a hiányos törvényekben, s a zilált kormányzásban keresendő. Ehhez járult, hogy a nagyobb hűbéri birtokok szétforgácsoltatván, az apró fejdelemségek minden módon törvényhozók akartak lenni a császári törvények ellenére is. A titkos törvényszékek többnyire csak a lovagok ügyeit tárgyalták, s oly félelmetesekké lőnek, hogy maga a császár is tartott tőlük. A törvényszék gyűléseit szabadban, terebélyes fa alatt tartotta. Ha valaki bepanaszoltatok, előbb megállapították, hogy az ügy a titkos törvényszékhez tartozik-e, s ha igen, akkor a vádlott megidéztetett. Ha megjelent, s megesküdött, hogy ártatlan, fölmentették, s egy pénzdarabot dobván az elnök (szabadgróf) lábaihoz, bántatlanul távozott. Ha a vádlott esküje nem volt hiteles, a vádló negyedmagával esküdött s a vádlott bűnösnek mondatott. Ha ellenben a vádlott mellett hat ember esküdött, ő győzött, s így küzdöttek tovább, a vádló tizenegy, a vádlott huszonegy tanúval. Amelyik előbb kifogyott, az húzta a rövidebbet. Ha az ítélet kimondatott (rendesen halálra szólott) a bűnöst a legközelebbi fára fölfüggesztették. Volt azonban eset, hogy a vádlott háromszori fölhivásra sem jelent meg. Ekkor rettenetes átkot mondottak fejére (ragadja el a vihar, ragadozó madarak űzzék és tépjék szét, sat.), azzal végezvén : »isten legyen könyörületes lelkének,« mit a gróf háromszor ismételt, s mindannyiszor (megvetése jeléül) a földre köpött, a bírák pedig követék példáját. A titkos törvényszék tagjainak titkos jelölte négy betű volt: S S Gr Gr. Jelentésüket máig is csak találgatják, legvalóbb színű jelentésük Stock, Stein, Gras, Grein, azaz: bot, kő, fű, növény (talán gyom ?) És e törvényszékek, minden rendszabály dacára, a 18-dik századig fönállottak, noha 1568 óta csak névleg, amennyiben a kölni érsek az utósó szabadgrófot 1783-ban nevezte ki. A titkos törvénykezési eljárás, Angolországot kivéve, minden országba behozatott, így Franciaországban is 1539-ben átalánossá lett. Ez eljárásnál azonban kegyetlen kínzások szerepeltek vallatós büntető eszközül egyaránt. Sokkal szelidebb természetűek voltak az úgynevezett szerelmi törvényszékek, hol a lovagok a nőknek adták át az elsőséget, mint a kik szívviszonyokban legilletékesebb birák. Nyomaira már a 11-dik században (tehát a lovagság kezdetével egy időben) akadunk, de legfőbb fokát a 12-dik század második felében érte el. Néhol alkalmilag alakultak e tövényszékek, néhol meg állandóan léteztek, így Guascogne nemes hölgyei állandó szerelmi törvényszéket tartottak, úgy szintén Eleonóra VII. Lajos, francia király, később II. Henrik angol király neje, Flandria és Champagne grófnői, sat. A szerelmi törvényszékek elé igen eredeti ügyek kerültek s nemritkán még eredetibb ítéletek hozattak. Egy fegyvernök bepanaszolta hölgyét, mivel csókjával őt megsebesítette. A hölgy arra ítéltetett, hogy a sebhelyet naponkint ajkaival törölgesse. Egy hölgy ismét panaszt emelt lovagja ellen, hogy különféle ajándékokkal halmozván el őt, így akarja szerelmét megnyerni. A törvényszék a lovagot bűnösnek mondotta, mert a szerelem szent dolog, s annak ajándékkal való megszerzése oly bűn, akár a szentség-árulás. Volt szerelmi törvénykönyv is, melyet Raynouard ismertetett Andreas Capellanus után. A törvénykönyv 31 cikket tartalmazott, tarkábbnál tarkábbakat, például: aki nem tud titkolni, nem tud szeretni sem; ápolhat két érzelmet egyszerre; az igaz szerető mindig félénk, sat. A lovagsággal vége jön eme túlzott nőimádásnak is, mely a túlzott udvariasságból kiindulva őrjöngést, romlottságot idézett elő. A 17-dik századdal ez is megszűnt, miután Spanyol- és Olaszországban legtovább tartotta fenn magát. A férfiak elméit komolyabb gondok foglalták el, a nők megszűntek bálványok lenni, s érdemük szerint becsültettek. A jelen század levelete új szint adott a világnak, eltörölve a lovagságot minden kinövésével együtt, csupán névleg hagyott meg egyes rendeket. A lovagi erényekre azért, bármily anyagias világot élünk is, nem ritkán akadunk, s bárki is szívesen hallja, ha őt lovagias férfinak mondják. A nők máig is — és méltán — megkövetelik minden férfiban az udvariasságot, mert kik volnának az erény őrei, a szűkölködők gyámolai, a költészet s művészet pártfogói, ha nem ők, s kik buzdítanák a férfinemet a szépre, igazra és jóra, ha nem ők ? Bárány Gyula.gasztalom egekig az örökké sürgő-forgó fürdőigazgatót, nem szidom az ételeket, nem átkozom az időjárást, de még a »nemzet bárójáéról is hallgatok, s mindezt egyszerűen csak azért, mert annyira irtózom a biablontól, hogy még fürdőlevélben sem szeretem. Hódoljanak ennek mások! Tovább megyek s még ama hálás szerepről is lemondok, hogy dicsteljes phrázisokban zengjem el a költészet által megszentelt vidék romantikáját. Elhallgatom, mint sugarazza be a kelő nap aranyfényével Tihany homályos ormait, elhallgatom a Balaton keletkezésének tündérmeséjét, nem beszélek a Tátika, Csobánc és Szigliget regéiről, nem lesem el, mit susog a balatoni szellő s mit morog a hullámzó magyar tenger, a holdvilágos csillagos éjszakát sem írom le, midőn a Balaton sima tükre fölé szállnak a hableányok s mélabús hangon zengik el az »asszonyfőkötő« bús történetét. Elmondták azt már annyiszor, magam is elzengtem néhányszor, másról mondok ma éneket. Van Balaton-Füreden nekem egy jó barátom, kinek haja a homlokába lóg, szemei ábrándosak, szive erősen dobog, lelke a magasba röpköd, homlokán a költészet szikrája ül, ki mindenesetre van oly érdekes alak — önök is igen jól ismerik — hogy érdemes lesz miatta a biablonszerűségtől eltérni s neki szentelni e néhány sort. Nem mernék felőle írni, ha csak dicsérni akarnám, mert még megtenné velem azt a tréfát, hogy rágalomnak nyilvánítaná minden soromat. Mert mindent inkább szeret, mint a dicséretet. Ne félj jó fiú! nem foglalkozom veled úgy, mint költővel, mert így csak dicsérnélek; inkább mint balatonfüredi fürdővendégről s mint legényemberről akarok felőled egyet-mást elmondani, igy pedig rád fér egyéb is, mint dicséret. Endrődi Sándor nevét — mert róla van szó — ismeri a magyar közönség. Az újabb költői nemzedék legkiválóbbika. Valódi költői tehetség! — pardon!, megfogadtam, hogy nem szólok róla, mint költőről. Bízzuk ezt a kritikára. tündrődi, a füredi élet egyik érdekes alakja. Mindenütt ott van. Kirándulásokon, társas összejöveteleken, sőt még táncvigalmat is rendez, pedig sohasem táncolt. A táncrendben csak egy számot tisztel s ez a szonóra. Erre mindig van engagerozva. Különben már a táncvigalom kezdetén körüljár s egy elsőéves turista élénkségével szemlélődik. Azt hinné az ember, hogy a legjobb cotillon-táncosnőt keresi, pedig dehogy, víg legények után néz a szünórára. Nincs rettenetesebb rá nézve, mintha a szűnóra rosszul sikerül. Az Anna-bállal — melyet Koboz bácsi örökített meg e tárcarovat hasábjain— teljesen meg volt elégedve, de nem azért,a miért Koboz bácsi, hanem azért, mert kitűnően sikerült a szűnóra. Ne gondold azért, kedves olvasóm, hogy a »szonóra-hangulat« valami szilaj. A zene az csupán, melyben ő örömét leli s a jó magyar dalok bús melódiája, mely ábrándos lelkét emeli. Ilyenkor szikrázik a költői tehetség, pattog a kedély s teremnek a bordalok. A ki Endrődi Sándor költői tehetségének »esprit«-jét élvezni akarja, engagerozza magát egy szünórára vele — s nem bánja meg, ha a füzértánctól elkésik. Én vagyok oly udvariatlan s bevallom, hogy dacára a sok füredi szépségnek, nem bántam meg, hogy vele voltam engagerozva a szünórára. De még kevésbbé bántam meg azt, hogy a költőt felkerestem nyári lakában. Szép júliusi délután — mert nem volt mindig eső — kellemes északnyugati szellővel, még kellemesebb társaságban Alsó-Őrsre vitorláztunk s derék kapitányunk, dr. Némethy Ernő győri kir. ügyész ügyes kormányzata mellett 45 perc alatt az alsóörsi nádasok között kötöttünk ki. Már a távolból intett felénk az Endrődy alsóörsi villája. A költőt nyugtalan lelke ide-oda hajtja. A fővárosban nem szeret élni, ott nagy a kalmárzaj, sok a rossz kritikus, még több az irigy poéta. Csöndes nyugalom után vágyódott hánykódó lelke, s ezért télen a csöndes penzionisták városában, Grácban időz, a nyarat pedig a Balaton mellett tölti. Örs egy kedves pontján építtetett villát azzal a szent szándékkal, hogy itt fog nyaralni s csakugyan itt is tartózkodik akkor, mikor nincs Balatonfüreden, de minthogy mindig Balatonfüreden van, tehát Alsó-Őrsön soha sincs. Kivéve, ha vendégeit hozza ide, vagy őt hozzák ide vendégei. Minő berendezés a villában! Ha valaki kételkedik a gazda költői tehetségében , nézze meg e »gondűző« berendezését, minden kételye eloszlik, mert ily rendetlenség csak valódi költőtől eredhet. Két kitűnő háziasszony: Győr megye legszebb menyecskéi díszítették társaságunkat s ezek egyhangúlag konstatálták, hogy e rendetlenség minden női organizátori tehetségen kifogna. Nem merek leírásához fogni. Csak néhány vonásban mutatom be. Három terem nyílik egymásba, de egyik teremről sem tudja az ember, mi célja van ? Szalon-e, vagy hálóterem vagy tán ebédlő ? A végignyújtózó matrac mintha három terem közös bútordarabja. Az alsóörsi vig spirce-k után itt piheni ki a legénység az éj fáradalmait. Szemembe ötlött a nagy khaoszban egy asztal, melyen Petrarca verseitől le a szűz magyar dohányig mindent megtalál az ember. Hever ott sonkacsont, schnellsieder, szalonruha, nyakkendő, spiritusos üveg, tintatartó — mindez oly csoportozatban, hogy szinte úgy tűnik fel az egész, mint rendszer a rendetlenségben. Van itt egy pamlag, mely tisztes hivatásán kivűl könyvtárul és éléskamrául szolgál egyszerre. Lindau Pál művei mellett szépen elfér a füstölt nyelv s Byron költeményei elfelejtik a világfájdalmat a jó örsi bor mellett. Soha ily virtuozitását az összevisszaságnak nem láttam. — Miért vagy ily rendetlen, jó Sándorom, — kérdi egyik a társaságból ? — Nem férfi dolga, —válaszolja türelmetlenül a költő, — apró házi berendezéssel foglalkozni. Minima non curat praetor — majd csináljon rendet az »oldalborda«, ha lesz! Fölmerült a kérdés, hogy ily rendetlen szobákban mint lehet annyi rendes verset írni, s azt mondta rá: — Nem irok én e szobákban soha sem verset, az erkély s a Kisfaludy-gőzös azok a helyek, hol az én lantom peneg.« A villa erkélye kétségkívül oly gyönyörű hely, hogy itt még aki rímet sem tud mondani, az is poétikus hangulatot kap. Alatta a Balaton hullámai mozognak, előtte a legszebb hegyi vidék! E műhelyből kerültek ki Endrődi legszebb versei! Van még egy hely, hol örömmel dolgozik Sándor barátunk, s ez a »Kisfaludy-gőzös« kapitányszobája. Sokáig talány volt a közönség előtt, miért utazik a költő naponkint kétszer is Siófokra. Már suttogni kezdtek a falevelek s valami siófoki szépségről regélt a balatoni szellő. Én jól tudtam, hogy a Pegazus ragadta ki közülünk barátunkat s a titkot csak ma árulom el, de egyúttal a szerkesztő úr nevében nyilvánosan számon is kérem a sok siófoki utazás eredményét. A nyár különben nem eleme az ő pegazusának. Csak mikor a levelek hullni kezdenek, a fecske s a gólya elszáll, akkor szólal meg nála teljes erővel a lant, olykor sötét hangokon. Meglehet különben, hogy az idei őszi versek már nem a sötét világfájdalom versei lesznek, s a hulló falevelek dacára vígan fog zengeni a költő lantja. Dr. Wlassics Gyula: Fővárosi hírek. * A sebesültek számára tegnap hetvenkét frtot kaptunk, ama balatonfüredi műkedvelő hangverseny fele jövedelmét, melyről vidéki rovatunkban bővebb tudósítás olvasható. Továbbá Szilágyi Pálné úrnő öt frtot és két kilogramm tépést küldött szerkesztőségünkhöz a sebesült katonák részére, Majoros Weisz Berta úrhölgy pedig Szatmárról nyolcvan dekagramm tépést. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban holnap, hétfőn, »A legyőzött Róma« kerül színre harmadszor; 3-án »Aida« Nagyné Benza Ida asszony és Perotti Gyula első fölléptével szabadságidejük után; 4-én »A 47-ik cikk« ; 5-én »Ilka,« másodszor; 6-án, új betanulással először: »A divathölgyek« ; 7-én »Lohengrin«; 8-án »A trónkereső«; 8-én, »A divathölgyek« másodszor. Az előadások mától fogva hét órakor kezdődnek. — A népszínház e heti műsora: holnap, hétfőn, »Koziki« Jenei Anna k. a. fölléptével; 3-án »A szökött katona« Soldosné asszonynyal; 4-én »A cornevillei harangok,« 5-én »Kósza Jutka,« 6-án »Kisasszony feleségem« Soldosné asszonynyal, 7-én »A cornevillei harangok.« * A hivatalos lapból. Ő felsége a király Szalyovics József nyársadói plébánosnak közel ötven éven át tett jeles szolgálatai elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet adományozta; Somogyi Mihály veszprémi árvaintézeti tanítónevelőt pedig az arany, Klór János félegyházi róm. kath. és Machik Endre tótfalusi ref. tanítókat a koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki, a nevelés és tanügy terén szerzett érdemeikért. Király ő felsége megengedte, hogy thordai Lázár Jakab fogarasi ménes-uradalmi igazgató magyar nemessége, elő-és családi neve Dräsche Arthur nevű vejére átruháztassék. * Az egyetemen már kezd az élet zaja ébredni. Ma van a tanév megnyitása s a folyosókon, melyek a vakáció alatt oly kihaltak voltak, mint egy egyiptomi pyramis gábora, nem sokára hullámzani fog a beiratkozó, quaesturát ostromló fiatalság. A mozgósítás azonban sok »jó fiút« vitt el az aulából Szerajevóba vagy Novibazár alá, sőt a tanárok sorából is követelt magának egy katonát: Pulszky Ágostot, ki helyett az észjogot dr. Schnierer Aladár fogja előadni. Ugyanő vette át a büntetőjogot is, e tárgy kitűnő tanára, Pauler Tivadar helyett, ki kathedra helyett most miniszteri zsöllyében ül. Gyulay Pál a magyar irodalom történetét adja elő, 1807-től 1830-ig s hetenkint egy órában a tizenhetedik század eposz-költőiről fog beszélni. A Greguss Ágost collegiumai: átalános széptan, Moliére »Tartuffe«-je s az oly sok hallgató által látogatott magyar stilgyakorlatok. Dr. Beöthy Zsolt a magyar regény történetét adja elő hetenkint két órában; dr. Pulszky Károly, a legújabb magántanár is tart collegiumot a renaissance-ról. Szász Károly e * A „Fővárosi Lapok“ egy költőjéről. (Balatonfüredi levél.) Balaton-Füredről írok, de nem biablonszerű fürdőlevelet, nem kezdem a fürdő történetén, nem dicsérem a tout prix a kitűnő fürdőorvost, nem ma 973