Fővárosi Lapok 1880. január (1-25. szám)
1880-01-01 / 1. szám
Csütörtök, 1880. január 1.1. szám Tizenhetedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij. Félévre ............................. 8 írt. Negyedévre.......................4 „ Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A „FŐVÁROSI LAPOK“ tizenhetedik évfolyamára nyitva áll az előfizetés. A lap régibb, ismerősebb, semhogy hosszú programmra szorulna. Szerkesztője : Vadnai Károly, a tulajdonosa: Tóth Kálmán, ezentúl is rajta lesznek, hogy a »Fővárosi Lapok” a hazai művelt közönség kedvelt közlönye maradjon. Az »Athenaeum,« mint a lap kiadója, kéri az előfizetések megújítását. Előfizetési ár: évnegyedre 4 ft, félévre 8 ft, egész évre 16 forint. Az utalványok és levelek igy cimzendők : »A Fővárosi Lapok kiadóhivatalába, Budapest.« A vén idő, 1850. A vén idő nagyot lepett, Pedig csupán egy-két évet . . . Emlékszel még ama napra, Mikoron Kebelén e szép hazának, Diadalt viszhangozának Völgyek, erdők, bérc-orom ? Lengő zászlók harcra készen, Láng az arcon, kard a kerzben . . . Dicsőségünk ragyogása, Mint a nap . . . A magasban zengve szálltunk, Hajh ! nem volt akkor minálunk A madár se’ szabadabb. Halvány az arc, puszta a borív Tőle hangot hasztalan kérsz, Lengő zászlók összetépve, Össze mind . . . f J A vitézek sin ag? £ V._ .L S az élőkre más határon Könyörtelen végzet int. Láthatsz még fényt, hallhatsz még dalt, Melyet ide uj öröm csalt, Idegenről a remény is Rád nevet: Csakhogy e fény, e mosoly ma, Tördöfésként ostromolja S megrepeszti szívedet! Lévay József. ----=*«‡»=----A kiti levelet nem olvassa végig1. (Víg beszély.) Kovács Páltól. Tekintetes özvegy Morvainé nagyasszonyomnál nagy volt a lótás-futás, sürgés-forgás. Mi fog itt történni ? Az egész házi zenében a nagymosási előkészületnek sok, valami kézfogóhoz vagy lakodalmi ünnepélyhez pedig mégis kevés volt. De hát csakugyan mi lesz ? — Talán — disznótor ! Ez ugyan nem lehetetlen, mert január havában vagyunk, melynek csikorgó hidege az efféle kedélyes háztartási dolognak igen kedvez; de ez sem lehet, mert a korán kiürült zsíredények sürgetésére, Morvainé nagyasszonyom ezen már karácsony előtt szerencsésen túlesett. Mire hát ez a nagy mozgalom, perpatvar, ajtók csattogtatása ? Tán bizony keresztelő ?, — találgatja a türelmetlen olvasó. No ez már épenséggel lehetetlen, határozottan tiltakozik ellene Morvainé asszonyság feddhetlen tisztes özvegységén kívűl a saját keresztelő levele! Ám hogy a kedves olvasónő fejecskéje mindjárt ez igénytelen elbeszélés elején meg ne fájduljon, röviden és őszintén elmondjuk, hogy mindez a sürgős Morvainé asszonyság házánál azért történik, mert a kisasszony a bálba készül! Hát ez, oly nagy hűhóval járó munka volna? Bizony, tessék elhinni, ha egy szeszélyes hölgyecske bálba készül, fölér az egy középszerű mozgósítással. Fodrász, cipész, szabó egymással vetélkedve sietnek a kis bábut illően felcicomázni. Hát otthon, az a sok keményítés, fodrozás, vasalás és a többi, mennyi zajba és munkába kerül! Végre jön a keztyűpróba, melynek legalább is három mindenesetre áldozatéi esik, míg a negyedikbe nagy ügygyel-bajjal és erőfeszítéssel, beleszokaató lesz az a kedves gömbölyű kis kacsa, mely simán a bálban is jobb szeretné a szabadságot, mint ezt az átkozott feszes hüvelyt, mely még egy szives kézszorítást sem enged; pedig mily sok és csábító alkalom nyílik erre, abban a már előre lefoglalt négy randa négyesben. Hála istennek !, a negyedik keztyűről csak egy gomb szakadt le s ezt hamar felvarrják. Az utcán különben a bérkocsis már türelmetlenkedni kezd, mert még neki tíz fordulóa van a mai táncvigalomra. Felüzen tehát, hogy siessenek, különben itt hagyja őket. Na csak az kellene, akkor az első csárdás táncolatlan maradna . _ Végre elkészülve, valahára a bérkocsiban vannak , de ott veszi észre a kisasszony, hogy a legyezőjét ott fenn felejtette. Hamar a szobaleány fel az emeletre, keresse s hozza is a legyezőt egy pillantás alatt! Igen, ha az, a sok összevissza hányt lim-lom közt, oly könnyű volna. Br az úgy eltűnt, hogy keresni kell, mit a türelmetlen bérkocsis végre megunva, már szunyadozó sorai közé cserdítget ostorával s aggódó vendégeit oda szállítja néhány perc alatt a táncterem elé. Per *— legyező nélkül! Már ott bevezetésül több táncopfk javában járja a komoly palotást, de a kisaszony ennyi zűrzavar után sehogysem tud rá emlékezni, hogy kivel is van ő erre foglalkozva? Nézi tehát a táncrendet, azzal: nézné csak, ha a keze ügyében volna, de fájdalom!, a legyelzővel együtt az is benn n» •'»elf Egy helyre tette !»l»d' «• fceHet, cat Uw. - -.s. 1 ~tí ?, arra már sehogysem birt emlékezni; ámbár az is igaz, hogy a legélesebb emlékezőtehetség sem birná most már ide idézni a benn felejtett »legszükségesebb« két valamit. Táncos pedig jelentkezett mindjárt kettő is , de a pórul járt szegény hölgyecske nem mer választani, nem tudva, hogy melyik az igazi, ki ha később mégis valahonnét előkerülne, még párbaj is lehetne belőle! íme, nyájas olvasóm, mennyi bajjal jár — csak gyönge tollal rajzolva is — a bálra készülés , pedig jól megjegyezni kérem, hogy a mi kisasszonyunk ma megy először bálba! Tehát — az első bál! Ez a fiatal hölgyeknek épen az, ami a fiúknak az érettségi vizsgálat, újonc katonának az első csata, színész-növendéknek az első fellépés. Ettől függ minden, ez határoz többnyire az egész pálya fölött. Nem csoda hát, ha mind a mamák, mind a növendékleányok oly nagy súlyt fektetnek az első bálra. S igy most már azon sem csodálkozhatunk, hogy a tekintetes Morváiné nagyasszonyom szerény lakában is oly nagy hűhóval találkoztunk. De hogy tovább haladhassunk, helyén lesz itt bemutatnunk a még (legalább őszi) virágzásában levő Morvainé asszonyságot, bájos leánykájával, Betti kisasszonynyal együtt. — Ő — nem Betti kisasszony, hanem a mamája, — egy jómódú gazdatiszt tisztességes özvegye, ki — néhai férje tudniillik — egy nagy grófi uradalomban ispánságon kezdte, s eljutott egész a tisztartóságig, mely jól jövedelmező hivatalában az első nagy kolerának esvén szánandó áldozatául, özvegyét jelentékeny nyugdíjjal, nehány ezernyi tőkével és egy serdülőfélen levő szép kis leánykával ellátva, hagyta itt egy második kolerának, mely azonban, szerencséjére, mind e mai napig nem jött el még értte. A nagyon tisztelt asszonyság nem volt soha falusi kisasszony. Ő egy vidéki kis városkában született és nevelkedett, hol boldogemlékű jó atyja fűszerárus volt. Ott rangjához illő neveltetésben részesült, a nélkül hogy a sáfrány és szegfűbors illata igen elárasztotta volna Szelíd légkörét. Első irodalmi műveltségét amaz,akkoriban dívott szépirodalmi magyar lapokból meríté, melyeknek el nem kelt vagy kávéházakban megviselt példányait édesapja fontszámra szokta megvásárolni, hogy azokba borsot, szappant, krumplicukrot és egyéb nyalánkságot takargasson, így legalább első olvasmánya nem volt minden fűszer nélkül. Később édesatyja, a lány nemes olvasási vágyát méltányolva, a »Regélőt« járatta neki, melynek példányait nem kellett aztán az említett célokra ismét megvennie. Ott maradtak azok a bolt számára ingyen, miután a kisasszony azok szellemi javát és borsát magába szedte. Hja! a papa nem hiába volt kereskedő, tudott számítani! A környékből nagy közönsége volt e mindennel bőven ellátott kis fűszeres boltnak, s kivált hetivásárok alkalmával olyan volt az, mint egy kápolna, melynek kivei, ünnepnapokon mindnyájan egyszerre abba be nem férhetvén, az ajtón kivűl is hallgatják az igét. Ilyenkor aztán a kisasszonynak is a boltban kellett lennie, őrködni, hogy a betódult sokaság egyikmásik tagja ingyen ne jusson a portékákhoz. Morvai úr is, mint akkor még fiatal pusztai ispán, itt szokott betenkint bevásárolni az uradalom részére sót, kulimászt, salétromot, virágolajat s más hasonló, nélkülözhetlen falusi fűszerfélét. Ezért aztán nemcsak a boltos segédek, hanem azok gazdája részéről is illő kitüntetésben részesült, mely kegyét az illetőknek ő is, mint finom pusztai gavallér, viszonozni kívánván ő meg a boltban a már szép hajadonná fejlődött kisasszonyt tüntette ki, s nem távozott a boltból a nélkül soha, hogy magától a szép kisasszonykától is ne vásárolt volna legsínten néhány garas árú piros árpacukrot ! Azután jött a farsang, midőn a kis városkának úgynevezett tánctermében minden szerdán még ugynevezettebb »nobel bálok«-at tartottak. Oda aztán pontosan megjelent Morvai ispán úr is, mert a szép boltos kisasszony is ott volt rendesen, kivel addig járták ketten a kállai kettőst, hogy végre is egygyé lettek két személyben, hűségben és szerelemben, mígnem a mi kis kisasszonyunk be nem köszöntött harmadiknak a szent frigybe, igazolván ez által a jó magyar közmondást: »három az igazság.« így lett a mi kis árpa-cukron vett boltos kisasszonyunkból, pusztai ispánné ifiasszony; később, falusi tiszttartóné nagyasszony ; legutóbb pedig, mikor özvegyen a városba költözött, tekintetes Morvainé asszonyság ! Árván maradt kis leányát annak idejében Borbálának keresztelték s édes apja, mig élt, Bariskának hivta őt. De a fenkölt szellemű mamának, ki az élhetetlenséget még az állatokban sem szerette, sehogysem tetszett ez a nagyon is a birkákra emlékeztető név, s azért mihelyt a városba költözött, a kis falusi bariskának nevét átváltoztatta Babetté, s legelső szavalmányút is betanultatá vele Csathó Pálnak akkoriban hires és jóízű kis költeményét: »Én magyar leány vagyok, A nevem Babett!« A többit biz én már elfelejtettem, de Babett kisasszony, ha még él, bizonyosan el tudná azt még most is szavalni, annyira betanulta kis leány korában estélyi produkciókra. (Folyt köv.) Virág Benedekről. (Emlékeim.) Irta Karacs Teréz. »Ha nem tudod, mi történt legyen, minekelőtte születtél, gyermek vagy«. A »Magyar Századok« írója, Virág Benedek, mondja ezt, történelmi művének első lapján. A mai idő nem akar »gyermek« maradni s kegyelettel kutatja fel mindazt az érdekest és jellemzőt, mi az élő nemzedékek születése előtt történt. Ez a kegyelet juttatá a hálás utódok emlékezetébe az ötven év óta porló jeles írót is, ki korá.