Fővárosi Lapok 1881. március (48-73. szám)
1881-03-01 / 48. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 48. számához. szegedi paraszt menyecskének, akár előkelő rokokó hölgynek öltöznének; az exotikus virágokat, a fényes atelierk e nélkülözhetlen ékességeit, egy-két szerényebb pálma képviseli; a nehéz keleti szőnyegeket egyszerű oláh pokróc pótolja, melynek csinos rajzainak valami németalföldi gobelin dessain-jét kell helyettesíteniök. Sőt a régiség- és fegyvertárnak is megvan már a magva: néhány tőr, régi porcellán-csésze és bronz-szobrocska szerény gyűjteményében. Mindez oly kedves, igénytelen és mégis csinos, hogy az ember szívesen időz köztük. S ez a fő !]A művésznek igen üdvös arról gondoskodnia, hogy a hely, hol dolgozik, marasztaló hatással legyen rá, különben csökken a munkakedv, s hamar unottá válhatik a festőállványt. Tölgyessy Arthur szívesen időz a magáé előtt. Csak e napokban fejezett be egy »Alföldi mocsár« című képet, melyet szintén a már említett műbarát számára festett. Az alföldi tájak rendes requisitumai: homályos víztükör, melyen kacsák értekelnek, melancholikusan sötétlő gémes kút, a háttérben a magányos szélmalom, fehérlő parasztház, fölötte a pirosas hold, melynek sugarai beragyogják a láthatárt: mindezeket érdekes elrendezésben, találó hangulat által élénkítve tünteti föl a kép, mely vázlatos kidolgozása mellett sem téveszti hatását. Láthatólag nagyobb gonddal festi a fiatal művész »Csárda előtt« című terjedelmesebb kompozícióját, mely a tavaszi kiállítás egyik érdekes darabjának ígérkezik. Messze terjedő síkságon áll a csárda, melyre a déli nap önti sugárözönét. A széles országúton lovas ember áll, kihez parasztmenyecske közeledik, sajtárral, kezében, hogy a paripát megitassa. A csárda árnyékában borozó parasztok mulatnak. A természet szorgalmas tanulmányozásának e képén adja legjobb jelét a festő; a hálás feladatot azért sikerrel is oldja meg. Mikor a »Szabó-udvar «-t, elhagyjuk lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson a »két dudás egy csárdában nem fér meg« példabeszéde. A képírókra ez nem áll, íme három is milyen békességben működik együtt. A megyei bál. (Neh.) A szürke megyeház erősen megvasalt kapui csikorogva nyíltak meg szombat este Karneval tiszteletére, kinek nagy számban özönlő híveit, kifent bajuszú, cifra zsinóros dolmány és marciális huszárok sorfala közt kísérte fel a sürgő rendezőség. A hajdani »tekintetes karok és rendek« méltóságos színezetű ülésterme régen látott már szilaj vigságot, falai régen visszhangzottak a csiklandós zene csalóka melódiáitól. Az öles hosszú olajfestmények nagyjai, mint megörökített alakjai a letűnt dicső kornak, némán bámultak bele a csillogó sokadalomba s a Irakba bújt fiatal modern »audiatok« uralomra jutott, hatalmaskodó seregére. A megye intelligenciája, igazi hautevoléeja, a környék nemes családjainak, a gazdag birtokos-osztálynak szine-java gyűlt össze most itt, nem ugyan hangzatos célú határozathozatalra, hanem a haldokló tánc-saszontól fényes búcsút venni. Jól esett a szemnek az egészségtől viruló sok vidéki arc. A megtestesített eszme sikeres kiviteléért köszönetet érdemel a fáradhatatlan rendezőség, mely válogatottságban és jókedvben harmonikus, egészet képező társaságot igyekezett és tudott is összehozni. Sok szép mulatságot feljegyeztünk már e farsang krónikájába, de magyarosabbat, fesztelenebbet aligha egyet is, és ez nagy szó, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a közönség a szélrózsa minden irányából sereglett ide. A dísztermet körülölelő hivatalos helyiségeket ez alkalommal társalgó és éttermekké alakíták át. Az annyi fontos titkot rejtegető telekbirtokok protokolumai eltűntek a kandi szemek elől a faasztalokról s helyöket a konyha remekei foglalták el, nem kis vigaszára a tánctól fáradt (minő próza!) éhezőknek. A táncteremmé varázsolt ülésterem ritkította párját; örökzöld fenyves gályák és széles levelű délszaki növények csoportjai díszítették a sarkokat, az aranyrámás képeket hatalmas levélfolyondárok futkosták körül; a gazdag világítást ragyogó csillárok gyertyái és szeszlángok szórták szét, fényárban úsztatva a síkos parketet, melynek állítólagos lejtősségét a legrohamosabb keringőkben sem vettük észre. A gondos és gavallér rendezőség a körtáncokra és négyesekre a népszínház zenekarát fogadta fel, s így a pihenők és szünetek alatt az őszbe csavarodott, kedélyes táblabiró bácsik Patikárus Miska és Ferkó zamatos nótái mellett fűzték az egyik kedvderítő adomát a másikhoz. A háziasszony Földváry Mihályné úrnő, az általánosan szeretett alispán kedves neje volt, ki ez alkalommal széles csipke-diszt barna ruhát viselt. Körében láttuk gr. Teleki Sándornét, Jankovich Miklósnét, Beniczky Lajosnét sat. Megjelentek a notabilitások közül: Tisza Kálmán, kit zeneszóval fogadtak, Pauler Tivadar, Péchy Zsigmond (sárosi főispán) Ivánka Imre, Tisza Lajos, Péchy Tamás, gr. Szapáry István főispán, Grhyczy Béla és Szabó honvéd tábornokok, Földváry Mihály alispán, Hyeronimi Károly, * Degré Alajos, Dalmady Győző, Apponyi Albert gróf sat. A négyeseket öt nagy colonneban mintegy száznegyven pár táncolta. A táncosnőkről ilyen magyar névsort is ritkán hozhattunk még: Jeney Vilma, Talsoviczky Ilonka (Nagy-Kőrösről), Egressy Gizela, Voigt Ilonka, Sziklai Margit, Placzer Teréz, Zlinszky Irma, Houchard Ottil és Tahy nővérek (Gombáról) Szabó Fanny (Félegyházáról) Köpf nővérek, (Piliscsabáról), Ivánka Öllő Jolán, Földváry Erzsi és Klára, Fülöpp Ida és Mariska, Kovásznay Kovács nővérek, Balogh Piroska, Szűcs nővérek (Gombáról), Nyáry Búza (Tótfaluról), Sziklai, Takács, Halmy és Farkas nővérek, Hader Margit, Szilassy Juliska, Degré nővérek, Kovács Auguszta, Szabó Ilona (Irsáról), Péchy Vilma, Mihályffy Irén, Rudnyánszky Erzsike, Mátyássy nővérek, Bakita Jolán, Niczki Ilona, Zlinszky Lujza és Róza (Dabasról), Sturman Aranka (Borsodból), Bogisich Ilka, Kees Karolina, Bilberger Józsa (Tahi Tótfaluból), Koller Etel, Galgóczy Mariska, Baky Ottil, Sárközy Teréz, Csáky Jolán, Tassy Mariska, Jankovich Erzsi, Troll Jozefin (Vadasról), Bujanovics Mari, Steinbach Sarolta, Mihályffy Ilma; továbbá: Jezovics Kornélné, ifj. Szilágyi Lajosné, Dalmady Győzőné, Valkay Imréné, Jamniczky Sándorné, Péchy Tamásné, Szilassy Jánosné, Nagy Izsvánné (Dabról), Csákberkyné, Tahy Istvánné, Máy Árpádné, Máriássy Manóné, Konkoly Józsefné, Halász Zsigáné (Alsó-Dabasról), Hindy Gézáné, Viczián Ádámné, Bellaágh Imréné, Koltay Egyedné, Csepely Imréné sat. Az utolsó napjait élő farsangnak méltó koronája volt e kitűnően sikerült bál. Fővárosi hírek. * A nemzeti színház tegnap a német múzsának hódolt. Schiller »Don Carlos«-át adták elő, nem csak jobb fordításban az eddiginél, hanem nagyobb műgonddal is. Régebben annyira megcsonkíták e drámai költeményt, hogy az már a lényeg rovására esett. Most a lényegest mind láttuk, de el is tartott az előadás egy negyed tizenkettőig, ami elég erős próbára tette Schiller legnagyobb tisztelőinek türelmét is. Mindamellett a vége előtt nem sokan távoztak abból a nagy közönségből, mely még a zenekari helyeket is sűrűn foglalta el. A siker legteljesebb koszorúja Nagy Imrét illeti a címszerepben. Nemes ifjúi hévvel fejezte ki szerelmét mostoha anyja, a királyné iránt és az igaz barátság melegét Posa marquis-val szemben eltalálta az indulat igaz hangjait akkor is, midőn szívtelen, rideg atyja ellen ki-kitört. Méltán részesült a sok tapsban és kihívásban. Jászai Mari asszony ideális szabatossággal játszotta a királynét, ki szerelmén uralkodni tud a kötelesség és méltóság érzetével. Bercsényi Posa marquis-ja nem volt teljes ábrázolás. Az értelem megvilágító, de a képzelem nem melegíté át. A gondolatszabadságot kérő beszédet hatással mondta. Helvey Laura k. a. Eboli hercegnőjében művészi mozzanatok voltak,de legtöbb tapsot mégis spanyol daláért kapott. Kovács Gyulának a zord, indulatos, féltékeny király, e vértelen alak személyesítésével kellett megküzdeni. Sokszor jól eltalálta a kifejezést, de életet ez absztrakt alakba nem önthetett. Mint műfordító teljesebb sikert aratott. Feleki ábrázolta a fanatikus vén bíbornokot. Egressy Ákos, mint Alba, jó masque volt. Györgyné asszonynak pedig nagyban sikerült egy igen komoly elenést, (midőn a bukott Ebolitól búcsút vett,) mulatságossá tenni. Legalább nevettek is egyszer. * Gyászhír érkezett Szombathelyről: Szabó Imre püspök meghalt, tegnap reggel öt órakor, két havi betegség után. Az egyház kitűnő főpásztort, a haza egy rendíthetetlen fiút, az irodalom buzgó munkást, a társadalom egy magyar szívvel, kedélylyel megáldott férfit veszít benne. Az akadémián, tiszteleti tag lévén, gyászlobogó hirdeti elhunytak Még nem volt több hatvanhat évesnél s bár az utóbbi időkben gyakran gyöngélkedett, ki gondolta volna, hogy az utolsót járja. Múlt nyáron lelkes elnöke volt a természettudósok és orvosok nagygyűlésének, őszszel pedig kisebb munkát irt, »Jézus élete és tanítása« címmel, mely most van sajtó alatt. A pálya, melyet megfutott, gazdag érdemekben és emelkedésben. Veszprémmegyében, Békáson 1815-ben született s áldozárnak 1837-ben szentelték föl. Midőn a veszprémi papnevelő intézetben aligazgatóként működött, már irodalmi tevékenysége által is kitűnt. Később a pesti egyetem hitszónoka lett, de ez állásától 1850-ben hazafisága miatt meg kellett válnia. Ekkor iszkáti lelkész lett s háza jó magyarok kedvelt gyűlhelye. Mihelyt virradt, 1862-ben Pápa választa meg képviselőnek. Nagy mértékben bírta Deák becsülését, kinek pártjához tartozott szívvel, lélekkel. A közoktatási tárcánál 1868-ban tanácsos, 1869-ben veszprémi kanonok, 1870-ben pedig szombathelyi püspök, majd belső titkos tanácsos lett. Köszvénybajait, enyhitni nyarankint Hévvizre járt, honnan megújúlt erővel tért gyakran vissza. Kitűnő egyházi szónok vala s a tanügy buzgó előmozdítója volt. Már hittanhallgató korában élénk részt vett a papnevelő intézet »magyar egyháztörténelmi egylet« alapításában, itt aztán a »Regélő«-be és »Religió«-ba, »Őrangyal«-ba, 1847- ben pedig a »Katholikus Néplap«-ot indítá meg. A kath. nép számára »Tanácsadó« című kézi könyvet irt. »A zsellér leánya« és »Az elveszett fiú« című népbeszélyeit a Szent-István társulat adta ki. Sokat irt politikai lapokba is, mindig tősgyökeres magyarsággal és hazafias szellemben. Egyházmegyéjében a magyarság terjesztésének zászlóvivője vala. Nagy kár, hogy ily hamar elvesztettük s ma már nem munkásságára, hanem hamvaira kell áldást mondanunk! * A Deák-szoborbizottság vasárnap ülést tartott Szlávy József elnöklete alatt. A főtárgy az volt: álló vagy ülő legyen-e a szobor. Mivel nemcsak műbarátok, hanem Huszár Adolf maga is az álló mellett vannak, albizottságot küldtek ki, mely megtekintve a művész álló és ülő mintáit, véleményt adjon a bizottságnak. A kiküldöttek ezek: gr. Andrássy Gyula, Keleti Gusztáv, Pulszky Ferenc, Ráth György és Tisza Lajos. * Személyi hírek. A királyné ő felsége kétszáz forintot adott a ferencvárosi templom egyházi díszítményeinek beszerzési kölcsöneihez. — Trefort miniszter felhatalmazást kért a királytól, hogy a görög-kath. magyar püspökségnek Hajdú-Dorogon való felállítása végett megtehesse az előkészítő lépéseket. — Wiltné asszony mellhurutja oly súlyos,hogy pár hétig semmi esetre sem énekelhet. — Bessarabics Sándor honvéd ezredes, a honvédelmi miniszterrel némi összeütközésbe jővén, a Ludoviceum igazgatásától visszalép s utódjául Pacor ezredest, József főherceg segédtisztjét emlegetik. — Delibes Leó tegnap este megérkezett már zongorapróbát tart »Jean de Nivelle«-jéből, szombaton pedig »Sylviá«-ban a zenekart igazgatja. — Haynald Lajos bibornok betegsége erős mellhurut, mely már engedni kezd makacsságából. — Lukács Béláné szül. Gajzágó Fatime urhölgy, az egyetemi ásvány gyűjteménynek szép leveles termés-aranyat adott, mely főkép a lelhely (Zalatna mellett Vujkov) ritka volta miatt nevezetes. — Liszt fölvette tanítványai sorába Simay Rozália kisasszonyt, Siposs Antal zeneintézetének eddigi növendékét. — Pulszky Ferenc, ma este fél nyolckor a sugárúti klubban tart felolvasást »Angol felolvasók, angol reporterek s angol viszonyok« címmel.— Rácz Gerő pénzügyminiszteri fogalmazó titkárnak neveztetett ki. — Wendler Frigyes belügyminiszteri titkár meghalt tüdővészben, 40 éves korában. — J e sz 11 György pénzügyi szemlész, ki két embert saját élete kockáztatásával mentett ki egy bedőlt épület romjai alól, ezüst érdemkeresztet kapott. * Könyvek: Arany János »Aristophanes«-ének utolsó kötete megjelent az akadémia kiadásában; »A nők ünnepe«, »A nőuralom« és »Platós« című vígjátékok vannak benne; a kötet ára két forint. — Schiller »Don Carlos«-a, E. Kovács Gyula fordításában megjelent a könyvpiacon is, igen díszes kiállításban, Aigner Lajosnál, ára harmadfél forint. E fordításról elismeréssel kell szólnunk. A nyelvnek van ereje, páthosza, színe. Hibákat a verselésben is, a kifejezésben is lehet kimutatni, de aki fontolóra veszi, hogy minden műfordítás oly alku dolga, melynél sokszor egy előnyt a másikért föl kell áldozni, egészben véve dicsérettel nyilatkozik e nagy drámai költemény magyarra tételéről. Kovács Gyula a mihez csak fog, hévvel, tárgyszeretettel teszi. Mint a könyv végére írt tanulmánya mutatja: különösebben is lelkesedik Schillerért, az idealista költőért. E lelkesedésben van túlzás, de nem hibáztatjuk értte, mert a nehéz munkához ez kölcsönzött neki kitartást, kedvet, melegséget. A könyvet Mandel Pál képviselőnek, egykori kedves tanulótársának, huszonnyolc éves barátságuk emlékjeléül ajánlotta. — Egészen hasonló alakban s finom papíron adta ki Aigner L. a Széchy Károly »Szép Ilonka« című tiz énekű verses regényét is, az író fényképével. E sok gonddal irt munka pályázott az akadémia kétszáz aranyos Nádasdy-díjára s nem győzött. Szerzője nem e miatt, hanem azért szólal fel az előszóban, mivel bírálói az érzéki gyönyörök kiszínezését s a társadalmi erkölcsök lábbal tapadását rótták meg benne. A szerző ez ellen tiltakozik. Művének irányzata — úgymond — az, hogy megmutassa a nőnek, mikép a családi kötelékeken kívűl nincs maradandó üdve; hogy megmutassa az anyának, mikép gyermekét elhagyva, nem érdemli, hogy később az iránt való szeretetével kárpótolhassa magát; hogy megmutassa a vénnek, mikép érzéki önzése a bűnnek természetes előmozdítója; az imádónak, mikép tiltott után igaz boldogságot nem remélhet ; a munkának egész iránya tehát éppen tiltakozás az erkölcsi könnyelműség ellen. A könyv ára 2 frt. Első nagyobb költői műve ez a »Bessenyei« életkrójának, ki jelenleg kolozsvári tanár. * Szalon. Majláth György országbíró budai termeiben fényes estély volt vasárnapra virradó éjjel. A legelőkelőbb társaság gyűlt össze, melyet a házi úr és neje és lányai: Majláth Sarolta s őrgróf Pallavicini Edéné a legfinomabb vendégszeretettel fogadtak. A vendégek közt voltak Tisza Kálmánné s lánya Paula, gróf Andrássy Aladárné, herceg Odes