Fővárosi Lapok 1882. november (251-275. szám)
1882-11-01 / 251. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 251. számához. Véges játékán legeltetjük szemünket, azalatt a kikötő másik részén veszedelem, élethalál-harc foly; a kikötni akaró hajók küzdenek a rémítő ellenséggel. A Quarneroba bejutott hajók közül csak négyet lehetett megmenteni, öt hajót a vihar hullámsírba temetett. Az első hajnalban veszett oda. »Arfacsad« osztrákmagyar bárka volt a szerencsétlen. A szél oly dühhel csapta oda a parthoz, hogy derekában törött ketté s elsülyedt. A második áldozat volt »Andrieh« osztrákmagyar brigantin, Steffich kapitánynyal. Már közel volt a kikötéshez; ott himbálta a hullám, hol a torpedo-gyár előtt a »Psara« görög gőzös horgonyozott, s bár ez látta a veszélyben forgó és rimánkodva segélyért könyörgő hajót s módjában is lett volna megmenteni , közönyösen nézte a borzasztó küzdelmet, mely a szép hajót utoljára is megtörte és elsülyesztette. Szerencse még, hogy a hajó személyzete megmenekülhetett. A harmadik hajó a »Dunaj« portorei osztrák-magyar brigantin volt, Blasevich kapitánynyal. Felvont vitorlákkal jött a kikötő felé s már elérkezett a »Psara« irányába, midőn az orkán, belekapaszkodván kifeszített vitorláiba, oldalvást fordította és úgy játszadozott a háromárbocos hajóval, mint szellő a pehelylyel. Megrendítő volt e látvány. A kapitány felvonatta a vészjelző és segélykérő lobogókat, bámész nézők sereglettek mindenfelé, de segítség sehonnan sem ment. A »Psara« kapitánya embereivel a fedélzetről nézte a szörnyű küzdelmet, de nem gondolt segítségre. A kínos jelenet éppen a tengerészeti akadémia előtt folyt, midőn az akadémia derék parancsnoka, Kronnawetter sorhajó-kapitány a rendelkezésére álló erőkkel megkísérte a mentést. A hajó sorsa azonban a pusztulás volt, csak az emberek életét lehetett megmenteni, minden egyébb oda veszett. A hajó kapitánya, látván az elkerülhetetlen végveszélyt, felhúzatta a díszjelvényeket, az ünnepi lobogókat s partra kerülvén embereivel, pár perc múlva a »Dunaj« recsegve-ropogva sülyedt a bősz elem sírjába. Mint díszruhában harcoló hős, hanyatlott össze a szép hajó, csak főárboca látszik ki a hullámokból s rajta leng a diszlobogó, melyet most is összevissza cihál a fergeteg. A harmadik hajó elpusztulása után segítség jött a kikötőből. A »Hebe« Lloyd gőzös, mely kevéssel előbb érkezett ide, az újabban érkező hajók elébe indult, hogy mentse a menthetőket. Az »Ida« hajót szerencsésen be is vontatta a kikötőbe, de másodszori expeditiója már nem sikerült. A »Commendatore Tonello« vesződött a felzúdult hullámokkal. A segítséget kérő hajó megmentésére siető »Hebe« meg is próbálkozott a nehéz feladattal, de látván, hogy maga is veszedelemben forog, mialatt segíteni akar, végre elvágta a mentő kötelet, melylyel a hajót magához vonta; sorsára hagyta a »Tonellót«-t. Ezt a szép nagy hajót, mely három nagy árbocával máskor oly büszkén siklott végig a hullámokon, most úgy dobálta a vihar hullámról hullámra, mint valami dióhéját. Pusztulása elkerülhetetlen volt. Be is következett, száz meg száz embernek szeme láttára. A hajó legénysége nagy küzdelem után szerencsésen kijutott a szárazföldre, de a hajó iszonyú erővel a parthoz vágódott és szilánkokba törve került vissza a tengerbe. Egy darab árboc, egy-egy deszka és végtelen apró töredékek bobták el a habzó hullámokat. Ezalatt a kikötő-építészet gőzöse, a »Magyar«, Sziklássy kapitány parancsnoksága alatt küzködött a hullámokkal, hogy az érkező hajókat megmentse. Meg is mentettek két olasz bárkát és két trabuccolót. Azóta e gőzös folyton résen áll és várja a segítséget igénylők feltűnését. Aggódva nézünk a távol sötétlő láthatárra, melyet néha egy-egy villám cikázása világít meg, nem jön-e újabb áldozat közelünkbe? Borzasztó ez a nap a fiumei kikötő történetében. Ehhez hasonló pusztítást a tenger még nem mivelt Faimében. Hogy mit hoz majd az éjszaka, félve gondolunk rá, mert a vihar még tovább tart, bár ezután már mégis inkább remélhetni csillapodást, mert az eső is megeredt. Olyan zápor zuhog, melyhez hasonlót csak itt láthatni. Ez a sirokkóval jár, elvárhatatlan kísérője. A délre nyíló ablakokat oly erővel csapkodja, hogy majdnem bele törnek. A tenger, a zápor úgy elborították városunkat, hogy mindenütt vízben gázolunk. Várva várjuk, hogy már egyszer egy kis bóra jöjjön és megszüntesse ezt a vízözöni állapotot, mely voltaképen már két hónap óta tart. Egyedül a bóra lehet szabadítónk, az a vihar, mely el szokta űzni a sirokkót, hogy aztán maga uralkodjék a maga módja szerint. Amig a sirokkó tart, esőnk van és meleg időnk, Hőmérőnk 15—16 fokon áll. Jöjj tehát, fagyos bóra, ments meg ettől a nyomasztó álmos, esős időjárástól! Erődi Béla gyár tájképei ugyanis ez idő szerint néhány hétig megint német szok árjában úsznak a magyar nyelv és tudományosság fejlesztésére hivatott csarnokban. Tegnap este kivételkép magyar ének- és zongoraszó hangzott benne, mert a társaság tegnapi ülése nem csak felolvasásokból, hanem egy kis hangversenyből is állt. S nem sok hangversenynek van oly nagy közönsége, mint ennek volt. A szép nem seregestül foglalt el minden ülőhelyet s a társaságnak ezúttal megjelent húsz tagjából legfölebb tizenöt kaphatott támlásszéket, a többit az emelvénynél fölállított zongora lábához, a lépcsőre települt le. Jelen volt Majláth György alapító tag is, egyik felolvasásban az ő atyjáról szintén kegyeletes megemlékezés lévén. Hunfalvy Pált és Szigeti Józsefet, kik betegségükből csak az imént épültek ki, szintén a tagok közt láttuk. Először is Gyulai Pál elnök tett jelentést arról, hogy a társaság által múlt szerdán kiküldött bizottság, melynek feladata volt javaslatot adni az Arany emléke megörökítésének módjairól, azt a véleményt adta, hogy a társaság csatlakozzék az akadémiához, mely már a szoborügy élére állt. Ennek helyeslése után, a titkár felolvasta gr. Lónyay Menyhért akadémiai elnök levelét, melyben felszólítja a társaságot, hogy a szoborbizottságba válaszszon négy tagot. Az elnök előterjesztésére Pulszky Ferencet, Tóth Lőrincet, Degré Alajost és Vadnai Károlyt választák meg. Majd Beöthy Zsolt titkár jelente be, hogy Királyi Pál száz forinttal az alapítók közé lépett, Horváth Döme utján pedig a társaság ereklyetára gyarapodott Kazinczy Ferenc két hajfürtjével. Ezzel kapcsolatban a titkár indítványozta, hogy a társaság birtokában lévő számos érdekes irodalomtörténeti ereklyét ezentúl ne vonják el a közönség szemétől, hanem üvegszekrényt készíttetve, abban állítsák ki közszemlére a Kisfaludy-teremben. Ily után meg lehet vetni egy ilynemű nagyobb ereklyetár alapját, mert a felbuzdult nézők, kik hasonló emlékeknek vannak birtokában, bizonyára szaporítani fogják az ereklyetárt. A társaság elfogadta a helyes indítványt. Első felolvasó Vadnai Károly volt, ki Endrődi Sándornak »A homályban« című, székfoglalóul írt költeményét olvasta föl. Dallamos versek festik benne a lelketlen kort, melyben »szárnyát töri a tiszta ideál«, de a költő hisz egy szebb kor jöttében, melyet ódás lendülettel üdvözöl. A nemeshangu költeményt, melyet vasárnapi számunkban fogunk közölni, élénken megtapsolták. Beöthy Zsolt töredékeket mutatott be gróf Szécsen Antal egy újabb tanulmányából, melyet »Az 1839—40 diki országgyűlésről« a »Budapesti Szemle« számára irt. Mint a mélyelméjű iró minden dolgozata, ez is igen értékes. Azt mondja ez országgyűlésről, hogy az az államférfiúi törekvések országgyűlése volt, mely első vette föl az 1792-dikinek elejtett fonalát. Nem csupán a rideg jogi, olykor prokátori szempontok lettek benne irányadók, hanem magasabbak is. A felolvasott részekben a szerző jellemzi a lángeszűs korán elhalt Dessewffy Aurél grófot, Deák Ferencet , a szelíd komolyságú Majláth Györgyöt (a mai Majláth György országbíró nagy tiszteletben állt atyját, gróf Széchenyi Istvánt és herceg Metternichet. E két utóbbinak arcképezésében szerzőnk ecsete nem egyformán fogott. Széchenyi fénye mellé odaveté az árnyékot is, de Metternich hercegre (aki pedig roppant hosszú és hatalmas kormányzása alatt semmi olyast nem alkotott, ami túlélhette volna őt magát, csupamerő rózsaszín festéke volt. Bajos dolog volna elhitetni, amit Szécsen állít Metternichről, hogy »távol volt tőle minden ellenszenv Magyarország és annak jogaival szemben«. Tán még a horvátországi magyargyűlöletnek hamar kikelt magvát is csupa hazánk iránti rokonszenvből vetette el! Osztatlanabb tetszés jutott a Szász Béla költeményének : »A kivándorlókhoz.« A hazai föld meleg szeretete szól belőle, s a kiköltözőkhöz intézett e végsorok : »Csak menjetek, szél fújja el nyomotok, Édes anyám, én kebleden maradok ! — s zajos tapsot idéztek elő. Bartalus István volt az utolsó felolvasó. A népdalok egyetemes gyűjteménye sajtó alá készített harmadik kötetét ismertette. Noha — mint mondá — még az első két kötetből is maradt meg vagy 70—80 példány, ideje, hogy a harmadik is napvilágot lásson. Ebben lesznek balladai dallamok és játékdalok is. A három kötet 300 dalt (melódiástul) tartalmaz. Bartalus felolvasás közben részint a maga zongorázásával, részint a jó bariton hangú Láng Fülöp énekében mutatta be a kiválóbb dallamokat. Láng kenetes stílben éneklő a múlt század elején termett »Rákóczi imádságá«-t és »Kádár Kata« balladáját, jellemzős módon egy erdélyi elbeszélő dalt, majd a »Rongyos csárda, nincs teteje« kezdetű nótát, az Ányos Pál »Szomorú csillagzat«-át s egy pár újabb keletű dallamot. Megtapsolták mindannyiért. Derültséget is idézett elő egy furcsa gúnydallal, melynek szövege ez : »Ama hires Atillának — nek-nak, A nagy Bendegúz fiának — nek-nak, Csak nevének hallására — re-ra, Kibújt a tótból a pára — re-ra.« Bartalus magában is zongorázott néhány dallamot, melyek közt »A hodosi biró lánya« igen értékes nóta. Egy pár nagyon is ismert nótát, (például a »Végig mentem a töltésen« kezdetűt, melyet »Mert nincs minden lánynak kút az udvarában« szövegre úgyszólván mindenki tud,) bízvást elhagyhatott volna, mert a sok, ha jóból is, csökkenti a hatást. A tapsot azonban a buzgó dalgyűjtő minden esetre megérdemelte, valamint azt a köszönetét is, melyet a társaság nevében Gyulai Pál mondott neki és Láng Fülöpnek. Végül a titkár jelente be, hogy a bírálók három fordítást fogadtak el a magyar Moliére utolsó kötetébe : »A féltékeny Barbouille«-t, a »Röpülő orvos«-t és a »Pompás kérők«-et. A két elsőt dr. Toldy László fordította, az utolsót Perényi István. Ezzel vége lett a havi ülésnek, melyen a közönség érdeklődése oly melegen nyilvánult, hogy még a terem levegője is majd jobbot vetett tőle. Kisfaludy-Társaság. (Októberi ülés.) (L.) A múlt hétről — közgyászunk miatt — elhalasztott ülést tegnap este tartották meg az akadémia üléstermében, mely most az osztrák delegáció tárgyalásaira van berendezve. A Széchenyi, Kazinczy, Kisfaludy Károly márvány mellszobrai s a Ligeti ma 1561 Fővárosi hírek. * Az Arany szobrára szerkesztőségünkhöz a »Haris, Zeillinger és társa« című cég tulajdonosai : Szpesák Károly és Kiss Kornél urak tiz forintot küldöttek. Ez 1826-ban alapított cég, mely »A kék csillag «-hoz név alatt régóta igen ismeretes, újabban abban a kitüntetésben részesült, hogy a »József főherceg udvari szállítói« címet kapta meg. Ugyane cég az, melynek felhívására Arany János temetésének óráiban számos tekintélyes üzlet be volt zárva, Debrecenből Krecsányi Ignác színigazgató küldött hozzánk a szoboralapra harminc forintot, mint az október 27-én Arany János emlékezetére tartott »Hamlet«-előadás tiszta jövedelmének egy részét. * Felhívást adott ki Ráth Mór »Arany János összes művei«-re. Úgy adja ki, a mint azt maga a nagy költő megállapita és berendezte. Költeményein kivűl benne lesznek a prózai művek és a műfordítások is Shakspeare-ből, Arisztofanesből is. Nyolc nagy fűzött kötet lesz, mégpedig igen méltányos előfizetési feltételekkel. Az egésznek ára csak tizenhat forint, s ennek fele az előfizetés bejelentésekor, másik fele az ötödik kötet átvételével fizetendő. A kiadó komoly becsvágyat fektet arra, hogy a remekművek méltó külsővel jelenjenek meg. A felhívásban szomorú hang is nyilvánul. Azt mondja benne Ráth Mór, hogy alig bír megküzdeni a csüggedéssel, midőn a közönség csekély részvétét tapasztalja önzéstelen vállalatai iránt. Mélyen hiszszük, hogy most nagy részvétet fog tapasztalni, mert az a művelt magyarság, mely annyi koszorút küldött a ravatalra s atlakozik a szoborra, bizonyára a legfőbben tanúsítani fogja nagyrabecsülését, abban t. i. hogy megveszi a költő remekeit. E nyolc kötetnek egy művelt magyar ház asztaláról sem szabad hiányoznia. Ráth Mór önzetlenül vállalkozott kiadásukra, mert a tiszta jövedelmet az érc-szobor költségeire adja. A közönségtől függ, hogy mentül többet adhasson arra. Sőt, ha mint hihető, nagy lesz a részvét, meghatja a költő méltó életrajzát is, mint megiratta egykor a Vörösmarty Mihályét. * »Tell Vilmos« ismétlésével fejezte be vendégszereplését tegnap este Bignio. A nagyszámú közönség gyönyörködött művészi énekében, férfiasan nemes ábrázolásában, tapssal, kihívásokkal fejezve ki tetszését, örömét. A harmadik felvonás végén nemzeti színű szalaggal ellátott pompás babérkoszorút is kapott a művész. Kétszeres öröm volt őt hallgatni tegnap. A színlapon még ott állt, hogy »vendég,« de mindenki tudta, hogy már a miénk. Tizennyolc évi távollét után ismét a nemzeti színház tagja lesz, hol nem csak a közönségre fog hatni, hanem tán ama operai tagokra is, kik a kiáltozás, erőltetés modorosságával és a mesterkélt játék követelő ugrálásaival vadászszák a tapsot. Bignio jó példa lesz a »bel canto« követésére. Szerződése, mint halljuk, három éve szól. És Hajós Zsigmonddal is, a jó magyar tenoristával, meg van már kötve, hír szerint, az előleges szerződés, mely teljes érvényre akkor fog jutni, ha januári vendégszereplése tetszéssel találkozik. Bartolucci gittorine k. a. uj szerződése még nem bevégzett tény. Ő évenként tízezer forintot kívánt, az intendáns pedig hat évre ötvenezeret ajánlott föl neki, ami nagyon is elegendő gage a fiatal énekesnő részére. * A magyar delegáció hadügyi albizottságában gróf Bylandt-Rheidt közös hadügyminiszter tegnap ismét érdekes felvilágosításokat adott a hadsereg újjászervezéséről. Hogy az átalakítást éppen most eszközük, annak egyik oka az, hogy a hadszervezet megbontására oly időt kell választani, mikor külbonyodalmaktól nem lehet tartani; most pedig emberi számítás szerint, a béke megzavarásától egyhamar nem lehet tartani, tehát felhasználják az időt a nagy munka keresztülvitelére. Másrészt a boszniai felkelés elfojtására küldött csapatok hazahozatala is alkalmassá tette a mostani időpontot, mert az illető ezredeket egyenesen az illető, számukra végleg kijelölt kerületekbe küldték s igy meggazdálkodták a kétszeri utaztatás költségeit. A hadügyér nyilatkozata szerint, a sereg harcképessége az új szervezet következtében ma már nagyobb, mint eddig volt. Több intézkedésre nézve a törvényhozás beleegyezése lévén szükséges. Tisza Kál-