Fővárosi Lapok 1884. február (27-51. szám)
1884-02-14 / 38. szám
— Takarodjék tüstént a szekerekhez. Mire először megjuhászodva, mikor tovább volt, lassú mormogással, majd végre panaszos kifakadásokkal sompolygott vissza. Bántotta mégis a csúfság és kivált a röhej, amellyel a szekereknél fogadták. — Szép két muskátli. Teringette, ki hitte volna, hogy liliomok. Az alispán leányai? Jó, de azért én mégis Terepetye Mihály vagyok. Mégsem kellene velem úgy bánni! Hiszen, ha jobban meggondoljuk, hát ki csinálja az alispánokat alispánokká ? Én, Terepetye Mihály? A lányok szerencsére nem hallották. Mari nevetni kezdett az elmúlt veszedelmen, Anna pedig most fakadt sírva. — Istenem, hogy jutottak ide kegyetek ? Ebben az öltözetben. — Virágokat szedünk és madárfészkeket keresünk. És erre nekünk ilyen ruhánk van. Tegnap varrtuk. Annának tetszett meg az itteni népiselét. Igaz-e, neked tetszett, te mondtad ? Anna a fejével bólintott szomorúan. — De minek jönnek ilyen messzire? — Anna mondta, menjünk megnézni a kireteseket. — Hogy tudták jövetelünket ? — Anna tudta. Anna most hirtelen kitörülte szemeiből a kényeket. — Nem igaz, én nem tudtam — mondá dacosan, megfogván kötényét, melyről tótos módra piros galandok csüngtek alá hátul, szájába vette, harapdálta a szélét. — Már most hát én haza kisérem magokat, utánam igazitom a szekereimet, ott etetünk a fürdőben s pálinkát veszünk a fogadóstól. Úgy is lett: a szekerek utánam jöttek lassan, én pedig a két lánykát kísértem a réten és mezőkön át. Langyos szél futkározott a füvek fölött, a kukoricaszárak kedvesen suhogtak körülöttünk. A nap bágyadt őszi derűjét öntötte a természetre. Minden mosolygott, még a felhő is, amint bolondozok fent, hol szétfutott száz kis darabra, hol összefutott egy szövetbe. A lányok mégis féltek tőle. Ejb nem is felhő aztán, hanem az angyalok csipkekendője . . . Némán mentünk egymás mellett. Egy-egy mondatot ha kiejtettem, az mind rossz tárgy lett egyszeribe. Akadozottan, szaggatottan beszéltünk. S valami nehéz, rideg fagy ült a szavainkon. — Nagyon meg voltam lepetve, kisasszony, hogy a nevemen szólított, azt hittem nem is ösmer. — Ah, hiszen találkoztunk már — azt hiszem . . . — Igen, igen, egyszer az alispán úrnál, de én azelőtt is sokszor láttam kegyedet. — Igen ? szólt vontatottan és ismét hosszú hallgatás következett. Mari valami dalt dúdolt nem törődve velünk. — Hanem tudja-e kérem, hogy ebben a ruhában nagyon csinos. — És ? kérdé lesújtó tekintettel. — És . . . hogy . . . mondhatnám . . . tulajdonképen elragadó szép. — Mondhatná ? Ah! (Gúnyosan felkacagott.) Hát ne mondja kérem. — Szent mennyei szüzecske — kiáltott fel e pillanatban Mari, hogy megyünk itt át ? Ahá ... a kedves Zsizsik-patak úgy kanyargott a riki réten, hogy éppen benn voltunk a hosszú patkójában. Előttünk szaladt visszafelé egy nagy darabon és nem eresztett át tovább száraz lábbal. A pallója is nagyon messze lehetett. Anna először nézett rám bizalmasan , de meghökkenve. — Mit csinálunk? — Jaj a piros csizmáink! sóhajtott Mari. — A lábuk a csizmákban is megfázhatna, nincs más mentség, kisasszonyok, mint hogy én viszem át magukat egyenként. — Hová gondol ? — szólt Anna ijedt hangon és fülig pirult. (De nem félhetett nagyon, mert legott hozzá tette hízelkedve, pajkosan: »Ugyan ide jött-e már a magok pálinkája.«) — Rajta kisasszonyok, ne kötekedjenek. Nincs itt más mód. Ha a pallónak kerülnénk, könnyen nekünk szalad az este. Mari rögtön ráállt, felfogtam s átvittem szerencsésen. Pedig nehéz volt, a Zsizsik alja meg nagyon ravasz, térdig süppedtem bele. De bántam is én! Dobogó szívvel tértem viszsza Annáért. Hátra szökött mint a zerge. — Nem megyek. — Kezeit elhárítólag emelte fel. — Nem jön ? feleltem s végtelen szomorúság tükröződhetett arcomon. — Nem, soha. — Ajkait összeszokta, mialatt az arca olyan sápadt lett, mint a marmancs virág. Lesújtva álltam meg, nem bírva szóhoz jutni. Úgy éreztem, hogy mindjárt meg kell halnom. Kezeimet leeresztettem, mintha el volnának törve, lábamat lassú reszketegség fogta el. Anna rám nézett mereven s elkezdett lassan csendesen felém lépegetni, mint az árny, egészen közel, közel, lehelletét éreztem arcomon. — No hát vigyen át — susogta szemeit rám emelve szelíden, álmodozón. — Anna — rebegtem fülébe, felemelve őt. Anna — folytattam hörögve, lázasan — elvitte ugye az arcképemet ? Keze nem volt szabadon, mert én fogtam mind a kettőt, fejét szokta oda roppant erővel ajkaimhoz, hogy ne szólhassak többet. — Tudja! Oh hát tudja ? — Kiáltá szivszaggatón s megeredtek szemeiből a könyek, amint a kis Zsizsik-patakon ávittem. Oh, hogy egyszerre kellett átéreznem azt, ami külön is egy életre elég gyönyörűség. A meleg könycseppeket, amint kezemre folytak szép arcáról, a karcsú derék szorításának édességét, a lábamhoz csapkolódó kurta szoknyácska ingerlő csiklandozását. Ringszínház az ifjabb Förstertöl, a hadparancsnokság palotája Doderertöl, a góthstylü templomok Schmidttöl, az északi vaspálya épülete Siccardsburg és von der Nülltöl, a délié Flattichtöl, az északnyugatié Bäumertöl és a Kursalon Darbentöl. Nem kell csodálkozni azon, ha e jeles művészek alkotása magukra vonták a kritika figyelmét, míg a Fischer von Erlach-tól valók már csak azért is, mert nagyrészt eldugott helyeken épültek , kissé figyelmen kívül maradtak. »Kissé«, mondom, mert ma Bécs már büszkén hirdetheti, hogy nemcsak belvárosa állja meg Európa bármely városával a versenyt, hanem a külvárosokban is vannak monumentális épületek, melyek mesterük hírnevét fenntartani hivatják. Ma már nem elégszik meg a nem profán szem azzal, hogy a bécsi boulevard ékes palotáiban gyönyörködjék, hanem oda törekszik a boulevard ama két részére, mely a Ringnek, ha ezt aranyövnek mondják, hát kétségkívül gyémántcsattya. Ez a két része az egymásba olvadó Franzensring és Burgring. A Schottenring és Franzensring közti Miksa-téren a huszonhárom évig épült fogadalmi templommal önmagának is emléket emelt Ferstel, ki a monumentális paloták sorát a Franzensring sarkán az új egyetemmel kezdette meg. A nagy művész nem érhette meg munkája befejezését, tavaly július 14-én meghalt. Az uj egyetem, melynek hossza 85 és szélessége 70 öl, nagyrészt olasz renaissance stylben van tartva és csak a középrész mutat némi francia motívumot, mit a domború mansardtető megkívánt. A két oldalrész mint hatalmas rizalit ugrik ki és stylszerű kupolákkal van fedve; sikerült a mesternek a földszintet az emelettel ízléses összhangba hozni a lent alkalmazott dór pilasterekkel és fenntalón féloszlopokkal. Az épület maga egy nagy udvart zár magába, melyet oszlopcsarnok vesz körül; a díszes rész a Ringre néz, míg a hátsó részben a gazdag könyvtár van elhelyezve. A könyvtár épülete önmagában véve is fölötte érdekes, mert a könyvszekrényeket vastraversek alakjában a falakba építették be. Az épület föld— Szeretem, Anna és örökké fogom szeretni. Mari vidáman szaladt felénk egy fogoly lepkével. — Feleljen kérem, feleljen hamar. Szemeit lesütötte és sóhajtott. — Igyekezzék valami lenni, hogy szerethessem. Ezek a szavak úgy csengtek fülemben, mint a harang, hallottam őket a riki malom kelepelésében, súgta minden fűszál, amelyet megtapostam a Zsizsiktől a fürdőig, hol már teljes rendben álltak a szekereink s hol búcsút vettem a leányoktól. Igyekeztem valami lenni ? Igyekeztem ? Mintha már nem igyekeztem volna eddig is! De mivé lehet egy szegény fickó, míg egy alispán lányáig fölér ? Rendes aljegyző tán négy év múlva. S mi az még ? Fejem égett, a gondolatok egymást kergették agyamban. — Hej, Terepetye Mihály, jöjjön ide! — Mit parancsol, téni uram ? — Számítsa csak össze jól, hány szavazatunk van._ — Összeszámoltam már. Százkilencven lélek. Bizony vékony választás leszen . . . — De jön még ahhoz a kerület alsó részéből is vagy nyolcvan, magában a székvárosban lehet negyven .... összesen százhúsz. Hm. Sokkal több a mienk . . . több is, mint kellene. — Mit csináljunk velök, téni uram, ha mind el akartak jönni ? — Hogy mit csináljunk ? Járja be őket sorba útközben s tanítsa be, hogy legalább jól ki tudják mondani reggelre — a nevemet. — Hej, haj! — rikkantott fel. — Hát mert nem mondta, hogy a nagyságos ur a követ, legalább meg nem eresztgetem akkor a hordóabroncsokat. — Mit? Hát maga eresztgette szét és tán maga fordította is fel a szekeret ? Terepetye Mihály büszkén hunyorított a szemével, hogy bizony ő volt. — Aztán miért tesz ilyeneket ? — Miért ? felelte megütközve. Hogy az uraké hadd fogyjon, — no meg tetszik tudni, a pompa végett.. Éjjelre szép lassan beérkeztünk a székvárosba. Minden rendben ment. Szavaztak a lelkek másnap, mint a parancsolat. Hatvan többséggel lettem képviselő. .... De hisz ezeket már méltóztatnak tudni a lapokból, eljegyzésemet is Annával. Sime most felgyógyul Pálly, és nyilvánosan gazembernek nevez a klubban. Én a segédeimet küldöm hozzá, de ő megtagadja az elégtételt. Elmondtam híven az esetet, miért. Egy golyóról van szó, tisztelt becsületbiróság! Vagy Pállynak irányzom, vagy a mellemnek. A becsületbírák összenéztek, az elnök rideg hangon mondá: »Kényes dolog mindenesetre. Legyen szíves képviselő úr elhagyni néhány percre a szobát!« . . . Ami aztán a határozatot meg a többit illeti, az már — bocsánatot kérek — egy másik elbeszélés szinti részének megoldása is igen sikerült, nagy tanulmány és gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki a beosztást ilyen nagy épületnél eltalálja és a kényelmes közlekedést lehetővé tegye. A bejárásnál, mely csarnokká van alakítva, festői képet nyújtanak a bolthajtások és az ezeket hordozó tíz márványoszlop. Két nagyszerű lépcsőház van a mellső épületben, melyeket azonban az oldalbemenetektől is könnyen el lehet érni s melyek a díszhelyiségekbe és az első emelet főhelyiségeibe, — a két melléklépcső pedig a hallgató termekbe vezetnek. Legérdekesebb helyiség a könyvtár, mely a párisi St. Geneviéve-könyvtárra emlékeztet, 520 olvasónak ad helyet és 320,000 kötetet foglal magába. A négy fakultás 46 hallgatóteremmel rendelkezik, melyekben 6000 hallgató fér el. A földszinti helyiségekben lesznek az irodák, a laboratórium, levéltár, földtani gyűjtemények, tornaterem stb. Ezután következik a városháza, Schmidttel. Az impozáns épület a modern góthika érdekes alkotása, telve eredeti motívumokkal. Ez a palota is három részre oszlik, csakhogy itt a középrész ugrik ki és egész széltében terjednek el előtte a lépcsők; középen nyúlik fel a torony, melynek csúcsán a vasból készült zászlótartó tekint le Vindobonára, míg a főtornyot négy apró tornyocska mintegy udvarolva veszi körül. Mindjárt az alsó csarnokban találkozhatunk a mester eredeti ötletével, ki a boltívek találkozási pontján a szükséges zárkőzeteket és rozettákat a polgármesterek és a tanácsnokok domborművű arcképeivel helyettesítette. A városház épülete szintén oszlopcsarnokos udvart vesz körül, honnan nagy veszibülbe jutni; nagyságánál fogva népgyűlésekre is nagyon alkalmas. Két díszlépcső és tíz melléklépcső vezet az emeletekre, a különféle helyiségekbe, de ezek túlnyomó része még nem kész. Az a körülmény, hogy a városháza a sorból mélyen beépült, lehetségessé teszi, hogy előtte csinos kertet ápoljanak, de az csak akkor lesz a körút valódi 246 folytatás a mellékleten. Bécsi tárcák. i. IT. Béts is. Bécs épitkezés tekintetében rohamosan halad újjászületése felé, joggal lehet itj Bécsnek nevezni. Az osztrák főváros mindenkor oly szerencsés volt, hogy az elsőrangú építőművészeket magához vonzotta és igy majdnem minden korban a legmerészebb mesterművek jöttek ott létre, napjainkban pedig már valóban csak egy arasznyi idő kell hozzá, hogy a bécsi boulevardon az utolsó követ is elhelyezzék és Romano terve testté váljék, melyen a legékesebb monumentális épületek képezzék a maradandó gyöngyöket. A tizenhetedik században Fischer von Erlach a Károly- és Pétertemplomok, a schönbrunni kastély és számtalan palota, Hildebrand a Belvedere, Martin d in Domenico pedig a két Liechtenstein-palota építésével maradandó emléket hagytak hátra; ezek csak a styl tekintetében térnek el Bécs újabb épületeitől, s háttérbe nem szorulnak, mert a modern építészek nem építenek a Bischer-féle irányban egyrészről és a kevés barockstylű újabb épületek, a régieknek magasröptű szellemben fogalmazott alkotásait túlszárnyalni nem tudják. Közel egy negyedszázaddal ezelőtt, 1859. szeptember 1-én szentesítette az osztrák császár a város nagyobbításának végleges tervét. Ez nap örök emlékű marad Bécs városára nézve, mert e napon született újjá. Romano a jelenlegi boulevard felépítését indítványozta a régi bástyafalak helyébe, javaslatát elfogadták és a jeles művész nyugodtan hunyhatta le szemeit mintegy két évvel ezelőtt, mert akkor már láthatta munkássága gyümölcsét. A belváros körül, a bástyafalak helyén gomba módra nőttek a szebbnél szebb paloták, míg a monumentális építményeket Liccardsburg és von der Null kezdték meg a nagy operával. Aztán következett a zenekedvelők palotája Hansentöl, a Rudolf kaszárnya, az osztrák múzeum Fersteltöl, a Fellner-féle Stadtheater, a gyászos emlékű