Fővárosi Lapok, 1885. április (22. évfolyam, 75-100. szám)
1885-04-01 / 75. szám
Az unokabátya bosszúja. (Francia elbeszélés.) Irta Daniel Bernard. I. — Kedves gyermekem, — szólt hozzám nagynéném, föltolva homlokára szemüvegét s a szokott bizalmas kifejezéssel tekintve rám, — tehát csakugyan tudni óhajtod, miért mentem én nőül a te Paillet nagybátyádhoz, a kinek olyan fakó-szőke haja volt s kinek egyéniségében egyáltalában semmi vonzót nem lehetett fölfedezni, kivéve jóságot kifejező arcát, mely némileg feledtette külsejének a hiányait. Hogy e kérésednek eleget tehessek, egész történetet kell neked elmondanom. Végre is, az öreg embereknek egyetlen kedvtelése: a múltak visszaidézése . . Oh, mily boldog vagy te, öcsém, hogy még nincsenek emlékeid! Tudd meg először is, hogy az első forradalom idejében — mert nem mostani dolgokról beszélek én neked — nem voltak még arcomon láthatók ezek az ocsmány redők, melyeket, a mióta csak ismersz, mindig láthattál s melyekről kétségkívül azt hitted, hogy velem születtek. A rémuralom korában én még csak tizenöt-tizenhat éves leányka voltam. Átalában úgy vélekedtek akkor felőlem, hogy csinos és szellemes vagyok. Arcképpel szolgáljak neked? . . Mire való volna ez? Hiszen, Diderot azt mondja: »mikor nőkről írunk, szivárványba kell a tollunkat mártani«. Mosolygó szem, finom, karcsú termet, rózsás arc . . Jól látom csodálkozásodat a fölött, hogy ennyire megváltoztam, de mindamellett, becsületszavamra állíthatom, hogy a csinos külső ama kellékei megvoltak nálam. Csalódnék aki azt képzelné, hogy ama politikai viharok alatt, melyek Franciaországban dúltak, a természet is gyászt öltött az emberi vétkek miatt. Soha sem volt az ég mosolygóbb, a mezők illatosabbak, mint éppen arémuralom tavaszán, mely oly sok vérrel termékenyítette meg a következő év tenyészetének a csiráit. Atyám és én gyakran kisétáltunk a tengerparthoz, feledni a Párisból hozzánk érkező szomorú híreket. Mindennap hallottunk újabb meg újabb szerencsétlenségekről , majd a szegény foglyok meggyilkolásáról, majd a király elitéltetéséről; közelünkben kitört a polgárháború; idegenek taposták a haza földjét s pénzügye hanyatlásnak indult. Atyám, aki már öregedni kezdett — mert én voltam utolsó gyermeke — a kétségbeesés emésztette, erőtlen kézzel fenyegette a távoli hullámokat, melyek a szemhatáron megtörtek és melyeket angol hajók szeldeltek. E hajóknak a körrajzát olykor, a nyugvó nap bíborfényében, észre is vehettük. Kérdezd meg a környék legvénebb embereit, öcsém, kérdezd meg, ismerték-e atyámat, Arduin Zakariás kapitányt ? Talpig derék ember volt ő, maga a megtestesült becsületesség. Valóban, soha, keresve sem lehetett tisztább jellemű, romlatlanabb szívű férfit találni. Atyám, mint tengerész fia s ő maga is tengerész, soha sem panaszkodott a sorsra, mely két ízben is megfosztotta fáradságosan, küzdelmek közt, veszélyes utazásaiban szerzett vagyonától. Egy ízben Indiából visszatért, elefántcsonttal megrakott hajóján, egy fövényzátonyon akadt fenn; a tomboló vihar összerombolta a hajó vitorláit; minden oda veszett, a hajósok életén kívül, kik a csónakokon menekültek meg. Máskor meg korzok foglalták el a hajóját, midőn gyanútlan közéjök elegyedett, mert nem tudta, hogy mig ő a világ másik részében utazott, Anglia és Franciaország közt hadüzenet történt. Mi, a többszöri csapásokat istenbe vetett bizalommal tűrtük, ama szilárd hitben, hogy nem hagy el minket és hogy kevésbbé szükséges fényűzésben, mint gyakorlatiasan, okosan élni, kötelességeinknek eleget téve. Mi nem szerettük a forradalmat; mindenki tudta ezt, de nem igen merték szemünkre vetni. Családunk nagy becsületben és tiszteletben állt a vidéken !.. De, különben is, mi közünk volt nekünk a régi kormányzathoz? Nem polgárok voltunk-e mi, »harmadrendbeli emberek«, mint ahogy akkor mondták ? Így tehát nyugton hagytak minket s e türelmesség megengedte nekünk, hogy különböző alkalmakkor némi szolgálatot tehessünk az üldözötteknek, elősegítve menekülésüket, olykor menedékhelyet is adva nekik. S mindez kettőnknek, nekem és atyámnak a terhe volt, mert nagybátyád, Paillet, aki nagyon gyáva annyi államát jelentik. A fehér házban Chester Arthur eddigi elnök podgyászait csomagolják és szállítják a vasúthoz, míg a Grover Clevelandéit nagy rakásra halmozzák egy korridorban, amire azt a hirtelen élcet csinálták, hogy be akarja bútorozni a fehér házat, mert nem tudja még, hogy azt az állam szokta tenni. A fehér ház egyemeletes épület, nagy négyszögü, simára csiszolt kövekből s fehérre van festve. Innét kapta elnevezését. Olyan, mint a magyar nemzeti múzeum. Mint minden elnök, Cleveland is itt fog lakni négy évig, két nővérével, kik közül az idősb férjes és két gyermek anyja, s pap bátyjával, kinek két fia van. Az alelnöknek nincs hivatalos lakása. Arthurnak rossz kedve volt, mivel Cleveland nem fogadta el az ebédre való meghívását, s az ünnepi Copély rendező bizottság ahelyett, hogy díszemelvényen az új elnök balján emelt volna számára hasonló helyet, csak tíz ülőhelyet küldött neki. Cleveland türelmetlenül járt fel s alá, s a fehér ház felé olyan kézmozdulatokat tett, mintha Arthurt szerette volna már onnan kidobni. A városba jött idegenek nagy része egész éjjel nem aludt, mivel szállást nem kaptak. Lehetett látni terhet hordó családapákat bőrönddel, szélpárnával, plaiddel, nap és esernyővel, néha égjük karjukon gyerekkel és szopóüveggel is, az egész családtól követve, s útközben a pajkos kérdést is hallva, hogy miért nem hozták el a gyermekkocsit is. Kidagadt nyakszirttel, elkeseredve barangoltak az utcákon. Az újságárus gyerekek kinálgatták a programmot s élő szóval magyarázták annak tartalmát. Előkelő tartásu és elegánsan öltözött uracsok és hölgyek közül kirítt egy-egy szocialista alak dühösen fésülve tiz ujjával a szakállát, hogy mért ne lehetne ő is elnök! Bor és sörmérésekbe temperenderek (mérsékletességi egyleti tagok) rontottak be, s bátra keltek a vendéglőssel, hogy ez nem akarja üzletét ezen a nagy napon bezárni. A hotelekben és szállóhelyeken a nép mint a hering úgy össze volt préselve. A jövevények számát másfélszázezerre becsülték. A déli tartománybeliek, nagy, széles karimájú kalapban s pókháló öltözékben, a vaskályhákhoz lapulva ültek, míg hidegebb égaljiak, nehéz téli gúnyában, hogy egy kis levegőt érezzenek, a léghuzamos ablakokban derékig kitolták magukat az utcára. A díszmenet utcáin az üzérkedők székeket állítottak föl csekélységért, csak három dollárért kínálva egy-egy ülőhelyet s a szenátusba és Capitoliumba szóló belépti jegyeket mesés áron adember volt, minden izében remegett, valahányszor egy-egy bujdosó érkezett hozzánk. • — Teringettél! — mondta atyám, — ha nő volnék, Paillet soha sem lenne vőlegényem! Tény, hogy gyávasága engem is nagyon boszantott s szégyellem, hogy unokahuga vagyok. Eszem ágában sem volt, hogy valaha férjemül fogadjam. A tavasz folyamában arról értesülünk, hogy isten, kit egy kiáltvány által nem létezőnek mondtak ki, »legfőbb lény« név alatt újra elismerték s a paradicsom szentjeit helyettesítették az uj hitvallás következő jelképeivel: Igazság, Jog, Erény, Barátság, Mértékletesség, Természet sat., melyekkel az ünnepek is jelölendők voltak. — A nyomorultak! — kiáltott föl atyám, e képzelgő jakobinusokra gondolva. — Épp oly nevetségesek ezek, a minő vadak s még ostobábbak, mint a minő kegyetlenek! Vedd elő a kalapodat, Fanny, s add ide a pálcámat; szabad levegőt akarok élvezni, s szórakozni, hogy kiverhessem a fejemből ama szörnyetegek ostobaságait. Egyetlenegy lelket nem lehetett látni ama kis város utcáiban, ahol akkor laktunk, ott az óceán partjain. Az emberek nagyobb része csöndesen megszorult a lakában, mint a farkasok a rengetegben; az élet nem nagyon rózsás volt a XVI-dik Lajos gyilkosainak atyáskodó kormányzása alatt. Ha komor arcot mutatunk, bizonynyal azt mondják, hogy a jó polgárokat nyugtalanítjuk; ha pedig vidámaknak látszunk, valószínűleg azt, hogy a Convent hadserege felől a határszélről rossz híreket kaptunk. Közönyös arcot mutatott valaki ? Rögtön ráfogták, hogy nem érdeklődik a közügyek iránt s ama gyanúsak osztályába sorozták, melynek megrontására elég volt valamely irigy ellenség vádja vagy a kémeknek mendemondák nyomán való bejelentése. Szótlanul ballagtunk atyámmal, szokott sétánk végpontja felé. Kigyózó ösvény vonult végig a tengerpart mentén, melyet itt-ott nehány csenevész tamarik bokor szegélyezett, néhol egy-egy kis ligetet képezve, mely mögött, a homokban szőllőültetvények voltak egészen a meredek partig, hol a lenyúló venyigéket olykor a tenger vize is nedvesité. (Folyt, köv.) ták el. Legolcsóbban jutott hozzá az, a ki valamelyik bámész polgártársnak a kezéből kikapta s eltűnt vele a tömeg között. A fákat és oszlopokat csirkefogók (itteni műnyelven : bafferek), foglalták el, házak tetején, ablakaiban és balkonjain ember ember hátán. Legérdekesebben volt díszítve a nyugdíjasok palotája, az Unió színeit mutató háló szövettel volt az egész nagy épület bevonva, a főhomlokzaton tömérdek zászló, guirland, festőn és az egyes államok címerei közepett kitűnt a kongresszusi palota Mammuth-képe, két oldalt a római liktorok fasces jelvényeivel s fölötte heroldokkal, kik lantjaikat csata- és győzelmi dalokra hangolták, följebb Cleveland nagy olaj festésű arcképe, mig legfelül a tető párkányzat alatt az Unió sasa mindent betakarva s védve hatalmas szárnyaival. Az épület különböző sarkain állottak: a szabadság istennője karddal és pajzszsal s az igazság istennője karddal és mérleggel. Egy magánházon a földtől a ház tetejéig létra volt rózsákból s fokain; »Sheriff«, »Major«, »Gouverneur« és »Praesident« fölirásokkal, piros virágokból, melyek az elnök fokonkénti emelkedését jelképezték. Az elnököt két szenátor kisérte az Arthur fogatán. A kocsiba négy per le volt fogva. A fehér házba s onnan mindketten, Cleveland az Arthur balján ülve, a Capitoliumba hajtottak, hol a szenátus már jóval elébb együtt ült. A merre a menet haladt, eget rázó éljenzés s örömkiáltás rezgette meg a levegőt. Voltak kalapfeldobálások és kendőlengetések. Még az indián főnökök is, primitív szerkezetű, két kerekes fa kocsijukban, melyeket közindiánok húztak : »Ugh ! Ugh!« kiáltásokkal adtak ürömüknek kifejezést. Az elnök az egész után fedetlen fővel volt s feje és kezével jobbra balra integetett; de mind eme lelkesültség mellett kocsiját sűrűn vették körül a lovas rendőrök s azután Slocum tábornok, törzskarával. Kevéssel ez után az ajtónálló kapitány szentori hangon jelenté a háznak : »Az egyesült államok elnöke ! s ősi szokás szerint az ajtóban ketyegő óra mutatóját visszafordítá. Cleveland az elnöki széket s Hendricks az alelnökit elfoglalván, a szövetségi legfőbb törvényszék elnöke birói talárba öltözve kijelenté, hogy az állam két főhivatalnoka leteheti az esküt. Ezen először is az alelnök esett át, a szöveg elmondása közben jobb keze felső részét a biblián tartva. Azután aláírta az esküformát s megcsókolta a bibliát. Majd az eskető biró az elnökhöz a következő esküt intézte: »Ön esküszik, tér ! Tárca Washingtonból. (A beiktatási ünnepély.) A yankee-konduktor nagyot kiáltott: » Vasint’n«, midőn a kora reggeli vonat berobogott az állomásra. Kiáltása különben csak formalitás volt, mert amúgy is szedelődszködtünk, tudva, hogy már Washingtonban vagyunk, de hát az amerikai lelkének könnyebb, ha azt a nagy nevet elkiálthatja, mert nagyon büszke rá. Március 4-dikén a »Daily Graphic« (naponként megjelenő képes lap), főlapján két életképet közölt; az egyik Buffalóból egy fiatal embert mutat, amint a boltban egy páva farkas szalmakalapú asszonyságnak burgonyát méreget; a másik pedig Indiana őserdeiből lovászsapkában, fütyre álló szájjal és ostorral kezében, lovai mellett gyalogolva, szánon élfát fuvaroz. Ma már ez a két fiatal ember embernyi emberré lett, mert az ő kedvökért van az új világ közepe Washingtonban, mert az egyiket iktatják a demokratává lett köztársaság elnöki, az utóbbit pedig az alelnöki székbe. Dicsérem az eszét Clevelandnak, hogy 3-diká ■ helyett a mikor merényletet terveztek ellene, 2-dikán érkezett meg s nagyot nevettem, hogy egy csomó csavargót fogtak el, kik az elnök elutazása előtt vallani nem akartak, mig azután igazolva lettek, hogy őket Byrne, a new-yorki »minta rendőrség« főnöke, mint titkos rendőröket a végből rendelte Albanyba, hogy Cleveland személyére felügyeljenek; s nevettem azon is, hogy a vasúttársaság által rendelkezésére bocsájtott »palota vonatot« Cleveland nem fogadta el díjtalanul, hanem az általa kiszámított díjakat odaadta a pénztárnoknak, mert neki — úgymond — most már száztízezer dollár évi fizetése van. A rendes fizetés ötvenezer dollár, a többi mellékjárandóság. A nap jól kezdődött: a nap arany sugarai arany fénybe vonták az óriási kupoláju kongresszusi palotát s üde tavaszias futalom lengeté a zászlókat és guirlandokat, melyekkel a szövetségi főváros minden háza el volt lepve. Az utcai lámpák el voltak távolitva s hely őket színes golyók foglalták el. Katonaság járt föl s alá az utcákon zeneszóval s az »Arlington Hotel« előtt, hová az elnök szállt, fegyverével tisztelgett. Az ablakokban gyertyák, sok épület előtt kalcium-lángok égtek. A fehér házon és a Capitoliumon rendkívüli nagy vörös-fehér-kék csikós zászló lobogott a nyél felőli alsó sarkában, kék mezőben harmincnyolc csillaggal, melyek az Unió ugyan Folytatás a mellékleten. 490