Fővárosi Lapok 1885. szeptember (206-233. szám)

1885-09-01 / 206. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 200. számához. Sok közönséges arisztokrata­ család nyaral itten. Megemlítem Jules Simont, az akadémikust, a nagy bölcsészt, ki a politikában is többször nevezetes sze­repet játszott. Uj könyvön dolgozik, mely november­ben fog megjelenni és melyben humanitási s bölcsé­szeti nempontból fogja fejtegetni a modern civilizá­ció úgy nevezett »vívmányait«. Itt van szintén a gróf Béarn hajdan uralkodó család, Bojano hercegnő, a nagy tudományáról és vendégszeretetéről híres Bloc­­queville marquise stb. A tout seigneur tout honneur! Szóljunk minde­nekelőtt Blocqueville marquise-ról. A francia főváros társadalmi életének e minden tekintetben kiváló alakját bizonyára sok budapesti is ismeri, persze csak színpadi karrikatúrában, mert »A hol unatkoznak« című vígjáték hercegnője senki más mint Blocqueville marquise, valamint Bellac bölcsész meg a Caro akadémikus tanár torzrajza. Mondanom sem kell, hogy Pailleron, e sok szellemmel írt színdarab­jának páratlan sikerét annak köszöni leginkább, hogy több szereplő a párisi szalonélet nevezetes­ személyeit akarta nevetségessé tenni. Hogy a frivol divatélet álláspontjából, ama sza­lonokat, hol a társalgás a városi pletykánál magasabb niveau-n mozog, unalmasnak lehet találni, azt meg­engedem ; de az már nem igaz, hogy a Madame Adam, Lusignan hercegnő vagy a minket itt közelebbről ér­deklő Blocqueville marquise szalonjaiban unatkozná­nak. Már csak azért sem unatkoznak, mert eme kiváló lelkitulajdonokkal és nagy tanultsággal bíró úrihöl­­gyek tapintattal tudják (a harmóniára való tekintet­ből) megválogatni vendégeiket. Pailleron logikaibb és az igazságnak megfelelőbb dolgot cselekedett volna, ha vígjátékát így nevezi el : »A hol unatkoztam«. Vannak itt többen, kik részint hivatásból, ré­szint kedvtelésből komolyabb tanulmányokkal foglal­koznak, a bölcsészeti és történelmi téren, mint maga a tudományos marquise is, továbbá Jules Simon, Gay- Lussac, Dessachy, Houtonville gróf stb. Ezek a hang­adó elemei a vendégszerető Blocqueville-kastélyban összegyűlő társaságnak. Nagyon csalatkoznának, kik a marquiseben tu­dományát derűre borúra fitogtató nőt képzelnek. Épp ellenkezője ennek. Társalgásának bája abban áll leg­inkább, hogy figyelemmel tud hallgatni és nagy érte­lemről tanúskodó kérdésekkel vagy közbevetésekkel életet és általános érdeket kölcsönözni az eszmecseré­nek. Nemcsak leolvassa a jelenlevők egyikének má­sikának arcáról, hogy a szóban forrgó tárgyhoz meg­jegyzései lennének, de ha az illető — a beszélő szemé­lyiségére való tekintetből — nem mer előállani a maga véleményével, nagy ügyességgel mintegy rá tudja arra készteni, oly módon például, hogy maga is kétkedő modorban észrevételeket tesz, mi aztán nyilatkozásra bátorítja a habozót. A Blocqueville-kastélyt elnevezték itt a tudo­mányos akadémia tengerparti fiókjának. Elmondhat­juk róla, hogy sokkal szorgalmasabb az anyaintézet­nél. Míg a párisi Mazarin-palotában csak hetenkint van osztályülés és évnegyedenkint közgyűlés, addig a Blocqueville-kastélyban van csaknem naponkint osz­tályülés (szűkebb körű meghívásokkal) és hetenkint közgyűlés (jour fixe), mikor Villers előkelő nyaralóinak színe-javát együtt lehet ott látni. Villers saisonéletét az jellemzi leginkább, hogy a dombvölgyes környéken emelkedő sok kastélynak és villának állandó és több hónapon át itt tartózkodó lakói vannak, kik aztán városias értelemben társadal­mat alkotva, közhelyeken éppenséggel nem találkoz­nak egymással, mindenkinek lévén saját avagy bérelt otthonja, mely többnyire a fővárosi lakásnál is kényel­mesebb és alkalmasabb a fogadásra. Az élet tehát itten zártkörű és családias jellegű. Következőleg az, a­ki ajánlások nélkül jő ide, szükség­képp agyon unná magát, ha véletlenül nem barátja a csöndes magánynak. Vannak ilyenek többen, kik már évek óta ide jönnek s habár volnának is ismerőseik a nyaralók közt, nem lépnek érintkezésbe senkivel, így többi közt lord Salisbury a híres angol államférfi, kinek szép villája van egy közeli magaslaton, honnan tiszta időben átláthat hazájába. Saját yachtján szokott átjönni 24—48 órára hetenkint, ritkán hosszabb időre, üdülést keresve e szigorú magányban, hová rendelete következtében még hírlapnak, levélnek vagy sürgöny­nek sem szabad behatolni. Ha valaki ide címezve írna a lordnak, a postahivatalnok kapott utasításhoz híven a levelet ellátja a londoni címmel, úgyhogy Salisbury csak székhelyébe való visszaérkeztekor kapja kezéhez. Jules Simon is, ki egy parktól környezett svájci stílben épült b­aletben lakik családjával, nagyon rit­kán szokott kijárni, legföljebb akkor, midőn a »fiók­akadémia« üléseire megy. A legtöbben azonban szeretik a társasélet gyö­nyöreit és lehetőleg élvezik is azokat. Az ismerősök naponkint összetalálkoznak hol egyiknél hol másiknál és az idő kellemesen telik a legkülönfélébb szórako­zások mellett, az öregek whistjétől kezdve a fiatalok labdajátékáig avagy rögtönzött táncmulatságáig. Képzelhetik mennyire boldogok az egészen fiatal kisasszonyok, kik kolostorban növekednek még és szünidőre jöttek haza szüleikhez, vagy a­kiknek neve­lése be van már fejezve, de Párisban még nem vezet­ték be őket a világba. A legkedveltebb szórakozások közé tartoznak a műkedvelői előadások. Az itteni társadalomnak van egy saját kebeléből alakult és teljesen szervezett szí­­nésztársulata, mely hetenkint legalább egyszer ját­szik, de néha kétszer is. Ez előkelő színészcsapatnak Bernhardt Sarah-ja Lubersac marquise, nem mintha fizikailag hasonlí­tana a világhírű művésznőhez, sokkal szebb nála, de mert éppoly kellemesen csengő hangja van, mesterileg tud dikciózni és páratlan eleganciát fejt ki magatar­tásában és taglejtéseiben. Ő a primadonna. Flavigny grófnő egészen fiatal asszony még és leginkább oly szerepekben szeret föllépni, hol húsz évvel öregebbé cicomázva magát, szigorú mamákat, vagy pletyka kávénéniket játszhat. Monológjaival is képes beteggé nevettetni hallgatóit. Az urak közül Grammont és Brissac grófok tűnnek ki sikerült játékaikkal. A »Fővárosi Lapok« olvasói közül bizonyára lesznek, kik szívesen veszik, ha elsorolom ama leg­­utóbbi műkedvelői előadásokra irt színdarabokat és monológokat, melyeket itt játszásra elfogadtak: »Un amour électrique« egy felvonásban (1 férfi, 1 nő); »Notre Futur« egy felvonásban (egy férfi, egy nő,) »L’Essai« egy felvonásban (1 férfi két nő), »La Marquise de Crac« (két nő,) »L’agrément d’être laide« (két nő), »Les bouquets« (két férfi, két nő,) »Volte­­face« (két férfi, három nő), »Les Fraises« (négy férfi, eg­y nő, »La Gifle« (három férfi), »Ma fi­le et mon bien« (8 férfi, 2 nő,) »Avant le bal« (egy férfi, egy nő.) Monológok nők számára: »Les Lunettes de ma grand mere«, »La Petite Revoltée«, »Une demande en mariage«, »Une présentation«, »La Robe de Per­­caline«, stb. Monológok férfiak számára: »Uncanard«, »Par téléphone«, »La Mouche«, »Le Député«, »Les Celébres«, »La Chasse«, »La Femme«. E szalon darabocskák szövegét meg lehet ren­delni a kiadónál következő címen: Ollendorff, Paris, 28 bis, rue Richelieu. Azért jegyzem ezt ide, mert Magyarországban is sok a műkedvelő előadás. Hátha egyik másik rendezőség hasznát veszi. Etretat. A holdat tekintve. . . . Mégis csak furcsa dolog az, mit eszmecsoporto­sulásnak neveznek: »poétával« végzem a cimiratot és ime holddal kezdem a levelet, pedig semmi szándékom ironikus célzatok megeresztésére, sőt mi több, nem is a költőkről kezdem a mondókámat, mert egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy a holdat tekintve, ki ne gondolná néha magában , mily mulatságos lenne az, ha valami nagyító üvegen át láthatnék, mit mivel­nek annak (t. i. a holdnak) lakói. Ilyenféle gyönyörködésben részesülnek az éjsza­­kibb kikötőkből Amerikába induló hajók utasai, ha délutáni két és hat óra közt haladtak el Franciaor­szágnak partja hosszában. Jó messzelátóval egymás­után láthatjuk — mintha két lépésre lenne — mi szépet cselekednek a mintegy kétszáz fürdőtelepnek lakói, kik a délutáni órákban mindnyájan kint szóra­koznak a parton. Már három hete, hogy a yachtunkon összevissza barangoljuk a francia partvidék hosszában a tengert és naponként részesülünk ily kaleidoskopszerű látvány­ban. Különösen élvezetes ez olyan magamféle ember­nek, ki évek óta látogatva e telepeket, ismer körülbe­lül mindenkit, ha nem is személyesen, legalább látás­ból. Többször ráismertem egy oly személyekre, kiket vagy tíz év óta nem láttam, így láttuk, Ezretat előtt cirkálva, a­mint úgy ötvenen, köztük nők is, kört formálva táncoltak egy a tetején málhákkal és belül utazókkal megrakott omnibusz-kocsi körül. A különös dolgot sokan nézték. Mi lehet ez ? — Elhagyva a yachtot, csolnakba száll­tunk s fél óra múlva kikötöttünk a parton. A kik az imént a kocsi körül táncoltak, észrevéve bennünket, felénk közeledtek és alig szálltunk ki, körbe fogtak s kezdték a ronde táncot. Csakhamar megtudtuk, hogy az Etretatban nyaralók jó kedvükben igy szokták üdvözölni az új jövevényeket. Az omnibuszban egy angol család ér­kezett. E jó angolok bizonyára azt gondolhatták, hogy valamely közeli bolondok házának összes őrült­jei megszöktek és ők most ezeknek a keze közé estek, annyira hüledeztek a különös ováción. E bevezetés után olvasóim körülbelül sejthetik, miféle népség az, mely a nyáron át itt üti föl előszere­tettel a sátorfáját. Fiatal írók és festőművészek legin­kább. Vannak öregebbek is, kik már híresekké, gaz­dagokká váltak, de kik régente nagyon jól mulathat­tak itt és most csupa tradícióból is ide jönnek nya­ranként. Ilyenek Lubomirski herceg, a jeles író, Guy de Maupassant, egyike a legdivatosabb regényíróknak. Faure, a párisi opera híres barytonja, Charles Monse­­let, a szellemes gourmand stb. A régi francia jó kedv még nem halt ki, a­mint némelyek híresztelik. A párisi fiatalság körében még léteznek kedélyes társas körök, hol a vig mulatozás alatt nem értik a lélekbutító és testemésztő élvhaj­szát, melyben sem a szellemnek, sem a szívnek része nincs, hol a hős nem az, ki költekezéseivel túl tehet a többieken, de inkább a ki lelki tulajdonaival és kedé­lyével kivívja magának a fölényt és az általános ro­­konszenvet. Ha néha a szalonvilág életszabályait túl­ságosan mellőzve engednek rést szilaj kedvcsapon­­gásaiknak, mint például az imént említett omnibusz­kocsi körül, azt csak afféle hidegvérű angol gentle­man találhatja choking-nek, kinek legföljebb pezsgő borról van fogalma, de pezsgő vérről nincs. »Il faut que jeunesse se passe« — sürgönyző az elnéző Lesseps grófnő férjének, midőn megtudta, hogy ő ölelgeti és csókolgatja a magyar lányokat és csárdást táncol. Mi, komolyabb és érettebb emberek, nem lehetünk ke­­vésbbé elnézők a huszas évek pajzán kedvnyilvánulásai­­val szemben. A­ki szívében nem volt fiatal sohasem, annak élete hasonlít ama éghajlathoz, hol nincs ta­vasz soha. A­ki ilyennek született, vagy a­kit az élet­­körülmények ilyenné tettek, azt csak sajnálni lehet. Sokkal számosabban vannak Párisban, — mint­sem sokan hinnék — az egymással rokonszenvező ele­mekből alakult egyesületek, melyeknek tagjait nem csu­pán az életkedv, de egyúttal közös eszmény terelt ösz­­sze. A magasabb eszmény többnyire a művészetnek, az irodalomnak valamely ága. Franciaországban a »művész« és a »poéta« sza­vaknak nincs oly kizárólagos értelmök, mint egyebütt; e nevek alatt nem csupán azokat ér­tjük, kiknek a fes­tészet, a zene, szobrászat, költészet élethivatásuk, hanem azokat is, kik kedvtelésből szabad idejüket ily nemes szórakozással töltik be. Számosan vannak a diletáns festők, de még számosabban a diletáns költők. Párisban ismerek vagy negyven poéta-egyesü­letet. Többnyire együttérző földieknek szövetkezete ez, kik hetenkénti összejöveteleiken szülőföldüket dicsőí­tik versekben és annak egésségére isznak. Leghíreseb­bek : a »Felibres« név alatt ismeretes, déli franciákból álló szövetkezet, melynek több híres költő tagja van : Clovis Hugues és Mistral; ugyane társulatnak tagjai Bonaparte Roland herceg és Moreau, a szép verseiről ismeretes bérkocsis. Második helyen említendő a »La Pomme«, melynek tagjai csak Normandiában szüle­tett poéták lehetnek. Azért nevezik így magukat, mert e vidéknek az alma (pomme) meg a belőle készült cidre (pezsgőszerű ital) legfontosabb iparágát képezi. A Pomme tagjai a szép saison alatt havonkénti kirándulást tesznek szülőföldjük különféle pontjaira. Van egy nagy urnájuk melyben külön-külön cédulára hazájuk valamennyi helységének és tanyájának neve föl van írva. A húzás véletlene határozza meg a kirán­dulási helyet. A helyi hatóságokat értesítik a hajdani királyi dekrétumokra emlékeztető nagy függő pecsét­tel ellátott pergamentnyomtatványon megérkezésük­ről. A jámbor falusi biró (maire), kinek ez az ünne­pélyes kinézésű leirat szerfelett imponál, a Pomme név után többnyire azt következteti, hogy az alma termelését előmozdító valamely gazdasági társulattal van dolga, s a tűzoltókat egyenruhákba öltöztetve, a helységet zászlókkal fellobogózva a lehető legnagyobb pompával fogadja őket. E hónapra egy Etretat közelében levő paraszt­helységnek nevét húzták ki az urnából. Gyalog vonul­tak ki oda, de a sok kabátos embernek érkezése nagy félreértésre szolgált alkalmuk Ugyanis az egyes tagok pommier-nek (almásnak) nevezik magukat, s a vélet­len akarja, hogy e helységet sok almatolvaj károsítja és a falusiak az alma­tolvaj­okát szintén pommier-nek nevezik. Midőn a maire néhány tűzoltóval fogadásra eléjök ment, villámgyorsasággal terjedt el a hír a falu­ban, hogy almás­ók garázdálkodnak a gyümölcsösek­ben és a maire elfogatásukra indult. Néhány perc alatt az egész helység népe talpon állt, és botokkal, vasvillákkal fölfegyverkezve futottak a maire nyomán. A váratlan veszély láttára a megrémült poéták ösztönszerűleg visszafutottak Etretat-ba. A legmulatsá­­gosabb e kalandban az, hogy biró uram és a tűzoltók is velük futottak és a kerületi hatóságnál rögtön jelen­tést tettek az esetről. Csak másnap, midőn a felső ha­tóság kiderítette a félreértést és a maire meggyőző­dött, hogy a nép nem lázadt fel ellene, mert ismét visszatérni falujába. Az almások pedig Etretatban ülték meg a havi dinom-dánomot. Ők voltak azok, kik az angol család és a mi érkezésünket körtáncos ovációval üdvözölték. Saint-Yvon, 1323 Fővárosi hírek. * A királyi család, mint újabban jelentik, e hó közepén majdnem teljes számmal együtt lesz fő­városunkban. A király ő felsége, Pozsegáról visszajö­­vet, szept. 17-én érkezik Budapestre s ugyan e napon jönnek Erzsébet királyasszony és Mária Valéria fő­hercegnő Radmerből, Stájerországból, hova az ischli időzés után a jövő héten rándulnak. Rudolf trónörö­kös, ki szept. 11-én Görgény-Szent-Imrére rándul va­dászni, 17-én már szintén Budapesten lesz, hogy mint a kiállítás védnöke fogadja a tárlatot meglátogató ki­rályné ő felségét. A hó végén királyunk és a trónörö­k

Next