Fővárosi Lapok, 1887. június (24. évfolyam, 149-178. szám)
1887-06-01 / 149. szám
donítson annak semmi fontosságot ; legyen a legjobb hitben, mint aki mindennek a fényoldalát tekinti, ábrándokban él s a rigót is fülemilének tartja! Ami engem illet, soha sem hallgattam a fülemilét, sem Lalla Rouliliot nem olvastam, sőt a légszesz-világítást is többre becsülöm a hold sugarainál, azonban. .. higgye meg nekem, Ivaty, az lenne leghőbb vágyam, ha a végtelenségig nyújthatnám e sétámat, mert meg vagyok arról győződve, hogy a sors nem részesít engem többé hasonló boldog napban. Talán tudja is kegyed, hogy szabadságidőm vége felé jár s ma vagy holnap már vissza kell térnem ezredemhez. Minden pillanatban készen kell lennem az elutazásra. Katy hallgatott, fejét annyira lehajtotta, hogy széles peremű szalmakalapja egészen elfödte arcát. Némi szünet után Neville folytatá: — A katonai pályának ez a legkellemetlenebb oldala! Katy fölvetette a szemét. — Alig hogy valahol kényelmesen elhelyezkedtünk, egyszerre csak, a legszeretetreméltóbb egyének köréből ragad ki minket egy hirtelen érkező parancs, hogy valamely kietlen helyre, Írország mocsarai közé vessen! A legszeretetreméltóbb egyének ! Katyt bántotta ez az egyszerű kifejezés, maga sem tudta miért. — És mégis, — szólt a leányka, — ha én férfi volnék, mit sem óhajtanék inkább, mint a katona életét. Oly kellemes lehet az, mikor a katona egyik helyőrségből a másikba költözik át, köztiszteletben részesül béke idején s ha háború ütvén ki, a harctéren kötelességének megfelel, életének hátralevő napjaiban a hőst becsülik benne. — Igaz, hogy ez nagy örömet okoz, Katy — és én azt tanácslom kegyednek, hogy ha a katonai élet iránt oly nagyon lelkesül, ne menjen nőül máshoz, mint csupán katonatiszthez. A hang, a melylyel eme szavak mondva voltak, kissé zavarba hozta Katyt s lopva egy pillantást vetett az ifjúra, hogy meggyőződhessék, vájjon komolyan beszélt-e ez ? Aztán elégültséggel vette észre, hogy e szavakban komoly célzat rejlik, mely fölér egy félig leplezett vallomással. Igaz, különösnek látszik, de tény az, hogy bármennyire óhajt is egy nő meggyőződést szerezni arról, hogy az illető férfi szereti-e, a vallomás mégis oly ideges nyugtalanságot okoz neki, melyet örömest mellőzni óhajt, kivált, ha még félénk, fiatal leányka. Katy is szabadabban lélegzett föl, midőn Neville eme katonadalt kezdte dúdolni: nevét, a főutcák kocka kövezete pedig a haladást lépetten, nyomon. Tizenegy órakor Krecsányi igazgató matrnéét rendezett a színkörben, mely a folyton meg-megújuló szakadó eső dacára is szépen látogatott volt. Somlóné asszony ez alkalommal is bemutatta művészetét Törlös »Mi asszonyok«című énekes magánjelenetében, a matinéé többi számai felolvasások voltak, melyek közül a prózaiakat Hevesi József és Szohner Antal, a költőieket Komócsy József,Ábrányi Emil se sorok írója — Komócsy és Ábrányi kivételével — adták is elő. A közönség riadó tetszészaja lépten nyomon figyelmeztetett arra, hogy Magyarország egyik legvendégszeretőbb városában vagyunk. Ennek volt eklatáns tanúbizonysága a bankett is, mely két órakor ugyancsak a »Rózsabokor«-ban folyt le, s melyen nem hiányzott a jókedv és felköszöntő, aminek, — írók és művészek jelenlétében — nem is szokott híja lenni. Kivált Gyalokay törvényszéki elnök, Beöthy Andor alispán, dr. Berkovits, dr. Bodor, dr. Kálmán felköszöntői keltettek általános hatást. A fehér asztal virágait Nagyvárad szép asszonyai képezték, kiknek sorában ott ékeskedtek: Nagy Sándorné, dr. Berkovitsné, Batig Ferencné, Laszky Árminné, Greil Erzsi, Somló Sándorné, Hunyady Margit, Franassovits Margit, Havas Aranka, az utóbbi négy a színtársulat köréből. Alig tudtuk elhagyni e kedves várost, mint akit nagy adósság terhe nyom s nehezen engednek távozni, minket is a hála tartott volna fogva ez igaz vendégszeretetért, ha a M. Á. V. nem parancsolt volna, már pedig a szájbiletosoknak mindenekfelett szól a szubordináció. Hét órakor, ezer baráti kézszorítás és üdvözlés kíséretében, Kolozsvár felé indultunk. Míg beesteledett, — s a ború hamar elhozta a förgeteges estét — a gyönyörű táj nézésébe voltunk elmerülve. Lassan terjesztette felénk erdős bérckarjait a bihari hágó, s nemsokára, mire a révmelléki »Leányvár« mesés romja, a »Két püspök« s az összébb összébb szoruló bérckarok természeti szépségei mellett felrobogva mind beljebb-beljebb értünk Erdély felé, leszállt az éjjel. Néha nehéz esőcseppek verték a zajos kupé ablakát, de tíz óra felé vagy mi hagytuk el a felhőt, vagy az unt meg bennünket — Bánffy-Hunyad körül teljes pompájában mosolygott le a csillagos ég, s Erdély gyönyörű vidékeit ragyogta be szemeink előtt a holdnak »fogyatékos fényű karéjja. « Tizenegy óra tájban értünk Kolozsvárra, hol a kultur-egylet tagjai fogadtak és szállásoltak el bennünket előzékenyen, vendégszeretettel. Kora reggel a fellegvárat kerestük fel Petelei barátunk kedves vezetése mellett, hosszan legeltettük szemeinket a gyönyörű panorámán, melyet a nyári nap aranyos pompája fényesített meg. Fél tizenkettőkor a városháza tanácstermében gyűltünk össze, hol dr. Haller Károly kultur egyleti alelnök nyitotta meg a közművelődési egylet értekezletét. Ez értekezlet tárgyát a kulturegylet érdekében augusztus hó folyamán rendezendő kirándulás és a Sepsi-Szent-Györgyön tartandó közgyűlés előmunkálatainak megbeszélése képezte. Sándor, Komócsy, Hegedűs, Bossányi, Molnár Antal, Dolinay, Veress és többen szólottak az ügyhöz, végre elhatározták, hogy kettős bizottságot alakítanak, mely az írók, művészek s a kulturegylet köréből kiküldve közös megegyezéssel alkossa meg az útitervet, mely Aradon át, Segesvár, Brassó, Nagy-Szeben, — tán Élőpatak — és Sepsi-Szent-György vidékeire terjed ki, s hívjon meg bécsi és külföldi hirlapirókat, hadd lássák az »elnyomott« szász vidékeket s győződjenek meg, hogy a magyarok s a nemzetiségek között nem gyűlölködés, de barátság és szeretet uralkodik. Ülés után Brassai bácsit kerestük föl, ki épen a «Sakuntalá«-val foglalkozott s Fiúk fordítására tett megjegyzéseket, s kedvesen elbeszélgetve, végül arcképével ajándékozott meg bennünket. Délután kettőkor a Stadler-kertben gyűltünk össze, hol és szokás szerint házigazdák és vendégek Váradi Antal. * 1093 Nyergesetek s induljatok, Harcfiak, készen álljatok, Hogy csatába szállhassatok ! — De kegyed nem ért engem meg Katy, — szólt pillanat múlva a fiatal ember. — Nem képzelheti, mennyit szenvedek én. (Folyt, köv.) Hazai irodalom, művészet. * A nemzeti színházban tegnap bucsuzásforma volt: a nyári szünidő előtt utoljára játsztak. Még a színész-iskola növendékei fogják két estén át bemutatni színpadra termett tehetségek s haladásuk fokát, aztán két hónapra bezárulnak a nemzeti színház ajtai s a művészek elszélednek; ki pihenni, üdülni, ki vendégszerepléssel gyarapitni a koszorút. A tegnap esti bucsuzás szívélyes volt, mint jó ismerősök közt szokás rövid időre tervezett válás előtt. A nézőtér jórészt megtelt s pompásan volt gondoskodva a közönség mulattatásáról is.A fölelevenített»Csa csk a nők«, Dumanoir vígjátéka, ügyes egy alkotás. Eleven, pajkos, és pikáns is, anélkül hogy indiskrét volna. Meglátszik minden izén, hogy francia termék. S bohókás jelenetein nevetve, önkéntelenül fölmerül a kérdés: vájjon miért is szorult le a mulatságos darab a műsorról olyan hosszú időre. Helyes gondolat volt föleleveníteni. Általában jó kezekben voltak a szerepek is. Helvey Laura asszony, bár nem épen eleme az erősebb komikum, kiemelte a madame kis beszédes jellemének gyarlóságát s nevetséges voltát; Lánczi Ilka asszony kedves kis tanítvány volt a csacskaságban (Delphine); Szigeti József nevettető Pommerot, Bercsényi férfias spanyol gróf, Gabányi jó Bonnasieux s Benedek is ügyeskedett (Chatelard). Legfölebb Császárnak kellett volna különb gavallérnak lennie, hogy dán Juankodását elhigyjük, de idővel bizonyára lesz is. * „Armenia.“ A magyar-örmény havi szemléből, melyet Govrik Gergely és Szongott Kristóf szerkesztenek, már szétküldték az e havi füzetet. Dr. Molnár Antal az »Örmény egyház énekeiről« s az örmények szerepéről ír Erdély kereskedelmében. Gabrus Zachariás Kölcsey »Himnusz«-át közli örmény fordításban, Simay János pedig Patkanián egy költeményének magyar fordítását. Márkovics, Páráó, Avedik és Szongott történelmi és művelődési cikkeket írtak a füzetbe, melyet a szokásos lapszemle s apróbb közlések zárnak be változatosan. A folyóirat az örménység szellemi mozgalmairól élénk képet nyújt. * A nemzeti színház vidéken. A körútra induló színészek juntas hurikán mennek a fővárosból békésmegyei útjukra. Az expedíció kilenc előadásra van tervezve, úgy hogy B.Csabán, Békésen és Szarvason három-három előadást rendeznek. Részt vesznek a művész-kirándulásban: Szathmáryné, Lánczy Ilka, Szacsvayné asszonyok, Fái Szeréna k. a., Lubinszkyné asszony, Rajnai Gizella k. a., Hetényi Béla, Gabányi Árpád, Latabár Kálmán, Horváth Zoltán, Császár Imre, Körösmezey Gusztáv, Sántha Antal, Abonyi Gyula, Lubinszky Ödön és Péchy Kálmán, a színésziskola növendéke. Színre kerül: »A mama«, »Váljunk el« és »A párisi«. Az ünnepélyességeket Launer Károly rendezi s a társaság ügyeit Zöldi Márton viszi. * Perotti Gyula búcsu-fölléptét szabadsága előtt, a hangpazarlással énekelt »Troubadour«ban, a nagy számú közönség részéről oly tetszés kísérte, hogy a strettát meg kellett ismételnie. Györgyim asszony (Leonora) éles, kiabáló hangjaival és Fleissig Mariska k. a. (Azucena) tremolázó, indisponált énekével sajnosan emlékeztettek arra, hogy itt az operaház nyara. Élvezetet csak Bignio (Luna) szerzett a közönségnek. Az opera után a »Bécsi keringő« járta. * A népszínház mai előadása ismét jubiláns. A »Peleskei nótárius«, melyet 1876-ban adtak először, éri meg 50-ik ismétlését. Az első előadás szereplői közül Tihanyi (címszerep), Pártényi (Sugár Laci), Együd (vasas német), Karikás (Zajtai Sándor), sat. elköltöztek az élők sorából, a többi szerepek is majd mind más kézbe mentek át. Az első előadásban résztvett Makó Lajos is, jelenleg a budai színkör igazgatója. A színház jövő évi személyzetének összeállítása élénken foglalkoztatja Évva Lajos igazgatót. A mellett, hogy az eddigi elsőrendű tagok legtöbbjével már megkötötte az új szerződést, a vidéki színészet kiválóbb férfi és nőtagjai közül új erőkkel szándékozik felfrissíteni a személyzetet. Ez irányban már tárgyalásokat folytat Makó Lajossal, Szabó Antallal, Nyilasi Mátyással sat. Szerződtetési célból juntos hó első felében fel fognak még lépni Szabó Antal, Krecsányi társulatának tagja, a »Cigány« címszerepében s a »Sárga csikó «-ban mint Csorba Márton. Később pedig Czernin Mariska k. a. a »Thalia« szövetkezet tehetséges tagja mutatja be magát a »Milimári,« »Felhő Klári« és »Magdolna« népszínművekben. * Népies iratok. Magyar népünk okulására és javítására s a butitó ponyva-irodalom ellensúlyozására dicséretes vetélkedés foly kiadóink közt. A »Jó könyvek«, »Nép-könyvtár«, »Nép-iratkák«, »Mesemondó« sat. mellett, Szolcsányi Gyula egri könyvárus is indított egy terjesztésre méltó vállalatot. »István bácsi könyvesháza« a címen Majer István, Szülik József, Krassi F. sat. közöltek füzeteiben jó tanácsokat, népies elbeszéléseket. A legújabb füzet »Bagi József, a milliomos paraszt« címen szolgáltat a nép kezébe jó olvasmányt. Az egyes füzetek ára 8 — 25 kr közt váltakozik. * A pécsi színház kérdésében írják lapunknak Pécsről. A »Fővárosi Lapok« vasárnapi számában megemlíti ama szállongó hírt, mely szerint a pécsi renovált színházban már e téren óhajtana Verő György, jelenleg népszínházi rendező, társulatával előadásokat tartani. Az ügy azonban némi felvilágosításra szorul. Igaz, hogy a városi közigazgatási bizottság megengedte a rozzant színház renoválását, de ezzel a színház kérdés nincs megoldva, mivel hátra van még a legfőbb döntő fórum, a belügyminisztérium. S alig hihető, hogy különösen a párisi katasztrófa után beleegyezzék oly — bár némileg renovált — de mégis tűzveszélyes színház megnyitásába, mely hasonlóan a párisi Opera Comique-hoz, bérházak közé ékelve, csak »recernit magnum áldomás« s a pesti és vidéki vendégeket Albach polgármester s dr. Haller Károly köszöntötték fel, mire Komócsy s e sorok írója felelt. Az asztalkor késő délutánig maradt együtt, mig nem a »földészek majálisára« hívtak bennünket, mely a környék festői népviseleteit bemutatni volt hivatva. Kedvesebb képet nem lehet képzelni! Az erdélyi magyar nép kolozsvárvidéki része volt ott képviselve az összezavarodott fejtől a rózsás, piros pozsgás arcig, festői népviseletekben, melyeket a kiállításból ismer mindenki. Meglepetés meglepetést ért. Majd a földművesek dalegyesülete énekelte el hangjegyekből Huber »Nemzeti zászló« című férfikarát az egyesületi selyem zászló előtt, melyet tegnap avattak fel ünnepélyesen, — majd szavalok áltattak fel s mondották el értelmesen sőt érzelmesen a Garai »Kont«-ját s más hazafias költeményeket. Közben tarackok durrogtak, zene pengett, járta a három a tánc, léghajókat eregettek fel, nagy bográcsokban gulyáshúst főztek, mialatt Kolozsvár egész közönsége hullámzott fel s alá a sétatér nagyszerű gesztenyefasora alatt. Mindenki a legjobb benyomás alatt hagyta el a kedves ünnepélyt. " Este a színkört kerestük fel, mely ez alkalommal csaknem egészen megtelt. A szintársulat a legjobb erőt és igyekezetet mutatta. Operette-nap volt s a közönség jól mulatott a »Mikádó« bolondságain. A búcsú volt még hátra, mely a legszivélyesebb volt. A társaság egy része Brassóba ment, más része a reggeli vonattal tért vissza Budapestre, hogy felejthetetlen emlékeit hozza el magával a nagyváradi és kolozsvári vendégszeretetnek, a legjobb biztatóul az augusztusi viszontlátásra. Én pedig azzal a forró óhajtással zárom e sorokat: vajha minden nemzetiség oly szívesen fogadja a kulturegylet törekvéseit, mint Nagyvárad és Kolozsvár minket fogadott, akkor biztos az eszme diadala. Úgy legyen.