Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)
1887-12-04 / 333. szám
— Bizonyosan az én amazonom sétálgat arra, — gondolta magában a fiatalember s elkezdett futni, dobogó szívvel számítgatva a távolságot. Egy oldalösvényre tért le, úgy vélekedve, hogy ekkor a sétáló leánykával szemközt találkozhatik. A csel valóban sikerült. Már megpillantotta a fákon át a fekete öltönyt s lassította lépteit, hogy mielőtt a leánykával találkozik, a gyors futás után kissé lélekzetet vehessen. Egyszerre a csalódás »oh« kiáltása lebbent el az ifjú ajkáról. A helység lelkésze volt az, a ki nyugodtan közeledett feléje, breviáriumát olvasgatva. Kedvetlenül ballagott tovább, midőn nem sokára megpillantotta Trumelotnak a házát. Hogy menjen ő oda be ? Hogy jelentse be magát? Mint »Destany Róbert?« Vagy »Jachéresné asszonyság részéről ?« vagy talán így: »Jachéresné asszony unokaöcscse ?« Aztán, komoly vagy vidám arcot öltsön-e ? Bátortalannak vagy tartózkodónak mutassa-e magát ? Százféle kérdés tolult agyába egymás után, oly kérdések, melyekre nem talált feleletet, midőn egyszerre balfelől egy körülbelől ötvenéves férfit látott közeledni. Eléggé termetes egyén volt ez, sűrű ősz bajuszával, kék csinvat kabátban s pantalonban. — Ez ő! — gondolta magában a fiatal ember. — Előérzetem sugalja ezt. Közeledett az úriemberhez s félénken emelve kalapot, kérdezte: — Trumelot úr ? — Az vagyok, — szólt a kérdezett nyers hangon. — Óhajt ön valamit? — Uram, én azért jöttem... én unokaöcscse vagyok. .. Jachéresné asszonynak... Ő az, aki engem ide, küldött. .. — Jachéresné... kedves öreg asszonyság, jól ismerem. Nos, mit kíván ? — Azzal bizott meg engem, hogy adjam át ezt a levelet. Ha szives lenne ön, ezt átolvasni... — Adja ide. Róbert átnyújtotta nagynénjének a levelét. Trumelot ur kampós orrára helyezte pápaszemét s olvasni kezdett. Mig olvasott, Róbert figyelemmel vizsgálta arcvonásait, kiváncsi lévén a hatásra, melyet a nagynéni levele okoz. Úgy vélekedett, hogy kedvező benyomással volt rá a levél, mert mosolygott s elégülten csóválgatta a fejét. — Csak folytasd, — mondta magában a fiatal ember ... Te még csupán az érdemek, a jó tulajdonok elősorolásáig jutottál!... Tárjuk be, minő hatással lesznek az utolsó szavak! Nos, az utolsó szavak sem változtatták meg a szállítja az utasokat. Felejthetetlen kép tárult elénk Stockholm szépségét onnan élveztük leginkább. Magától érthető, hogy a nemzeti múzeumról sem felejtkeztünk meg. Tömérdek gipsz öntvény között van néhány valóban becses eredeti szobor is, svédek és norvégek munkája: föltűnt egy alvó badánsnő. A francia meisseni s hazai porcellánok gazdag gyűjteményéből a képtárba lépünk, mely figyelemre méltó külföldi képeket is birt; olasz, német, holland és francia festők szép számmal vannak képviselve. Engem leginkább a svéd és norvég képek érdekeltek. Kezdetben ezek a kék tengerek, sárga sziklák és klaszin hátterek természetellenesnek látszanak, de aki az ottani vidéket látta, nem győzi eléggé bámulni természeti hűségüket. Lacika ez alkalommal is kiválóan gyakorlatias, művészi érzékének fényes bizonyítékát adta ; nem bámulta ő a hideg vászon élettelen alakjainak bájait, hanem meg-meg állt a képeket másoló frőkenek (kisasszonyok) állványai előtt s nem a festett, hanem a festő nők bájainak hódolt. Estére egy vándorló virtuóz karmester hangversenyében voltam s eszembe jutott, hogy ez urak az isten kegyelméből való művészek legnagyobb ellenségei , pedig ők mégsem egyenrangúak. Nagyon érthető, hogy a művészi intelligencia fejlődésével az érdeklődés a hangszerelt zene irányában tetemesen fokozódott, de nem tartom jogosultnak, hogy ez urak egy kitűnő zenekar érdemeit maguknak vindikálják s merően idegen tőkére utaznak. Egy kitűnő karmester jó zenész, de nem művész, a virtuozitás pedig az individuum kifejezése, minden egyén segítsége nélkül. Egyébiránt a jeles karmesterek szaporodásával lejár a virtuóz karmesterek kora s a nagy közönség alaposb és általánosabb zenei művelődése alapján nem fog többé csodát látni egy vezénykönyv kibetűzésében. Lacika unszolására még az este aFolerbehajdani kereskedő jó hangulatát, mert mosolyogva hajtogatta össze a levelet s tárcájába rejtette azt. — Nagyon jól van. Szép tehetségek, vagyon, jövő, előkelő összeköttetések ... Szereti a leányomat. Ez nekem tetszik. Amennyiben Charlotte nem ellenkezik s rokonszenvét megnyeri ön .... én beléegyezem. Róbert majdnem a nyakába ugrott az öreg úrnak, hogy örömében megölelgesse. — Oh, uram! Mily örömet okoz nekem! Ön a halandók legboldogabbikává tesz engem!... Én imádom önnek a leányát! .. . Miképen hálálhatom meg önnek e jóságát ? — Ne hálálkodjék. A dolog igen egyszerű. A szerelem parancsol. Engedelmeskedni kell. Mit tehet az ellen az ember! — Oh, mily jó ön, uram! ... Én csupán attól tartok, hogy nem nyerem meg a kisasszonynak, kedves leányának a tetszését. — Hám! Ön tetszeni fog neki. Nem jut ifjú. Fiatal leányoknak tetszik az ily nyílt, bátor föllépés. Azt hiszem, minden jól sikerül. (Folyt. köv.) — 2455 — Hazai irodalom, művészet. * Művészeti jutalomdijak. A műcsarnokban tegnap gróf Károlyi Tibor elnöklete alatt döntött a jury a kiosztandó érmek és jutalomdijak fölött A kormány részéről Szalay Imre osztálytanácsos volt jelen, a jurynek pedig tagjai voltak: Benczúr Gyula, Tastagh György, Ligeti Antal, Ébner Lajos, Greguss János, Lotz Károly művészek, továbbá Forster Gyula és Fenyvessy Ferenc. A kormány által kitűzött 500 frankos aranyérmet Zala György nyerte a »Harckészség« című szoborműért; a külföldiek részére alapított hasonló érmet nem adták ki. A képzőművészeti társaság 600 frtos első díját Vágó Pál kapta »Vonós négyes« című festményéért, a 400 frtos második díjat pedig Komlóssy Ede i genreképért. * Gabbi Adalgisa asszony, operaházunk új vendége, tegnap lépett fel először a »Carmen« címszerepében. Már napok óta a fővárosban időz, de makacs torokbaja miatt mindig el kellett halasztani föllépését. Tegnap is még oly indiszpozicióval küzdött, hogy sem hangjáról, sem énekéről, sem előadásáról nem alkothattunk hű képet s játéka is természetszerűleg feszélyezve volt. Annyit láttunk, hogy csinos színpadi jelenség, élénk szemekkel. Majdnem valamennyi többi szereplő indiszpozicióval küzdött s csak Hajós (Don José) érdemelte meg a tapsot, a második felvonásban érzéssel énekelt románcért. * Ipolyi Arnold szobra. Fraknói Vilmos akadémiai főtitkár és nagyváradi kanonok megbízta Kiss György szobrászt, készítse el a néhai nagyváradi püspök, Ipolyi Arnold szobrát. A szobor a nagyváradi székesegyház ama fülkéjébe lő, melyben Ipolyi el van temetve. A szobor közel harmadfél méter magas lesz és erdélyi fehér márványból készül. * Az őszi kiállításon levő magyar műtárgyak közül a képzőművészeti társulat a tagok javára géretbe mentem. Olyan Orpheum-féle vállalat ez, melynek legérdekesb része a közönség maga. Skandináviában a bor igen drága lévén, a sör pedig ihatatlan, a nagy közönség a hideg punchot issza. Ez egy igen ízletes, de veszélyes ital, melyet a nők és férfiak mértéktelenül élveznek. Igaz, hogy a skandináv, ha ittas is, csöndes és rendszerető, mindamellett az alkoholizmus áldozatai ijesztően szaporodnak. Stockholm specialitásai közül megemlítem még az orvosok kocsijait. Ezek oly keskenyek, hogy a hátulsó ülésen csak egy ember fér el, talán a közönség megnyugtatására gondolták ki e járműveket, hogy hát mellettük a halál el sem fér. Ami a nálunk oly híres svédkesztyűket illeti, mondhatom, ezeket ott nem vásárolja senki. Minden úrihölgy angol vagy francia kesztyűket hord, az osztrák-magyar követség ismerősei pedig magyart, egy székesfehérvári derék kesztyűs munkáját. Második hangversenyem is elmúlt s mi már Upsalába készültünk, midőn a király meghitt estélyére s mi egy nappal megtoldottuk Stockholmban való időzésünket, tartandó sorsolásra a következő festményeket vásárolta meg : »Vonós négyes« Vágó Páltól;»A jó bor« Hollósy Simontól; »Egy jó falat« Tornai Gyulától; »Erdő« Aggházy Gyulától; »Az incselkedő« Karcsay Lajostól; »Részlet a Kunságból« Tölgyessy Artúrtól; »A nyalánk« Ébner Lajostól; »Fűrészmalom« Telepy Károlytól; »Siesta« »Erdő szélén« Tolnay Ákostól; »Sterzing-Brixen« Nadler Róberttól ; »Állj !« Kimnach Lászlótól; »Libapásztorleány« Vastagh Gézától; »A Normafa« Brodszky Sándortól; »Rákoson« Schikedanz Alberttól; »Tanulmány« Vörös Erzsitől; »Őszkor« Tarnóczy Bertától; »Tájrészlet Somogyból«Ujváry Ignáctól; s »Tanyarészlet« Vecsey Tivadarnétól. * Az akadémiában holnap, hétfőn délután öt órakor a második osztály tart ülést. Tárgyai: »A bizonyítás tana a bűnvádi eljárásban,« székfoglaló Wlassics Gyulától, »Forradalmi országgyűlések 1657—1661- ben,« Szilágyi Sándortól és »Dante mint politikus,« Domanovszky Endrétől. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: dec. 5-én »A sötét pont«, 6-án »A siker«, 7-én »Rosenkranz és Güldenstern«, 8-án »Francision«, 9-én »A hol unatkoznak«, 10-én »Széchy Mária«, 11-én »Cifra nyomorúság«. — A várszínházban: dec. 8-án »A Fourchambault család«, 9-én »Fekete Domino«, 11-én »A siker«. — Az operaházban: dec. 6-án »Fekete domino«, 8-án Gabbi Adalgisa asszony fölléptével először »Othello«, 10-én és 11-én ugyanaz. — A népszínházban: dec. 5-én »Eleven ördög«, 6-án »Királyfogás«, 7-én »Az arlési leány«, 8-án »A falu rossza«, 9-én »Az arlési leány«, 10-én »Niniche«. * Filharmóniai hangversenyek Kolozsvárit. A kolozsvári zenekonzervatórium a téli saisonban végre meg is rendez filharmóniai hangversenyeket. Előadják ezeken Schumann »Genovéva«nyitányát, Raff erdei szinfoniáját, Beethoven b-dúr szinfoniáját, Berlioz »Benvenuto Cellini« nyitányát stb. Ugyancsak a konzervatórium e hó 18-án pártolói és a nagy közönség számára rendez hangversenyt a redouteban, melyen többek között Farkas Ödön igazgató »Holda séjben« című dalát adja elő kettős vegyes kar, zenekarkísérettel, továbbá Vadassy Josefin k. a. Volkmann »Sapho«-ját énekli, szintén zenekarkísérettel. A konzervatórium részt vesz a karácsonyi bazár hangversenyében is s egy este programmját egészen betölti. * »Tilos!« Ez a címe a Mokány Berci idei naptárának, mely most jelent meg a könyvpiacon. Tarka élek, tréfák, röpke ötletetek s mulatságos históriák gazdag gyűjteménye ez is; olyan, minek voltak elődjei, melyek megszerezték e naptárcégnek a jó hírt. Meglátszik minden lapján, hogy a »Borsszem Jankó« jókedvű műhelyéből került ki. A lap jól ismert alakjai játszák benne a főszerepet. Maga a vezér Mokány Berci Seiffensteiner Solomonnal együtt utazik Jeruzsálembe, mi természetesebb tehát, minthogy sok mulatságos kalandjuk esik, amelyet nem csak elmondani, meghallgatni is érdemes. Bukovay Abszi ritka tanácsadó a maga nemében, szegény Sanyaró Vendel, kinek szomorú szerelmi regénye is készül, klasszikus álmokat lát a jövő századból, amikor a Vezúv lángja fölött óriási konyha lesz, az islandi Geyser meleg italokat forral, a norvég Ryukan zuhatag a nyér ? Amikor boldog remények hypnotikus álmában tejszínes tortának eszi. Mi az a fázás a fanyar gyermektestnek, ha egy bűvös ábránd melegíti tagocskáit ? Valamint egyazon hüvelybe szorult az enyészet a virulással: a tengereken átreppenő métely parányáihoz is hozzá szegődik egy másik csudálatos magszem, a mely bele esik egy kebelbe s örök életet ejt annak rostjaiba. így került egyszer az ilyen isteni csira az aegei tenger kék vizei mellől az északsarki tenger szigetére. A kedvező szél felkapta, a Golf áramának meleg sodra kedvezett neki és egy szőke fiúcska, a kis Bertelnek a lelke közepébe esett, a kiből a nagy Thorwaldsen lett. Klein Miksa, — licet componare magno — a Miksa gyerek is ott futkosott egy kis abauji falucskának, Göncnek utcáin s egyszerre megakadt a szeme egy feszületen, melyről egy vérző ember nézett rá szelid fájdalommal. Nagyolt munka volt, — de az első plasztika, a melyet valaha látott. Nézte és nézte. Eltűnődött ez alakzaton, az összecsavart tagjain s megilletődött a sorsán. »Pedig a te őseid cselekedték!– faggatóztak vele a paraszt fiúk. Hogy a zsidóknál a kegyes művész még kegyetlenebb volt az Üdvözítő iránt, azt Miksa még akkor nem érezte, de igenis érezte, hogy megrezdült benne valami. Attól a pillanattól fogva tele rajzolgatta a ház falát, napestig gyúrogatta az utca sarát, és apró figurákkal népesítette a padkát és a pohárszék tetejét. Annyi bizonyos, hogy a kovásztalan húsvéti tészta vakarcsából olyan »halacskákat« pöndörített, amilyeneket még nem szedett lapátjára Ajzen, a község ünnepi sütője. »Csak hogy nem csapkod a farkával ez a potyka, olyan naturális!« kiáltott fel az öreg. Miksa az apja elejébe járt, aki a szegény zsidó Művész utja. — Klein Miksa. — Egy napon csak arra virradt, hogy híres ember. Tudta, hogy az lesz valamikor. Nem is művészvér az olyan, aki nem magasra vívó. De mégis megdöbbent bele s dicsőségének első verőfényes napján elsorjázott előtte az a bús élet, a sok megaláztatás és keserűség, melynek tüskebokrai szegték be a pálya nagy darabját, megtépve ruháját, megvérezve lelkét. Azaz bús! — dehogy bús az olyan szív, a mely az eszményt hordozza magában. Mi az a derce ke