Fővárosi Lapok 1888. március (61-91. szám)

1888-03-01 / 61. szám

is a nyakamba szakad, mit csináljak a kis gyerme­kemmel ? Annak is gyászt csináltassak ? Egyik azt mondja, hogy igen, a másik meg, hogy nem, az illem ellen pedig nem akarok véteni. Az is igaz, hogy gyermekem szőke, szőkének meg jól áll a gyász és ezért a férjemmel is örökös perben állok. Az ám, örö­kös civódás, akár csak a kutya meg a macska, csupa szeretetből, a miatt a kis gyermek miatt. Csak a na­pokban is milyen jelenet volt! Ép az asztalnál ül­tünk és úgy fordult a szó, hogy mi legyen a gyerme­künkből. Én nem tudom, hogy kegyed mit mond hozzá, de én csak abban vagyok, hogy orvos legyen belőle, az meg, a férjem, csak azért is, hogy ügyvéd legyen belőle. És a­mint így kardoskodik, a fiatal asszonyka nem veszi észre, hogy Lorettiné asszonyság már egy idő óta szimatol és szuszog az orrával, mintha valami csípőset érezne a levegőben és szeretné tudni, hogy mi. Egyszerre csak vizsgálódó tekintetet vet a jöven­dőbeli ügyvédre és látja, hogy az ide-oda forgolódik a széken, mire hirtelen odafordul vendégéhez és egész szakértőén kérdi: — Nem találja, kedves barátnőm, hogy a ki­csike. .. — De igen! Édes istenem ! — kiáltja erre az anya és emeli föl a kis baba ruhácskáját. — Csak­ugyan ! oh! beh sajnálom! És a Rózsika kedves által sajátkezűleg hímzett párna tanúságot tett róla, hogy volt is mit sajnálni. Lorettinénak csak úgy szikrázott a szeme a visszafojtott méregtől és sátáni örömmel gondolt He­­ródes öldöklő parancsára, azért mégis mosolygott. Csakhogy az úton köszörült kés nem élesebb, mint az a mosolygás volt; fogai közt meg e szavakat morzsolta össze: — Nem tesz semmit.. .jó a posztó szövete és nem hagyja a színét. Behívták a pesztrát és a kiskherub a konyhába vándorolt, míg a párna Magda gondjaira bizatott. Nem sokára aztán a fiatal asszonyka elment, újra meg újra ezer bocsánatot kérve a történtekért. — És legyen újra szerencsém, mentős előbb! •— viszonzá Lorettiné, nyájasan, szívesen, mialatt kikí­­sérte vendégét. De alig záródott be utána az ajtó, úgy vágta összeszorított öklét a levegőben, mintha azt akarná mondani: vigyen el az ördög porontyoddal együtt. Rózsika kedves ezalatt szintén készen lett a franciával, bejött tehát a szalonba. — Elment már Amália ? — Most viszi le a lépcsőn az ördög. — Úgy sajnálom, hogy nem láttam a kis gyer­meket , hogy néhány évvel ezelőtt a francia akadémia halha­tatlanjai közé választották. Egy nagyravágyó leány történetét beszéli el, ki egy milliomossal akarja fele­ségül vétetni magát, melesleg azonban egy festővel is kacérkodik s végül hoppon marad. Egyszerűnek látszó történetbe, de szerfölött szellemesen s érdekfeszítően bonyolítva. Emeli az olvasmány értékét Ambrus Zol­tán jó fordítása is. Az angol regények közül különösen Hugh Corn­­way (F. J. Fargus) két regényét kell kiemelnünk: »Beatrice házasságáét és az »Élő halott«-at. Mikor az első megjelent, sokan bizalmatlansággal vették kezökbe, mert teljesen ismeretlen volt előttük nem­csak az író, hanem még a neve is, de a másodiknak megjelenését mindenki örömmel üdvözli, ha olvasta az elsőt. Hugh Comnway e két műve a legújabb angol regényirodalom jobb termékeihez tartozik. Collins-nak, kitől már több mű jelent meg ma­gyar fordításban, »Nem!« című regénye van a válla­latban. Ott van továbbá még Hamilton Ride, »Az író körökben« című regényével, mely élénk színekkel festi az angol felsőbb körök életmódját és erkölcseit egy érdekes elbeszélés folyamában. A német belletrisztikát három író képviseli, de a javából, és pedig Eckstein Ernő »Violanta«, Lindau Pál »Jung fielen« és Carmen Sylva (Erzsébet román királyné) »Tábori posta« című regényével. Mindhárman az elegáns előadási modorú, német elbeszélők közé tartoznak, kiket egyszersmind meg­kapó lélektani alakítások s meleg költőiség jellemez­nek. A »Főv. Lapok« tüzetes tárcában ismertete a Carmen Sylva »Tábori postá«-ját, mely a francia és német háború alatt játszik s az újkor legnagyobb tör­ténelmi eseménye szolgál komoly hátteréül. A fordítót dicséret illeti meg, hogy az irály finomságainak vissza­­tükrözésére is gondot fordított. Becses kötetét teszi a vállalatnak az, mely az oro­— Ne busulj­ — mondja rá boszosan az anya — a kis gyermek a párnádon hagyott neked emléket, nem is felejted el egyhamar. — De hát miért tetted alája? — förmedt rá a leány és egész halvány lett a méregtől. — Hogy gondoltam volna ? Mikor az a tücsök úgy tele zajgatta a fejemet! Ki is látta azt, látoga­tóba menni olyan kölyökkel­­ ... mind csak mert mu­tatni akarja, milyen cifra pesztrája van ... a bolond, mintha nem az egész világ tudná, hogy annak a pesztjának több dolgot ad a férje, mint a gyermeke. Rózsika kedves el nem fojthatta sírását. Mama és leánya csupa harag és bosszúságból egy szót sem szólnak egymáshoz, úgy ülnek, csak a nagy fali óra ketyegése Lak­ik a szobában. Egyszerre kinyílik a konyhába szolgáló ajtó és Loretti úr toppan be, nagy kiabálással: — Hol van megint az a Magda ? — A kútnál van, dolga akadt. — Nagyon jól van! És sohasem lesz már meg az én levesem ? Persze, volt kivel fecsegni, bánjátok is ti akkor az én levesemet, ha még úgy iszom is a citromost! Azzal szomorúan hátat fordít a nőknek és tün­dökletes kopasz fejével visszaindul az irodába. Rózsika kedves a zongorához szaladt, Lorettiné asszonyság még egy mérges tekintetet vet arra a sze­gény ördögre, a­ki ma is csak az ő levesére tud gon­dolni, azután gyorsan lehányja felső ruháját, valami ócska ujjast ránt magára, elmázolt kötényt is hozzá dereka körül, azzal siet a konyhába és kezdi szítani a tüzet a fazék alatt, olyan hév buzgósággal, hogy csak úgy röpül szerveszélylyel, a­mi a keze ügyébe esik. És mikor épen égni kezd a tűz, újra megszólal künn a csengetyü, sodronyszakadtából! — Lorettiné asszonyság fölkapja a fejét; ijedtség, félelem válta­koznak arcára, minden idege föllázad a csengetyü si­­vitására, hogy az isten akárhová tegye sziszegi, azután oda megy az ajtóhoz, kikukucskál a kandikán, azután szalad be a lánya szobájába. — Hamar, — súgja lihegve — az a csúf Ghe­­rulfiné van itt a leányával! szaladj hát Rózsika, nyiss ajtót és fogadd őket! Azzal rohan a szobájába és kezdi újra magára szedni fogadó öltözékét; csupa harag és sietség és minél jobban haragszik, annál inkább nem tud el­készülni. — Még csak az kellett! — doholódik. — Most jönnek, mikor csaknem este van már , valósággal meg­bolondultak ! Nem is jár máson az eszék, minthogy halálra kínozzák az embert! Mintha nekem más dol­gom nem volna! Könnyű neki, elég pénze van a fér­jének, háromszor mondott csődött... az tudta a mód­szek nagy elbeszélőjének Turgenyewnek »Első szere­lem« című gyönyörű novelláját közli. Hányadik »első szerelem« története már ez ? Hány író dolgozta fel s hány költő énekelte meg e tárgyat, s mégis Turgenyew mily újjá, frissé teszi költőisége által. E mű remek lélektani alkotás, s az igazi érzelmek festésében valódi mestermű. A külföldi regényírók sorát a spanyol Gonzales nevével fejezem be, kinek az »Egy csontváz elbeszé­lése« című regénye jelent meg e vállalatban. Megvallom, hogy e művet, különös tartalmánál fogva, nem nagyon kedvelem, de közlése nem szállítja alább a gyűjte­mény becsét, mert végre is Gonzales századunkban a spanyolok egyik kedvelt írója, a­kivel szintén csak meg kell ismerkedni. Az »Egy csontváz elbeszélése« fantasztikus, borzalmas tartalmú, olyan, mint a Poe Edgard elbeszélései. Gondolom, eredetibb elbeszélést is lehetett volna választani a spanyol írótól. Szántszándékkal hagytam utójára a vállalat ere­deti elbeszéléseit, melyek közül nem egy igazi nyere­sége regényirodalmunknak. Ilyen az Abonyi Lajos »Magduska öröksége«, mely költői és naiv szépségben festi a magyar népéletet, s melyet a »Főv. Lapok« külön tárcában ismertetett. Beniczkyné Bajza Lenkének két regénye: »Saját kezébe« és »Ő az« jelent meg e vállalatban, érdekes szövésű mesék az úri világ köréből. Ezeket németre is lefordították s az idegen közönség körében is mél­­tánylatban részesültek. P. Szathmáry Károly »Balassa Bálint« című elbeszélést írta vállalatba, rajzolva a magyar irodalom egyik legrokonszenvesebb, legtőzsgyökeresebb lanto­sának szerelmeit. Nem a régi jó költő van itt bemu­tatva, hanem a gyarló ember, ki nem képes szenvedé­­­­lyeivel megküzdeni. Sok érdekes részlet, epizód teszi­­ ez olvasmányt élvezetessé. Petelei Istvánnak, »A fülemile« című munká­ját... nem minden asszonynak van olyan ostoba férje, mint nekem! Ez alatt mégis csak felöltözködött. Fölrántja az ajtót, rohan a terembe, nevetve, ragyogva, mint a­kinek egyetlen egy testvére Ausztráliából érkezett meg és csupa örömmel, szeretettel kiáltja: — Oh, drága, kedves Gheralfiné! És gyönyörűség nézni, a­hogy a két hű barátnő egymást öleli, csókolja — szegény Loretti meg csak­ugyan nem jut ma az ő kis leveskéjéhez. (Folyt. köv.) — 441 — Hazai irodalom, művészet. * A Kisfaludy-Társaság tegnap Gyulai Pál elnöklete alatt tartotta meg rendes havi ülését. Min­denekelőtt Beöthy Zsolt titkár tett jelentést a folyó ügyekről. A pesti hazai első takarékpénztár egyesület ez idén is 200 frttal gyarapította a társaság tőkéjét, köszönettel vették tudomásul. A társaság leg­utóbbi közgyűlésének határozata értelmében­ újabban 3000 frtot tőkésítettek. Beniczky Ferenc színházi kor­mánybiztos köszönetet mondott a társaságnak a köz­gyűlésre szóló meghívásért, Bayer József rendes tag pedig megválasztásáért. Végül a társaság könyvtára számára érkezett ajándékokról tett jelentést. Ezután Szász Károly olvasta fel a Longfellow drámai költeményének a »Judás Makkabeus«-nak sikerült mű­fordítását Szász Béla rendes tagtól. A drámai köl­temény öt felvonásban írja le a zsarnok Antiochus le­­győzetését Judás Makkabeus által. A jeles fordítást zajosan megéljenezték.Ezután Bőthy Zsolt rendes tag a Greguss Ágost »Rendszeres széptan«-át ismer­tette. E munka épen most került ki a sajtó alól, Beöthy a legelső példányt mutatta be a társaságnak. Greguss Ágost nem fejezhette be művét s a most meg­jelent kötet Greguss volt tanítványainak jegyzetei se­gélyével lett teljessé. A mű rendezése és összeállítása körül főkép Liszka Béla az elhunyt tudós volt tanítványa fáradozott, ki legközelebb tüzetesebben fogja lapunkban ismertetni a művet, Beöthy Zsolt be­vezetést irt a kötethez s azt tegnap élénk tetszés közt fel is olvasta. * Hangverseny. A Francsevics-féle vo­nós­négyes társulat tegnap szép szám­u közönség előtt tartotta második böjti hangversenyét. A műsor a kamara­zene legszebb termékeiből volt összeállítva. Kezdődött Mendelssohn a-moll négyesével (13. mű), melynek kecses scherzóját majd hogy megismételtették.­­ Derék zenészeink híven tükröztették vissza a mű hangu­latát. A 2-ik számban, Schumann d-dúr zongorahárma­sában, Goldstein Vilma k. a. is közreműködött. Nem könnyű feladat jutott osztályrészül s úgy az előadásban, mint a játékban teljesen rátermettnek bizonyult. Erő és lágyság szépen összeolvadnak zon­gorázásában. Megérdemelte a hallgatóság sürű­ tetszés­nyilatkozatait. Nem dominált hangszerével, hanem alkalmazkodott Krancsevics vezető hegedűjéhez és Burger tömör gordonkájához. A befejezés, Cherubini­­­es-dur négyese, a vonós­négyes fejlett összjátékának adta örvendetes jelét. Mindegyik tétel újabb szépsége­ket látszott feltárni s főleg az intermezzo után hosszan­t­jában igazi kitűnő elbeszélői tehetség nyilvánul. Tolnai­­ Lajostól »A jubilánsok« című elbeszélés jelent meg, szintén sok erővel írva, mint ez Írónk számos elbeszélő műve. Kazár Emilnek két kisebb regénye látott nap­világot az »Egyetemes Regénytár«-ban: a »Lég és föld« és a »Kitörült évek«. Előbbi egy ifjú és egy leány történetét beszéli el, kik bár szeretik egymást, mégis az egymás boldogulásának lesznek akadályaivá. Drá­mai helyzetekben változatos elbeszélés. A »Kitörült évek« folyton bonyolódó meséjével egy titokzatos eset körül fonódik. A olvasó mindig azt hiszi, hogy a rej­télyt eltalálta, s ha végig olvasta veszi csak észre, hogy kellemesen csalódott. A szerző a megfejtéssel nemcsak két jóbarátot hoz össze, de két szívet is egyesít. . Mikszáth Kálmán szintén két kötettel gyarapí­totta a gyűjteményt: »A lohinai fű«-vel, és »A fészek regényei«-vel, melyek e kedélygazdag elbeszélőnk tehetségének élénk és rokonszenves vonásait szintén bő mértékben csillogtatják. Még egy kötet van hátra, az »Almanach«, mely­ben tizenöt hazai ismert rendű elbeszélőtől van egy­­egy novella vagy rajz, köztük a »Fővárosi Lapok« szerkesztőjétől is: az »Örök láng«. Ezekből áll a gyűjtemény eddigi tartalma. A külföldi írók művei elég jól megválasztják, s a ha­zaiak jól képviselvék. Ekkér az egész vállalat elisme­rést érdemel. A német Engelhorn-féle »Regénytár« eddig megjelent 92 kötetében csak öt kötet eredeti német mű van, míg az »Egyetemes Regénytár« eddig megje­lent 45 kötetében 14 az eredeti termék. Tehát a har­madrész. Ez jó arány, melyet ezentúl is lehetőleg fen kell tartani. A közönség pedig méltán fordulhat rokonszen­­vével e vállalathoz, melyben jó olvasmányokat ol­csón kap.*

Next