Fővárosi Lapok 1888. szeptember (242-270. szám)

1888-09-30 / 270. szám

rűen volt egy teknősbékacsont-fésűvel föltűzve , de épen ez igénytelen föllépése kölcsönzött neki oly kü­lönös bájt. — Szép idomít kéz, szép lábacska, kecses moz­gás — oh, mily szép leány ez! — gondolta magában Delayre. — Beszélhet Marcel, a­mit akar, én mégis azt állítom, hogy ők igen jól megértik egymást. Hiába, ezt már a szemükön észre lehet venni. Nagyon jó ez ő rá nézve, de annál rosszabb ránk nézve, mert Te­réz kisasszony hatalmasabb vonzó, mint a művé­szet. Hja! a szépség már Orpheus kora óta háló volt a zenészekre nézve! — Kérem, uraim, — szólt Teréz, — ebéd előtt ízleljenek meg egy kis frisstőt; önök fárasztó utat végeztek. Leültek a kiskertben, ittak Marcelnek az egés­­ségére s igen kellemesen telt az idő. Az igazgató lel­­kesültséggel beszélt az ő »fiatal barátja« tehetsége és sikerei felől s váltig állította, hogy a jövő télen mindenütt diadalt arathat, csak kedve legyen hozzá. Ez a fényes kilátás azonban nem igen látszott Marcelt elcsábítani. — Mit gondol ön, mikor erősödhetik meg any­­nyira, hogy hozzánk visszatérhessen? — kérdezte Delayre. — Soha sem vagyunk eléggé erősek, hogy egy édes köteléket széttéphessünk! — suttogta Edgar az atyjának. — Neki itt nagyon jó dolga van s én az ő helyén boldog lennék, ha itt maradhatnék. Marcel kérdő pillantást vetett Prenelre. — Nos, beszélj! — szólt ez nyájasan, bátorí­tólag. — Hiszen hallottam, mikor Teréz megígérte, hogy megenged minden beszédet neked, mihelyt föl­gyógyulsz. —­ Nem, — válaszolta Marcel, halk, de szilárd hangon. — Nekem elég időm volt a gondolkozásra. Nem maradhatok a Szilfaudvarban, mert szeretem Terézt. — Hát így kell a leánykérésnek kifejezést adni ? — kiáltott föl az igazgató. — Mindjárt gon­doltam, hogy az egész dolgot elrontja! Marcel, en­gedje meg ön nekem, hogy szószólója lehessek. Hi­szen úgy­szólván fogadott apja vagyok. Uram ! — folytatá, Prenelhez lépve — részesítsen minket a sze­rencsében, hogy leányának, a kisasszonynak a kezét Marcelnek ajándékozza. — Hadd beszéljen magáért Teréz! — szólt Pre­­nel mosolyogva.­­— Ily fontos ügyben nem szeretném magamra a felelősséget vállalni. Teréz és Marcel fölálltak ; a fiatal ember kezét nyújtotta a leánynak, ki azt szívesen fogadta el s ez­által megtörtént az eljegyzés. — Bravo ! — kiáltott föl Delayre Amedée, ki­nek ez a ceremónia nagyon zajtalannak tetszett. — Ez a szövetség szétrobbantja ugyan a mi quartet­­tünket, ám én mindamellett is szívből kívánok hozzá szerencsét. E pillanatban jelent meg Alvine a kert­ajtónál. — Teréz kisasszony, az ebédet már tálal­hatjuk? Válasz helyett Teréz az öreg leány nyakába borult. — Te légy az első, a­ki eljegyzésemről értesül! — mondta neki. Alvine elbámult. — Hát valóban minden rendben van már ? — kérdezte. — No, hála istenek, mert ez az első okos dolog, a­mely nálunk rég idő óta történt! Mindnyájan nevettek, majd fölkeltek s bemen­tek a házba. A jegyesek lassan követték a többit. — Most már megválthatom neked — suttogta Teréz, miközben karon fogta Marcelt. — A most le­folyt negyedév életemnek legszomorúbb szaka volt. De kettőnk közül te szenvedtél többet, szegény Mar­­celem. — Szót se többé erről! — szólt a fiatal ember lehajolva a leányhoz. — Oly szó lebbent el ajkadról, melyet többé hallani sem akarok. Most már nincs többé szegény Marcel. Ború után derű következik ! részt vett ez ütközetben, mint nyargonc. Gróf Batt­hyány Lajos nagy érdeme gyanánt hirdeti, hogy a tá­vozni készülő vezért, Móga tábornokot és a többi cs. kir. tiszteket rá tudta bírni a Jellacsics seregével való megütközésre. S ezzel megtörtént a nagy forduló­pont. A fővárosunk felé törő Jellacsicsot megverték, úgy hogy rendetlenül kellett meghátrálnia s Bécs felé vonulnia, s maradt idő a honvédelem szervezé­sére s a tavaszi hadjárat diadalaira. Sok érdekes rész­letet mond el a szerző. Többi közt azt is, hogy még az ütközet előtt hire jutott a seregben az uralkodó által küldött gr. Lamberg Pesten történt meggyil­koltatásának. A sorhadi tisztek kifakadva beszéltek e véres merényletről s gr. Bubna, a Miklós-huszárok őrnagya a gyepre dobta le kardját s távozott, mond­ván : »Az a nemzet, mely ily gálád, gyalázatos tettre képes, nem érdemli, hogy ügyéért életünket kockáz­tassuk!« De bár többen is indulatosan törtek ki, csak maga Bubna volt, ki az ütközettől félre vonult. A füzet szépirodalmi része Pálffy Albert regé­nye , az »Egy leány mint özvegyasszony« két fejeze­téből s Burns dalaiból háromnak (»Óh füttyents«, »Mentem, mendegéltem« s »Szörnyű szülő«) fordítá­sából áll. Lévay József dallamos nyelvénél és őszinte meleg hangjánál fogva nagyon arra termett, hogy e nagy skót lírikus dalainak szépségeit jól éreztesse. Van emlékrajzi dolgozat is a füzetben, Sírváry Lajostól, e címmel »Deák Ferencnél«. El van benne mondva, hogy 1870 tavaszán túl az öreg úr mily összeköttetésben állt a »Pesti Napló«-val s egy és más kérdésben mi véleményt táplált. Érdekes többi közt az a pont, hogy mikor Tisza Kálmán az ellen­zék padjairól a kormányra jutott, a Deák-körben so­kan azt tartották, hogy csak néhány hónapig, leg­­fölebb egy esztendeig fogja tarthatni magát. Az emlék­rajz írója erre azt mondta: »Legalább is tiz eszten­deig fog kormányozni«. Samassa érsek is ezt tart, s elmondta a jóslatot Deáknak, ki azt üzente rá, hogy »jó orra van«, ki tiz esztendőt jövendölt Tiszának. Az »Értesitő«-ben három bírálat van. Az első 1981 Hazai irodalom, művészet. * A képzőművészeti társulat választmánya tegnap Harkányi Frigyes elnöklete alatt ülést tar­tott. A napirend megkezdése előtt azonban a kegyele­­tes megemlékezés adóját rótták le Trefort Ágost iránt. Az elnöklő Harkányi Frigyes szentelt az elköltözött miniszter emlékének meleg szavakat. Kiemelte, hogy »ő a tudomány komoly férfia volt, de lelkesült a művészetért is, minden nemesnek és jónak fenkölt szellemű pártolója volt.« Szólt aztán arról, hogy mit köszönhet Trefortnak a művészet és társu­lat. Végül pedig kettős indítványt tett, hogy a jövő évi közgyűlésen mondassanak a megboldogult fölött emlékbeszédet, az elnökséget pedig bízzák meg, hogy a gyászoló család előtt fejezze ki a társulat részvétét. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. Utána Keleti Gusztáv igazgató bemutatta azt a csomagot, melyet Rökk Szilárd a társulat részére letétbe helye­zett. A felbontott csomagban 13000 frt névértékű papír-járadék kötvény volt, a nagylelkű adakozónak Singer és Wolfner »Egyetemes regény tárol«-nak ere­deti termékeit, kivált a Mikszáth, Petelei, Tolnai, Kazár Emil, Margitay és Abonyi Lajos műveit mél­­tánylólag ismerteti. A második Herman Ottónak »A halgazdaság rövid foglalatja« című munkáját ajánlja jó lélekkel a közönség figyelmébe. A harma­dikban a szerkesztő Gyulai Pál bírálja Fraknói Vil­mosnak »Ipolyi emlékezete« című emlékbeszédét, s az a nézete róla, hogy »a magyar történetírás vezér­elvéül kiválóan egyházi szempontokat tűz ki s nem­zetünk történelmét egészen felekezetivé akarja át­alakítani ; ezt dicsőíti leginkább Ipolyiban a szónok s ennek buzgó hive maga is.« A bírálat ez állítás bi­­z­onyitgatásából áll. Vereskövinél. (Geszten.) (D­d.) Vagy két esztendei készülődés után eljutottunk tehát Gesztre is. Hiába vártam évek óta Mahomedet, utoljára is a hegy ment Mahomedhez. Pappal mentem paphoz. Régen várják a borsodi gesz­tiek Tisza Kálmánt, hogy nekik is olyan csinált ujjuk lenne, mint a bihari nagy Gesztnek. Hát annyit elér­tek, hogy egy Kálmán (e sorok írója) a falujokba ve­tődött. Ennek is volt annyi hatása, hogy épen akkor rakták két oldalról az új töltésen a kőcsirkéket. De jó, hogy megelőzhettük a csirkék szétterítését, jaj lett volna a derekunknak; még a kocsi dereka is ugyan­csak ropogott volna. Geszt falucska völgyben fekszik, nagy gyümöl­csös kertek alján. Híres a boráról, homokjáról, na meg talán a papjáról is.*) A falu derekán végig szá­raz meder húzódik. Akkor van benne viz, s nagyon is bőven, ha a hegyek közt felhőszakadás ontja az áldást. *) A papja egy idő óta szép rajzokat, elbeszéléseket ír Vereskövi név alatt, s a­hányszor mi Vereskövitől beszélyt köz­lünk egyik-másik olvasónk mindig megkérdezi az író kilétét és hol lakását. Ez a kis cikk, melyet a »Borsodmegyei Lapok« kö­zölt, szintén válasz az ily kérdésekre. Azért közöljük. Szerk. egy levele kíséretében, melyben következő rendelkezés foglaltatik: »E tőke­összeg mint örök alapítványom kezelendő s nevem alatt fentartandó lévén, kívánom és rendelem, miszerint annak évenkinti kamatai sze­gényebb sorsú, jó és tiszta erkölcsű szorgalmas képző­művészeti tagoknak fölsegélésére, vagy pedig jutalmazásukra fordíttassék, akként a mint azt az igazgató választmány jónak és célszerűnek látandja«. A választmány elhatározta, hogy hálaérzetét az el­­húnyt nemesszívű adományozó testvére, Rökk Pál előtt fogja tolmácsolni. A Keleti Gusztáv által felolvasott igazgatósági jelentésből kiemeljük, hogy Pécsett, az ottani általános kiállítással kapcsolat­ban a társulat által rendezett műkiállításnak igen örvendetes sikere volt. Az ott levő képek közül többet meg is vásárolták, összesen 2000 írtért, a jury pedig a társulatot díszoklevéllel tüntette ki. A kedvező eredmény első­sorban Nádosy Kálmánnak, a pécsi kiállítási bizottság elnökének és Irinyi Sán­dor ottani rajztanárnak köszönhető. Szmrecsányi Miklós titkár hosszabb jelentést olvasott fel mün­cheni utazásáról, melyet az igazgatóság megbízásá­ból a nemzetközi kiállítás tanulmányozása végett tett. A választmány elhatározta e jelentésnek közzé­tételét. Több folyó ügy elintézése után, az igazgató­ság kijelentette, hogy Nádosy Kálmán 200 írttal alapító tagnak, Irinyi Sándor, Horiischek Henrik, Gielsz Alfonz és Halmi Artur pedig rendes tagok­nak léptek az egyletbe. * »Magyar Salon.« Hevesi József és Fekete József folyóirata már a hatodik,évfolyamba lépett a most megjelent októberi füzettel. Élén Fálk Miksa közöl hosszabb cikket »Trefort Ágoston«-ról, szemé­lyes érintkezéseikről, levelezéseikről, közös alkotmá­nyos küzdelmeikről stb. mondva el sok jellemző ada­tot. Trefort utolsó levele és utolsó fényképe (csoport­kép) is benn van a szövegben. Október 6-ikának emlékezetét az 13 aradi vértanú arcképe, életrajzaik, Pulszky Ferenc cikke és Szemere Bertalan kiadatlan költeményeiből a reájuk vonatkozó gnomák tartják fenn a füzetben. Rajz és szöveg van még sok. A többi közlemények ezek: Versek Ábrányi Emiltől, Pósa Lajostól; elbeszélések Jókai Mórtól, Tolnai Lajos­tól és Justh Zsigmondtól. A legtöbb illusztrálva van. Pálmai Ilka asszonyról Kürthy Emil irt csevegést s a cikkhez a diva számos jelmezképe van csatolva. A lefolyt hadgyakorlatokat önálló rajzok és egy cikk örökítik meg »Királyunk a hadgyakorlaton.« Por­zsolt a halászati sportról, Simonyi Jenő a források­ról írnak a füzetbe, melyben még több kisebb köz­lemény van. * Az akadémia holnap, hétfőn, délután 5 óra­kor tartja a szünet után első — összes — ülését. Tárgyai: folyó ügyek; az 1888. szept. 30-ikáig beér­kezett pályamunkák bemutatása és »Jelentés az 1888. évi Péczely drámai pályázatról«, Beöthy Zsolt­tól. — Ezt követi az első osztály ülése, melynek tárgya: »Jelentés dr. Munkácsi Bernát vogalföldi nyelvészeti kutatásairól«, Budenz Józseftől.­­ A viz után finom homok marad roppant mennyiség­ben s innen homokozik építkezéshez a közeli alföld, tiz krért adnak egy szekérrel. A kis kálvinista templom előtt megszök­ték egy csinos menyecskét: »Hol lakik Vereskövi ur?« »Olyan nevű zsidó nincs a falunkban, kérem alássan, megkövetem alássan, nálunk csak a Bíbic korcsmáros lakik.« »Hát a tisztelendő úr itthon van-e?« »Igenis, itthon.« »Van-e felesége ?« »Igenis, nincsen.« »Szereti-e a menyecskéket?« »Igenis, nem tudom.« Ilyen útbaigazítás után behajtattunk a paróchia udvarára. Minden bútor az udvaron, a folyosón volt, javában meszeltek, súroltak. Tehát a legalkalmasabb időben érkeztünk. Egy tenyeres-talpas szolgáló olyan­forma szives nyájassággal fogadott, mintha azt gon­dolta volna : »no ezeket is a legjobbkor hozta az ördög.« A paplak kényelmes, oszlopos folyosóval. Az ud­var árnyas s a fák alatt egész falka kacsa, liba, puly­ka, csirke hűsölt. Az udvar közepén gémes kút ter­peszkedik, előtte egy kerek pocsolyató s abban két hízó hortyogta édesdeden déli álmát. Az udvar szélén bőven kazalok s boglyák. Szóval úgy láttuk, hogy a tisztelendő úr »megélhet újig.« A csinos kis templom tiz lépésre van a paplaktól, bent az udvarban; valami messze tehát nem kell fáradnia a tisztelendő urnak, egy szuszra is megteheti. A tisztelendő urat a község háza előtt fogtuk el. A gyorslábú szolgáló megelőzött bennünket s igy már csonka volt a meglepetés. Visszafordul­tunk a falu házához, látni kívántam a jegyző urat, a­ki gyerekkorunkban a professzor úr parancsára jól el-elnadrágolt bennünket. Ő volt az iskola »fogdmege«, — csak úgy hittük, hogy a »nagy Karakas.« Mindnyájunknak »keresztapánk« volt. Mindennap »keresztelőben« voltunk. Mi kaptuk a

Next