Fővárosi Lapok 1889. november (300-329. szám)

1889-11-01 / 300. szám

a házából. Nekem ugyan semmi kedvem sincs, még egyszer valamelyik rokonunk házánál mint egy ide­gen macska kóvárogni. — Illik-e ily modorban beszélni gyermeknek, az anyával ? — förmedt a leányára Mumpsonné. — Ne várakoztassuk Holcroft urat sokáig a reggelire, mert később nyilván leolvashatod homloká­ról a gondolatait. Segíts tehát nekem! — Jól van, részt veszek a dologban, míg a cse­léd megérkezik; de aztán hadd tudja meg Holcrost, hogy oly asszonyság, a­kinek oly előkelő, tekintélyes rokonsága van . — Nem bánom, ha soha többé nem látom meg ezt a rokonságot, sőt örülök, ha hireket sem hallom. Aztán mind a ketten munkához fogtak. Mikor Holcroft az istállóban a fejést elvégezte, egyszerre Janet pillantotta meg közelében. A szelle­mek nem közeledhettek volna hozzá kevesebb nesszel, mint ez a leány. — Forr már a víz! — szólt s aztán eltűnt. Holcroft követte a leányt a konyhába. — Egy percnyi vesztegetni való időm sincs, — szólt, hogy Mumpsonné beszélgető kedvét lelohassza, — tehát ide figyeljenek! Először is kiöblítve tiszta vízzel a kannát, a darált kávéból egy kávés csészével kell abba tenni s aztán egy fölvert tojást. Ekkor fél csésze hideg vizet töltünk rá s az egészet jól össze­rázzuk. Ha ez megtörtént, fél messzeig forró vizet töl­tünk a kannába az üstből s húsz percig hagyjuk a tűzhelyen főni. Mikorra ez az idő elmúlik, ismét itt leszek. Tudják-e most már, hogy kell a kávét főzni ? Jane bólintott a fejével, anyja pedig igy szólt: — Bizonnyal! A tojást húsz percig főzzük, egy csésze hideg vizet töltünk hozzá és a Holcroft már épen megindult kifelé s eközben felsóhajtott: — Még e reggel akarva nem akarva, hallgat­nom kell ennek az asszonynak a fecsegését, de leg­alább egy csésze jó kávé lesz a kárpótlásom.­­ — Én azt hiszem — szólt Mumpsonné, mikor a visszatért gazda az asztal mellé ült reggelizni, — hogy most eltaláltam az ízlését s ép ezért a kannát csordultig megtöltöttem; a mit most meg nem iszunk, félretehetjük s délben majd fölmelegitjük. E szerint ön jó kávét kap s egyúttal az újabb fáradságtól is megkíméljük magunkat. A takarékosság lesz fő fel­adatom. Dolgozni tud minden durva, megfizetett kéz, de csak a lelkiismeretes felügyelet az, mely a munkát sikeressé, jövedelmezővé teszi, mihelyt a parasztok a szérüket megtöltik; s ha meg­­ leszek elégedve, szabadon bocsátlak; különben pedig katonáim levágják a fejedet. Zárjátok börtönbe, hogy azonnal kezdje meg a munkáját. S ismét földre ütött a király pálcájával és a kapitány katonái megragadták a méhet, börtönbe zárták és a harmadik foglyot hozták a király elé. De a király parancsolólag mondá: — Hozzátok el az utolsót is, mindkettőt egy­szerre, hogy véget vessünk a dolognak, mert még más államügyeket is kell elintéznem. Elővezették tehát a negyediket is. E kettő egyike sáska, másika pedig tücsök volt. A király ezekhez is a szokott kérdéseket intézte.­­ Az egyik azt felelte, hogy a démutka gyökerei között,­­ a másik pedig, hogy a légben született. Erre a király igy szólt: — És minő mesterséget tudtok ? — Én dalolni tudok, — mondá a tücsök. — Én pedig táncolni, — mondta a sáska. — Szép mesterségek! Egyik olyan mint a má­sik, — kiáltott föl haragosan a király s oly erősen ütött királyi pálcájával a földre, hogy az udvaroncok, katonák és foglyok megriadtak. — Minthogy ti semmit sem dolgoztok, igazi naplopók vagytok s megérdemlitek, hogy levágassam a fejeteket. — Fölség! — mondá bátran a tücsök, mig a sáska remegett félelmében, — hogy mi nem dolgo­zunk semmit ? Először is mi senkit sem bántunk , ha nem is tudunk szőni, mint a pók, sem édességeket készíteni, mint a méh, azért mégis jámborok és jók vagyunk s az egész világ szeret minket. Mi gyönyör­ködtetjük az összes rovarokat s az erdei hegyek lé­nyeit s azt eszközöljük, hogy nyár idején kevésbbé nyomott a lételek, midőn a napok oly hosszúak és a napfény oly nagyon süt. Én dalolok, ez pedig táncol s igy eltelik azok ideje, a kik minket látnak. Enged­jetek csak nekünk egy kis szabadságot s akkor döntse el fölséged, várjon jobb-e minket szabadon bocsátani vagy megölni ? A király nem volt kegyetlen és azt mondá: — Helyeseljük a beszédedet. Rá­érek most egy kicsit, hogy kipihenjem magamat és egyet mulassak. Ha nektek sikerül számomra egy kellemes órát sze­rezni, akkor nemcsak szabadon bocsátlak titeket, hanem azt is megadom kegyelmesen, a­mit tőlem kérni fogtok. S megparancsolta, hogy oldják fel bilincseiket. Ekkor a tücsök olyan vidáman kezdett dalolni, a­mint csak tőle kitelt, és a sáska is teljes kellemmel táncolt. Sem a király, sem az udvarnokai, sem a kato­nái nem hallottak még ily édes dalokat s nem láttak ilyen ügyes táncot. A király el volt ragadtatva; agg arcán kegyes mosoly ült; örömében földre ütött az arany pálcájával és mondá: — Derék, derék! Én szabadon bocsátlak tite­ket. Csak arra kérlek, hogy valahányszor ráértek s kedvetek támad, jöjjetek ide, engemet és alattva­lóimat kevéssé mulattatni. A munka ugyan jó­­ áldás­sal jár, de az élet némelykor kissé pihenni is akar. Megígértem, hogy kegyelmesen adok nektek valamit. Kívánjátok azt, a­mi nektek kedves. Ekkor kérő hangon mondá a tücsök : — Fölség! Azért a kegyelemért esedezem, hogy méltóztassék a pókot is szabadon bocsátani. És a király válaszolta: — Jó szived van, kívánságod teljesüljön. És a sáskához fordulva, kérdezte: — Hát te táncos urhölgy, minő kegyelemért esengsz ? — Fölség! Bocsásd szabadon a szegény méhet is. — Neked is jó a szived. Kívánságod teljesüljön. S megparancsolta, hogy bocsássák szabadon mind a négy foglyot. Azonnal elbocsátották s az összes hangyák elkísérték őket. A tücsök az egész után kére-kedve szerint dalolt: Szisziszi, hej szisziszi, Éljen a király szisziszi, És a népe, szisziszi ! Télfy Iván, 2223 Holcroft nem tudta, mit szóljon , a fölött is két­ségben volt, várjon szándékosan rontotta-e el Mump­sonné a kávét, vagy pedig csupa ostobaságból, mert ezt a kotyvalékot nem lehetett meginni. Elő­vette a kannát, kiöntötte tartalmát az ablakon s újra kávét darált kedvenc italához. — íme, — szólt eközben, — jól ügyelj, mert jövőre azt kívánom, hogy kívüled senki se nyúljon a kávés edényhez! Mumpsonnénak nem igen tetszett ugyan ez a beszéd, de kedélynyugalmát nem zavarta ez. — Gyakran hallottam, — mondta — hogy a férfiak némely tekintetben pazarlók; dehát kinek van ahhoz több joga? az asszony csupán kiegészítő része a férfinak s az a hivatása, hogy — — Mumpsonné asszony, — vágott közbe a gazda — az ön és a Jane hivatása most reggel abból áll, hogy lesiet a pincébe s oly gyorsan, a­mint csak lehet, vajjá változtatja a tejfelt. Remélem, ezzel job­ban fog boldogulni, mint a kávéfőzéssel. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * A nemzeti színház legközelebbi újdonsága a »Napamasszony« lesz, Sardou háromfelvonásos vígjátéka. Ez a jövő pénteken, november 8-dikán, ke­rül színre. * A Hubay-Popper quartett november hó 11-én tartja első hangversenyét a redoute termében. Az estélyen közreműködnek Schuch­ Piroska asszony, a drezdai szász kir. operaház énekesnője és Moor Emanuel zeneszerző és zongoraművész Angliából. Moor Hubay Jenővel együtt fogja bemu­tatni 3-dik hegedű-szonátáját. Moor magyar szüle­tésű, de ifjú korában Angliába költözött, hol mint zeneszerző ismert névre tett szert. A kamara-zenész­­társulat kebelében tavaly óta változás állott be. Herzfeld Viktor másodhegedűs, elfoglaltsága miatt, kilépett és helyét most Bloch József orsz. zeneaka­démiai hegedű-segédtanár foglalta el. * A téli kiállításra már nagy számmal ér­keznek a műcsarnokba festmények és szobrok. Az olasz művészek is érdekesen lesznek képviselve. Ró­mában a nemzetközi művészkör gyűjtötte össze a mű­veket. Onnan Simoni, Ferrarini, Joris Pio, Tarenghi, Biseo Cesare, Ciffarnello, Velencéből Retta Antonio, Lonza, Quadrone, Indino és Laurenti Cesare külde­nek nagyobb festményeket. A budapesti közönséget kétségkívül érdekelni fogják Thoren Ottónak, a Pá­­risban nemrég elhunyt nagyhírű állatfestőnek hátra­hagyott művei, melyek közül húsz kisebb-nagyobb festmény lesz a téli kiállításon. Thoren rendszerint küldött képeket kiállításainkra s azok közül többet meg is vásároltak minálunk. Egyik legszebb fest­ménye Wahrmann Mór tulajdona. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter megígérte, hogy a téli kiállítást ez évben is személyesen fogja meg­nyitni. * »Nemzeti géniusz« címmel két kis füzet jelent meg egy névtelen szerzőtől, a­ki a sokat vita­tott kérdéshez új adalékokkal, új szempontokkal kíván járulni. »A magyar királyság megalapítója és a mi modern chauvinistáink« című cikkben azt fejte­geti, hogy nem volt igazán magyar a régi magyar királyság, mert régente nem ismerték a nemzetiségi eszme nagy hatalmát. A mai haladás e téren óriási l­ép, mert elég erős a magyarság, nem kell félteni,hogy elvész az idegen kultur­áramlatok befolyása alatt. A második cikk, ennek igazolására, magasztalja báró Eötvös József és Pauler Tivadar első közoktatás­­ügyi minisztereinket, mint kiváló magyarosítóinkat. Trefort és gr. Csáky folytatják e munkát, de bele­­vegyítenek európai szellemet is. »A magyar nemzet szellemi életének vezéralakjai a 19-dik században« íróink, tudósaink, művészeink, politikusaink, hadve­zéreink sat. közt tart szemlét, úgy találva, hogy min­den téren mérkőzhetünk a külfölddel. Remekíróink és nagy stilisztáink tanulmányozásából több hasznot vár a magyar szellemre és nyelvérzékre, mint a régi nyelv és népnyelv buvárlásából. A tárgyszeretettel irt röpirat a nemzeti géniuszról folyt parlamenti és publicisztikai viták tükrözője s ha írójuk el is veti néha a sulykot, a hazafias szándékot és jóindulatot nem lehet tőle elvitatni. A két füzet ifj. Nagel Ottó bizományában jelent meg s áruk­­ frt. * A »Budapesti Szemle« novemberi füzete tegnap megjelent. Szabó József, Radics Ferenc, Mun­kácsi Bernát, Baross Károly, Lévay József, König Gyula s mások közölnek benne dolgozatokat, me­lyekről még részletesebben fog megemlékezni. * »Csárdás.« Ez a címe Mazzantini és Sztoja­­novics Jenő egyfelvonásos balletjének, mely az opera­ház legközelebbi újdonsága lesz. Mazzantini ballet­­mester e művéhez csak nemrégiben tett alapos népis­­mer­ő tánctanulmányokat Erdélyben. A »Csárdás« négy képből áll. Az első a cigányok bevándorlását ábrázolja Magyarországba, a második Rákóczi tábo­rában játszik, a harmadik Erdélyben s a negyedik a kiállítási iparcsarnok előtt folyik le. * A kolozsvári színházban november és december hónapokban adják elő a színház pályáza­tán megdicsért darabokat. Minden héten színre kerül belőlük egy, még­pedig a következő sorrend­ben: »A kézműves« társadalmi dráma öt felvonásban, »Adrienne« színmű három felvonásban, »György ura »vígjáték,« »Mesalliance« színmű, »Olga« vígjáték, »A névtelen« és végül a pályanyertes »Ildikó.» Ez előadásokon kívül élénkíteni fogja a saisont K. Hegyesi Mari asszony vendégszereplése is, ki nov. 11-én lép föl először »Lecouvreur Adrienne »-ben, s aztán »Denise«-ben, »Alfonz úr«-ban, meg egy-két vígjátékban. Országos közegésségi egylet. (Okt. 31-diki ülés.) Az országos közegésségi egylet tegnap tartotta rendes felolvasó ülését. Ezúttal is érdekes és fontos kérdések voltak a tárgysorozaton. Dr. Csatáry Lajos volt az első felolvasó. Föl­vetette a közegésségügy államosításának kérdését, mely mint fölötte sürgős a közigazgatási reformmal egyidejűleg, vagy még ezt megelőzőleg is volna ke­resztülviendő. Magyarország közegésségügyi viszo­nyai oly siralmasak, hogy a nyugat európai művelt népek közt mi vagyunk az utolsók a halandósági és középéletkori arányok tekintetében. S e helyzet nem is változik meg addig, mig a közegésségügyet az állam nem veszi kezébe. Meg van ugyan alkotva a közegésségügyi törvény s az meg is felelne viszo­nyainknak, de nincs gondoskodva arról, hogy a tör­vény szakaszai érvényesüljenek. S ez azért nem le­hetséges, mert a közegésségügyi administráció nem felel meg a törvény intenciójának. A törvényhozók ugyanis féltek az állampénztár megterheltetésétől s csekély fizetéseket állapítottak meg a hatósági or­vosok részére, a községi orvosok és körorvosok díja­zását meg épen a községekre rótták. Nem gondoskodtak arról, hogy a törvényható­ságok több súlyt fektessenek tényleg a közegésség­ügyi intézkedésekre. De ez mindaddig, míg az álla­mosítás nem történik, nem is lehetséges, mert a tör­vényhatóságok választott orvosai csakis állásuk kockáztatása mellett fejthetnének ki szigort és lelki­­ismeretes működést. Ezért azt javasolja, hogy a köz­ségi és körorvosokat ott, hol a község nem bírja őket fizetni, az állam díjazza, még­pedig tisztességes mó­don, a felügyeletet az összes egésségügyi személyzet fölött egy a kormány által kinevezett egésségügyi főfel­ügyelő gyakorolj­a, a megyékben pedig egy állami egés­ségügyi felügyelő végezze e tisztet. Budapesten és a na­gyobb városokban országos kórházak és lelencházak építendők, a közegésségügy vezetése továbbra is a belügyminiszter kezében maradjon s ennek tudomá­n

Next