Fővárosi Lapok, 1891. február (28. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-12 / 42. szám
Előfizetési dij: HU Vll. niUCl JJ-C. JL IlI IL * kiadóhivatalba Csütörtök, 1891. február 12._____________42. szám.____________Huszonnyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: WT r — —— Előfizetések ^sr-' T1ATTA DrtCIT T A DAF »«Mrr. lb W ■■iHlV V BW? MB MHBiBHHl W IBH (Budapest, ferenciek-tar* ■M7(dévr. ‘ w Athenaemn-épület) Egyes szám 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. imm. Élet-okmányok. — Elbeszélés. — Irta Justli Zsigmond. (Folytatás.) Kórházba kellett elhelyeznem a szegény fiút. Tudja-e, mit jelent e két szó : olaszországi kórház ? Kis medvém megadta magát. Kern panaszkodott, megcsókolta a kezemet, nézze, itt ezen a helyen éget még ma is ez a hely. Felöltöztettük, kihúztuk meleg ágyából s elszállítottuk a város másik végén fekvő kórházba. Ott fölvették róla a jegyzőkönyvet nagytudományu urak. Úgy látszik, a művészetek az élet egész érzelmi oldalát abszorbeálják, a tudománynak nem maradt semmi. Megvizsgálták, nagynehezen fölirták a nevét s nevettek azon a valóban mulatságosesetben, hogy olyan beteget kapnak, aki nem tud olaszul. Mind hadart valamit s nagy kézlejtések közt fejtették ki, hogy nem tudjuk, mi a baj. Külön szobát kapott, külön ápolót, mint külön betegséget a gondviseléstől. És megkezdődött a szörnyű hét. A szenvedés és az undor hete. Tudja, ugyehogy tudja, milyen szövetből készített bennünket a nagy, a kegyetlen természet, mely oly mesterileg reparál ki minden egyes egyént a szenvedésre ? Reggel, minden áldott reggel elindultam a kálváriára. Már előre féltem látni, tudva, hogy semmit, de semmit sem tehetek érte. Fájt látnom kialvó, fénytelen szemét s fájt hallanom a mint kérdezte: mikor jut ki innen ? Fájtak tervei, fájt, ha öntudatnál volt, fájt, ha eszméletét elvesztette. A zenész egyre gyorsabban, izgatottabban folytatta beszédét. Pedig szavai szinte ketté szakadtak, annyira tagolt mindent, amit mondott. Némelyik szava éles, borotva-élességű lett. A fájdalmat a legintenzívebb fokán és legelfinomitottabb formájában fejezték ki szavai. — Nem bírtunk az ismeretlennel. Mindennap biztattuk. Négy orvos járt hozzá s mind mást mondott, de mind azt állította, hogy baja nem veszélyes, a szervezete erős, kihevert. Úgy éreztem azonban, hogy én most egész szeretett paraszt fajomat szolgáltattam ki nekik. Gyávának, erőtlennek éreztem magamat. Nekem, akinek védeni, oltalmazni kellett volna őt, tehetetlenül, bambán kell állnom ott, semmit, de semmit sem tehetek! És a keret! Leírjam? Nem, azt sohasem bírnám. Milyen szenny, milyen közöny környezi e szenvedőket! Minden egyes látogatáskor azt hittem, hogy kiszakad, a szívem. Mennyi Scylla és Charibdis. Himlő, lupusz, typhus minden folyóson ; műtétek az udvar közepén; jajgatás az egész házban. És a szenny! Akár csak a Dante pokla. És mind e borzalom közt, az én szegény hű szolgám egyedül, távol az emberi irgalomtól, baráti hangtól, érzelemtől. Istenem! milyen egyedül vagyunk néha a világon ! Egyetlen egy vigaszom a dán volt. Most már én kerestem fel őt. Estéimet (melyeknek magányától féltem) nála töltöttem el addig, amíg lehetett. Beszéltem neki a szegénység nyomoráról s hogy milyen sajnálatraméltók azok, akik nem otthon, övéik között szenvednek és halnak meg. Lefestettem neki, amit láttam. Mikor már nem bírtam beszélni, leültem a zongorához és játszottam, úgy ján, mint soha azelőtt. Azt hiszem egy élet szenvedése jajdult végig zongorám húrjain; fölszakitottam szivemet s mind azt, a mi benne el van rejtve, kitártam dalban, zenében. A dán ezen az egy résen, melyet az »eset« (egyszer igy fejezte ki ő is magát) ütött, belátott a lelkembe. Én eddig nem sokat beszéltem neki magamról, inkább őt hallgattam, most már annál többet. Mert beszélt arcom, testem, zeném, meg a hallgatásom is. Egy este, midőn egy percre elhallgattam, így szólalt meg csöndesen : — Ugye, barátok vagyunk már ? — Miért kérdi ezt ? hazánk népessége, a lefolyt évtized összes politikai, közgazdasági és közegésségi vívmányai tükröződnek. Csak hasonlítsuk össze a közelmúltat a jelennel és legott meg fogunk győződni állításom igaz voltáról. Mily nyomasztó, majdnem lesújtó érzelmek közt voltam kénytelen 10 évvel ezelőtt ugyane helyről bevallani, hogy hazánk népessége az 1870—80-diki évtizedben 15,417,000-ről csak 15,610,000-re, vagyis csak 193,400 lélekkel emelkedett, ami alig tesz ki egy és egynegyed százalékot, évi átlagul pedig alig 0ll/o-nak felel meg. Most pedig találtatott jelenlevő polgári népesség: 1890-ben , 1880-ban. Most több : Magyarországon 15.122,514 13.728,622 1.893,892=10'15 l/o Fiumében és területén 29,001 20,981 8,020=38'22°/o Horvát-Szlavonországban ______2.184,411 1.892,499 291,915=15~420/o Összesen: 17.335,929 15.642,102 1.693,827=10'82°/o Természetes, hogy ily nagy, földrajzilag és közgazdaságilag oly különböző és 322.000 □ kilométernél nagyobb kiterjedésű államban, mint Magyarország, a népességi viszonyok sem egyforma állapotot, sem egyenlő szaporodást nem mutathatnak fel. A régi földrajzi beosztás szerint a jelenlevő polgári népesség: — Mert akkor ugye magamra hagy. Lássa, fáradt, izgatott vagyok. Pihenésre van szükségem. Szavai jól estek, mert úgy éreztem, hogy őszinteségükből nagy bizalom beszél. Haza mentem ez este s egyedül voltam otthon, mint az utána következő héten majd mindig. Nappal a kórházban, este legtöbbször egyedül. Igen, egyedül. Dánom másnap azt mondta: jobb szereti, ha nappal vagyunk együtt, mert az esti együttlét fárasztja, nem bír aludni utána. Megértettem. Hogyan is tudott volna, hiszen közlöttem vele napi benyomásaimat, belecsöpögtettem a mérget lelkébe, ami ébren tartotta őt is. Nos, este hát mindig egyedül voltam. — Hát a szolga? ■— Napról napra javult az állapota, legalább orvosai szerint, mig — — Mig? — Egy délután, emlékezem, hogy vasárnap volt, napfényes, meleg nap, olyan a minő már rég nem volt Palermoban. Belépve a kórház udvarába, ápolója — egy felsütött hajú, bolondos siciliai — fogad. »Hogy van ?« — kérdem. »Meghalt!« — ez volt a felelet. — Igen, igen, meghalt, — ismételte önmagának is a zenész. — Meghalt éjjel, szenvedés nélkül, szívszélhűdés érte. S nekem nem szenték meg, nekem ezt így kellett megtudnom. És a temetés és az ezer kis baj, mely ébren tartott annyira, hogy a temetésig nem tudtam elálmodni az elmúlás álmát. A katholikus temetőbe, nem akarták befogadni, az angolok vették át. A kimenet a temetőbe, a csacsogó pappal egy kocsiban, az eső után fölfrisült természet, a nehéz, hosszú koporsó, a ciprusok, a virágok közt daloló kis madár — mindez olyan, mint az álom. Csak midőn a göröngyöt rádobtam a lebocsátott koporsóra, ébredtem tudatára annak, hogy idegen föld éri hamvait. Igen, idegen földben, távol a hazai daltól, napsugártól, könyektől, részvéttől 1494 lélekkel és Szepes megye 8793 lélekkel. Mind a négy megyében az amerikai kivándorlás okozta, mely különösen Szepesben aggasztó mérveket öltött s ez a bányaipar hanyatlásának róható fel. A városok közül külön Versecet említem fel, mely 500 lélekkel fogyott, aminek oka a filloxéravész terjedése. E bajt nem a helyi okok közé sorolom, de nagyon is országos bajnak tekintem. A Dunántúl csekély szaporodását szintén ennek kell tulajdonítani. Van még egy förtelmes ok, mely különösen Somogyban megakasztja a természetes népszaporodást, de ezt csak a népszámlálási anyag részletes feldolgozásánál fogom megemlíteni. Már az 1880 diki népszámlálás eredményének bemutatásakor jeleztem külön 143 városunknak népességi viszonyait. Azóta némely rendezett tanácsú város nagyközséggé alakult s így nem szerepel többé lajstromunkban. A fenmaradt 136 város 1880-dik évi 2.130,294 főnyi összes lakossága 2 451,136 főre szaporodott az utóbbi évtized alatt, ami 320,824 lélek, vagyis 15 06°/0 nyi szaporodásnak felel meg. Elsősorban Budapest főváros áll 37T9°/0-nyi szaporodással. Utána legnagyobb százalékkal Marmaros-Sziget szerepel, melynek lakossága 10 ezerről 15.000 re, vagyis 3634°/0-kal felszaporodott. Harminc százalékon fölüli gyarapodást csak Zólyom és Kaposvár tüntetnek fel. Miskolc 25°/0-kal, még hat város 20-nál nagyobb százalékkal szerepel s ezek közt vannak Nagyvárad, Szombathely, Zala-Egerszeg is. Általában az említetteken kívül 11 városban 15—18°/0-ig, 19 városban 11—15°/0-ig és 8 városban 10 százalékon felül szaporodott a lakosság. A városok közül felszökött a 30,000-ből 40,000-re Arad, az 50,000-be Pozsony és Debrecen, a 70,000-be Szabadka, a 80,000-be Szeged. Horvátországban Zágráb és Mitrovica 30°/0-on fölüli szaporodást mutatnak. 20°/o-on fölül kettő, 10 —12°/0-on fölül öt város szaporodott. A társországok népessége aránylag erősebben szaporodott, mint az anyaországé, mert az ott 1880- ban konstatált 1.829.499 lélek polgári népesség 1890- re A népszámlálás eredményei. — Keleti Károly felolvasása az akadémiában. — Az akadémia második osztálya tegnap rendkívüli ülést tartott. Keleti Károly az országos statisztikai hivatal igazgatója tartott nagyérdekű felolvasást a legutóbbi népszámlálás eredményeiről. Akadémikusok s közéletünk számos kitűnősége és rendkívül nagy számú hallgatóság s közte hölgyek is nagy számmal hallgatták. Éljenzés üdvözölte a felolvasót s a felolvasás befejezése után is zajosan megéljenezték. Felolvasásából a következő részleteket közöljük: »Magyarország a nemzetközi megállapodásokhoz híven a záruló évtizedek utolsó napján állítja fel népességi mérlegét; e szerint számláltatott meg Magyarország népe az alig beköszönt év első napjaiban az 1890. év december 31-diki éjfél állapota szerint és fejeztetett be a népszámlálás, ezúttal harmadizben a független magyar kormány visszaállítása óta. A számlálás előleges eredménye az országos statisztikai hivatalban összeállittatván, azt elsősorban a népszámlálást elrendelő miniszter elé terjesztettem, ki ezt viszont bemutatta ő felségének, népe boldogsága és gyarapodása iránt melegen érző koronás királyunknak. Itt azonban bemutatom az eredményt egész hazánknak, hadd örüljön mindenki nemzetünk erős intenzív gyarapodásán és politikai megerősödésén. Igenis gyarapodtunk és megerősödtünk, mert a magyar birodalom népessége a lefolyt évtizedben erős 10 százalékkal szaporodott, ami azt jelenti, hogy a Szent István korona alatti országok polgári népessége meghaladta a tizenhét milliót. Ha pedig hozzávesszük a tényleges szolgálatban volt csász. és kir. katonaságot 91,396 fővel, a honvédséget 16,074 és a csendőrséget 6306, összesen 113,776 fővel, a tényleg jelenlevők száma 17.449,705-re emelkedik,vagyis kerek számban tizennyolcad félmilliót tesz. Nagy, óriási jelentősége van e számnak, mert abban, hogy több mint másfél millióval emelkedett tehát 1890-ben Összesen: 15.122,514 13.728,622 1.393,892 , 10'15»/0 Legerősebb tehát a szaporodás a Duna-Tisza közén, ahol a szaporodás 17'67°/0, utána a Tiszabalpart megyéi 13'57°/0-al, mind a kettő a magyarság főfészke. Stagnáció csak Abaúj- Torna megyében fordul elő, a hanyatlást pedig három megyében konstatálták., Fogyott pedig Mosonymegye 715 lélekkel. Sárosmegye 1890-ben, 1880-ban, több: °/0-ban: Duna balpart 1.875,140 1.752,049 123,091 = 7’02»/o » jobbpart 2.751,357 2.566,946 184,411 = 7-15»/o Duna-Tisza köze 2.757,635 2.343,384 414,251 = 17'67»/o Tisza jobbpart 1.516,991 1.440,028 76,963 = 5'34°/o » balpart 2'068,027 1.820,855 247,172 = 13'57°/o Duna-Maros szöge 1.906,315 1.721,312 185,003 = 10-74»/o Erdélyi megyék 2.247,049 2.084,084 163,001 = 7-82°/o