Fővárosi Lapok, 1891. november (28. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-21 / 320. szám

son fizetés mellett, hogy a szobáikat a fogságban levő fiatal kamaszokkal takarittathassák. — Hát adjon nekem is egy olyan kis kamaszt. — Jól van. Mig én önt sétálni vezetem, addig az a fickó kisöpri a szobáját s ágyát is megveti. Ebéd után az őr elvezette a foglyot az udvarra s a megszabott ideig sétáltatva, ismét visszakisérte börtönébe. Távolléte alatt kisöpörték a celláját s ágyát is megvetették, mint azt az őr előre tudatta vele. Mikor beesteledett, egy másik őr lépett be Soufflardhoz s meggyujtotta a lámpáját. Ama nagy izgatottság után, melyet nála a ki­hallgatás idézett elő, nagy levertséget és bágyadtsá­­got érzett. Lefeküdt az ágyba, de a­mint a durva de­rékaljon végigheveredett, érezte hogy valamely tárgy nyomja a testét. Kenyérbélből készült golyócska volt ez. A fogoly legott gyanította,hogy ebben a golyócs­kában egy neki szánt levélke van elrejtve. Fölnyi­­totta azt s egy darabka papirt vett ki belőle, melyre, tolvajnyelven ez volt írva: »Tiz darab ezerfrankos bankjegyem van a számodra, a börtönből megszö­késre.« — Ezt bizonyosan a kis kamasz irta, — gon­dolta magában a fogoly. A nélkül, hogy a fölött tűnődött volna, honnan keríthetett a kis kamasz oly jelentékeny összeg pénzt, egész éjjel azon gondolkozott, miképen szökhetnék meg a fogházból s kiket lehetne e célból megvesz­tegetni. Csak három személy járt a cellájába. A főpor­koláb, ki minden este szemlét tart a helyiségben s megvizsgálja az ablak rácsozatát. Soufflard ennél nem állapodott meg. Séta közben beszélgetett amat­őrrel, a­ki őt ren­desen kikisérte. Ez a jámbor, ki hajdan katona volt, a világon mit sem tartott szebb állásnak, mint ezt a mostani állását. Hátra volt még a lámpagyújtó, ez a szegény ember, kinek talán soha életében nem volt egy­szerre ötven frankja. . Másnap Soufflard kísérletett tett. A dolog an­nál nehezebbnek látszott, mert a lámpagyújtó napon­ként csak egyszer jelent meg nála egy percre, míg este világot gyújtott. A lámpát rendesen reggel hozta rendbe, a fogoly távolléte alatt, mig ez sétálni ment az udvarra. Mi több ez a vaskos őr oly buta volt, hogy sok­ idő telt belé, mig Soufflard megértethette vele, hogy meg akarja vesztegetni. Nálam hagyta e levelet, mondván: »Beavattalak e legbensőbb dolgaimba, őrizd meg emlékül!« Tanúbizonyságot is tehetek koporsójánál a mellett, hogy nem küzdés nélkül lépett ő ki az egy­házi rendből s nem volt arra egyéb világi ok, mint az irodalom hő­szeretete. A sors azonban csakhamar vigaszt, kárpótlást nyújtott neki. Csupán iróbarátai körében keresve szó­rakozást, G­yőry Vilmos lelkészi lakában ismerkedett meg az eleven szellemű, nemes gondolkozásu, bájos fiatal nővel, özv. Villeczné Bakody Amanda úrnővel, a ki fölébreszté benne a családi tűzhely vágyát. Meg­értették egymást s e­zzért meghozta az áldozatot, hogy az evangélikusok hitére tért. De attól vonakodott, hogy zajos esküvőt tartson és azt világgá hirdesse. Ko­moly természete azt nem engedte. Jellemző a levél, melyben 1881 december 24-dikén engemet egyik ta­nújának meghívott. »Kedves barátom! Ismét nagy szomorúság ért. Menyasszonyom beteg s én ez álla­potában egy pillanatra sem tudom magára hagyni. Sőt, hogy nála maradhassak és ápolhassam, megegye­zett, hogy az esküvő meghatározott napját előbbre tegyük és még ma d. u. fél hatkor megesküdjünk, egész csendben a háznál, csupán két tanú jelenlété­ben. Erre nézve fordulok egész bizalommal sokszor tapasztalt baráti szívességedhez s kérlek, légy szives az egyik tanú lenni lakásunkon. A másik Karap Fe­renc lesz. Arra is kérlek, légy szives mai esküvőnket mindenki előtt titokban tartani«, sat. Tiz esztendővel ezelőtt történt ez s az azóta le­folyt tiz esztendő foglalja magában elköltözött írónk boldogságát. Ember nem csügghet gyöngédebb szere­tettel nején, kisfán (Ödönön) és kedvesen növő mos­toha­ leányán. És ezek is, valamint apósa és anyósa, a legmélyebben szerették. A tűzhely örömének és kötelességeinek sem élhet komolyabban senki. Olyan nagy fogékonysága volt e benső élet iránt, hogy mi­dőn az utolsó délután rosszul­létében ápolgatták, mosolyogva mondá: »Nagyon jól esik látni, hogy szerettek!« Pedig az­nap töprengései is voltak s leányának panaszkodott napközben, hogy nem tudja 3289 Két hét alatt Soufflard annyit mégis megtud­hatott tőle, hogy életének mindig legfőbb vágya volt fűszerkereskedést rendezni be. — Soha sem lesz időm, ezt az ostobát­­betaní­tanom, — gondolta magában a fogoly. Pedig Soufflard elég idővel rendelkezhetett, mert hét hónapja volt a lámpagyujtó megvesztegeté­sére, ki végre is megértette őt. Az az ötezer frank, melyet neki ígért, megvilágositotta elméjét s újra feléledt lelkében a remény, hogy végre is fűszeres ehet. Minden szombaton este egy kézi targoncán, olajat szállított egy legény a fogházba, melyet a lámpagyújtó őr vett át, a baromfi­udvar kapujánál, mely udvart azért nevezték így, mert az csak a fog­ház­igazgató tyúkjai számára volt föltartva. Az olaj­szállító legény rendesen este hat és hét órakor jelen­­kezett, mikor a kapusok vacsorálni szoktak. Úgy be­szélték meg a dolgot, hogy Soufflard majd átöltözik a lámpagyujtogató által szerzendő ruhákba s a kellő időben majd követi őt, lemennek együtt a baromfi­­udvarba, hol soha senki sem jár s Soufflard az abból nyíló kapun át megszökik, mihelyt az olajszállító legény eltávozik. (Folyt. köv.) Tudomány és irodalom. * »Almanach 1892-re.« Tegnap jelent meg a Singer és Wolfner cég kiadásában az »Egyetemes könyvtár« szokásos évi járuléka: a kivül-belül szép almanach, melynek első tizenöt lapja naptár, a többi pedig válogatott uj beszély-gyű­jtemény, mely ma már hagyományosan kapós szokott lenni könyvpiacunkon, mivel szép is, jó is, olcsó is. Aranyos piros kötésben ára csak egy forint. Mikszáth Kálmán szerkeszti, elő­szót is írogatva hozzá. A mostaniba azt írta le kedé­lyesen, hogy mint meggyűlt a baja, mikor Ivánka Imre felszólitó, szedne össze elbeszélő irodalmunkból tíz jó, de túlzások nélküli tíz művet Károly Lajos fő­herceg számára. De nagy fejtörés mellett is csak ötöt mert ajánlani, mert hát a legjobb művekben is akad forradalmi emlék, németek persiflage-a sat. »Hát olyan szegény a magyar irodalom?« — kérdé ekkor Ivánka. »Nem szegény az, hanem az olvasó személyi­ség olyan, hogy nem minden alkalmas neki. Aztán a mi íróink inkább a fiatalságnak dolgoznak.« Mikor meg Szögyény László miniszter kérte föl, hogy fiatal lányainak állítson össze magyar könyveket olvasni, szintén meg volt akadva s azzal üté el a dol­got, hogy »A mi íróink inkább az idősebbek számára dolgoznak.« E vidám előszó után tizen­hat beszély és rajz következik: u. m. Jókai Mór­tól »A glóriás hölgy«, B.-né Bajza Lenkétől »Égi sugár«, Tóth Bélától »A beszélő kert«, Vadnai Ká­­rolytól »Az elsülyedt asszony«,­­melyet lapunkba is átveszünk, azért épp ezt, mert csak ez egyhez van jö­vngjátékot folytatni, mert sötét alakok nyomulnak a képzelmébe. A boldog tűzhely öröme táplálta az ő munka­kedvét. Annak köszönhetjük jeles színműveinek hosszú sorát: »Bozóthy Mártá«-t, a »Buborékok«-at, »Örök törvény«-t, »Stomfay család«-ot, »A vasem­ber«-t »Spartacus«-t és egy egész színműtárt. Meg regényeit: »Arnold«, »Atlasz-család«, »Atyafiak«, sat. A nemzeti színház most készül legújabb vígjá­­tékára, az »Atyafiak«-ra s később még a »Két szere­lem« című szomorujáték fog tőle színre kerülni, de többé nem hívhatjuk őt »éljen«-inkkel. A kéz, mely mindazt a sok szépet irta, merev. Nem alkothat többé, és nem is nyúlhat többé felénk baráti szeretettel !­gynk,­ Bródy Sándortól »Mese a tulipán«-ról, Békefi Antaltól »Véröröklés«, Porzótól »A hős«, Justh Zsigmondtól a »Veres kakas«, Hevesi Józseftől a »Dobszó előtt«, Herczegh Ferenctől »A szent«, Kozma Andortól a »Szegény atyafi«, Lipcsey Ádámtól az »Eladó lányok«, Rákosi Viktortól »Mert nem lettem én dalárdista«, Tábori Róberttől »Az arany lelki­ismeret«, Bársony Istvántól »Örökre« s végül Mik­száth Kálmántól »Az elképzelt méz.« A kiadóknak ezúttal is olyan gyűjteményt sikerült összeállítniok, melynek szépirodalmi értéke minket arra kötelez, hogy a jelentésen kívül bővebben is szóljunk még róla. * Gyűjtés egy tudományos alapra. A magyar földrajzi társaság aláírási íveket bocsát ki oly célból, hogy a társaság alapítójának nevére a társaság által elkülönítve kezelendő Hunfalvy János-alap létesít­­tessék. Ennek kamataiból egyelőre csak Magyaror­szágnak s társországainak egyes vidékeit, főkép geográfiai s ethnográfiai szempontból tanulmányozó magyarországi szakférfiak segélyeztetnének, a társa­ság választmányának időről időre hozott határozatai szerint. Még­pedig lehetőleg oly feltétellel, hogy a ku­tatások eredménye legelőször a földrajzi társaság felolvasó ülésein s »Közlöny«-ében kerüljön nyilvá­nosság elé. * »Akadémiai Értesítő.« A novemberi füzet közlemé­nyei : jelentés Hertelendy-féle pályázatról; továbbá kivona­tok : Bérczik Árpád székfoglalójából »A magyar politikai és irányvigjátékok a 40-es években«, Schwarcz Gyula érteke­zéséből »A legújabban felfedezett athénei alkotm­ánytörténeti munkáról«, dr. Ráth Zoltánéból »Az idegen szók h­asználási módjá«-ról, Lendl Adolféból »Egy új szerkezetű mikrosz­kóp «-ról, Winkler Lajoséból »A gázok oldhatóságáról viz­­ben.« Az elhunyt tagokról közölt nekrológokból a nyolcadik »Haynald Lajos «-ról szól s egy közlemény a képes terem számára 1851-től 186­7-ig terjedő években megrendelt vagy ajándékba kapott festményeket sorolja fel. Az osztályülé­sekről szóló jegyzőkönyvek s az akadémia támogatásával megjelenő folyóiratok szemléje zárja be a közleményeket. * A Szent­ István társulat tudományos és iro­dalmi osztályának tegnapi ülésén az elnöklő dr. Kis­faludy Béla meleg szavakkal emlékezett meg az új prímási kinevezésről. Aztán dr. Hummer Nándor olvasta fel »Kolumbus Kristóf és vállalata a sala­­mancai tudósok előtt« című dolgozatát, melyben cá­­folgatja ama véleményt, mintha Kolumbus nem a renaissance műveltségétől áthatott és feladatára tudo­mányosan elkészült férfiú, hanem a középkor vallásos rajongásával eltelt ember lett volna. A felolva­sás után elhatározták, hogy az irodalmi osztály négy szakosztályát kettőre vonják össze és az elsőnek dr. Platz Bonifácot és dr. Bognár Istvánt, a másodiknak dr. Timon Ákost és Rapaics Rajmondot választották meg előadóivá. Néhai Szülik József óbecsei volt pré­postplébános sírja fölé emléket állítanak. * »Armenia«. A Szamosujvártt megjelenő ma­gyar-örmény havi szemléből a novemberi füzet jelent meg. Ebben a szerkesztő Szongott Kristóf az örmény családból eredő Lukács László orsz. képviselőről ír. I­ván, bronz és egyéb műipar leíró könyve ez, sok rajz­zal, melyekből a gazdagabb nők szebbnél szebb min­tákat választhatnak. »Mariage mondain« (divatos házasság) a címe egy újabban Flammarionnál megjelent könyvnek, melyben Pierre Ma'él, a tenger e jeles festője, ezúttal a mai társas világot festi árny- és fényoldalaival, francia élénkséggel. A Hachette-féle »Collection des grands écri­­vains«-ben (nagy írók gyűjteménye), újabban több jeles jellemrajz kapható: a »Mirabeau«-é Mezières­­től, »Chateaubriand«-é Lescure-től, »Alfred de Vig­­ny«-é Paléologue-tól s a »Szenthal­é Edouadrtól. A Tresse és Stock cég újabb kiadásaiban érdekes művek: Leon Henrique »L’ame anti­­que«-ja (hajdankori lélek), ó-római korból merí­tett tanulmány ; Krapotkin »La conquête du pain«-je, szocialista tanulmány; Nizet »KAnarchiste«-ja, tár­sadalmi regény; Cotta stuttgarti kiadásában megjelentek: gróf Schack » Joseph Mazzini und die italienische Einheit« című érdekes műve, ára négy márka. Továbbá »Lud­­tvig Uhlands Leben«, hátrahagyott iratokból és saját emlékezéseiből összeállította a költő özvegye, ára 3 márka 60 pfennig. »Ein Lebenslauf«, Fröbel G­yula jegyzetei, emlékei és vallomásai, két kötet, 1320 lap, ára 22 márka; az első kötet egy évvel ezelőtt jelent meg, mely Fröhlich gyermekkorát, ifjúságát, első kí­sérleteit, svájci tanítói működését sat. foglalja ma­gába ; a második meg, midőn Ausztria megbízásából nagy utakat tett német, francia, angol földön, megis­merkedve miniszterekkel, diplomatákkal, pártvezé­rekkel, kiket mind tüzetesen jellemez ; leírja továbbá kilépését az osztrák félhivatalos szolgálatból, stutt­garti és müncheni hírlapírói működését és a német állam szolgálatába való lépését. Filológokat és iro­dalmi búvárokat érdeklő nagyobb munka M. Mauri­tius ily című nagy könyve: »Geschichte der christlich­lateinische Poesie«, a nyolcadik század közepéig; ára 12 márka. Charpentier párisi könyvtárában megjelent Du­ * külföldi könyvpiac. A jövő század nőjéről sok furcsaságot írtak már többféle nyelven, regény és verses alakban, szatirikus elmefuttatásban és színművekben. Nagyobbára az el­­férfiasult, tudákos, emancipált nő torzképét festették. Párisban most komoly, értékes könyv jelent meg e tárgyról: »La femme du vingtieme siecle«, (a husza­dik század asszonya,­ melyet Jules Simon, a híres tudós, és fia Gustave Simon orvos írtak, a Calmann Lévy cég adta ki s negyedfél frankért kapható. E művében mélyebb elmével van megírva, hogy minő lehet és minőnek kell lennie az új század hölgyének. A festett kép vonzó, mert ez a hölgy bírja az újabb kor fölvilágosultságának kincseit és a régi jó erénye­ket; képviseli a női bájt és tiszteletet szerez. Henry Kavard »Les Arts de V ameublement« című füzetes vállalatának három füzete, mely Ch. Delagrave párisi könyvárus kiadása, a finom ízlésű háziasszonyokat közelről érdekli. A lakásberendezés ismeretterjesztése ez tudással és vonzó stílben írva. Mind ama mesterségek, melyek a fölszereléshez járul­nak, technikájukban és történelmükben le lesznek írva e vállalatban, ha a sajtó alatt levő füzetek is nem sokára megjelennek. Bútor, kárpit, üveg, porcel­

Next