Fővárosi Lapok, 1891. december (28. évfolyam, 330-359. szám)

1891-12-25 / 354. szám

ki »Dunántúli képes naptár az 1892-dik évre« címen. Ez mellesleg ismertetése a Dunántúlnak írásban és képben. Ezút­tal főleg az irodalmi, művészeti és politikai világnak ama jeleseit mutatja be, kiket a Dunántúl adott a közéletnek : miniszterek, orsz. képviselők, a politika és közigazgatás sze­replői, Írók, művészek sat. Már­is negyven életrajz és arckép van a kötetben, melynek egész tartalmát dunántúli jelesek: Jókai Mór, Rákosi Jenő, Endrődi Sándor, Schwarcz Gyula, Beksics Gusztáv, Kozma Andor, Bartók Lajos sat. Írták. A Dunántúl egyes vidékei is bemutatvák képekben, az illusz­trációk száma 60. Dunántúli tiszti címtár egészíti ki a tar­talmat. Ara 1 fzt. — A »Gyógyszerészek évkönyve« című ke­mény kötésű zsebnaptár 7-dik évfolyama is megjelent 1892-re a »Gyógyszerészi Közlöny« kiadásában. Van benne több, a gyógyszerészi gyakorlatra nézve fontos táblázat s tartalmazza a mérgek és ellenmérgek ismertetését, a fonto­sabb és újabb törvények és rendeletek gyűjteményét, dr. Neumann Zs. vegyésztől »A tej vizsgálata és megítélése« című dolgozatot sat. A gyógyszerészek névsora pontos. A jegyzéklapokkal ellátott naptár ára másfél forint. — Csinos kiállítású fali naptárt küldött szét a pesti könyvnyomda­részvénytársaság zenemű-nyomdája. Legyező-alakban ké­szült, zenedarabok részletei nyomtatvák a sarkokba. * Magyar beszély angol lapban. Beniczkyné Bajza Lenke, a szinte kifogyhatatlan termékenységű magyar írónő egyre ismertebbé lesz a külföld közön­sége előtt is. Munkái számos fordításban jelentek már meg. Legújabban a londoni »Life,« az angol fel­sőbb körök nagy elterjedtségű szalon­lapja, közli ka­rácsonyi számában egyik elbeszélését »A Convict's Christmas Eve« cím alatt. * A nemzeti múzeum a mai ünnepen zárva marad, holnap a képtárt, vasárnap a régiségtárt nyitják meg. — »A század vége« című irodalmi, sport és tourista­ lap első száma megjelent, a tarka programmnak megfelelő tarka tartalommal; az előfizetők részesednek a Cook-féle utazási vállalat kirándu­lásaiban.— »A gyógyszerek népies tót elnevezései«,latin jelen­téseikkel, F. Meskó Márton gyógyszerész összeállításában megjelentek a »Gyógyszerészi Közlöny« kiadásában; ára 30 kr.; a füzet mintegy háromezer elnevezést tartalmaz s igen hasznos szolgálatokat tehet a tót vidékeken működő magyar gyógyszerészeknek. — A Petőfi-társaság újonnan választott tagjai közül tegnap, tévedésből, kimaradt Sebők Zsigmond neve. — A hazai emberbaráti intézetek évkönyvét szándékozik kiadni az »Emberbarát« szerkesztősége, az egyletek története, működési köre és tisztikara ismertetésé­vel ; az évkönyv ára 5 frt lesz.­ ­ Színház, zene, képzőművészet. * Hubay Jenő január hó végén külföldre utazik, hogy Berlinben és Hamburgban a Bülöw-féle filhar­móniai hangversenyekben játszék. Azután Belgium­ban tesz körutat. Március elején tér vissza Magyar­­országba s a vidékről kapott számos meghívásnak eleget teendő, az összes nagyobb vidéki városokban rendez hangversenyeket. Megkeresések a »Harmo­nia «-társulathoz intézendők. * A nemzeti színház lebontásának híre többször fölmerült az utóbbi időben. Az eszme csakugyan szó­ba került a képviselőház pénzügyi bizottságában, a mint hogy a színház megnagyobbítása határozottan szükséges s így előbb-utóbb be fog következni. A kér­déssel azonban eddig még nem foglalkoztak beha­tóbban s még az sincs eldöntve, hogy az uj színház a réginek helyén, vagy másutt épüljön-e. Az, hogy a milleniumra már meglegyen az uj nemzeti színház, nagyon valószínűtlen. * A művásárlás a téli kiállításban igen örven­detesen foly. Tegnap a kiállításnak egyik legszebb és legbecsesebb festménye: Peel Paulnak a »Kuckóban« című kedves gyermek­csoportja is elkelt, vevője özv. gróf Károlyi Viktorné. Az újabban eladott képek a következők: »Nyári esthangulat« Spányi Bélától, két csendélet Koszkol Jenőtől, »Lovas katonák elszállá­solása« Montes Ercoletól, »Konstantinpolyi utca« Israel Dánieltől, »A boldogok« Serranótól, »Vesze­delmes társaság« (szobor) Kisss Györgytől, vala­mennyinek vevője Weisz Bertold. »Gyermek a patak partján« Spányi Bélától, vevője dr. Marczali Henrik. A karácsonyi tárlatból: »Sátoroscigányok« Gerhard Alajostól, vevője dr. Bodor József; »Árvácskák« Kenek Idától, vevője Kövér Miklós; »Elhagyott csárda« és »fennakadás« Kubányi Lajostól, vevője dr. Bácskay Adolf. A karácsony-újévi tárlat már csak január 2- ikáig marad nyitva. * A holnapi concert populaire a bécsi Adel-­ négyes közreműködésével fog lefolyni. A tréfás quar­­tett műsora kilenc számát adja elő, köztük néhány újdonságot is. Az egy forintos ülőhelyeken kívül ezen­túl a páholyokat is elárusítják G­ortért. Ondricek tervezett hangversenye, a művész vidéki körútja miatt, január 3-dikára marad s az előre váltott jegyek e 6-dik concert populairre érvényesek. * Judit asszony és francia színtársulata január 14-én és 15-én vendége lesz a népszínháznak. A mű­vésznő első este a »Marizelle Nitouche« (»Nebánts­­virág«) címszerepében lép fel. A második este mű­sora e­.: »Les Charbonniers« (»Szenes legény, szenes leány«), chansonettes, »La cordes sensible«, »L’homme n’est pas parfait.« Ez a két utóbbi énekes vaudeville 2662 Lambert Thiboust műve és a fővárosban még nem adatott elő. Az előadások bérleten kívül, fölemelt helyárakkal tartatnak meg s jegyek már dec. 28-ától válthatók. * Siettetett premiere. A párisi nagy operában ma, karácsony első napján érdekes premiere lesz. Szinre kerül először Hourgau.lt-Dacoudray » Thamara« című nagy operája, melynek szerzője 1862-ben a »Prix de Rome« nyertese volt. A szokatlan napra maradt bemutató históriája az, hogy a párisi opera két igazgatója, Ritt és Gaillard, ki a szerző­dés értelmében évenként két eredeti és összesen legalább hat felvonásra terjedő eredeti művet tartozik előadatni, eddig nem felelt meg kötelezettségének. Az idén csak Massenet »Mágusz«-át hozták színre. Most a válás küszöbén akarják hát leróni tartozásukat. * A népszínházban »A szökött katona« mai előadásában a címszerepet ezúttal játsza először Kiss Mihály, a színház újonnan szerződött tagja. A nép­színház igazgatója új eredeti operettet fogadott el Verő Györgytől, a­ki a darab szövegét és zenéjét is maga írta. A darab címe: »A szultán.« A jövő hó­napban két új eredeti darabot mutatnak be a nép­színházban. Január első felében Gerő Károly »Kis madaram« című népszínművét, azután pedig »A mol­náráé«­^ Sztojanovits Jenő új operettejét. Tervben van az »Indigo« Strausstól is, melynek bárgyú szö­vegét Rákosi Jenő dolgozta át, közelebb hozva azt az »Ezeregyéj« meséjéhez; aztán Offenbachtól »A vadorzók.« * Bartók Lajosnak »Erzsébet királyné« című törté­neti drámája, melyet még Csiky Gergely mint drama­turg ajánlott az igazgatóságnak , február elején fog színre kerülni a nemzeti színházban.­­ A király két ifjúkori rajza, mely tengerparti jeleneteket ábrázol, benne lesz a »Magyar Géniusz« Hevesi J. és Karczag meg­indítandó képes lapja első számában. — Seribe szüle­tésének tegnap volt száz évi fordulója; ez alkalomból feljegyzik, hogy a burgszínházban az utóbbi 70 év alatt hatvanöt darabját adták elő 1486 eszén. — A párisi »theátre real­i­st­e« igazgatóját, ki a naturalizmust a színpadon a szemtelenségig kultiválta, bírói­lag üldözni fogják. — »Páz­­mán lovag«, Dóczi-Str­auss operája, újév napján kerül színre a bécsi udv. operában. — Vaszilievits Adél k. a., a koburgi színház primadonnája, kit ott nagyon kedvelnek, a tavasztól kezdve alkalmasint az operaház tagja lesz. Előfizetési Felhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ 29-dik évfolyamára. A magyar szépirodalom egyetlenegy napi köz­lönyét majdnem há­rm évtized óta tartja fenn már a hazai művelt közönség rokonszenve. Ismertebbé vált tehát országszerte, semhogy hosszú felhívásokkal és ígéretekkel kellene ajánlgatni. A szerkesztőség, mely­nek élén Vadnai Károly áll, értékes szépművekkel, változatos tárcákkal és bő hírrovatokkal törekszik e napi­lapot pártolásra méltóvá tenni. Jeles írók, tisztelt veteránok és fiatal erők széles köre támogatja folyvást. Állandóan a jó ízlés, a nemzeti haladás, társa­dalmi műveltség sokféle érdekét szolgálja. Az »Athe­naeum,« igazgatója szintén egyre fejleszteni, érdeke­­sítni törekszik a lapot, a­minek bizonyságai: a számok meg-megszaporított tartalma s a méltó feltűnést kel­tett heti képes melléklet: a Wohl Janka és Adorján Sándor szerkesztésében megjelenő »Salon és Sport.« E fokozott buzgalom jogcímet ad a fokozott pártolás kérésére s rendes előfizetőink ama felhívására, hogy a »Fővárosi Lapok«-at ismerőseik körében terjeszteni szíveskedjenek. Az »Athenaeum«, mint a »Fővárosi Lapok« kiadója, mely a csinos kiállításról és pontos szét­küldésről gondoskodik, kéri az előfizetések mentál előbbi beküldését. Előfizetési ár: évnegyedre 4, fél­évre 8, egész évre 16 frt. Az utalványok és pénzes levelek igy címezendők: »A Fővárosi Lapok kiadó­­hivatalába Budapest.« Vegyes hírek. * Boldog karácsonyt kívánunk olvasóinknak és dolgozó­ társainknak, kik a »Fővárosi Lapok« révén nagy szellemi családkört képeznek, mert ha személye­sen nem is ismerik egymást, gyakran találkoznak egymással. A családok a szeretet ünnepnapjait tölt­sék valamennyien vidám elégültségben és nyájas jó­létben. A természet ez idő szerint még nem ridegült el annyira, hogy akár fehér, akár fekete karácsonyra való virradást várhatnánk. Ünnep szombatján, midőn e sorokat írjuk, verőfény mosolyog be ablakunkon, aranyos karácsonyt ígérve. Legyen is mindenkép aranyos ünnepnapja minden jó léleknek, vagyonosok­nak boldog elégültségben, szegényeknek a jótékony­ság malasztjában s valamennyiöknek az ájtat, a hit fölemelő buzgóságában. Lapunk a mai napon jelenté­kenyen megbővülve köszönt be mindama házakhoz, melyeknek rendes napi vendége. Az »Athenaeum« igazgatóságának bőkezűségéből két mellékletet is adunk. A karácsonyit, melyben régibb és új jeles írók társasága köszönt be olvasóinkhoz, Jókai Mór, Porzó, Rákosi Viktor, Herczeg Ferenc és Szanday Zenó érde­kesnél érdekes a rajzokkal, elbeszélésekkel, Endrődi Sándor és Kozma Andor költeményekkel, Vuk­an József pedig, a magyar és román irodalom e régi jó közvetítője, egy újabb román költőnő bemutatásával, a­kit eddig nálunk még nem ismertek. Mellék­lapunk is : a »Szalon és Sport« kettős számot nyújt, Justh Zsigmond, Bársony István, Szokolay Kornél, gr. V. P. és mások élénk dolgozataival. Szóval, azon vol­tunk, hogy a kettős ünnepre dolgozó­ társaink csopor­tosan keressék föl azokat a magyar házakat, melyek­ben a »Fővárosi Lapok« rendes és állandó vendég. Nekünk öröm, ha ezzel a karácsonyi napok házi örö­meit valamivel szaporíthatjuk. Ismételve fejezzük ki egyszersmind ama hőkivonatunkat, hogy a szeretet és jóság benső verőfénye tegye mentül szebbé a tél sáto­ros ünnepét! * A királyné születése napja. Erzsébet király­asszony születése napjának évfordulóját tegnap egész csöndben ülte meg a hivatalos világ és a főváros közönsége. A városházára, egyetemekre, a főrendi­házra és képviselőházra, a bírósági és egyéb középü­letekre nemzeti lobogót tűztek ki s az idegen államok konzulai is kitűzték saját nemzeti zászlajukat. A tem­plomokban csak kismisék voltak. Az elsőt a budai kir. palota Szent-Zsigmond kápolnájában reggel 8 óra­kor Vézinger Károly apátplébános mondta s az isten­tiszteleten jelen volt az udvari személyzet. A második kismisét a budavári helyőrségi templomban délelőtt 9 órakor Bogisich Mihály prépost, esperesplébános mondta. * A király ő felsége január 3-án hosszabb tar­tózkodásra Budapestre érkezik. Előtte való napon megjön az udvari személyzet. A budai királyi palota termeit már előkészítik az udvar fogadására. Az újévi üdvözleteket a királyi pár részére a burgban hg. Hohenlohe főudvarmester és Goesz grófnő főudvar­­mesternő fogadják el Szilveszter estéjén és újév nap­ján, este 8 és 10 óra közt. * Uj magyar bárók. A király ő felsége személye körüli magyar miniszter előterjesztésére: varadiai báró Baich Milos országgyűlési képviselőnek, vala­mint unokaöcscseinek, varadiai Baich Milán tarta­lékos honvád huszárhadnagynak és varadiai Baich Iván földbirtokosnak, a magyar bárói méltóságot adományozta. — A család feje, Milos, eddig csak osztrák bárói címet viselt, melyet a jótékonysága elismeréséül 1881-ben kapott másodosztályú vasko­­rona-rend alapján nyert el. Milos báró jelenleg 69 éves. Zimonyban született és unokája volt Obreno­­vics Milosnak, a szerb dinasztia megalapítójának. Tanulmányait Magyarországon végezte, de fiatalabb éveiben gyakran időzött nagybátyja, Mihály fejede­lem udvarában. A fejedelem meggyilkolása után a Baich-család óriási örökséghez jutott. Milos báró kiváló gazda, s nagykiterjedésű birtokai vannak Dél- Magyarországon és Romániában. A képviselőháznak 1884 óta tagja. * Farsangi készülődések. A tisztviselők orsz. egylete, mint minden évben, a jövő évben is, a farsang hivatalos kezdetét megelőzve, jan. 5-én társas vacsorát és táncestélyt rendez saját helyiségeiben. A tagok jan. 3-áig vehetik át igazolványaikat, azon túl nem-tagok kívánságát veszik figyelembe. Tagok 2, nem-tagok 3 frtért kapnak jegyet. — A jan. 9-én tartandó turista­bál díszes meghívóját szétküld­tük már. Jegyek ára: személyjegy 5 frt, családjegy két személyre 9, három személyre 12, négy személyre 15 frt. A bál tiszta jövedelmét a Budapesten joggyakorlaton levő szegénysorsú ifjak segélyzésére fordítják. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak. A rendező-bizottság 122 tagból áll, elnöke gr. Hadik Sándor. — Az E. M. K. E.-bál bizottsága is megalakult, gr. Apponyi Albert elnöklete alatt. A bált febr. 1-én tartják meg, valószínűleg a 6. és 7. kerületi kör dísztermében. — A »Mentor «-táncestéig meghívóit a rende­zőség már szétküldte, de sok oldalról kérnek még új meghí­vókat. A táncmulatság január 9-én lesz a 6-dik és 7-dik kerületi kör termében. * Személyi hírek. A király­i fellépe Bező köz­ség tűzkárosultjainak ezer forintot, Páli község tűz­­károsultjainak pedig száz forintot ajándékozott.­­ Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter a karácso­nyi ünnepekre elutazott a fővárosból, Josipovich Imre, horvát miniszter szintén elutazott Zágrábba, herceg Lobkovitz Rudolf hadtestparancsnok pedig Bécsbe. — Gabm­ányi altábornagy budapesti térparancsnok Bécsbe utazott, honnan csak újév napján tér vissza. — Gróf Jonghe, ki negyedszázadig volt Belgium bécsi követe, tegnapelőtt végleg haza utazott; utóda Borchgrave lesz, ki nemcsak diplomata, hanem kiváló tudós is, tagja a belga akadémiának s számos jogi és történelmi művei közt érdekes tanulmányt irt a Ma­gyarországon a 11-dik és 12-dik századokban történt belga telepitésekről is. — Báró Themmel belgrádi követünk visszatért állomására. — Jules Simon be­tegsége, párisi lapok híre szerint, annyira válságosra fordult, hogy már nem is igen bíznak az ősz állam­­férfiú felgyógyulásában.

Next