Fővárosi Lapok, 1892. szeptember (29. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-27 / 267. szám
állására a három jelöltet csütörtökön állapítják meg. (A többség jelöltje: Hieronymi Károly.) Ma és holnap nem lesz ülés. A ház a tegnapi jegyzőkönyv hitelesítése után tizenkét órakor oszott szét. Főrendiház: Báró Vay Miklós elnök délben nyitotta meg az ülést, üdvözölve a jelenlevő főrendeket s Gaal József jegyző olvasta föl az összehivó királyi leiratot. Az elnök részvéttel emlékezett az elhunyt Vancsa János érsekről és Batthyány grófról s egyszersmind bejelentő, hogy a király ő felsége kegyesen fogadta a főrendiház születésnapi üdvkivonatait. Felolvasták a delegációk összehívásáról szóló legfelsőbb kéziratot s nyomban meg is ejtették a ■delegátusok választását. Felolvasásra került az a királyi leirat is, mely megengedi, hogy József Ágoston főherceget meghívják a főrendiházba. Császka György kalocsai érsek meleg beszédben szólt a király ő felsége közelgő nevenapjáról s ama benső ragaszkodásról, mely a nemzetet királyához köti. A névünnep közeledtével is melegebben dobban minden magyar szív és buzgóbb imára nyílik minden magyar alak. A főpásztor tehát indítványozza, hogy a névünnep alkalmával az elnök tolmácsolni méltóztassék a főrendiek hódolatteljes üdvkivonatait és legbensőbb ragaszkodásukat. (Élénk helyeslés.) Az ülés végén Szlávy József koronaőr kihirdette a delegációba választott húsz rendes és hat póttag nevét. Az ülés fél kettőkor ért véget- Vegyes hírek. * Udvari hírek. A király ő felsége vasárnap ebédet adott Schönbrunnban, melyre hivatalosok voltak Lipót bajor herceg és a toskánai nagyherceg. Ő felsége tegnap reggel, körülvéve a legfőbb polgári és katonai hatóságoktól, fogadta Albert szász királyt a pályaházban, hol disz-század is volt felállítva. A két uralkodó szívélyesen üdvözölte egymást, megölelték, megcsókolták egymást, azután egy kocsiban hajtattak a burgba. Ő felsége vendégeivel tegnap délután Mürzstegbe utazott vadászatra. — Klotild főhercegasszony Pozsonyban járt, hogy megtekintse József Ágost főherceg új lakását. De minthogy a most berendezett palotát még nedvesnek találta, novemberig ideiglenes szállást fogadott a pályaudvar közelében. A főherceg ideiglenes lakása hét szobából áll. György görög király vasárnap Gmundenből Bécsbe érkezett. Gmundenben a pályaházhoz kísérte őt a királyné, a hannoveri hercegnő, a cumberlandi herceg és neje és Alfonso Bourbon herceg. Károly Sándor weimari nagyherceg és neje, Zsófia főhercegasszony aranymenyegzője október 8-án lesz. A bécsi német nagykövet neje, Keusz hercegné, a jubiláns pár leánya, már tegnap szüleihez utazott. — Ferdinand román trónörökös vasárnap este a bécsi gyorsvonattal Budapestre érkezett s a kocsiból ki sem szállva, tovább utazott a predeáli gyorsvonattal Bukarestbe. * A magyar delegáció elnöke ezúttal gróf Tisza Lajos lesz. Az alelnöki tisztségre, mikor képviselőházi tag az elnök, főrendi delegátust választanak s gróf Zichy Ferenc, a tavalyi elnök, lett volna most a parlamenti gyakorlat szerint alelnök. Az agg gróf azonban, ki most 82 éves, korára való tekintettel fölmentetni kérte magát e tisztség alól s alkalmasint gróf Szapáry Géza magyar királyi főudvarmestert fogják megválasztani. A külügyi albizottság elnöke ismét Tisza Kálmán lesz. A nemzeti párt tegnap tartott értekezletet a delegátusok választása dolgában s panaszosan említik, hogy a többség kevés helyet enged át az ellenzéknek a delegációban. Az átengedett négy helyre ismét azokat jelölték ki, akik már több delegációban vettek részt a nemzeti pártból; ezek: gr. Apponyi Albert, ifj. Ábrányi Kornél, Beöthy Ákos és Bolgár Ferenc. * A Baross szobor ügyében a győri kamara nagy buzgalommal végzi az okt. hó 6-dikára tervezett értekezlet előmunkálatait. Hosszabb, alaposan indokoló átiratot intézett a társkamarákhoz s azokat a Győrött tartandó értekezletre meghívta. A körlevél mellékletekép mindegyik kamara megkapta a győri kamara javaslatait, hogy így mindegyik érdemlegesen hozzászólhasson a kegyeletes ügyhöz. De felkérte a győri kamara azon kamarákat is, melyek az ügy érdemére a győrivel és a kamarák többségével nincsenek egy véleményen, jelennének meg a győri értekezleten és okaik előadásával az érvek hatása alatt a társkamarákkal egyetértve határozzanak véglegesen a kegyeletes ügyben. * Magyarok Kelet Indiában. Justh Zsigmond és gróf Vay Péter az idei telet Kelet-Indiában töltik. Gróf Vay Péter már e hó folyamán indul, míg Justh Zs. csak november hó elején. Justh Zsigmond a tél egy részét Lahoreben és Tibetben, a buddhisták között tölti, míg kora tavaszszal Benaresbe megy, hol a ■ hindu életet és erkölcsöket fogja tanulmányozni. Gróf Yay Kalkutta környékén telel. A tél folyamán valószínűleg Vámbéry Ármin is Indiába utazik és pedig az angol kormány megbízásából. Kitűnő orientalistánk ezúttal már körülbelül tizedik ázsiai expedíciójára indul. * Személyi hírek. Wekerle Sándor pénzügyminiszternél tegnap tisztelgett Pápa városa küldöttsége, köszönetet mondván a pápai dohánygyár felállításáért, a miniszter szívesen fogadta a küldöttséget s megjegyzé, hogy nem kedvezésből létesítette ott a gyárat, hanem mert az országos érdeknek is ez felelt meg. — Ujfalussy Sándor kinevezése Szatmármegye főispánjává, hir szerint, már megtörtént. — Hieronymi Károly hajlandónak nyilatkozott a főszámvevőszéki elnökség elfogadására s igy első sorban való kijelölése és aztán kinevezése elhatározott dolog; mellette még névleg Hosszú József főszámvevőszéki alelnök és egy horvát képviselő lesznek a jelöltek. — Herceg Lobanoff bécsi német nagykövet, hir szerint, súlyosabb bajban szenved s Párisban veszélyes műtétnek veti magát alá. — Molnár Antal orsz. képvselő tiszteletére Szamosujvártt impozáns fáklyásmenetet rendeztek. — Herceg Cantacuzene Miklós budapesti román főkonzul visszaérkezett szabadságidejéről Budapestre. — Dr. Pecz Vilmos kolozsvári egyetemi tanár tanulmányok céljából Görögországba utazott. * Cáfolat. Visegrádról Írja lapunknak egy barátja : az a hír, hogy a Visegrádon vadászat végett időzött király asztalára Görgey Arthur, (az egykori honvéd-fővezér) egy tálca pompás gyümölcsöt küldött az erdészlakba, téves. E sorok írója jelen volt, midőn Görgey Arthur egyik politikai lapunkból, hol e hir először jelent meg, elolvasta e hirt. Azt mondta rá: »Küldenék én is szives-örömest, ha volna miből; de én e föld kerekségén akár tulajdonos, akár bérben egy tenyérnyi darabka földet sem bírok, tenyeremen pedig nem terem semmi élvezhető gyümölcs.« E nyilatkozatot mintegy cáfolatát beküldve, hozzátehetjük, hogy az egykori vitéz vezér sógornője, Görgey Istvánné úrnő az, ki Visegrádon kedvtelve termel pompás gyümölcsöket szőllős kertjében, s kétségkívül ő lehetett az, ki egy tálcával küldött az idén is, mint már máskor az erdészlakba. * Emléktárgyak Kossuthtól. A redoutebeli 48-as kiállítás ismét kapott emléktárgyakat Kossuthtól. Mégpedig azokat a gyors fényképfelvételeket, melyeket turini amateur-fotográfusok készítettek Kossuthról, sétái közben. Egyik képen Kossuth éppen nevet. Majd minden képen más alakok is látszanak, Kossuth orvosa, derék olasz szolgája sat. * Önkéntesek tiszti vizsgálata. A 31-dik gyalogcsapat-hadosztály kötelékébe tartozó egyéves önkéntesek vizsgálatai október 3-dikán kezdődnek és 11-dikéig tartanak. A tartalékos tisztjelöltek száma — a kétévesekével együtt — meglehetős nagy, mintegy 250-en, kik a 23., 32., 38. és 68-dik gyalogezredekből kerülnek ki, lépnek a két vizsgáló bizottság elé. Házi ezredünkhöz vagy 60 önkéntes tartozik. Az egyik vizsgálóbizottságnak, mely a 62-dik gyalogdandár számára alakult, Bilinek vezérőrnagy, a másiknak, mely a 61-dik dandárhoz tartozó csoportot vizsgálja meg, e dandár parancsnoka lesz az elnöke. A tüzér- és huszárönkéntesek vizsgálata csak október 6-dikán, a honvéd-önkénteseké pedig már a legközelebbi napokban kezdődik. * Nyájas Ígéret. A bécsi községtanácsnál még csak egy nagyobb botrányfészek van: az alsó-ausztriai tartománygyűlés. Mikor ez ülésez, mindennap jut Bécsnek antiszemita hecc a javából. Semmiféle tárgyról sem indulhat meg tárgyalás, hogy Lueger, Gregorio és társaik valamely módon botrányt ne keverjenek bele s szinte hihetetlen durvaságokkal árasztják el nemcsak az ellenpártot, hanem az elnököt és a helytartót is. Tegnapelőtt az elnök rendre utasította Gregorig képviselőt, »mert nem viselte magát tisztességesen a helytartóval szemben«. Erre a rettenthetetlen tartományiatya így felelt vissza: »Amit mondtam, igaz. Mi bottal fogjuk önöket tisztességre tanítani.« Erélyesebb parlamenti érvelést már csakugyan nem kívánhatni. * Gastro-enterotomiai Érdekes operációt végzett vasárnap dr. Puky Ágost egyet, magántanár a vöröskereszt Erzsébet-kórházában. Egy gyomorrákban szenvedő nőnek ugyanis uj gyomorvéget készített úgy, hogy a gyomor fenekén egy nyílást vágott s ebbe bevarrta a vékonybelet s igy uj pylorust, alsó gyomorkaput alkotott. Most ezen megy végbe az emésztés. Ez operáció neve: gastro-enterotomia, s eddig hazai orvosaink ilyet nem végeztek. A beteg a körülményekhez képest jól érzi magát s teljesen lázmentes. * Elgázolta a vonat. Tegnap délután Rafael Kézi 88 éves öreg asszony éppen akkor akart átmenni a körvasút angyalföldi pályatestén, mikor ott kocsikat toltak. Az öreg asszony,bár mintegy 200 lépésnyire van az átjáró, a tilos, de rövidebb úton ment s mikor a negyedik sínpárra ért, egy mozdony épp 15 teherkocsit tolt be, amelyek az öreg asszonyt elütötték s testét darabokra tépték. A rögtön megejtett vizsgálat kiderítette, hogy a mozdonyvezetőt nem terheli mulasztás. A holttestet bevitték a törvényszéki orvostani intézetbe. * A csalás új módja. A fővárosi tanács tudvalevőleg megtiltotta a köszörűs munkákért való házalást. A házaló köszörűsöket megbüntették s talicskájukat elkobozták. Most a következő módon követnek el csalást. Egyik köszörűst előre küldik munkákért. Ha már ez összeszedett egy tucat kést vagy ollót, másik két társa sorra járja a megbizókat, iparhatósági biztosnak adván ki magát, följegyzi azok neveit és előmutatván a tanácsi rendeletet, mely a házalást tiltja, fél óra múlva visszajönnek a késekkel s a megijedt munkaadónak kijelentik, hogy a rendelet értelmében meg fognak birságoltatni. Ha azonban 1—2 forintot adnak nekik, elsimítják a dolgot. Ilyen módon már számos embert csaptak be. A közönség legjobban teszi, ha a csalók jelentkezésénél rendőrt hivat. * A besorozott cirkuszigazgató, Schumann cirkuszigazgatót tudvalevőleg mint katonaszökevényt Bécsből kiszolgáltatták Poroszországnak. Ott most három évi szolgálatra besorozták egy brandenburgi ezredhez. Ez idő szerint azonban Schumann beteg és a katonai kórházban fekszik. * Rövid hírek. A meleg ősz, az időjelző intézetek jóslása szerint, még tartós lesz, de a legközelebbi napokra eső is várható. — Pécsett Schiebinger Ferenc vasúti állomásfőnök a király ő felségétől gyémántokkal kirakott értékes arany melltűt kapott, mely szárnyas kereket ábrázol. — A képviselőház harmadik bíráló bizottsága október 10-én tárgyalja újra a báró Atzél Béla mandátumának még most is elintézetlen ügyét. A belügyminiszter elrendelte, hogy a bihar megyei margittai járás főszolgabíráját, kit felfüggesztettek hivatalától, helyezzék vissza állásába, miután az ellene indított keresetet a törvényszék tényálladék hiányában megszüntette; a visszahelyezés már meg is történt s Morvay tiszteletére banketet rendeztek. — Pestmegye tisztikarának kezelő személyzete újra folyamodik a közgyűléshez segélyért s ha célt nem érnek, az országgyűléshez fordulnak. — Szinház égés volt tegnap Konstantinápolyban : a perui francia színház égett le; emberélet nem esett áldozatul. — A képviselői díjak átalányozásáról szóló javaslat, hír szerint, talán már a jövő hóban a Ház elé kerül. — Stockholmban ez év végén leplezik le a jeles vegyész Scheele emlékszobrát, születése 150-dik évforduló napján; ez alkalomra kiadják több még eddig meg nem jelent levelét és dolgozatát is. A tárnok-utcában tegnap Kanda József vasúti tisztviselő mellbe lőtte magát s állapota veszélyes; tettére családi viszály adott okot. 1981 Hymen, Latinovics Sándor bácsmegyei nagybirtokos e napokban tartotta esküvőjét Mikó Mária kisasszonynyal, Gyergyó-Ujfaluban. Reimann Alajos, a dunagőzhajózási társaság felügyelője, eljegyezte Kondor Sarolta kisasszonyt, dr. Kondor Gusztáv egyetemi tanár leányát. Harangiig László debreceni városi tisztviselő szombaton tartotta esküvőjét Gyulay Ida kisasszonynyal, özv. Gyulay Józsefné úrnő leányával. Virágh Andor kir. mérnök a Deák-téri ev. templomban vezette oltárhoz Szenessy Emma kisasszonyt, özv. Szenessy Gyuláné úrnő leányát. Násznagyok gr. Degenfeld Lajos főispán, Tomcsányi Mór, Sebők százados és Siposs Antal voltak, nyoszolyóleányok Csengey Gizella, Dessewffy Ilonka és Kamilla, gr. Degenfeld Gusztika és Katica, Mares Ilonka, Némethy Margit és Bajner Ilona kisasszonyok. Esküvő után gazdag nászlakoma volt a Hungária-fogadóban s végül a fiatalság cigányzene mellett táncra perdült. Dr. Schwarz Viktor budapesti orvos jegyet váltott Harasztiban Bernolák Emmi kisasszonynyal, Bernolák Károly honvédorvos leányával. Dr. Korányi Zsigmond halmii ügyvéd e napokban tartotta esküvőjét Szentpályi Ilona kisasszonynyal, Szentpály István ugocsamegyei alispán leányával. Kathona Géza közelebb tartotta kézfogóját Szabó Vilma kisasszonynyal, Kuthy Lajos unokájával. Hajdú István, a nagyváradi színtársulat titkára eljegyezte Kiss Berta kisasszonyt Nagyváradról. Egyház és iskola. * Az új bibornokok. Idestova majd egy esztendeje, hogy Rómából újra meg újra hiresztelik a megtartandó konzisztoriumot, melyen Leó pápa bibornokokat fog kinevezni. Aztán megint csak elmarad a konzisztorium, pedig a bibornoki székek nagy számmal üresedtek meg s most már mintegy húsz bibornoki állás volna betöltendő. A legújabb római hírek szerint októberre és novemberre nem igen várható a konzisztórium összeülése, legfeljebb decemberre. A bibornokjelöltek közt most két magyar főpapot említenek : Vaszary Kolos hercegprímást és Schlauch Lőrinc nagyváradi püspököt. * A püspök felelete. A kiskunhalasiaknak ki kell bővíteniök iskoláikat. Ez négyezer frt költséggel jár, pedig hatezer frt adósság is terheli őket. A híveknél az egyházközségnek 7000 frt követelése van, de azt bajos behajtani. A kiskunhalasiak Schuster Konstantin váci püspökhöz fordultak, hogy mitevők legyenek. A püspök felelt is nekik. Szolgált tanácsosal és négy darab ezrest is mellékelt válaszához. A kiskunhalasiak ezt a feleletet bizonyára teljesen kielégítőnek találták.