Fővárosi Lapok 1893. április (90-118. szám)
1893-04-08 / 96. szám
a bírálatok arra képet az i bjablokosi arcképfestészet legkiválóbb alkotásai közé emelik. De az a közönség, melyet ámulattal tölt el Benczúr bravouros ábrázolása, Horopitzról sem feledkezik meg, aki viszont rendkívüli egyszerűségével, a külső hatás eszközeinek teljes megvetésével imponál. Pulszky Ferenc arcképe egyike a bécsi tárlat legtöbbször emlegetett arcképeinek. A laikus megcsodálja rajta az élet közvetlenségét, a műértő pedig azt a merészségét, melylyel Horovitz a leghálátlanabb színeket használta föl a jellemzés hűségének fokozására. Ez az igénytelen, szürke kép csodás erővel emelkedik ki környezetéből s nem közönséges bizonysága annak, hogy az igazi tehetség milyen egyszerű eszközökkel képes hatást előidézni. Horovitz rohamosan meghódította a bécsi közönséget s népszerűség tekintetében vele ma már csak is a lengyel Podwalski Kázmér vetélkedhetik. Angelinek, a bécsiek egykori ünnepelt művészének, édeskés arcképei most már csak a női közönség körében találnak föltétlen elismerésre. Nagyon természetes, hogy Benczur-rál és Horovitz-cál népszerűség dolgában a többi kiállító magyar művész nem versenyezhet. De panaszuk azért ezeknek sem lehet sem a kiállítás rendezői, sem a publikum ellen. Pollik Béla kivételével, kit eléggé igazságtalanul, egy kisebb terem ajtaja felé száműztek, mindannyian előkelő vagy legalább is kedvező helyeket kaptak s a tárlat látogatói örömest időznek műveik előtt. Balló Ede, Csók István, Herzl Kornél, László Fülöp, Pállya Celesztin, Ré-vész Imre, Spányik Kornél, Nádler Róbert és Mar- Zgitay mind megkapják részüket a sajtó és publikum elismeréséből. Egyik-másik talán bővebb mértékben is, mint nálunk Budapesten. Nagy tetszésben részesül főleg Margitay Tihamér életképe az Első váltó. És ezen, itt Bécsben nincs mit csodálkoznunk. Az osztrák genre-festők túlnyomó része még mindig előszeretettel ragaszkodik az édeskés vagy szentimentális témákhoz, s tíz osztrák életkép közül legalább nyolc, ablakban könyökölő s holdvilágba bámuló fiatal leányokat, szerelmi duetteket vagy söröző invalidusokat ábrázol. A körülöttünk nyüzsgő mindennapi életbe csak kevés művésznek van bátorsága belemarkolni s annak a festőnek a sikere, ki a mai társadalom embereit és szenvedélyeit festi, csaknem bizonyos. Szeretik Margitay Tihamért is, kinek nemsokára talán .. követői js akadnak az osztrák fővárosban. És megszeretnének bizonyára több magyar művészt is, ha műveikkel a kiállításokon találkozhatnának. . Ezért nem a hiúság kérdése, hanem művészetünk jól felfogott érdeke, hogy a bécsi kiállítások magyar numerusai szaporodjanak. Szaporodjanak pedig lehetőleg olyan alkotásokkal, melyek frisseségének és eredetiségének teljében képviselik a magyar művészetet.Szán a Tamás caj, melyet illatos zsebkendő fojtott el. Egy futó- slagos tekintettel, mely szórakozottnak akart látszani, észrevette feleségének barna, élénk fejecskéjét, selyemruhájának ragyogását, legyezőjáté- Skát, félig leplezett vállainak mozgását s azt a kedélyességet, melylyel táncosának a karjára támaszkodott, azt a bizalmatlan, bájosan gúnyos tartást, melylyel egy-egy elegáns férfinak titokzatos suttogását hallgatta, ki székével az ő ruháját leszorította, mikor erősen kikeményitett mellével s a feje közepén kifogástalanul elválasztott hajjal feléje hajolt. Csak Cesare, a férj, a legidegenebb valamennyi közt jutott utoljára ama szerencséhez, hogy Elenát az előszobában karon foghatta, miután a legbuzgóbb udvarló a fiatal asszony köpenykéjét föladta s ráadásul keztyüjével a nyakát is érintette. Bármennyire iparkodott is a férj magánerőt venni, mégis észrevette Elena, hazamenet közben Cesarenak a levertségét. Meglepetve kérdezte tőle: — Mi lett téged ? Cesare elpirult a felesége átható tekintetétől s inkább meghalt volna, semhogy az önmagának is megvallotta volna a lealacsonyító féltékenységet. Unatkozással mentegette magát, mivel egész este idegen emberekkel kellett az időt töltenie, aztán bizonytalan helyzetét hozta föl ürügyül. De Elenát nem lehetett áltatni. Jobban ismerte a férjének a szívét, mint maga Cesares így szólt: — Mit akarsz ? Hiszen ép úgy kell élnünk, mint a többieknek, de én, jól tudhatod, mind amellett is egyedül a tiéd vagyok. Azonban ez az életmód valóságos szükségévé vált Elenának. Gondtalanul merült a fényűzés mámorába, anélkül hogy eközben helytelen gondolatai támadtak volna. Miután fényes jelenségének és szellemének a diadalát megizlette, miután a vállára tapadt csillogó szemekből az ámulatot leolvasta, nyakába borult a férjének s igy szólt: — Mennyire szeretlek! De azt nem vette észre, hogy Cesare az ily áradozásoknál elsápadt. Az ő kékvirágú szobájában újra Cesare-é volt a fiatal asszony s vígan csevegett vele, miközben vetkőzött s őt egy nagy mohagoni szekrény tükörajtójából szemlélte. A gyertyavilág megaranyozta Elenának a vállait s szép,finom idomú karjait. Szórakozottan fogadta férjének a nyájaskodásait, ajkát és homlokát csókra nyújtotta neki s igy szólt : — Csevegjünk kissé egymással. Ekkor elbeszélte élményeit férjének; a hízelgéseket, melyekkel illették s egykedvű mosolylyal vont vállát. Majd, oda nyújtotta a kezét Cesarenak anélkül hogy feléje fordult volna, mintha csak ezt kérdezte volna tőle: »Mitől félhetsz, te balga ember. « Aztán kérdezte a férjét, hogy mulatott, meg volt-e elégedve az estével s talált-e valamit ? Az utóbbi szavakat: talált-e valamit, oly igéző könynyedséggel vetette oda, mint a legegyszerűbb dolgot a világon, anélkül hogy észrevette volna azt a felhőt, mely eme kérdésnél férjének az arcát elborította. Ha egyszer ő ezt észreveszi, őt is töprengés szállja meg. Végre is, hirtelen Cesare felé fordulva, így szólt: — Ne búsulj, minden jóra fordul még. Elena úgy beszélt a jövőről, mint új örömöket hozó állapotról. Még azt sem tudta, mily gyorsan elpárolgott a háznak és szőllőhegynek az ára. Azt gondolta, egyébre sem költött mint keztyűre és kocsira öt frankot. Férje mindenesetre meg akarta őt kímélni a titkos gondoktól, melyek őt gyötörték, míg Elena pompás szalonban nevetgélt és bohóskodott. Cesare, az aggodalmait, lealázó lépéseit, üres reménykedéseit s idegen ajtókon való hasztalan kopogtatásait s keserű csalódásait mind magába zárta — hogy amíg csak lehet, mit se tudjon meg a felesége. Cesaret még csak meg sem lepte az a kegyetlen közönyösség, melyet ez, helyzetükkel szemben tanúsított. Csak akkor vette észre a fiatal asszony, hogy a várt jövő nem akart jelentkezni s hogy az államügyésznek vagy más ügyvédnek a feleségét hódolattal és előzékenyfigyelemmel környezik, s mindebben ő nem részesül. . Azt is észrevette, hogy ezek az asszonyságok húsz frankos keztyűt viselnek. Persze, a férje effélére épen nem gondolt. Egy reggel pár sorból álló levelet kapott Cesare a postáról: »Ügyeljen Cataldira, ön, a házasemberek, mintaképe.« Cataldi fiatal ember volt, ki esztelenül szórta a pénzt, melylyel nem igen rendelkezett; szőke, cingár volt mint egy leány, nagy kártyás, adósságokkal terhelve, vakmerő a férfiakkal szemben, s udvariasan szemtelen a nők iránt. Elena szívesen elnevetgélt ezzel a bőre fiatal emberrel, kiről azt jegyezték meg, hogy örömest agyon lövetné magát párbajban, csak adósságaitok 820 A kashmiri hegyek alatt. írta Justh Zsigmond. Karácsony estéjén indultunk Lahoréból Yammuba, a Yammu és Kashmir államok fővárosába. Az éjszaka meglehetős hideg, Waziabadon még át is kell szállani, a mi utunkat nem teszi épen a legkellemesebbé. Waziabadba 1/21-kor érünk, 00-kor tovább indulunk, reggel hétkor Yammuban vagyunk. Kilépve a kupéból már más világ terül el szemeink előtt. Egyik oldalon még mindig a sivatagszerű pusztaság, mely vonalban hasonlít a Lahore környékéhez, csak színben más. Aranyszín alapja bámulatos finoman emeli ki a kokain-fa csipkés halványzöld leveleit s a minora-fák finom lombozatát. A másik oldalon mályvaszínű hullámos halmok, meg a háttérben a Himalaya egyik mellékvonala — — se hegyek mögött Kashmir, a világ legszebb kertje. Yammunak nincs állomása. Tavi az állomás neve, mely még két angol mértföldnyire van a Tavi folyam másik oldalán elterülő várostól. Persze itt kocsinak se hire, se hamva. Gyalog indulunk hát neki a kashmiri Maharajah székvárosának. Elöl Ymain Bax (hindu inasom) vezeti a karavánt. Turbánja félre csapva, kezében picinyke kézitáska, az egyetlen, melyet cipelni méltóztatik. Utána vagy nyolc kuli (szegény hindu) viszi podgyászomat, (a mely ágyneműből s pár kézi táskából áll) leghátul mi ketten: angol barátom s én. Utunk sűrű kaktusz-ösvények között vezet. Vagy 4 — 5 percnyi kocogás után a Tavi folyam hírhedt hiújához érünk. Ezen a hídon a bennszülöttek, mert egy pil (félkrajcár) a vám, egy világért sem akartak átmenni, inkább átgázolták a folyót; de a hir a Maharajah fülébe jutott s most a hid közelében megfürödni sem szabad. Mi ünnepélyes lassúsággal vonulunk át a könnyen s elég ízlésesen épített lánchídon. A híd másik oldalán még vagy félóráig kell gyalogolnunk, míg a város alá jutunk.Itt, egy fordulónál az őr megállít, s felírja nejeinket. Bizony nem lérhetetlen," hogy a szeszélyes Maharajah, aki nem szenvedheti a Sahibot (igy nevezi az európait a hindust kiutasít városából. Addig is szerencse fel. A dák-bungalouba. Ezeket a szállóházakat az angol kormány állítja fel saját költségén, olyan helyeken, ahol a magánember által vezetett vendéglő nem fizetné ki magát. Ezekben pár rúpiáért igen jó szobákat, s tűrhető élelmiszereket kaphatunk. Mi két hatalmas szobába (az egyik akkora, mint egy táncterem) leszünk beszállásolva. Ismét felírják a neveinket és megkérdezik , van-e az angol rezidenshez ajánló levelünk ? Bizony nincs, s a rezidens elutazott. Ha a Maharajah nem méltóztatik a paltapujánál megtűrni, egy óra múltán »fel is út, le is út!« De szóljunk pár szót a hírhedt Maharajahról, 1846-ban, midőn az angolok elfoglalták a Punjabot, Kashmir és Yammu is a birtokukba került, de tüstént eladták 750 ezer font sterlingért Gubát Singh rajput dogjának, természetesen az angol fenhatóság fenntartásával. Ez a Gubát Singh a mai Maharajah nagyatyja volt. Partap Singh (ez a kajah neve) az angoloknak sok bajt okozott. Szeszélyes, kiismerhetetlen s egy idő óta annyira neki adta magát az ópium élvezésének, hogy ma már a csendes elbutulás felé halad. Ezért az angol kormány két fivéréből államtanácsost állított mellé s ezenkívül angol rezidenst, ki tetteiért felelős. Két fivére szívesen megmérgezné, de hát »más idők, más emberek,« az előrehaladt kashmiri kultúra többé nem engedi meg. Az angolok azonban szeretnék, ha egyik vagy másik fivére jutna a trónra. Talán ópium-pipájának köszönhetjük, hogy megtűrt városában Mámoros álmaiban aligha tudta meg, hogy pár napig két obegana időzött székvárosának falai között. * Yammu fekvése elragadó. A halmok alján fehér és aranykupolás hindu templomok, végtelen hosszú oszlopos bazárok, a szűk sikátorokban pedig a világ legtarkább öltözékű népe. Sehol ennyi szint, ennyi arany skófiumot, ezüst, arany ékszert, tarka gyöngyöt nem láttam. Az asszonyok fülei-ben, orrában gyürtik, bokájukon, karjaikon arany karperecek. Az asszonynép mellett lapos sipkáju, hegyes szakálu torzonborz kashmiri pásztorok, afgánok, hímzett bőrpostinban. 3) hosszuhaju brahminok, belucsinok, szikek, jóformán India ősz - *) Trónzsámolya. 2) Idegen. 3) Bekecs.