Fővárosi Lapok, 1896. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-30 / 89. szám

XXXI. évfolyam, 89. szám. 1896. Hétfő, márczius 30. Fővárosi Lapok Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, ej évre 3 írt 50 kr.egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Porzsolt Kálmán. Kiadótulajdonos: MAGYAR ÍRÓK KIADÓ R.-TÁRSASÁGA, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek­ tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban Felelős szerkesztő: Tsztelettel kérjük vidéki t. előfizetőinket hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. TÁVIRATOK: Anglia külügyi politikája London, márcz. 29. (A „Fővárosi Lapok“ eredeti távirata.) Curzon külügyi államtitkár Southfordban tegnap beszédett tartott, melyben kifejtette, hogy Anglia az olaszok iránt, a­kik Angliának régi barátai, nagy rokonszenvet érez. Az olaszoknak Kassalában való esetleges veressége Egyptomra nézve nem képez ve­szélyt. Angliának a dongolai expedíczióban való köz­reműködése­ nem­ provokáczió Francziaországgal szem­ben. Senkinek sincs szándékában Francziaország érzé­kenységét megsérteni. Egyptom biztonsága ép úgy érdekli Francziaországot, mint Angliát. Angliának Egyptomot illetőleg Francziaországgal szemben való ma­gatartása az utóbbi hat hónap alatt barátságos volt. Garzon annak a reményének adott kifejezést, hogy Francziaország az egyptomi kérdést, annak megvizsgá­lásánál, más színben fogja látni. A Dél-Afrikára és a Venezuelára vonatkozó nehézségek még mindig fenn­­állanak és továbbra is óvatosságot és körültekintést igényelnek, szóló azonban hiszi, hogy sikerülni fog a vihart feltartóztatni. Roseberrynek kijelentéseivel szem­ben Curzon hangsúlyozza, hogy a jelenlegi kormány érdeme, hogy az Amerikával való háború veszélye megszűnt, hogy a viszony Németországgal javult és végül, hogy a kormány megnyerte Németország támo­gatását az egyptomi kérdésben. Baratién pere. Róma, márcz. 29. (A «Fővárosi Lapok» eredeti távirata.) Az «Opinione» a lapok jelen­tésével szemben megerősíti, hogy Baratieni perét Massanahban fogják tárgyalni. A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRGYÁJA. Költőink franczia köntösben. (P o é s i e s magyaré s, reeueillies par Melchior de P o 1 i g u a c. Paris, 1896. Paul Ollendorff, éditeur.) — A Fővárosi Lapok eredeti tárczája. — Irta: Szana Tamás A század elején egy hazánkat meglátogató idegen nem tudott hova lenni csodálkozásában, midőn az alföldön a nyáját legeltető pásztor­tól, hihetőleg valamely latin iskolát is végzett bocskoros nemestől, a hozzá intézett kérdezős­­ködésre latin választ kapott, sőt ráadásul, ennek kezében még egy florácziust is talált. Hihetőleg ilyen érzés vett erőt Polignacon, a finom szel­lemű franczia főúron is, midőn a szegény Justh Zsigmond szent-tornyai színpadáról azt látta és hallotta, hogy a mi parasztjaink Shakespeare és Moliére halhatatlan műveit deklamálják. Csodás faj lehet ez, gondolta magában, hogy itt még a föld egyszerű népe is annyira alkalmas az idomitásra, s a mi idegeneknél ritka do­log: vágy ébredt benne, hogy a magyar kultúrát közelebbről is megismerje. Lelkes házi­gazdájával egyre-másra fordittatta a szebbnél szebb magyar népdalokat s miután ezekből a magyar nép lelkületével és gondolkozásmódjá­val ismeretséget kötött, közelebb akart férkőzni azokhoz a költőkhöz is, kik a magyar fajban szunnyadozó szellemi tulajdonságoknak művészi kifejezést adnak. Így született az előttünk fekvő franczia könyv, a régibb és újabb poéták válogatott mű­veinek fordításával. Polignac gróf a korán el­hunyt magyar író emlékének hozott szép áldo­zatot, mikor ezt az anthologiát közre bocsátotta; de kedves szolgálatot tett irodalmunknak is, mert újabb poétáinkat ő mutatja be először a franczia publikumnak. S hogy ez a bemutatás annál sikeresebb le­gyen, társul a népszerű költőt, Francois Coppéet veszi maga mellé. Coppée 1885-ben egyszer már megfordult Magyarországon s akkor nem tudott eltelni hazánk dicséretével. Kedves emlékei most felujulnak a Polignac gróf kötete elé irt előszóban. Valóságos dythiramb ez prózá­ban a föld szépségéről, népünk vendégszereteté­ről s a czigányzene lebűvölő varázsáról, szóval azokról a faktorokról, melyek hazánkat etno­gráfiai érdekességgé teszik a külföld előtt. A nagy franczia poétának akkor még nem nyílt alkalma arra, hogy népünk szellemi életébe is betekintsen. Most az anthologia útján ezt is megteszi és mint az előszóban szépen mondja, most már tisztábban látja azt a nemzetet, mely szereti a szabadságot, kissé a kalandokat is, s úgy költeményeiben, mint zenéjében heroikus és szenvedélyes lelkének panaszait és kaczaját szórja szét maga körül. Polignac közel ötven magyar költőt vezet a franczia publikum elé, kezdve Petőfi Sándortól le a legújabb költői nemzedék tagjáig. Hogy ilyen hosszú névsorban a vezérek mellett közkatonák is szerepelnek, nem vehetjük rossz néven a hazai viszonyokat közelebbről nem ismerő franczia írótól, legfölebb irodalmi tanács­adóival szemben hangoztathatnánk a lokál­patriotizmus vádját. Ez az elfogultság egy-egy abbamaradt vagy rosszul fejlett poétát is beékel az ismert és elismert nagyságok közzé, de ezek­nek a könyvben olyan szerény helyecske jut, hogy azt még a gens irritabile vatum» sem irigyelheti meg tőlök. Hadd legyenek egyszer boldogok; ilyen elismerés itthon úgyis ritkán jut osztályrészükül. A beosztás, a méltatás különben a könyv­ben eléggé arányos. Látszik, hogy a szerkesztőt vagy a szerkesztőket helyes irodalmi érzék vezette. Ez az érzék nyilatkozik meg a könyv elé bocsátott irodalmi tájékoztatásban is, mely — igen helyesen — csak a legújabb költői nem­zedék ismertetésével foglalkozik terjedelmesebben. Tagadhatatlan azonban, hogy vannak a könyvben költemények, melyek jobban magyarázzák az írót, mint az előszó. Ilyenek, hogy csak néhányat említsünk: Bartók Lajos, Endréds­i Sándor A franczia válság. Paris, márczius 29. (A «Föv. Lapok» eredeti távirata.) A lapok megerősítik, hogy Berthelot külügyminiszter lemondása dolgában a képviselőház­ban holnap interpellálni fognak és azt hiszik, hogy a vita igen mozgalmas lesz. A külügyi tárczát, melyet Sarrien nem fogadott el, állítólag Humbert Al­­fonsnak ajánlották fel. A belügyi tárczát valószínűleg csak az említett interpelláczió letárgyalása után fogják betölteni. Az athéni ünnepségek. Athén, márcz. 29. (A «Fővárosi Lapok» eredeti távirata.) A függetlenségi nyilatkozat 75-ik évfordulója alkalmából tartandó ünne­pélyek ápril 6-án veszik kezdetüket. Már most is sok idegen érkezik a városba. Az ünnepélyek nagyszerűeknek ígérkeznek. Jankó János meghalt. Budapest, márczius 30. A magyar karrikatúra-rajzolás mestere, meg­teremtője, Jankó János, vasárnapra virradó éjjel meghalt. Soha sem élt zajos, feltűnést ke­reső életet, leginkább műtermébe zárkózva foly­tak le napjai, mostanában pedig betegeskedése még inkább otthonába zárta, így történt, hogy halálát ma a fővárosban csak sirató családja és legközelebbi jóbarátai tudták meg. De azért azt a ravatalt, melyet egyszerű lakásán állítottak föl, igaz, mély gyás­szal fogják holnap fölkeresni, nagyon sokan; az egész nemzet szomorúsága, hálája kíséri ki a temetőbe Jankó Jánost, aki a magyar nép, a magyar faj lelkének tükrét tárta elénk rajzban, nagy szíve, egészséges, tős­gyökeres humora, ritka jellemző művészete fé­nyével beragyogva. Jankó János 1833-ban született T­ó­t- K­o­m­l­ó­s­o­n, szegény földmíves családból, úgy, hogy egészen tehetségével és szorgalmával küzdötte fel magát. Festőnek készült , ez irányban Bécsben végezte tanulmányait, majd később a külföld akadémiáit is bejárta. De az a kiváló tehetség, a­mely karrikatúra rajzaiban nyilvánult, elnyomta benne a festőt és festmé­nyeiben is ennélfogva van az az erő­ jellem­zésre való törekvés, mely a karrikatúra-rajzolók legfőbb jellemvonása. Legjelentékenyebb festői alkotása a «Szomorú lakodalom» czmm­ű képe, melyen a szerelmében csalódott legény agyonlövi magát, mikor hitelen kedvesét a nászmenet épen esketőre viszi, a­mely a nemzeti múzeum egyik dísze. Mint karrikatúra rajzoló Jankó János abban az időben kezdett működni, a­mikor még nem volt egyetlen ilyen rajzolónk sem, Tóth Kálmán a Bolond Miskát, később Ágai Adolf a Borsszem Jankót, Jókai Mór az Üstökös!, Bartók Lajos a Bolond Istókot ő vele indította meg s három évtizeden látta el e lapokat kitűnő rajzaival ez a művész, a ki daczára annak, hogy tót ajkú szülőktől szárma­zott, úgy ismerte a népet és fajt, mint kívüle senki. Ezekbe az életlapokba rajzolt alakjaiban a magyar életnek tősgyökeres jelenségeit a magyar fajnak oly típusait örökítette meg, a­minőket az összes magyar festők nem tudtak megörökíteni. A magyar szóknak nemcsak raj­zolója volt, hanem valóságos inspirálója. Ő tette népszerűvé magukat az életlapokat. Az egész életl­apirodalom, a­melyet olyan geniális írók csináltak, mint Jókai Mór és Ágai Adolf, tulaj­donképen Jankó János nélkül egyáltalában nem lett volna népszerűvé. És több is volt Jankó, mint karrikatúra-rajzoló, szive, kedélye átömlött műveibe és ő igazi h­u­m­o­r­o­s rajzoló volt. Azóta, hogy Jankó János betegeskedett és a folytonos munka által idegei teljesen meg­gyöngültek, számos magyar karikatúra rajzoló támadt, és ezek az epigonok csakugyan karika­túrákat csináltak, de Jankó Jánosnak a helye épen azért betöltetlen, mert az összes magyar rajzolók közt nincsen egyetlen egy jó humoros rajzoló sem. Egész Magyarország képzőművésze­tének és legnagyobb festő­művészeinknek is az Lapunk mai száma 8 oldal.

Next